Az öltönyös hülyegyerekek apoteózisa

Felhorkant mindenki, mint egy meglepett sörgyári ló, amikor kiderült, hogy az addigis leginkább veszélyeskáder-lerakóként funkcionáló minisztériumok helyett a Fidesz szeretné kiszervezni a döntés-előkészítést (gyk. a kormányzást) a Századvéghez, ami így mint a politbüro működne, Orbán teamje mögött.

Lehetne hosszan írni arról, hogy ezzel gyakorlatilag felgyújtják a minisztériumokat és akárki is következzen Orbán után, hagyományos értelemben vett kormányzásra legalább egy évig képtelen lesz, amíg teljesen új kormányzati struktúrát nem épít és nem végez alapos személyi tisztogatást. De ez evidencia. Aki ismeri a közmondást az erősebb kutyáról, minden lépést ért és minden ellenlépést tud.

Van azonban ennek a hírnek másik oldala is. Az István a király című, közízlés ellen, előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel elkövetett fajtalanságban van egy sor, miszerint “minden kornak rendszere van”. Milyen igaz. Kiegészíteném: minden kornak embere van.

Ha visszagondolunk a reformkorra, díszmagyarba öltözött, bajszos-szakállás haladó nemesek képe ugrik be. A XX. sz. elejéről bajszos, jólfésült öltönyös pacákok. A kommunizmusból a pocakos téeszelnököt, a barna zakós, talpas cigit szívó, bunkó párttitkárt szokás utálni. Minden kornak, korszaknak vannak közhelyszerű arcai és embertípusai, akikre úgy gondolunk, mint a korszakot alakító, jellegzetes emberekre.

A századvég helyzetbehozásával immár végleg szárnyra kapott az új ember: az öltönyös majom. Nézzük meg: 28-38 éves jogász-politológus-közgazdász fiúk ezek, rövid külföldi tanulmányutakkal, innen-onnan összekapart tudásmorzsákkal, amelyek valamiféle progresszív jobboldalinak gondolt maszlaggá állnak össze.

Jellegzetességük, hogy általában megfellebbezhetetlen észosztók, már az egyetemen is azok voltak, ott is öltönyben voltak, és ha felszedtek egy-egy olyan nevet, mint Durkheim vagy Hayek, netán Roger Scruton, akkor ezt hosszan ismételgetik magukban és később tromfként vágják az asztalra, ha valakihez leereszkednek egy vita erejéig. Megfigyelhető vonzódásuk a a XX. sz. második felének angolszász konzervatív politológiájához. Önbizalmuk és műveletlenségük rendszerint fölényes mosollyá áll össze arcukon.

Jelentős különbség, az 1980-as végén hirtelen politikussá lett generációhoz képest, hogy nem onnan indulnak, hogy “az emberek mit fognak gondolni” hanem onnan, hogy “az emberek azt gondolják, hogy”.

Ez szegényeknek elég rossz hír, ugyanis az 1987-1994 közötti politikai élet rengeteg arcát így vitte el a természetes szelekció. Kombinált, kimunkált és naiv elveket próbáltak a politikába vinni, miközben a kenyérről és a cirkuszról megfeledkeztek.

A Fidesz bebetonozási törekvései azonban kedveznek az öltönyös majmoknak, akik kedvükre élhetik ki elméleteiket a gyakorlatban, adhatnak olyan tanácsokat, amelyeket egy negyven éve írott amerikai tankönyvből puskáztak ki. Ha a nép nem szereti, hát ez van, a választást majd megnyerjük így is, meg úgy is.

Van ám ennek előképe, a marxista-leninista gyorstalpalókon kiképzett új élcsapat tagjai lehettek ilyenek, mindenre volt egy frappáns Lenin-idézet, még akkor is, ha az azt javasolta, hogy a süllyedő hajóra fúrjunk még egy léket, mert azon a víz majd kifolyik.

A különbséget pár százezer szovjet katonában kell keresni és egy olyan világban, ahol a hasonló új emberekkel még tizenöt országból össze lehetett jönni és egymás hátát veregetni, hogy mennyire nagyon progresszívak is vagyunk.

A mi öltönyös majmaink azonban azt fogják találni, hogy azok a jó kis amerikai think-tankok, ahol a sokat idézett professzorok dolgoznak, nem fogják vállalni a barátságot, ha itt valaki nagyon elgaloppírozza magát.

Ez akár biztató dolog is lehetne, de azért csak tessék aggódni, mert amíg ez bekövetkezik, túl leszünk néhány gumipitypangos körön. Vagy ami még rosszabb, egy szép napon behívják a Fehér Házba valamelyik neokon think-tank vezetőjét, hogy kik ezek a magyar barátai, fogják ezek a mi érdekeinket bántani? Nem, Mister President, csak öltönyös majmok, ártalmatlanok. Ja jó, akkor csak hadd csinálják.

