Mi lesz most III.: MSZP – a bizánci bukás

Minden, végóráit élő, egykor nagy szervezetben öldöklő harc folyik. Ez volt Kínában, ahol a végefelé ágyasok és szeretők bonyolult hálózata csinált császárt gyenge gyerekekből. Ez történt Bizáncban, ahol a török már a várfalak előtt állt, hogy a városból nőtt és várossá olvadt birodalmat végképp kiradírozza a térképről. De erre emlékezhetünk a nácik bukása idejéről is, amikor egyes vezetők még azt hitték, hogy a bukás után majd lesz nekik valami jó kis pozíció az új rendben, de addigis a régiben minél több ellenfelet kell kinyírniuk.

Végignézhettük ezt 2010-ben Magyarországon, ahol az egykori kormánypárt, az MDF utolsó néhány százalékán marakodtak, a reménybeli öt százalékot osztogatták intrikusan, aztán amikor a közelébe se kerültek a parlamentbe jutás küszöbéhez, atomjaira hullott az egész, intrikusokkal és nem intrikusokkal együtt.

2014-ben az MSZP játszotta el ezt az ezeréves színdarabot. Mindenki aki szövetségre lépett velük, hibázott. Nem egyik vagy másik körzet miatt, nem azért mert ennyit vagy annyit változott a népszerűsége. Azért volt hiba az MSZP-vel szövetkezni, mert az egész MSZP a bukásra készült, ez hatotta át minden gondolatukat, ez irányította minden lépésüket.

Ellentétben az MDF-fel, az MSZP egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy egyik napról a másikra megszűnjön. 1998-as vereségük óta azonban folyamatosan újabb és újabb tartományokból kell visszavonulniuk. Miután a vonat már évek óta csak lendületből gurul, nem volt rendes stratégiájuk arra, hogyan kellene a Fideszt megverni. Nem vették észre, hogy Orbán Viktor démonizálása lejárt lemez. Nem utálják őt kevesebben, mint eddig. A gond (az MSZP szempontjából) ott van, hogy ezek a szavazók nem mentek el nemhogy az MSZP-re szavazni, hanem szavazni egyáltalán.

Azt nem vették észre, hogy a Fidesz pont a megfelelő hőmérsékletre langyosította a lábvizet. Az MSZP pedig sem hideg zuhanyt, sem forró fürdőt nem tudott ajánlani. Ez volt bukásuk egyik oka, a programtalanság. A standard nyugdíjemelős, ingyenvonatozós műsorukat lenyúlta a Fidesz. Kellett volna új program.

Az új programhoz meg kellene valamiféle értelmiségi háttér. Azt sokáig az MSZP hátán lovagló SZDSZ és annak a pesti értelmiségben gyökerező háttere adta. Már ez is felemás dolog volt, hiszen az SZDSZ értelmiségi háttere nem volt egységes, személyes és eszmei viták okoztak törésvonalakat, ráadásul az SZDSZ utolsó tíz évében már nem volt más, mint egy opportunista, megélhetési politikusokból álló társaság.

Senki sem foglalkozott azzal, hogy modern szociáldemokrata programot dolgozzon ki, amely kutatásokon, tabudöntésen, nagy dolgok kimondásán alapult volna. Persze nagy dolgokat kimondtak a konrádgyörgyök és a fergezsuzsák, de ez nagyon-nagyon messze áll egy politikai párt programjától. Annak ugyanis olyannak kell lennie, hogy a helyi, vidéki vagy városi alapszervezetben politizáló aktivista is le tudja az bontani helyben elmondható és megvalósítható kérdésekre.

Ott van például az egyik legégetőbb probléma, a cigánykérdés. A Jobbik esetében nincs is gond ezzel, ők (ellenzékből) kiválóan elvannak fasisztoid célozgatásokkal, még szavazatokat is szereznek vele. A másik pólust a pesti liberális holdudvar világtól elrugaszkodott javaslatai jelentették, amelyeket egyszerűen nem lehetett értelmezni ott, ahol napirenden voltak és vannak a cigányok által rendszeresen elkövetett bűncselekmények, szociális, kulturális, szociológiai problémák. A cigánykérdés elsősorban szociológiai probléma, egy kulturálisan különböző és leszakadt csoportot kellene felzárkóztatni. Ez távolról sem lehetetlen, a világ sok országában sikerült már ilyesmi, csak ehhez kell elméleti háttér és megvalósítási képesség. Az MSZP-nél ez 25 éve nincs meg.

