Noirpova Szattyána Pofána: Gyermeki lelkületek

Az emigráns csehszlovák baromessz, aki társadalomkritikai és botanikai elmélkedéseit e blog vendégszerzőjeként osztja meg, újra alkotott. Maronova  Nátronova ezúttal is odamar, tessék olvasni és lelkesedni, szerintem nagyon jó!

Pizka,

Überhauptbahnhof der BanffyHajszesz

 

Van egy gondolatmenet, ami régóta gyötör. Előre szólok: sarkított, keserű és szubjektív eresztés lesz. Ráadásul úgy tolom, hogy közben nagyon jól tudom: egy csomó vonás van bennem is, ami miatt én magam sem vagyok kivétel. Mire gondolok, nyögjem már ki, igaz?

Arra, hogy mindennapi életemben lépten-nyomon olyan emberekbe botlom, akik mintha elfelejtettek volna felnőni. Úgy maradtak. A Jucika és Rezsőke osztályának kisszámú, de hatékony hangadóiként. Nem túl okos, nem (nem jól vagy rosszul, hanem sehogy nem) nevelt, inkább csak ívben leszart, vagy agyoncsicsisgetett gyerekként.

Mellettük az osztályban évekig tette a dolgát a csendes többség, aki szeretett volna továbbtanulni, akit érdekelt is ez vagy az a tantárgy, esetleg netán a csajok bugyija/ az első szakszerű sminkelés jobban izgatta, mint a hangadók hangja.

Aztán elmentünk gimibe, később egyetemre, majd annál is később dolgozni. Most pedig mit tesz isten, újra meg újra beleszaladunk olyanokba, akik az iskolaudvarról ismerősek, minden más szempontból viszont viszolyogtatóan idegenek.

Hogy honnan ismerjük őket? No, lássunk egy sor példát.

 

1.)    10 perc van hátra a tesióra végéig, de nem tudunk hozzáfogni sem a kiütőzéshez/focihoz, mert két pulykatojásfejű még mindig azon vitatkozik, ki legyen a csapikapi; ez idő alatt a többiek a pálya szélein vagy a kapunál álldogálnak és veszettül unják már mind a két pulykatojást, de megszólalni nemigen mernek.

http://kapcsolat.hu/blogszemle/letrejott-az-igazi-osszefogas

http://raerunk.blogrepublik.eu/2014/01/09/gyurcsany-es-a-csocs/

 

2.)    Ha egyik nem lesz a csapikapi, az duzzog, és nem játszik; vagy visít, hogy a másik csaliiiiik.

http://galeria.index.hu/belfold/2009/12/03/2002_julius_45_hidfoglalas_es_tuntetesek_budapesten/

 

3.)    Végül, aki nem csapikapi, vissza-visszajön, és a pálya széléről utasít, rendezkedik.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Polg%C3%A1ri_k%C3%B6r%C3%B6k

http://hu.wikipedia.org/wiki/Demokratikus_Koal%C3%ADci%C3%B3

Számon kéri a csapat tagjaitól, miért nem őt választották, ordít, hogy óra végén szétüti a fejüket. A csapattagok (van ilyen is, kisebb oskoláknál…) lehet, ilyenkor nem is szólnak vissza, hátha észbe kap. Később már azt gondolják két passz között, hogy bár idefigyelne kicsit a Füttyösbá és elcipelné innen ezt a fogalmatlan majmot, lehetőleg a fülénél fogva.

 

4.)    Az istennek nem tud, csak málnafagyinak vagy kurvának öltözni, pedig már a gondnok és a büfés is ujjmutogatva röhögnek rajta a háta mögött.

 

5.)    Még mindig nem tanulta meg, hogy csak annyi ételt szedjen a tányérjára, amennyit meg is eszik (vö. Magyar delegáció a svédasztalnál, szaftosabb részletek a Főszerkesztőtől kérhetők, ajánlom tisztelettel).