Escargot barátom felvetésére:

Még mielőtt azt gondolná, hogy kizárólag a Fidesz környékén lebzselő hülyegyerekek okozzák a jelenséget. A folyamat gyökere az első olyan generáció lediplomázása, aki mind a rendszerváltás nagy lopásairól, mind pedig a kilencvenes évek végéig tartó “aki tud angolul, abból minimum vezérigazgató lesz” hullámból kimaradtak. Bajnai Gordon személyében ez utóbbi generáció kér most a hatalomból, míg az öltönyös majmok is már közel járnak a csúcshoz. Nagy csata lesz.

 

 

44 hozzászólás

 1. escargot — 2012-09-27 12:14 

Tudod, mi a fura? 2003-2004 körül a madaras párt farvizén nagyon hasonló alakok áramlottak be a minisztériumok vezetői szintjeire. (Lehet, hogy később is, azt már nem követtem közelről.)

 2. professzorpizka — 2012-09-27 12:22 

@escargot: frissültünk 🙂

 3. panamajack — 2012-09-27 14:53 

Az “aki tud angolul, abból minimum vezérigazgató lesz” hullam sajnos max a 90-es evek kozepeig tartott. En mint 90-es evek vegen diplomazott, a “kapsz multis kozepvezetoi allast, de 5 evvel lesz nalad idosebb a fonokod, ugyhogy elobb fogsz elhalalozni vegelgyengulesben, mint hogy eloleptessenek” hullamot eltem meg. A poszt egyebkent telitalalat, csak az allami szektorban talalhato generaciombeli oltonyosmajmokrol annyit meg erdemes megjegyezni, hogy oda csak azok mentek, akik nem kellettek a multiknak es/vagy budos volt nekik a melo.

 4. escargot — 2012-09-27 16:05 

@panamajack: Van az az öltönyösmajom-típus, akinek a felmenője összelopta a hátteret, így ő már a gimnáziumot is Cambridge-ben végezte, és meggyőződése, hogy ilyen pedigrével minimum h. államtitkárként kell kezdenie a karrierjét. (Ez valahol a fals büszkeség és a büdös a meló metszete.) A mélyről jövő és a pártból többé-kevésbé jól megélő, mellesleg eszméket dédelgető-ízlelgető politikus- és politológus-palánták még egy gyönyörű társaság, csak ők másképp.

 5. panamajack — 2012-09-27 16:42 

Egyebkent az egesz jelenseg beleillik abba az altalanos magyar nyavajaba, hogy a rendszervaltas utan egyszeruen nem voltak meg azok az emberek, akik ratermett modon betolthettek volna egy modern demokratikus allam tisztsegeit. Igy jobb hijan az tortent, hogy a regi parttitkarokat, TSZ- es tanacselnokoket, allami vallalati vezetoket atcimkeztek jol hangzo “nyugatias” funkciokkal. Anelkul, hogy barkinek is lett volna fogalma arrol, hogy mi a kulonbseg mondjuk egy szocialista szemelyzetis es egy HR-igazgato kozott. Ez eddig viszonylag ertheto es megbocsathato dolog volt, ott lett elbaszva a dolog, hogy a rendszer igen gyorsan (kb 2000 tajara) teljesen megmerevedett, es nem volt tobbe semmilyen mozgas, se felfele, se oldalra. Ehelyett mindenhol kialakultak a kiskiralysagok (a maganszferaban is!), es azota is mindenki a szekebe kapaszkodik, ahelyett, hogy elore probalna haladni (amit nem lehet, epp azert mert mindenki a szekebe kapaszkodik). Tehat kialakult az, hogy Magyarorszagon semmi sem az, aminek hivjak, es aminek lennie kene. Az oltonyosmajmok, akik nalunk minimum miniszteriumi foosztalyvezetok, nyugaton kb gyakornokok lennenek, a magyar multi-leanyvallalat penzugyi igazgatoja meg mondjuk a konyvelesi osztaly helyettes vezetoje. A legrosszabb, hogy mindezek mellet mindenki meg van rola gyozodve, hogy o mindent tud, amit a hulye nyugatiak, akik amugy sem tudjak mi a kulonbseg Budapest es Bukarest kozott, ugyhogy jobb lesz ha befogjak. Nem csoda, ha minden ugy mukszik, mint ahogy noirp kartarsno oly szepen leirta a minap…

 6. noirp — 2012-09-27 19:18 

“Nézzük meg: 28-38 éves jogász-politológus-közgazdász fiúk ezek, rövid külföldi tanulmányutakkal, innen-onnan összekapart tudásmorzsákkal, amelyek valamiféle progresszív jobboldalinak gondolt maszlaggá állnak össze.”