De említhetnénk más csoportokat is, akiknek jó ideje semmi sem mondott az egykori állampárt, amelyre az emberek azért szavaztak, mert régen ennek a pártnak (állampártként) mondanivalója volt az élet minden területéről, és igyekezett az élet minden területén jelen lenni. Most meg sehol sincsen, az ígérgetés csatájában pedig alulmaradt a Fidesszel szemben.

A jó programot persze képviselni is kellene, ehhez pedig jó politikusokra lenne szükség. A Fidesz, az általa kontrollált ügyészséggel és jó médiastratégiával kinyírta az MSZP kisznyik-generációját. Az MSZMP régen abban a kellemes helyzetben volt (bár gondolom ezt akkor ők inkább keserves élethalál-harcnak nevezték) hogy a fiataloknak a közéleti aktivitás egyetlen terepe a KISZ volt, minden ilyen szempontból tehetséges fiatalnak oda kellett menni, ha közéleti karriert akart. Aki onnan a párt élcsapatába felküzdötte magát, mindent tudott a politikai intrikákról. Abban a rendszerben.

Az MSZP egyik fő baja az, hogy nincs újabb, KISZ-ben edződött generációja. Az utolsó, még a KISZ-ből indult generáció pedig abban a helyzetben találta magát, hogy nem oldalra tolni akarták őket , hanem direkte kinyírni. Többen voltak úgy, hogy az aktuális botrány majd elmúlik, majd lesz valami következő bizottság, vagy választás, vagy mutyi, amiben benne lehet lenni. Nem vették észre, hogy az illedelmes amatőrboksznak vége van, kocsmai verekedés kezdődött, amelyben széklábak és kések is előfordulnak.

Még rosszabb, hogy a kinyírt emberek nem vették észre, hogy kinyírták őket, a párton belül pedig elég erősek voltak ahhoz, hogy komplett körzeteket tegyenek reménytelenné, mert még fel akartak kapaszkodni az utolsó mentőcsónakra. Akik pedig kiszorultak (Szili Katalin, Gyurcsány Ferenc) elég erősek voltak ahhoz, hogy ártsanak. Nem érzékelték, hogy politikai zombik, mennek, beszélnek, de már halottak és mindenki kerüli őket.

Ezek a jelenségek együttvéve kudarcra ítélték az MSZP-t és mindenkit, aki velük szövetkezett. A jövőjük sem valami szívderítő, a vert sereg elhasznált katonái jutottak a parlamentbe, akik kétlem, hogy felismerik egy jó, magyar sajátosságoknak és európai értékeknek megfelelő szocdem program szükségességét, és emberük sincs aki kidolgozná. A megvalósításra ember még volna, hiszen az a nagy vidéki apparátus, amellyel az MSZP a koalíciós partnereit zsarolta, még megvan. De ők is és a felső vezetés is, mostanában élet-halál harccal lesz elfoglalva.

Talán feltűnt, hogy kimaradt egy név. Igyekeztem a pasassal jelentőségének megfelelően foglalkozni.

Mi lesz most II.: Jobbik – igény, az Vona rá

Nagy volt a csodálkozás a Baloldali Hogyishívják berkein belül és holdudvarában, meg persze magánál a Jobbiknál is, hogy a magyar vidék simán második helyre hozta a Jobbikot. Ezzel foglalkozni kell, mert a Jobbik kapcsán sokan fasizálódásról, náciveszélyről és hülye vidékiekről beszélnek, noha ezek egyike sem igaz, és egyike sem oka a Jobbik sikereinek.

