Miért nem

Amint az sokaknak feltűnhetett (micsoda szóvirág. milyen sokak?) a blogrepublik blogjai nem indultak el az idei goldenblog szavazáson. Csak részben ismerem kiváló szerzőtársaim, Té és Gloria indokait.

Té felemlegetett setesuta szervezési bakikat az előző évekből és amatőrizmusokat emleget és ebben igaza van. De, ha most végiggondoljuk a különféle versenyeket, a pálinkafesztiváloktól a kutyaszépségversenyeken át versmondóversenyig, végülis egyik ilyen versenyen sem a versenyző a lényeg. Hiszen azok odajárulnak a zsűri elé. A zsűri pedig, ha a pusztakotkodácsi pálinkafesztről van szó, jól berúg, aztán valahogy, valamilyen elvek szerint, hirdet egy győztest. Ha szépségverseny, akkor legeltetik szemüket az üde gimnazista popsikon, majd szubjektív alapon (ki látott már csúnya lányt normális szépségversenyen?) lesz győztes. A szervezők provincialitásán múlik, hogy az egész mennyire lesz kozákosan durva és bulvárosan közönséges.

Na én ezért nem indulok. Az szinte mellékes körülmény, hogy a hávégé nem képes nettebb, profibb, szebb, jobb versenyt rendezni mint Pusztakotkodács. Az igazi ok akkor merült fel bennem, amikor megnéztem a zsűritagok listáját. Biztos érdemes emberek de nem nekik írom a blogot, így értelme sincs annak hogy nekik mutogassam.

Sőt, hogy egyáltalán mutogassam. Távol az index zajától, arra jöttem itt rá, hogy ezt itt elsősorban magamnak írom. Mégiscsak napló ez, vagy mi. Lett egy hely ahol kimegy a zaj, ami bent szól, ahol elmondhatom a véleményem, elsősorban magamnak. És, bevallom őszintén, néha magam is meglepődöm, milyen okos fiú vagyok. Az már csak ha a tortán, ha ez néha mások egyetértésével találkozik. Nagy jutalom ez, hiszen valakinek a gondolatai, különösen, ha olyan kacifántosak, mint az enyémek, vajmi kevés embert érdekelnek. Ez a blog, megsokszorozza az esélyét, hogy megtaláljanak.

Ez kis kör, és ez a blog természeténél fogva nem is képes nagyobb kört elérni. Persze régebben gondoltam én, hogy ez majd amolyan tótawésen olvasott lesz. De nem lesz az, és a legjobb érzés, amelyet valaha éreztem a bloggal kapcsolatban, az ennek az elfogadása volt. Hogy ez itt nem egy újságrovat, nem könyvkiadó vállalat, még akkor sem, ha a szerző íráskészsége tán partiban van az újságnál vagy könyvkiadónál dolgozóval.

Akkor jöttem rá erre, amikor megpróbáltam írni. Elszántabb olvasók talán emlékeznek Buddha bal bokájára, amikor a délceg Leslie L. Lawrence elindul felderíteni a koreai átkot. Na azóta tisztelem nagyon Lőrincz L. Lászlót. Nem bírnám azt csinálni, hat fejezet után, amikor pedig olyan hálás részek jöttek volna, minta cicababa kebleinek érzékletes leírása, vagy egy igazán, telitalppal giccses ágyjelenet, nem bírtam tovább írni.

Szumma szummárum, nem vagyok profi. Eldöntöttem, hogy nem is színlelem, főleg nem lelkes amatőrökből álló zsűri előtt. Bloggerseggem pedig narancsbőrös, bloggerpálinkám fejfájós, így inkább továbbra is csak szerencsétlen barátokra tukmálom. Tényleg, nem kér valaki?

12 hozzászólás

 1. escargot — 2012-08-16 22:47 

Ha már rendes nagyregény nem lesz, nem lehetne legalább az ágyjelenetet kérni? 🙂

 2. joep — 2012-08-16 23:52 

Egyetértek. Amikor megláttam az első Goldenblog kiírást, elolvastam az értékelési szempontokat, visítva röhögtem. A T. kiíróknak fogalma sem volt arról, mi a blog. (Ilyenekért lehetett plusz pontokat kapni, hogy legyen chat, meg fórum a nyitólapon, meg legyen kint ugyanott a szerző emailcíme.) Majd amikor feltápászkodtam a földről, megkértem a kedves olvasókat, hogy még véletlenül se nevezzenek be.

Igazából ez a helyzet úgy alakult ki, hogy amikor elindultak az első, már komolyabbnak tűnő blogok, mind az Index, mind a HVG lehúzta ezeket a csírákat a vérbe. Nekik nyilván ez konkurrencia volt, és mégis, hogyan gondolja ez a sok gyökér amatőr, hogy tartalmat merészel felrakni a médiába, úgy, hogy nem áll mögöttük egy nagy apparátus. De ezek a csírák csak tolták a tartalmat. Végül az Index beadta a derekát és kialakított néhány, blognak tűnő rovatot. (A blog.hu ekkor még csak kísérleti fázisban volt, csak belsős érhette el.) A HVG meg kitalálta, hogy mivel nem értenek hozzá és nem is akarnak blogot csinálni (a mai napig is csak TWA kapott valami blogféleséget ott, gondolom, hosszas csatározások után), de kimaradni sem akartak belőle – így hát majd ők lesznek azok, akik minősítik ezeket a blogokat, ezzel föléjük pozícionálva magukat. Szánalmas.
Soha nem értettem azokat, akik boldogan rohantak a versenyre és dicsekedtek az eredményeikkel. Hát ennyire nem számít, hogy ki érti egyáltalán, hogy kinek tetszik és hogy milyen érdekekből az, amit írunk?