Ezt a koagulátumot pedig jól összetartja a Zsiga Marcell-féle valóságismeret, vagyishogy inkább -élmény.

“Önbizalmuk és műveletlenségük rendszerint fölényes mosollyá áll össze arcukon.”

Tökéletes leírás…Úristen, milyen kifejező. Hisz ezt látom mindennap. Még csak nem is kell, hogy politológus legyen…bárki lehet. Ez a főemlősfajta fog engem a sírba vinni. Ezt kapom újságból, TV-ből, rádióból, Demokratikus(?)Koalóc-gyűlések képeiből, hivatalban, mhelyen, mindenünnen. Ezek magyarázzák, mekkora sz*rban kötelező leélni az életemet és főleg, hogy ez nekem miért jó.
Ezek kérnek tőlem hivatalos kör-emailben idézetet a meetingroom falára.
Soroljam!? Minek!? Most fejtettem ki!!
Na profom! Ez a pokol.

“mert amíg ez bekövetkezik, túl leszünk néhány gumipitypangos körön”
Csakhogy addigra az összes értelmesebb ember lelécel valahová a jó fenébe. Ki marad? A gumipitypang-termesztés Hjalmar Schahtjai és Liszenkó profjai, a nyugdíjasok és a közmunkaerő.
Meg a miniszterelnök, aki azon aggódik, hogy senki se szül ide unokákat.
Hányszor fogjuk még magunkat t0-30 évvel hátradolgozni, majd mindent újból kezdeni?!
Hogyismondjam (Panamajack, köszönöm a szíves utalást): a szintis fogja az egyetlenegy leharcolt Rolandját — amit nem hagyott beleltározni — meg a lemezgyűjteményét, oszt kimegy a műfaj őshazájába, Berlinbe.
Az ám. A charlottenburgi közkórházba, takarítani. Hamar kiderül: csak a nappalis takarító műszakból kijön egy komplett zenekar, könyvelővel, producerrel, hang-és villamosmérnökkel, ha mind előszedi a kufferból a diplomáját.
Az Isten verje meg. Gazdag ország vagyunk, gyerekek, mert ezt már nem először engedjük meg magunknak.
De legalább ott nem baszogatják hősünket, hogy a képzettségével Hajmási Pétert játsszon nyugdíjasmatinékon. Oszt így délután, ha letette a mopot, azt játszik —egyelőre magának — magának, amit akar, 8 év múlva meg kérhet állampolgárságot, talán megkapja.

“Anelkul, hogy barkinek is lett volna fogalma arrol, hogy mi a kulonbseg mondjuk egy szocialista szemelyzetis es egy HR-igazgato kozott. Ez eddig viszonylag ertheto es megbocsathato dolog volt” —írja Panamajack.

Érthetőnek érthető (nem volt más), de nem megbocsátható, mert a módszereik — ha konkrétan a HR-t nézzük: az intimpistázás, a káderlapozás — megmaradtak. Talán ezért is merevedett meg, vagy -vissza a rendszer.

“Bajnai Gordon személyében ez utóbbi generáció kér most a hatalomból, míg az öltönyös majmok is már közel járnak a csúcshoz. Nagy csata lesz.”
— így Pizka.
Bár lenne!
Eddigi tapasztalatom szerint az öltönyös majom, a kádergyerek, a keresztény magyar úri ember, a familiáris, a vezér törzsének tagja stb.
mindig erősebb marad a Bajnai megtestesítette típusnál. Pontosabban: francot erősebb, csak jobban el tudja adni magát. Hülyeségre meg eddig még mindig volt kereslet.

Gondolod, Prof, hogy épp *most* van feldőlőben a pohár, csökkenőben a kereslet?
(én pesszimista vagyok, nagyon)

 7. noirp — 2012-09-27 19:21 

@escargot: Az. Ahogy láttam, 2004-től egészen a párt totális széthullásáig diffundáltak befele. Kóka J., Retkes A. et consortes. Szintén a hihetetlen magas szintű realitásérzék megtestesítői.

 8. escargot — 2012-09-27 20:43 

@noirp: Kókának legalább ahhoz volt esze, hogy össze… szerezzen egy kisebb vagyont, Retkes meg hasonlóképp egy pártot. De a 23 éves, első munkahelyes főosztályvezetőcskék a tankönyvi elméleteikkel és a menedzsmentmagazinos szervezetfejlesztési elképzeléseikkel, meg az ov-nek felvett haverekkel… (Volt olyan konkrét főosztály, hogy 1 főov., 6 ov., meg 1, azaz egy darab titkárnő, dolgozni.) Cserébe több évtizede ott dolgozó, a szakmájukhoz tényleg értő, és elég sok váltást túlélő emberek felálltak, hogy ők ehhez a cirkuszhoz nem asszisztálnak.

