Kézműves blogposzt

A Ráérünk blog (Lali, a lila ló képzési alhelyobjektumegységszakasz) a következő KÉZMŰVES élelmiszercsináló tanfolyamokat hirdeti meg.

Borhegesztő

Sörreszelő

Sajtfényező

Lekvárfaragó

Pálinkaács

Szalámiasztalos

Macaronesztergályos

Kenyérvarrónő

Joghurtfazekas

Ugyanott szókincsgyarapító tanfolyamok.

Nem azért van

http://444.hu/2013/09/28/fonagy-nem-hiszek-a-versenyben/

A legjobb az egészben, hogy nem kell a Fidesznek holmi programhirdetéssel vacakolni. Persze, rezsicsöccsentés, rezsiharc, rezsiháború.

Dehát itt ez a jó kis kongresszust, elkapják hát a régi liberális harcost, az egykori szocialista csúcsüzem, az Ózdi Vasmű ósdi jogtanácsosát, aki felvilágosodást ad nekünk a Fidesz gondolkodása hintőport sose látott lábazatáról: A verseny nem vált be.

Naná, szemetek, ugyanis ti is részese vagytok annak a hazugságnak, hogy vesztese a dolognak nem lehet, ha van, megmentik, és ami a fő, bizonyos egyenlőbb állatok a versenyből kimaradnak. Orwell csettintene, ha ezt látná, hogy van végre egy bátor ember, aki kimondja, hogy az, egész demokratikus bohóckodás Széchenyi óta csak meghülyüléshez vezet.

Milyen baromság már, hogy mindenki érdeme szerint megpróbáljon jobban élni, másoknál jobb cipőket gyártani, szebb sárgarépát termeszteni, jobban futballozni, rövidebb úton a kenyeret házhoz szállítani, a náthából kigyógyulni, nőket/férfiakat felszedni.

Ezt az egészet kipróbáltuk, de ez az ország, amelyiket egy Kádár nevű ember jobban szétvert, mint a törökök, az osztrákok és az oroszok összesen, erre nem vágyik. Megriasztotta a lehetőség, hogy ez nem iskolai koncert könnyes szemű szülők előtt, ez bizony étterem, ahol oda kell állni az asztal mellé, és ha nem húzza szépen hoznak másik zenészt.

Ehhez persze kerül vezető is, aki elmondja, hogy nem baj, ha a románok szétrúgják a magyar csapat seggét, az nem elég indok, hogy a harminc éve semmit sem csináló bandát elzavarják a foci közeléből, ugyanaz áll a pálya mellett, aki 1986-ban is ott állt.

Ide olyan vezető kell, akiben a klientúra megbízik, és a nyájból csak akkor vág le bárkit is, ha tényleg nagyon kell a gulyás.

A kongresszus sem azért van, hogy ott bárki bárkivel versenyezzen, hanem azért, hogy egymással érzelmi közösséget alkossunk. Mármint a mi nyelvünk az ő seggével, hiszen ez az adekvát érzelmi kötelék.

A meccs sem azért van, hogy ott az egyik csapat legyőzze a másikat, hanem azért hogy Pista bácsi, ez a régi, kipróbált szaktekintély megmutathassa, hogy ő tud annyit mint Józsi bácsi, ez a régi, kipróbált szaktekintély.

A munkahely sem azért van, hogy ott önmagunk megvalósítsuk, legalább kicsit, hanem azért, hogy legyen indoka a havi juttatás kiutalásának.

Nem kell hát ide verseny. Lényeg, hogy van jegyünk a meccsre. Nemsokára kenyérre is lesz.

 

 

 

Barbárok

Két napja nekiálltam egy posztnak az atommeghajtású, primitív tonnadonnákról,de megint beletört a bicskám. Életem fő műve lesz, ha egyszer megírom.