 3. hakapeszi — 2012-08-17 10:44 

Nekem ha valaha újságom lenne, csak olyan újságírókat alkalmaznék, akik elsősorban maguknak írnak, ennek volna értelme.

 4. noirp — 2012-08-17 11:45 

addsza a blogger-metanolodat Professzorom, beleáztatok valami füveket azt’ máris kevésbé lesz fejfájós. Egésség!

 5. panamajack — 2012-08-17 14:51 

Mazeltov, Professzorom, elérted a megvilágosodást, és magad lettél Buddhává! Én már tavaly is kb ugyanígy gondoltam, a te blogod nem a bulvárnagyközönség igényeire van mérve, és ez így vagyon jól. Olyan ez, mint egy modern művészeti irányzat, amit a világon kb annyian kedvelnek és értenek, mint a te blogodat, de ez semmit nem von le az értékéből, sőt. Merjünk elitisták lenni!

 6. professzorpizka — 2012-08-17 22:09 

Szerjózsa, szarjunk bele a zongorába? Á, hagyd, Andrjusa, ezek úgyse értenék 🙂

 7. lencse — 2012-08-19 17:36 

Du. és esténként végigfutok/haladok/csócsálok a kedvenc blogjaimon, majd – mivel apácánk már nincsen – bePIZZKitom az agyamat elalvás előtt. Mindig segit, aznap nem álmodok (legalább is hülyeséget nem).
Köszönöm, Profom.
(falrahányt) LenCse

 8. kszabo — 2012-08-19 22:13 

Ugyan már könyvtár, egy kabarévicc óta, a sarki kocsmánk: Lemegyek, 3 sör mellett wifi mindent megtudok. Fut rajta a helyi Vatera, a körzeti Facebook és a Hírstart és blog színvonalon mennek a beszólások:)
A blogrepublik is valami ilyesféle, nekünk és rólunk. És kiváló íróink ezt tudva büszkén mondhatják: A sasok nem repülnek verebekkel!

 9. gloriamundi — 2012-08-19 22:55 

Na, akkor most jön az ellenvélemény 🙂
Őszintén szólva 2 éve nem is tudtam róla, h valakik nevezték a szexcsatákat, úgy lettem 4. valahogy, hogy az egyik olvasó értesített a nevezésről is, meg az eredményről is. Tavaly neveztem, de nem igazán volt már energiám akkor a blogra… Mindenesetre valamennyire mozgósítja a rajongókat, és engem is sarkall, h csináljak már valamit, mondjuk, írjak posztot. Őszintén szólva nem néztem a kritériumokat, nevetségesek vagy sem, ez biztos az én hibám, de nem annyira izgat. Tiboru már tavaly pedzegette, h kéne rendes blogverseny, hát, miért is ne, de azért, ha belegondolunk, kinek lenne arra apparátusa? Na, mindegy, a lényeg az, h én a szexcsatákkal nevezek, bár több blogom van, a többivel nem. Így a Lusitaniával sem, mert elég marginális… Aztán aki, akar, szavaz, aki nem, nem. Nem fogok nagyon hajtani a dolgot 🙂
És Pizka, igen, LLL-nek lenni tuti nem könnyű, én tudom, írok egy folytatásos regényt. Már 3 éve 😛 Én befejezni nem tudom a dolgokat. De azért ő extra hülyeségeket bír alkotni 🙂

 10. Tromb74 — 2012-08-23 00:21 

Pizka, te vagy a világháló Berzsenyi Dániele. Egyébként meg az van, hogy ilyen objektívitásra hajlamos, mérsékelt hangnemű írásokkal nem nagyon lehet betörni a mainstream blogvilágba.
A dolog szebbik oldala az, hogy nem is kell addig, amíg valami belső késztetést nem érzel rá.
Másik megoldás lenne, ha egyszerűen bevárnád, amíg a történelem utolér, mert egyelőre ez a világlátás és értékrend még nem vert gyökeret kis hazánkban, sajnos.
Korábban mintha liberális konzervatívnak, haladó konzervatívnak v. ilyesfélének definiáltad volna világnézetedet.
Bocs, de ilyen itt, minálunk nincsen, egyelőre.

UI.: Ha nem nevezel, akkó’ én meg nem szavazok 😛

 11. escargot — 2012-08-23 11:51 

Tromb, van, legalább hármat ismerek. Parlamenti küszöbhöz csekélyke, de egy kisebb kocsmai asztalhoz megfelel.

 12. professzorpizka — 2012-08-23 14:41 

Amióta egy irodalom OKTV miatt végig kellett olvasnom Berzsenyi valamennyi művét, ütök a párhuzamért 🙂

össznépi sör tán az ősz folyamán

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.