 9. hadrian77 — 2012-09-27 21:02 

Komolyan, időnként úgy érzem magam, mint a viccben Kohn, akinek döglenek a libái és elmegy a rabbihoz tanácsért. Mi, a libák lassan megdöglünk, de úgy látom ötletek még vannak számolatlanul.

 10. panamajack — 2012-09-27 21:31 

@escargot: a szakmájukhoz tényleg értő “öregek” nagy többségükben nem álltak föl, mert 50-en felül már nem nagyon lehet (értsd: sehogy sem) állást találni. Ehelyett lesunyták a fejüket, tették tovább a dolgukat, próbálták megóvni a rendszert a teljes széthullástól, miközben a huszonharmincéves öltönyösmajom főnökeik ott alázták őket, ahol tudták. Ez ment egészen mostanáig, amikor az akit még nem rúgtak ki (kb a 80%-ot már kirugták) végre nyugdíjba mehet. Mi lesz ezután? Össze fog omlani az államigazgatás két éven belül, de frankón. Reménykedjünk, hogy legalább a romokon fel fog épülni valami új és nagyjából működőképes.

 11. panamajack — 2012-09-27 21:37 

Egyébként nekem erről a félművelt, ám határtalan önbizalommal és arroganciával rendelkező öltönyösmajom típusról valahogy rögtön Kurtz ezredes ugrott be… :))

 12. Vészmadár — 2012-09-28 07:22 

@noirp: kérded, ki marad: én. Bár nekem a jegybanki alapkamatot is Prof magyarázta el, igen érthetően, de azért mégis csak egyre feltűnőbben proligyerek vagyok, ehhez mérhető hasznommal ellenben azért itthon maradnék, furcsa dolog ez…

 13. noirp — 2012-09-28 07:24 

@escargot: Értelek én, a fene egye meg…
Mondjuk, mióta bejárta az Internetet a boldogságkutató főosztály vagy mi a rosseb híre és leírása — ez augusztus elején lehetett — azóta legalább nem csodálkozom.
Legföljebb a hideg ráz ki.
Másik nagy favoritom Stágel Bence, aki szerint idehaza minden szép, jó, és tuti, főleg a pörkütt, a bikavér és a túrórudi. Ott van azután az az idősebb bakmajom — nevét sajnos elfelejtettem — aki a mobil-adót védte, avval, hogy a szegényemberek így is erejükön felül sokat mobcsitelcsiznek, de majd most jóságos szigorral megmagyarázzuk nekik a frankót. A szöveget sztem betanították neki…

 14. noirp — 2012-09-28 07:43 

@Vészmadár: Én is még csak forgatom a fejemben az écát — hiszen van, ami idekössön — de elég szar az, hogy fölmerült és forog.
Nem így gondoltam, mikor a kezembe nyomták a marhapasszusomat. És még esküt is tettem néhány, az öltönyös majmok számára ismeretlen fogalomra, amit próbálok komolyan venni. Amilyen hülye vagyok.

Ami meg még rosszabb, az az, hogy most (is, mint minden kivándorlási hullámban) bőven lépnek le olyanok, akikkel nemcsak sűrűbben voltunk, hanem többen is.

Félre ne érts!!! Egy pillanatig nem azt mondom, hogy aki marad, az hülye, az hulladék.
Azt se, hogy a germánoknál, vagy Angliában tövig marcipán a bevándorló élete, lónak a f*t!!!!

Egyszerűen végtelenül elkeserít és aggaszt az, ahogy az “elit” (milyen elit?!?! milyen pluszt adnak ezek a társadalomnak?) bánik avval a szűk réteggel, amely úgy-ahogy kinyögi nekik az Audi A8-ra és a kampánypénzre valót. Mintha nem is ugyanazon a bolygón élnénk?!!

Proligyerek? És ha?
1) Nekem vágod a szemembe? Ugyan miért? Nem mondtam-e el akárhányszor, hogy mennyit köszönhetek néhány “kékgalléros”-nak?
2) Nehogy már az számítson, hová születtél. Proligyerek vagy, ó, igen, de mérnök, tanár és mellesleg barázdáltabb, mint a tág ismeretségi köröm legtöbb tagja.

