Kossuth-díjat akarok én is

Számomra-dal (Kovács-ET-Alien)
Számomra fontos/hogyha bozontos/az élet amelyben
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉLEK
Számomra édes hogyha nem széles a halááááááááááál
hogyha temeráááááááááááá

Számomra öröm hogyha betöröm és benézek
odaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Számomra érték ha már megkérték hogy feküdjön
odaaaaaaaaaaaaaaaaaa

De jönnek az ufók és nekik nem érték, az ütemhangsúlyos verselés mérték.
Szarnak a dalra nem kell a karma, teli a kamra elvisznek mindent ami csak fontos
nem marad nekem semmi bozontos áááááááááááááá

 

Mi van a dinnyével (Kovács-Mester-Pirx)

 Indián vagyok nem ide jöttem/nem ezt akartam/de ha itt vagyok/ magam vakartam/gyere repül csodaló/ énekeld te is az öröklét keserédes dalát.

Csodás távolban veled ha szállok/garanciális autóval járok/színházi sorok bérletszünetben/garázsnyitó kulcs nincs a zsebünkben

Új ez a Volvo csodás a kaszni/magyar kislánnyal jajdejó/lelkem veled olyan mint a tavalyi hó/csillagokban olvas az anyád/ elönt minket a törzsfőnök brigád

Gyere velem rohanj a mezőn/ruhátlanul a zuhogó esőn/lelkünk egyben reped a tavon/megfagyunk, meztelen a tavon

(Guitar solo: C-E-G-E-C”””””””””””””””””””””””””””””””””””””””””)

Itt vagyunk hát végre a mában/nem hiszünk már az idegen karmában, velünk a vezető, a mindig nevető ó igen.

A naftalin kód

Garcia Lorca halott immár 76 éve és Radnóti is már egy ideje. Vagy harminc éve Kínában is leszámoltak azzal a gondolattal, hogy attól lesznek világelsők a kohászatban, ha a falu a kocsmahivatal, a helyi pártiroda és a teaház mellett kiegészül egy népi kohóval is, ahol az OlvaSztár elődöntősei adhatják elő metallurgiai zsengéiket.

Na, nemzeti alaptantervünk az nem ennyire modern, a kulturális forradalom nemes eszméjét viszi tovább, a mennyiségi szemléletet, az ismeretanyag mindenekfeletti átadást, a tömést. Csak éppen itt nem libát tengeridarával, hanem gyerekfejet a legnemesebb tudással. Szólok, hogy ez ugyanaz a szemlélet, amelyik a 18 éves gyermekleányokat rakott szoknyában járatja, majd 19 évesen (immár családanyai feladatikra minden tekintetben éretten), férjhez is adja őket egy jólszituált harminc körüli férfiúhoz, komoly, megfontolt beszélgetés után a családfő és a vőlegény között, az anyagiakra is kiterjedően.

Elvileg, (bár tudom eretnek gondolat, igaz én kukoricán se térdepeltem soha) az volna ennek az egésznek a célja, hogy a gyerek szeressen olvasni és ismereteket szerezzen majd felnőttként is könyvből, újságból. Hogy ne kelljen elvinni az ügyvédhez a gázművek felszólító levelét, vagy bemenni a bírósági irodára megkérdezni mit jelent az, hogy “megjelenni nem köteles”

Ezt nyilván úgy érjük el nála, hogy egy fogalmatlan tizennégy évest, aki azt se tudja, mi az, hogy “havas” vagy hogy “hegyhát”, nyakon öntünk tíz liter sűrűre főzött Wass Alberttel, és ha ezt túl is élné, akkor kijegecesítjük Jókaival. Esetleg egy jó kis villanydelej-spektákulum, szintén tőle. Ha a szellemi pallérozása megvolt, akkor elolvastatjuk vele a Légy jó mindhaláligot vagy a Kincskereső kisködmönt. Nyilván én vagyok az Irodalmi Tiszteletlen, ha azt mondom, hogy ma a Xanax, a Rivotril és az Alprazolam korában ez utóbbi két mű meg se születne.

Nem birtoklom az irodalomtanítás Szent Grálját, nem tudom, hogyan kell jól csinálni. Azt csak sejtem, hogy nincs univerzális recept. Talán, ha én magyartanár lennék és nem gyötörnének Hoffman “kisbalta” Róza hagymázas koncepcióival, akkor megkérdezném, hogy mit olvasott a kis Deniszke abban a színes borítójú könyvben, amit a pad alatt olvas, majd ha rájönnék, hogy jé ez kalandregény, akkor jönne a Három testőr Afrikában, végül az igazi Három testőr, és a kis Rafaélának is próbálnék találni valamit, ami érdekli és el lehet indítani a Gutenberg-galaxisba. Meglehet ezek a fiktív gyerekek nem tudnák 16 éves korukban, három hétig (aztán jön a következő memoriter) ötoldalankénti pontossággal felidézni a Vörös és Fekete minden mozzanatát, ám szeretnének olvasni és majd huszon egy-két évesen tán eljutnának odáig hogy élvezzék Stendhalt (már amennyire ez egyáltalán lehetséges). Persze nem vagyok magyartanár és lehet, nem így kell csinálni. Abban viszont elég biztos vagyok hogy az ötezer kötelezően elolvasandó oldal nagyobbik részét egyszerűen bekamuzzák majd, mint oly sok mindent az országban. Le lesz tanítva, világhírű magyar oktatás, hiszen több ezer oldallal több irodalmat tanítunk meg, mint bárki más. Hejj!

Ehhez képest a kisebbik gond az, hogy a zsidó világelnyomó összeesküvés gyermeteg kis tréfadolog ahhoz a kisebbségi rémuralomhoz képest, ami ebben a kötelező előirányzati kiszabatban megjelenik.

A magyar irodalom nem hallott (legalábbis középiskolás fokon) az egyetlen magyar Nobel-díjasról, arról a pár íróról, akit a művelt világ más országaiban olvasnak (Esterházy, Nádasdy, Konrád) nem hallott Rejtő Jenőről, nem hallott Boris Vianról, Stanislaw Lemről, Jack Kerouac-ról, Jerome Klapka Jerome-ról, Tolkienről, Adamsről, Fowles-ról, Petri Györgyről és úgy általában a II. VH utáni irodalomról, leszámítva persze Wass és Márai művészetét. Ez kérem nem más, mint a Naftalin-összeesküvés kódja, sőt jegyzőkönyvei a mag- és a világirodalom ellen.

Akkor már legyen Coelho is, hogy teljes legyen az évezet és perspektivikusan fontoljuk meg Fejős Évát is.