 

6.)    Ha le-vagy megbuktatják, ordít-sikít, csapkod, ismételgeti, hogy nem ő volt, az egész utca gyereknyávogástól harsog. Pallérozottabb nyelven kifejezve: kontrollvesztés.

http://index.hu/video/2014/01/28/balogh_az_index_becsapta_az_egesz_orszagot

 

7.)    Eleve, a csokitortát sem ő zabálta föl, hanem jött egy szárnyas ló és elvitte. Igen, anya, a konyharuha tényleg csokis, de tényleg nem én voltam! A konyharuha azért csokis, mert a szárnyas ló beletörölte a szárnyát. Aham.

http://www.stop.hu/belfold/simon-gabor-uj-vagyonnyilatkozatot-keszitett-valaszokat-nem/1215538/

http://hu.wikipedia.org/wiki/Noki%C3%A1s_doboz

http://magyarnarancs.hu/belpol/szekely_zoltan_volt_orszaggyulesi_kepviselo_vesztegetesi_ugye_jogero-61447

 

8.)     Én nem akartam a Jucikát megverni, de az Ödönkéék akarták. Meg a Gaszton meg a Klorindácska. Meg…igen, a Martin meg a Rajmund!!! Én csak ott volt…neemiiis, én ott se voltam. Idegenrendészeti intézkedés volt, anyaaaaa!

http://gepnarancs.hu/2014/01/o-angyali-orszag/

(kösz, Panamajack, hálásan)

 

9.)     Hiába szólsz neki egyszer, kétszer, háromszor, hogy ha a lépcsőn vaddisznó módon csörtet le-föl, pofára fog esni; csak akkor dereng föl neki valami, ha pofára esett. De akkor is te vagy a hibás, miért nem szóltál, anyaaaaaaa, a hugi nem szóóóólt, én meg most megütöttem az ooorrooomaaat…

 

10.)                 Nekem jár az évről évre több csoki, mert én már hatodikos vagyok.

 

11.)                 Nekem ingyen csoki is jár, mert én már mindjárt hetedikes leszek, ezért sokkal okosabb vagyok, mint te. Mi? Hát azért, mert már mindjárt hetedikes leszek. Érted, taknyos?

 

12.)                Amit nem ért, vagy nem ismer, az nincs. Ezt simán megfigyelem 5-6 év körüli gyerekeknél. Engem is próbált már rokon kisfiú meggyőzni, hogy a szójaszósz (miután a szójatejek közt nem találta) nem létezik, vagy talán csak a világűrben. Harminc év fölötti kisfiúknál-kislányoknál már kissé idegesítő. Tessék mindenképp a mellékelt linkre klattyantani:

http://blog.hu/user/23738

 

13.)                 Ami nem tetszik neki, az pláne nincs!!! Legalábbis nem akarja látni. Befogja a fülét, és tüntetően hangosan énekelget, míg beszélsz hozzá. Mint említettem, ez harminc év fölötti csimotáknál már…Lásd a 8. pontban lévő linket, meg, mondjuk:

http://raerunk.blogrepublik.eu/2013/09/22/barbarok/

http://nyomorszeleblog.hvg.hu/…lehet mazsolázni…

http://mno.hu/fricztamasblogja/john-mccain-szenator-jott-latott-es-baromsagokat-beszelt-1208873

 

14.)                Nincs különösebb fogalma a pénzről vagy annak értékéről.

http://www.youtube.com/watch?v=57afSNJy6RA

http://arubemutatok.blog.hu/2013/01/09/trukkos_arubemutatok_avagy_hogyan_szedik_ra_az_idoseket

 

15.)                Ha (noha anyja, testvére, bárkije esetleg figyelmeztette) elfogyott a zsebpénz,

http://w.blog.hu/2006/12/20/utolso_figyelmeztetes… akkor meggyőzi magát, hogy neki előre jár a következő heti is; esetleg igyekszik anyát is meggyőzni. (Ide most bepakolhatnám egy jól prosperáló cég honlapját, éjszakai ragadozó madaras logóval. De nem lehet. Vagy… gyorskölcsönt kell fölvennem perköltségre). Végül is előkerülhet a nagyi, aki ugyebár engedékeny…http://privatbankar.hu/penzugyek/devizahiteles-mentes-lesz-aki-ujra-az-eredeti-torlesztot-fizetheti-262877

 

16.)                Nem bírja kivárni, míg összejön egy tízdekás táblás csokira való pénz. Neki azonnal kell; ha margarinból kutyult ál-sportszelet, ha kilóra tkp. másfélszer annyiba kerül, ha a következő héten már aztán egyáltalán nem telik csokira: akkor is. (Tehát a vállalkozásból két év alatt villa és 30. hónapra bömci kell szülessen…Hogy öt év múlva már a NAV fog eztán kotorászni latrinában is? Az alkalmazottak szopnak? ÉS?) Nekem kell a böm…a csoki, hát nem értitek?!

 

17.)                Ha tényleg nem tudja kivárni/megoldani, hogy összejöjjön a Milkára való, agresszíven tarhál azoktól, akiknek van Milkájuk.