 15. noirp — 2012-09-28 07:45 

@panamajack:
Hogy Békefi (-ffi?) papát idézzem:
Nahát! 🙂 🙂

 16. panamajack — 2012-09-28 08:32 

@noirp: Az az igazság, hogy manapság kivándorolni egyáltalán nem olyan nagy ügy, mint ahogyan azt Magyarországon olyan sokan gondolják. Mindenki megy ide-oda, nyugaton is keleten is. Meg vissza is mennek, meg egyik ország után kipróbálják a másikat. Szerintem a magyaroknak is jót tenne, ha minél többen próbálnák ki milyen máshol, hogy extra Hungariam is van vita. Az egyik oka, hogy nálunk ennyire ugyanolyan tud maradni minden lassan egy évszázada, a kulturális elzártság.

 17. nadiposzi — 2012-09-28 11:17 

@Vészmadár:
Kalandvágy, mi?

 18. Vészmadár — 2012-09-28 12:49 

@nadiposzi: dehogyis, rendkívül prózai okai vannak: a nyelv. Van ugyan középfokúm angolból, írásban, olvasva el is vagyok bárminemű angol szakirodalommal is, de tudom, soha de soha nem fogok tudni úgy beszélni idegen nyelven, ahogy magyarul. Ez van. Márpedig ha úgy nem, akkor sehogysem. Akkor maradunk. Ez (is) egy része csak a kulturális kötődéseimnek.

Autochton vagyok, mint kiderült.

 19. nadiposzi — 2012-09-28 17:55 

@Vészmadár: Hasonszőrűek vagyunk, én meg németűl nem beszélek. Viszont felfedeztem a munka miatti belső migrációt, ezt most egy visegrádi kocsmából írom, meló után.

 20. noirp — 2012-09-28 18:43 

@panamajack:
a) tudom, hogy nem ügy (én is igennel szavaztam az eu-ra)
b) tudom, hogy hasznos lenne (látnék egy működő államot belülről)
c) mégis van az embernek mindenféle személyes szirszarja, ami megnehezíti a szakítást.
Persze, aztán ha szakad: szakadjon (sokat olvasok határátkelő blogot…)
d) elhiheted, nem arra tettem esküt, h hátralévő életemben ki sem lépek a határon…:P
Amire igen (emberéletet veszélybe nem sodrok, a veszprémi egyetemre szégyent nem hozok, másefféle baromságok… stb) azt könnyebb a BASF kötelékében betartani, mint itthon. És ez az, ami végtelenül elkeserít.

Nem az sz*r, hogy felmerült bennem a kivándorlás ötlete — hisz eleve, akármikor, nyikk nélkül, ki KELL tudnom menni hosszabb tanulmányútra, szakmánál fogva — hanem az a sz*r, amiért felmerült.
Megint ragozom…elnézést…nehezen bírok magammal mostanság.

 21. hadrian77 — 2012-09-28 20:45 

@Vészmadár: Ez egy nagyon szép kifogás:) Nem vagy te simán lusta?:)

Én arra jutottam, hogy Bécsnél messzebb nem biztos, hogy mennék dolgozni, de lakni akkor is itthon lenne jó, valahol közel a határhoz, mondjuk Sopronban. 🙂

 22. FilcTroll — 2012-09-30 11:29 

Mindezt árnyalja, hogy a piramis felsőbb traktusában lakó jólöltözöttek között milyen verseny van. Ritkán hangzik el pl. olyasmi, ami a múlt héten: Patai főbankászövetséges egy előadáson kifejtette, hogy a “politikai elit visszavette a hatalmat”. WTF?! Eddig tehát a pénzügyi elit kezében volt a hatalom? Még jó, hogy utólag megtudtuk, köszi. Na és őket ki választotta meg?

Szóval az öltönyösök egymást is ölik (öl-töny, höhöhö), a félműveltség és gőg tényleg irtózatos kombináció. Szerintem ezek kiirtják egymást, így aki még tud, akár nevethet is rajtuk. A végén csak egy párat kell majd elhajtani – de azt meg kell még élni.

Itt a háttér: m.index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/27/patai/

 23. Tromb74 — 2012-10-01 09:16 

@Vészmadár:

Hát én azért a biztonság kedvéért csiszolgatom az angolt, bár lelépni nincs szándékomban.
Egyszerűen az a helyzet, hogy céljaim viszonylag alacsony büdzséből megvalósíthatóak, na nem minimálbérből. Tapasztalataim szerint, ha az ember nem nagyon vesz részt a fogyasztói társadalomnak nevezett mókuskerékben, viszonylag olcsón jól érezheti magát.
A másik, hogy értékrendem a nyugati, “virágzó” országokban élőkével sem különösebben harmonizál.
Ami mégis okot ad a felkészülésre, hogy születendő gyermekem számára nem biztos, hogy egy egyre provinciálisabbá váló ország, ki tudja merre tartó oktatáspolitikája, és úgy általában véve bizonytalan jövője a megfelelő közeg a felcseperedésre.
Én alapvetően az előző rendszer hanyatló szakaszában nőttem fel, nem mondom, hogy nem érzem ennek mai napig hátrányait. A kiszámíthatatlanság, jövőkép nélküliség most kísértetiesen hasonló mértékeket ölt.
Nem vagyok pesszimista, realista vagyok, de ez némi pesszimizmusra ad okot.