Viszont nem hagy nyugodni az, amiért nekiültem. A Pető intézet, a szilvásváradi fogyatékosügy. Talán elsikkadt volna a dolog, ha húsz perccel ezelőtt a Lidl parkolójában nem jön oda egy koldus. Nem a román koldusmaffia egyik piócája volt, nem a közeli síneknél csövező hobó, hanem egy húsz év körüli fiatal lány. Jól láthatóan csökkent értelmi képességű, félszeg teremtés. Illedelmesen csókolomot köszönt, látszott rajta, hogy az intézetben betanult egyféle udvarias viselkedést próbálja követni. Pénzt kért.

Ott álltam az autó mellett, amelybe legalább két, teljesen felesleges dolgot raktam be, két doboz Veltins sör és egy érlelt diós sajt formájában. Kemény hetem volt, kemény hetem lesz, ráadásul mindkettő akciós volt. Meg persze ott volt a kipakolt bevásárlókocsi, mondtam neki, vigye szépen vissza, rakja el a százast.

Utálom az ilyen helyzetet, mert száz forintért, de ezerért se tudok lelki nyugalmat vásárolni. Adtam neki, jó fej voltam biztos, de azóta is azon jár az eszem, hogy ennek a szerencsétlennek nem lenne szabad egyedül, Budapest egyik nem túl jó hírű részén bóklásznia. Miközben minden kutya fut hat kört a fészbukon és egy héten belül aszpikos zergepástétomot eszik, vagy jólelkű emberek begyűjtik valami menhelyre, addig emberek, akiknek néhány ponttal kevesebbet dobott a gép, rongyokba burkolózva mászkálnak.

Nem kellene ennek így lennie, és nem volt ez mindig így. Eljutottunk már rég oda, hogy a régen egyszerűen nyáladzó őrülteknek elkönyvelt emberek teljes életet tudnak a maguk módján élni. Tudunk olyan módszereket, kezeléseket, tanítási metódusokat, amelyekkel ők is felszabadultan átélhetik a boldogságot, a szomorúságot, a szerelmet. Ezzel vagyunk mi, európaiak többek a világ számos “hatékony”  országánál. Elvileg a mi társadalmunk elfelejtette a Taigetoszt, és mindenkinek megadja az esélyt a boldog életre. Kinek a szabad verseny áldásaival, kinek a szociális hálóval, kinek pedig azzal, hogy értő és segítő kezek mellett élheti le azt a húsz-harminc évet, ami neki adatott.

Eddig az elmélet.

A szomorú valóság az, hogy barbárok vagyunk. Barbárok, akik nem akarjuk látni a csúnya embert, mintha nekünk nem születhetne bármikor ilyen gyerekünk. Barbárok, akik a világ legjobb konduktorait világgá akarjuk zavarni, hogy egy működésképtelen sóhivatalnak szép budai irodaháza lehessen.

Dölyfösen tekintünk le a két láb, a két szem, a működő fül Olümposzáról mindazokra, akiknek ez nem adatott meg. A szefósokra, a dilisekre, az idiótákra. Szemet hunyunk afölött, hogy kilószám fogy a Rivotril.

Egy valamit felejtünk el. Csak az a társadalom működőképes, amelyik minden becsületes tagjának a boldogságát szolgálja. A társadalom nem alkalmazhat más mércét, mint azt, hogy: “Akarsz te a társadalom becsületes tagja lenni és szabályait a magad képességei szerint betartani?”

Ha a válasz igen, vagy ha az illető nem érti a kérdést, mert nem adatott neki annyi értelem, hogy  értse, a társadalomnak kötelessége segíteni.

Sokat akartam aktuálpolitizálni ebben az írásban, de csak annyit fogok, hogy innentől ha egy Gyurcsány-Fodor Gábor koalíció tenné le az esküt arra, hogy legalább az elesetteket segíteni fogja, rájuk szavaznék, pedig kevesen állnak olyan messze a politikai ízlésemtől, mint ők ketten.