 

18.)                Ha nem adnak, morog, vagy a nagy és erős bátyjával dicsekszik, aki mindenkit lekaratéjoz.

 

19.)                Aki nem az ő osztályába jár, az mind hülye, vö. A-sok, nyavalyások, B-sek, szerencsések vs. A-sok, A-sok, aranykoronások, B-sek, B-sek, budirepedések.

http://hvg.hu/itthon/20131109_Balognak_rosszul_esett_hogy_az_egyhazak_n

http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20131112_Hosszu_lecek_ejszakai

20.)                Mivel utálja, hogy odahaza időnként kérdezgetik, mit csinált a suliban, hogy osztotta be a zsebpénzt, inkább az új haverokkal lóg, akik nem kérdeznek semmit, viszont kedveskedve csapkodják a hátát, és cigivel is kínálják, hiszen ő már nagyfiú.

http://alfahir.hu/jogszeru_volt_safarov_kiadatasa-20120901

 

Tovább is van, mondjam még?

http://www.youtube.com/watch?v=NBUhV4seFHA#t=11

 

Inkább nem mondom, csak hozzáteszem: szeretnék többet lenni felnőttek között. Keserves menet lesz. Utolsó megjegyzés, inkább lábjegyzet: még ha csak a fenti linkekből lenne fogalmam e nagy kisfiúk, nagy kislányok világáról, de hát, na, én is ott állok jelenleg egy kisiskola udvarán az egyik kapu körül; a játékidő telik, a laszti lassan leereszt. Evvan.

Fricz, avagy az egér aki beszólt az ölyvnek

Fricz Tamás tollát az alábbi brainfart hagyta el:

http://mno.hu/fricztamasblogja/john-mccain-szenator-jott-latott-es-baromsagokat-beszelt-1208873

Arról van szó ebben a remekműben,hogy a független és senki által nem befolyásolt Fricz Tamás szerint John McCain hülye, és Orbán Viktor meg nagyon demokratikus. Mindezt azután, hogy John McCain kifejtette, hogy Magyarországon azért lehet aggódni a demokráciáért. Hagyjuk is most, hogy  lehet vagy kell vagy felesleges aggódni a magyar demokráciáért. Van itt egy másik apróság, amire viszont felhívnám Fricz úr, a  Kumin Feri Utáni Második Legfüggetlenebb Magyar Értelmiségi figyelmét.

Ez egy  madárfaj, a washingtoni héja (Accipiter washingtoniensis). Állandóan a Fehér Ház és  a Kongresszus épülete körül köröz és azért lobbizik, hogy az amerikai hadsereget a lehető legtöbbet vessék be mindenféle távoli országok ellen. A célpontok rendszerint olyanok, ahol a demokrácia (amerikai) szabályait nem tartják be,  vagy legalább a látszatra nem ügyelnek, vagy nem próbálnak minimálisan rugalmasak lenni.

John McCain az egyik legbefolyásosabb washingtoni héja. Régi haditengerész család (ez az hiper-ultra-brutál konzervatív ottani megfelelője), Bush-tól kicsit jobbra, ha ez mond valakinek valamit.

Egy egyszerű folyamatot írok le:

1. Valami kis  országocska világpolitikai huzakodások fókuszába kerül, zónák, nagyhatalmak játszanak.

2. A vezetése nem azt csinálja amit az amerikaiak akarnak.

3. Amerika egyeztet a nyugat többi hatalmával, kiderül, hogy beszólt-e esetleg valakinek a kis ország, kinek milyen érdeke van ott. A héják hangosan követelik a tengerészgyalogság bevetését.

4. Lecsekkolják, hogy Putyint mennyire idegesítené egy beavatkozás.

5. Finoman szólnak, hogy demokrácia, emberi jogok. Az ország vezetői innentől kezdve Xanaxon élnek vagy kokainon és kiskorú prostikon, vérmérséklet szerint.

6. A helyi papagájmédia tele pofával szidja a geci usákokat, felemlegetve, hogy  azok ott mind buzik.

7. Az ország vezetése menekíti a pénzét offshore számlákra.

8. Az ellenzék viszonylag szalonképes vezetője az USA-ba látogat. Megállapodnak. A németek, a franciák és a britek bólintanak.

9. Választások, amit vagy elveszít az aktuális vezetés vagy nem.

10. Ha nem, akkor választási csalás felemlegetése, utána a) forradalom b) baleset c) lézerbombák.

Fricz Tamásnak tán hasznos lenne ornitológiai tanulmányokat folytatni és a 6. ponton gondolkodni…