 24. Tromb74 — 2012-10-01 11:09 

Ja, és az öltönyös majom jelenségről is eszembe jutott egysmás.
Én találkoztam már ilyennel, még csíra korában. Már a gimnázium utolsó éveiben gyakran bújik öltönybe, megelőlegezendő a majdani pozícióhoz a munkaruhát. Jellemzően a lovagi erényekből a páncél fontosságát ismerte fel, nagy valószínűséggel többet nem is fog soha.
Az általam vizsgált példány budai, burokban született, aki a pesti oldalt csak apuci autójából látta eddig (ez komoly). Értékrendjét is nagyjából ilyen személyes tapasztalatokra alapozza. Alapvetően nem ostoba, de híján van bármiféle empátiának, önkritikának, a majdani bölcsesség lehetősége még nyomokban sem fedezhető fel rajta. Már eleve politikusnak v. diplomatának készül, amit amolyan menő és jól jövedelmező állásnak gondol. Osztálytársát, aki művészi pálya választásán gondolkodik, izomból letorkolja olyan érvekkel mint pl. “miből fogsz majd megélni… majd jössz hozzám alamizsnáért… egy utolsó hajléktalan leszel” stb.
Ezt mind 17 évesen, a lehető legarrogánsabban, szikla szilárd önbizalommal.
Mivel én is ott ültem az asztaltársaságnál, nagyon nehezen tudtam megállni, hogy feltegyem neki a kérdést: Haver, számodra már semmilyen meglepetést nem tartogat az élet?
És az a vicces, hogy már ebben a korban tenyérbemászó képpel rendelkeznek, mint egy miniatür Semjén v. Szijjártó.

 25. FilcTroll — 2012-10-01 13:54 

@Tromb74: Külön szép ebben a történetben a vizsgált példány művészettel kapcsolatos álláspontja. Szegénykém, nagyon rossz élete lesz (van) nagyon sok szempontból. Bár az értelmes ember számára ez sem vigasztaló gondolat.

Az már talán inkább az, hogy az öltönyös hülyegyerekek mellett egyre több az okos és szeretni tudó is, akiket nem a tévé nevelt fel. Őket kell tanítani és segíteni, leginkább őszinteséggel, hogy megértség és meglássák, hogyan is működik a világ. Az igazság önmagában nem fájdalmas.

Az öltönyös fajankók gyenge pontja szerintem az, hogy nem látják a valóságot, ezért előbb-utóbb szétesnek, ahogy az illozórikus világuk is szétesik. Márpedig szétesik, a tapasztalat azt mutatja. Van, akinek csak a halálakor, de van akinek korábban. Bármi és bármikor összetörheti az illúziót, ami a lélek mélyére hat: szerelem, családi dráma, akármi. Nem kívánnék rosszat ezeknek az idegesítő seggfejeknek, de ha bukniuk kell, hát bukjanak, mert csak onnan van út bárhová. Én is voltam már sokkal gőgösebb, mint ma vagyok, és bizonyára van még szelídülnivalóm.

Mindazonáltal kíváncsi lennék a főkeresztény Semjén Zsolt arcára az utolsó ítéletkor. :))

 26. Tromb74 — 2012-10-01 15:24 

Hát ezeknek az arcoknak tartalmas életbe nem nagyon lesz részük, de igazából az igény sem merül fel bennük, ezért a pofára esés sem biztos, hogy bekövetkezik.

jó példa erre vezérünk, aki bár ifjú korában közvetlen kapcsolatot ápolt a létező világgal, miután seggnyalókkal vette körül magát, elveszítette a fonalat.
Mégis mit várunk attól, aki burokban született és nőtt fel? Ha valami oltári dráma nem történik, akkor egész életében távol tarthatja magát az istenadta néptől és a világ sokszínűségétől.
Gond csak akkor van, ha valamilyen csoda folytán felmerül benne az igény, hogy a saját lábára álljon, esetleg családot alapít és elgondolkodik rajta, hogy milyen értékeket is állítson példaként gyerekei elé.
Bár az utóbbi nem feltétlenül okoz gondot, ezek az arcok nem Mark Twain, Karl May, Verne vagy Kenneth Roberts történetein nőttek fel, hanem a Cartoon Networkön.