El kellene kezdeni végre egymásra figyelni és egymásról gondoskodni. Nem az a bajunk nekünk, hogy Rákay Philip egymilliárdért haknizik vagy Zuschlag néhány tízmilliót ellopott. Az a bajunk, hogy csont nélkül szét lehet verni egy Pető intézetet, csont nélkül az utcára lehet ereszteni egy csomó, gondoskodásra szoruló szerencsétlent. None of my business, gondolná a magyar, ha lenne nyelvvizsgája. Hiszen nekem most minden jó, ha meg majd nem, akkor akkor nekem majd jár rezsicsökkentés, hitelkiváltás, hiszen én normális vagyok, nem valami szefósgyagyás akit rossz nézni, mert hát valljuk be, csúnya.

Nem, kedves barátom, te nem normális vagy, hanem gyakori. Ez az egyetlen tulajdonságod, amiért neked járnak dolgok, és ez az amiért neked nem kell betartani a szabályokat, és ez az, amiért semmilyen erkölcsi alapod nincs számon kérni a szabályokat Lázár Jánoson, vagy Orbán Viktoron, vagy Gyurcsány Ferencen.

Kasszandra-levél ez, de íme a jóslat: nincs legerősebb kutya, hanem mindig van erősebb, és ha a falka nem védi meg a gyengét és nem viselkedik ádáz farkasként az erősebbel szemben, sorsa a lánc leend.

Oktatás

Kedves Közönség,

ezzel a fotóval szembesültem:

http://9gag.com/gag/aYbxZNv?ref=fbp

Aki esetleg nem kattintana oda, annak leírom, hogy a képen egy savanyú arcot vágó fiatalember látható, viháncoló lányok gyűrűjében és az “I hate clubs” felirat olvasható.

Úgy érzem, segítenem kell. Egyáltalán nem kell tartani az ilyen helyektől. Egykor én is utáltam őket, és, hogy egészen őszinte legyek, ma is hányingerem van az összestől. De ettől még ezek a helyek teljesen elviselhetők.Egy ideig.

Előszöris, rúgjunk be, kb annyira, hogy testi funkcióinkat még épp csak uralni tudjuk. Ezzel addig romboljuk intelligenciánkat, hogy nem zavar, milyen hülye pózokban kell tartani magunkat és egyik lábunkról a másikra döcögni. Reménytelen hátrányba kerülünk olyan egyedekkel szemben, akiknek eleve odáig van rombolva, hogy már viszonylag kevés piától sem zavarja őket a dolog, dehát ilyen az élet.

Adjunk fel mindenféle kommunikációs kísérletet. A hangos zene pont azért van, hogy a kommunikációs csatornák közül a szemezést hagyja meg szinte kizárólagosan.

Tanuljunk meg különbséget tenni a dusbtep, a breakbeat, a trance, a house a techno és az összes többi között. Ezek nagyon fontosak, egész addig, amíg a társaság el nem indul valamilyen helyre. A helyszínre érkezve a dium-disum, a dubciri-dubciri és vanfény-nincsfény zenét fogjuk hallani, és igazából ezek teljesen azonosak. Ha a zene kicsit vontatottabb, az azért van, mert a hely törzsközönsége amfetaminista.

Teljesen mindegy milyen piát kérünk, lényeg hogy rendszeresen és sokat, a révületet fenn kell tartani.

Ily módon testünket és elménket megacélozva, menjünk a tánctérre. Nem mondom, mit kell csinálni, mert ha minden jól megy már annyira be vagyunk állva, hogy megy az magától is. Ne szóljunk senkihez, mert vagy nem hallják, vagy félreértik.

Mintegy másfél óra után, mivel a sok pia dacára is kezdünk tisztulni, menjünk a francba, hazafelé együnk valami gyrost vagy ilyesmit.

Ha ezeket pontosan betartjuk, akkor végülis túl lehet élni egy-két clubbingos estét, hogy azért mégse mondják már rólunk, hogy antiszociális faszfejek vagyunk. Igazából de, mondani fogják. Mindegy, én megpróbáltam.