Mielőtt tovább mennénk, szögezzük le: nincs náciveszély, legalábbis nem a Jobbik részéről. A Jobbik radikális jobboldali párt, és valóban a náci és a fasiszta párt is valami hasonlóból indult a múlt százas első felében. Meg persze de Gaulle is, ő mégsem náci. A most a jobbikra szavazó állampolgárok jelentős része életében nem beszélt olyan emberrel akiről ő úgy tudná, hogy zsidó és emiatt vele szemben ellenérzései lennének. Noha rendszeresen előjönnek a konteók a világösszeesküvésről, a magyar vidéken a zsidók sajnos már nem élő valóság, a fekete kalapban járó ortodoxokat ugyanúgy elvitték a halálgyárba, mint az asszimilált polgárosodókat. Nincsenek, és kiirtani se akarja őket senki. A Jobbik más miatt vizsgálandó, és a folytonos nácifelvigyázás eltereli a figyelmet, sokkal fontosabb dolgokról.

Úgy gondolom, hogy a Jobbik sikerében nagyon nagy, meghatározó szerepet játszott az igény a jobboldali, nemzeti, konzervatív pártra. Hasonlóan fontos dolog az, hogy kimondott olyan dolgokat, amelyekre értelmes megoldása nincsen, de más olyan szervezet, amely kimondaná ezeket, nincsen. Végül, de nem utolsó sorban, a Jobbik jó kampányt csinált.

Az új jobboldal iránti igénnyel külön posztban fogok foglalkozni, itt csak annyit kell megemlíteni, hogy úgy tűnik, senki sem emlékszik már Torgyán Józsefre és királycsináló kisgazdapártjára. Az egykori kisgazdapárti képviselők vagy eltűntek  a süllyesztőben, vagy betagozódtak a Fidesz harmadik vonalába, akiket a nagypárt ereje éltet. A Fidesz balra mozgásából ők nem léphettek ki, nem foglalkozhattak azokkal témákkal, amelyekkel a Jobbik igen. A Fidesznél patikamérlegen kimérték, hogy ez nem okoz akkora veszteséget, mint amekkora nyereséget a balra mozgás hoz, ezért tudatosan vagy mellékhatásként, feladták ezt a területet, a Jobbik pedig benyomult oda.

Itt el kell oszlatni egy  fontos tévhitet. Attól, hogy valakinek nincs Fukuyama és Huntigton a polcán, nem egy politikai senki. Sőt. A politikai irányzatok egyik jó definíciója az, hogy valamilyen komplett eszmerendszert kínál a jó élet elérésére. Vagyis megpróbál a világ feszítő kérdéseire olyan megoldást adni, amelynek megvalósításától az egyénnek és a nemzetnek jobb dolga lesz. A Jobbik vagy a régi kisgazdapárt lenézése ezért azt is jelenti, hogy lenézünk milliónyi embert, akik egyáltalán nem buták vagy primitívek, ellenkezőleg, gondolkodnak arról, hogy nekik és a nemzetnek mi lenne a jó.

Megélhetési gondokkal küzdenek, de – politikai irányultságuk szempontjából – korántsem ez a legfontosabb tulajdonságuk. Nem prolik. A proliknak a mai pártok közül a Fidesz játssza a legszebb dalt. A Jobbik szavazótáborába tartozó emberek megélhetési gondja nem a holnapi kenyér megszerzése, hanem a tulajdon féltése. Innen ered lényegi jobboldaliságuk. Ez a jobboldaliság kicsi, de méltósággal teli egzisztencia féltését jelenti. A gazdáét, akinek földje vagy tehene, fodrászata vagy gazdaboltja, teherautója vagy traktora van.

Talán innen már látszik, hogy  miért óriási hiba a Jobbik szavazóját hülyének nézni. Az ilyen tulajdonnal, egzisztenciával kapcsolatban az ember gazdasági döntéseket hoz, megpróbálja eltalálni a gazdaság, az országos politika irányát, nézi a híreket, próbál “képben lenni”, vagyis messze több információval rendelkezik az országos politikáról, és messze mélyebb gondolatai vannak a megoldásról, mint azt elsőre gondolnánk.