A veszély inkább pont ott leselkedik, hogy – ahogy te is mondtad – rengeteg fiatal van, akiket nem a tévé készülék nevelt fel, miközben nem kevés az, akit viszont a bébiszitter rakott a tévé elé esténként, miközben apu éjszakába nyúlóan simicskázott, anyu meg tenisz tanárral gyűrte a lepedőt.
Na most ennek a (legalább) két különböző világnak kéne egyazon társadalomban együttműködnie.
Még csak nem is arról a feudális szituációról van szó, ahol a nemesség lehetőségeiből adódóan, valamiféle belső igénynek megfelelve nevelte ki az uralkodó osztályt, a parasztok meg elvoltak a mindennapi teendőkkel,
hanem inkább arról, hogy a vagyon és politikai kapcsolatok által biztosított terráriumban fejlődnek ki a vadállatok mindenféle értékek, erkölcsök megismerése nélkül, majd ostobán, gonoszan és öntelten rászabadulnak a világra, úgy, hogy sérthetetlenségük továbbra is biztosítva van.

 27. escargot — 2012-10-01 17:14 

@Tromb74: Kevés lesz az a két világ. Vannak még az éhséglázadás határán tanyázó vadállatok is, nem kevesen, az ún. középosztálynak meg a kettő között kellene túlélnie, esetleg fejlődnie.

 28. hakapeszi — 2012-10-01 17:34 

Az, hogy a fiatalok felszínes hülyék, sajnos világjelenség. Én öltönyös majomként többször jártam külföldön, és egyébként igen rokonszenves pajtásaim összes gondja a munkahelyen kívül az volt, hogy hova megyünk berúgni. Volt köztük nemesi családból származó, volt 4 nyelven szinte perfektül beszélő elbűvölő, viselkedni, trécselni tudó fiatalok, és mégis kibaszott felszínesek.
Azért minden területen vannak olyanok, akik valódiak, csendben teszik a dolguk, és a tekintélyük igazából messze a nyikhajok fölé emeli őket.
Kevés a hiteles személyiség, politikusban is, egyébként is. Kevés, aki egyáltalán mond valamit, és van valaki a szavai mögött. Innét az internetről nézve, a magam majom esze szerint pl. dr. Pizka (csak a példa kedvéért) határeset, van egy alap realitásérzéke, ami tisztelendő, és ami miatt olvasom, máskor viszont elszalad vele a ló a rizsázok de nem tudom miről irányba (tudom, igazából én vagyok a majom, hogy nem értem mélyértelmű szavait).

 29. FilcTroll — 2012-10-01 17:50 

@Tromb74:
“a vagyon és politikai kapcsolatok által biztosított terráriumban fejlődnek ki a vadállatok mindenféle értékek, erkölcsök megismerése nélkül, majd ostobán, gonoszan és öntelten rászabadulnak a világra, úgy, hogy sérthetetlenségük továbbra is biztosítva van.”

Ez költői és sajnos igaz. De ezek közül csak néhányan igazán vadak, a többség csak mohó, maszkos malac.

 30. Tromb74 — 2012-10-01 22:46 

@hakapeszi:
Na de kérem, a professzore minden szava arany, némelyike pedig gyémánt 😀
Az ő fő bűne, hogy nem osztja meg a nagyközönség előtt magvas, és kevésbé magvas gondolatait. Na nem gondolnám, hogy két szappanopera között, főműsoridőben is hozná a kötelező nézettségi mutatókat, de ez a blog talán egy kicsit szűk réteget vonzott ide. Remélem ez idővel változni fog.

A fiatalokat pedig megvédeném kicsit, rengeteg közöttük a mélyebb érzelmekkel, gondolatokkal is megáldott példány, csak hát ennek nincsen éppen szezonja. Meg egyébként is a zajos ostobaság, a pökhendi kivagyiság a szembetűnőbb.
Ki látott már bölcset üvölteni?

 31. hakapeszi — 2012-10-02 11:33 

@Tromb74: Kérdem, van-e ezeknek a mélyebb érzelmeknek bármi visszhangjuk a munka világában vagy a szocializásáskor (=értsd: emberek a meló után összejönnek iddogálni). Azért kéne lennie szerintem ilyen visszhangnak, mert különben mintha épülne le az egész. És még a leépülés se volna baj, ha közben látnánk valami szépet.