 

Hülyeláda

Van a Fidesz egyik alagsori helyiségében egy láda. Olyasféle, amelyikben régen kalasnyikovot tartottak, manapság pedig a nem selejtezhető iratokat szolgálják fel ebben az egereknek. Van a ládán néhány elég edzett TUTO lakat, amelyből sejteni lehet, hogy ebben azért nem a három évvel ezelőtt szabadságkartonok vannak.

Ez a láda nem más, mint a Fidesz hülyeládája, amelyben ciklus közben több kevesebb sikerrel őrzik a szenior fideszes politikusok beszélhetnékjét. Ciklus  közben, ahogy a szociknál is, a kisebb rendű-rangú talpasok mondanak olyanokat hogy 47 ezer forintból ki lehet húzni egy hónapot, meg hasonlókat.

Azonban a ciklus végén, ahogy egyre kevésbé lehet figyelni minden elvtársra ez a láda fel szokott nyílni. Még az is lehet, hogy valamelyik rutinos maszopos nemzettolvaj surran be a pincébe, de erre természetesen semmilyen bizonyíték nincsen.

A láda működését úgy képzelem el, mint amikor a Harry Potter-ben Dumbledore professzor a tarkójához érinti a varázspálcát, és ilyen zöld turha formájában gondolatfoszlányokat húz ki onnan, amelyet ő egy szép állványon kristályfiolákban tárol. Nos az ilyen gondolatfoszlányok a Fidesznél ebben a ládában landolnak, mert ciklus közben valahogy több figyelem jut rá, hogy időben kiturházzák őket a nyilatkozók fejéből.

Ilyenkor viszont annál nagyobb a baj, mert csupa olyan gondolat gomolyog zöldes felhőként a ládában, mint hogy: elég már ebből a sok demokratikus bohóckodásból, csináljuk direktbe. Aztán ott van a minden ellenzéki/liberális/nemkatolikus kösse fel magát vagy dögöljön meg. Az igazi politikai Endlösungswaffe azonban a nők alázása szokott lenni, hiszen a mégoly vérmes fideszes szavazó-polgártársnőnk sem szereti megtudni, hogy lánglelkű vezetőink szerint ő egy beszélő, mosogató, gyerekgyártó pina (elnézést).

Valahogy, ki tudja miért, így a választási kampány elején ezek mindig előjönnek, amikor a szocik épp vért izzadnak, hogy cseppet sem acélos pártjuk mögé hogy szervezzenek valami kis támogatást. Hát így. A láda kinyílt, kampány van.

Komcsiriadó

Riadó!

Egy Rogán Antal nevű, kommunista nézeteket valló személy veszélyezteti Thürmer Gyula monopóliumát a tragikomikus baromságokat mondó politikus posztján.

Szerinte a közműszolgáltatásokat nonprofittá kell tenni, és kötelezni a szoláltatókat, hogy a nyereséget (a nonprofit vállalat nyereségét, naná) fejlesztésekbe forgassák. Azt ugyan nem mondja hogy államosítani is kellene, dehát mi a franc értelme van a magántulajdonnak, ha egyszer a tulajdonos nem vehet ki belőle egy fillért se?

Ráadásul ez nemcsak kommunista megnyilvánulás, hanem szimplán hazugság. Nyilván népsanyargató szándék vitte arra a magánszolgáltatót, hogy kiépített mindenféle modern rendszert a digitális óráktól kezdve a telefonos-internetes ügyfélszolgálaton át a sok tucatnyi terepjáróval készenlétben álló karbantartó csapatokig, akik vészhelyzet esetén már vidáman szerelnek, mikor a BM még csak a “maradjon otthon, húzzon finom prémes nyuszipapucsot és nézze a hörrtévé színvonalas műsorát” rövid szöveges üzenetet fogalmazza.