 32. hakapeszi — 2012-10-02 11:34 

… szocializálás (vagy hogy kell mondani, közösségi élet)

 33. Tromb74 — 2012-10-02 15:51 

@Tromb74:
Már hogyne lenne. Önmagában a kocsmázás, mint olyan, régi időkre visszatekintő foglalatosság, a mai fiatalok egy része a régiekhez hasonlóan az élet értelmét, a mindenséget meg ilyeneket vitat meg egy korsó ser társaságában.
Ha Pizka megszólalna, akkor ő feltehetőleg azzal állna elő, hogy a pina, mint évezredeken átívelő legmagasztosabb téma, soha nem megy ki a divatból, ez kapocs generációk, bölcsek és ostobák között.
Munka terén is hasonló a helyzet. Vannak fiatalok, akik nem a valóságshowkból meritkeznek, nem általanak olvasni és gondolkodni, van erkölcsi tartásuk, rendelkeznek empátiával, emocionálisak meg mindenféle emberi tulajdonságot birtokolnak.

 34. Tromb74 — 2012-10-02 15:51 

@hakapeszi: Bocsi, a fentit neked szántam.

 35. hakapeszi — 2012-10-03 00:04 

@ Tromb
nem is a beszéd, hanem a tettek…
Budapesten 100 éve nem építettek jó épületet (ahová a turistákat viszik, azok is mind régiek),
kb. 10 éve nem láttam olyan színielőadást, ami tényleg teccett
jó, pl. a Pető-módszer egy jó dolog,
nem tudom, olyan az egész, mintha szellemi punnyadás lenne.
De talán mégsincs.

 36. Tromb74 — 2012-10-03 11:52 

@hakapeszi:
Nem lehet, hogy öregszel? Kezded elveszíteni érdeklődésedet az újdonságok iránt? 😀 😀 😀

 37. hakapeszi — 2012-10-03 15:46 

@Tromb74:
Hát, lehet…

Mondj egy olyan épületet Pesten, ami nincs meg száz éves, és turistákat visznek oda!
Míg ezzel szemben Bécsben, Barcelonában, Párizsban, Londonban stb. stb. vannak modern épületek, amik fő látványosságnak számítanak. (pl. Prágában talán nincsen ilyen, de attól még lehetne) Erről beszélek például.

 38. Tromb74 — 2012-10-03 23:34 

@hakapeszi: Há nem tom’, a Makovecz építményeit nem szokták mutogatni? Én speciel fantasy-giccs kategóriába sorolnám a stílusát, de mindenféle díjakat is bezsebelt.
Az Erzsébet-híd egyébként egy elég nívós építmény, de nem tudom, a turisták szokták-e nézegetni.
Nekem a Ludwig Múzeum is tetszik, bár ezt sem tudom, mennyire számít látványosságnak.
Viszont az ING székház a Dózsa Gy. úton vagány, talán ismert is valamennyire.
Mondjuk ezeknél több nem nagyon jut eszembe.

 39. escargot — 2012-10-04 11:33 

@Tromb74: Nagyjából ezek vannak, meg próbálkoznak a Nemzeti Sínházat mutogatni, de az véleményes, ill. kortárs kísérletként ott a hányatott sorsú CET. Ezen kívül a régi épületek nívós felújításai, esetleg részleges átépítései (Bazilika, Boscolo New York, Novotel/Palace, Araz/volt Hungária Fürdő, Párisi Nagyáruház, Fashion Street, Rácz Fürdő – szintén küzd). Meg az ING tervezőjének van egy projektje az Andrássyn (egy ház belső tere és bálnás kialakítású tetőtere, volt Grey iroda), az szakmai körökben eléggé ismert, de kívülről nem feltűnő.

 40. panamajack — 2012-10-04 13:55 

@escargot: Egyébként az ING tervezője holland, Van Eggeraat-nak hívják.

 41. escargot — 2012-10-04 13:59 

@panamajack: Igen, tudom. De legalább beengedtük alkotni. (A másik hollandot, a CET-est már szívatjuk.)

 42. Tromb74 — 2012-10-05 10:31 

@escargot:
Ja, a CET, mint terv elég jónak tűnt, de a kivitelezés és a hányattatás miatt, nem biztos, hogy beváltja a hozzáfűzött reményeket.
A Nemzeti Színház éjszakánként, hunyorítva és biztonságos távolságról szemlélve impozáns épület, közelről nézve viszont rettenetes.
Schrammel Imrét pofán kéne verni a homlokzati szobrok miatt, a park szobrai viszont nagyon jók lettek.

 43. escargot — 2012-10-05 11:44 

@Tromb74: Szegény bálna a “majd mi megoldjuk okosba'” mentalitás gyönyörű elrettentő példája lett… A Nemzetiről meg mindig az jut eszembe, hogy lefagyott az AutoCAD, és az összes létező designelemet a papírra szórta.

 44. professzorpizka — 2012-10-05 12:52 

A nagy modern építményhez rendszerint szokott tartozni egy nagy formátumú ember, aki a nyuggerek visítókórusa, a konzervatívok világvége sirámai, a liberálisok ezzel meg ki jár jól találgatásai közepette felépítteti. Mert neki tetszik.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.