Ezek a piszok népsanyargatók, a mégpiszokabb autógyáraktól az extrapiszok bankok finanszírozásában lízingelnek évente pár száz autót, hogy a fentebb leírt karbantartó flotta modernebb legyen. Kicsit jobban belegondolva az utóbbi hét évbe, ha most lenne egy ennyi idős gyerekem, bajban lennék az áramszünet fogalmának elmagyarázásával, mert itt annyi ideje nem volt áramszünet, mert ez a piszok, szemét, rohadt, idegenszívű áramszolgáltató a fogta magát és épített ide a ház elé-alá egy nagyobb kapacitású trafóállomást.

A gyengébbek kedvéért ez a rendszerváltás egyik vívmánya, hogy nem protekciós alapon, Lázár János unokaöccse, Puch László sógora, vagy Fodor Gábor távoli unokatestvére vezetésében és lenyúlásában, ki tudja milyen színvonalon működő sóhivatal csinálja a közműszolgáltatást. Hármat csinál még ilyen szervezet: busz, vonat, posta. Ha rémlik, ezek közül a BKV például az, amelyik még kereklámpás Ikarusszal szolgáltat, a posta az, ahol 2013-ban Európában csak úgy lehet kártyával fizetni, hogy azt készpénzfelvételnek számolják el. A MÁV pedig az a rendkívül kellemes cég, amelynek évi kb százmilliárdból nem telik arra, hogy nyáron a Balaton körül még csak viccből se legyen légkondicionálás nélküli vonat, illetve amelyik olyan áron dolgozik, hogy két embernek vastagon olcsóbb kocsival menni Budapestről mondjuk Debrecenbe vagy Szegedre, mint vonattal.

A villany- és gázszolgáltatás ugyaninnen indult, ezelőtt húsz évvel. Működött, jól-rosszul. A MÁV-val kapcsolatban pozitív hír, hogy egyedül Magyarországon lehet még forgalomban Jendrassik-dízelt hallani, a villanyszámlát viszont lehet kettő kattintással fizetni, és elfejteni hogy van villamos művek. Nyomom a gombot, jön a delej.

A Rogán Antal nevű politikus a rendszerváltásnak ezt a vívmányát vonja kétségbe akkor, amikor a fenti kommunistoid dumát elővezeti a hörrtévében.

Mondják, drága a villany. Igen, a mobiltelefon is az. Naná, mert úgy tetszettek piacot liberalizálni, hogy bejött ezeken a területeken három-négy szolgáltató, akik azóta lelkesen kartelleznek, az untauglich GVH és a pocsék jogszabályi környezet miatt. Nyilván ezen lehetne változtatni, de akkor néhány igazgatótanácsi helyből és szép autóból ki kellene szállni az elvtársaknak, és nem rezsicsökkentésről papolni, hanem a szabad verseny ösztönzésével rávenni ezeket a piszok külföldi beruházókat, hogy a kapitalizmusból ne csak a nyereséget élvezzék. Hogy ez miért nem történt meg?

Olvassanak Marxot az elvtársak, majd rúgják ki a királyokat, hercegeket, grófokat, onnan, ahova nem valók. Ha már a kommunista tempónál tartunk.

Proliretorika

Szerves egésszé kögülnek, azt hiszem így hívták nyelvújítás-magyarul azt, amikor az elszigetelt alkotórészek egyszercsak többek lesznek önmaguknál. Szinergia, ahogy haszontalanvállalatitanácsadó-nyelven mondják.

Ez arról jutott eszembe, hogy a héten volt egy hír, miszerint Hoffmann Rózsa, egykori középiskola-igazgató, magától vagy habonyista sugalatra, de belerúgott az iskolaigazgatókba, hogy azoknak miniszteri fizetése van. Normális észjárású ismerőseimmel együtt én is azt gondoltam, hogy ez a közvéleményben azt a választ fogja kiváltani, hogy “ha miniszteri fizetése is lenne, mint ahogyan nincs, akkor is jobban megérdemelné, mint te a tiedet te idióta”.

Még az is eszembe jutott, hogy az iskolaigazgató, az egy kisebb településen társadalmi tényező, önkéntelenül is politikus, hiszen a KLIK bevezetéséig választott tisztségviselő volt a legtöbb helyen, méghozzá a demokrácia alapszabályai szerint, a rossz igazgató nem sokáig maradt tisztségében. Véleményvezér is egyben, hiszen a közösség gyermeknevelő, aktív korú tagjaival napi kapcsolata van, ráadásul ha jó igazgató, akkor nagyon népszerű is ezen választópolgárok körében.

Innen  nézve akár óriási hibának is tűnhet az iskolaigazgatók rugdosása. Mégsem biztos, hogy az.

Eszembe jutott rögtön azután, hogy a fentieket gondoltam a magyar társadalom végletesen dezintegrált állapota. Hajótörött társaságként kapaszkodik egy deszkába a magyar és nem nyúl senki a süllyedőért mert a deszka elengedése neki is a süllyedést jelenti. Az, hogy van-e egyáltalán deszka, érdekes filozófiai kérdés, amelyet sokáig tartana megválaszolni, el is megyek mellette, mert ezen az úton újabb kérdéshez jutunk. Meddig lehet büntetlenül a tömegbe lődözni?

A tömeg az orbáni politikai kommunikációban mindig nagy, látszólag kardinális kérédések köré rendezett, differenciálatlan csoport. A devizahitelesek. Azok a szerencsétlenek, akiknek fizetni kell a gázért és a villanyért. Némi túlzással épp csak az oxigént nem akarja nemzeti megmentés tárgyává tenni ez a logika, hiszen azt is mindenkinek, kivétel nélkül, és egyformán “adhatná”  a kormány.

Ezek a tömegek, mint írtam, differenciálatlanok, azon a felismerésen alapulnak, hogy a gyapotszedőket nem érdekli, mint csinálnak a krumpliszedők és viszont. Gond nélkül lehetett leszalámizni a rendőröket, a katonákat, a tűzoltókat, az orvosokat, a diákságot, holott ezek mind-mind jelentős csoportok, meglehetős öntudattal. Öntudatuk és érdekérvényesítő képességük azonban legfeljebb pár tüntetés megszervezésére volt elegendő, arra nem, hogy a kormány akár csak elkezdjen kompromisszumokon gondolkodni.

Csoportképző erőként egyedül a megélhetés bizonyult hatékonynak, és elérték azt az eredményt, hogy azok, akikbe belerúgnak, minimális szolidaritásra számíthatnak. Legfeljebb megvetésre, ugyanis a proli-retorika alapja az, hogy bárki, akinek akár egy fillérrel is többje van, mint neked, kedves rezsicsökkentett-hitelmegmentett elvtárs, az burzsuj és az ő végtelen kapzsisága áll annak az útjában, hogy te még jobban meg legyél mentve. Az, hogy te esetleg majd a következő körben válsz ellenséggé, az most ne érdekeljen. Akkor majd te leszel az akit a tömeg eltapos de neked még most jó. Orwelli kép.

A kérdés az, hogy mikor rúgnak bele annyi mikrocsoportba, hogy azok egyszercsak észrevegyék: a rezsicsökkentett-hitelmegmentett magyar ugyanolyan mesterséges kategória, mint a szocialista munkás-paraszt ember. És ugyanúgy, egyszercsak észreveszik, hogy mi mind elsősorban gyapotszedők, tanárok, taxisok, jogászok, tehenészek és csillagászok vagyunk és nem létezhetünk egymás nélkül. Ez utópia, ilyen fokú társadalmi öntudattól fényévekre vagyunk. Nálunk ennek egy még kopoltyúval lélegző, előgerinchúros változata van, ez pedig a düh. Nem írom le részletesen, emlékszünk rá 2002-ből.