Mégis, a Jobbik, az egy pocsék programmal, fasisztoid lózungokkal induló párt, miért állnak be mögé ilyen tömegben? Ennek több oka is van. Az egyiket már említettem: nincs másik jobboldali párt (persze, Bokros Lajos MOMA pártja még ott van,  mind a 340 szavazójával, és a nyilvános politizálás Antikrisztusával az élen).

De ilyen ok a kényes kérdések feszegetése. Konkrétan a cigánykérdésé. Cigánykérdés van. Falvak szélén százszámra nyomorgó cigányok vannak. Bűnöző cigányok vannak, túlnépesedő cigányok vannak. Olyan politikai erő, amelyik azt mondaná, hogy ez gond és ezzel valamit kezdeni kell, egy van. A Jobbik. Megoldása nincs, ellenzékből megteheti, hogy ne is legyen. Azért teheti meg, mert más még csak megmukkanni se mer cigánykérdésben. A Fidesz kilóra megveszi a vezető cigányokat, a választások előtt ételt oszt nekik, egy-két népesebb cigánysoron kifesteti a házakat vagy leaszfaltoztatja az utcát. A Jobbik nincsen arra kényszerítve, hogy többet mondjon a fúj-fúj dzsipszik lózungnál. Persze, lehet emiatt fasisztázni, de majd az vesse rájuk az első követ, aki előáll egy koherens, megvalósítható, jogalkotással, pénzügyi forrásokkal is megfelelően támogatott, amelyhez kellő szakembergárdát toboroz, megfelelő PR-t tesz mellé. Ameddig a nagypártok cigány-programjai pár díszcigány kistafírozását jelentik, a Jobbik meg fog élni a rasszista fújolásból.

Kényes kérdés a nacionalizmus is. A Fidesz kimért kádárnacionalizmusa elsősorban a saját tábornak szólt, meg persze azoknak a határon túli szervezeteknek, amelyek összegyűjtötték a kellő számú szavazatot. A Jobbik, itt nehezebb helyzetben van, mert tartanak a Fideszben trianonozó embereket, de bőven hagytak helyet az “extra Hungariam non est vita” gyakorlásának, amelyre mindig lesz tíz százaléknyi szavazó, akiket a Fidesz könnyű szívvel adott fel.

A Jobbik sikerében nagy szerepet játszott a sok jó jelölt. A sajtóban a Jobbik köreiben sajnálatosan gyakori reménytelen idiótákról hallunk a legtöbbet. Pedig reménytelen idióták arányosan nincsenek sokkal többen a Jobbikban sem, mint a többi pártban. Egy olyan párt, amely minden választókerületben állít jelöltet, óhatatlanul elindít jó pár barmot.

Kevesebb szó esik arról a több tucatnyi jelöltről, akik vidéken indulnak, és jó jelöltek. Jó jelöltek, mert homo novusok, komolyabb mutyimúlt nélkül. Fiatalok (50 alattiak), diplomás, családos emberek, szép feleséggel/jóképű férjjel, két gyerekkel, kertes házzal, német autóval és fajkutyával. Képesek értelmes beszédeket mondani, ismerik a helyiek gondjait, mert ők a helyi orvosok, patikusok, ügyvédek, boltosok. A Jobbik egyik fő feladata – lenne – hogy közülük hozzon fel embereket az országos politikába a Morvai- és Hegedűs- félék helyett.

Végül a kampány. A Jobbik kampányának arca volt, üzenete volt, fazonja volt. Voltak jól skandálható lózungok, azonosítható színek, arcok. Céloztak célközönséget, rejtettek gyengéket (szélsőség) hangsúlyoztak erősségeket (rendpártiság). A baloldali ellenzék százfelé húzó kampánya egyszerűen nem volt ezzel egy súlycsoportban. Kicsit sem.

A Jobbik tehát, noha második lett sok körzetben és végül csak harmadik a Parlamentben, nyert. Egyedül maradt a jobboldalon és csak rajta múlik, hogy mit kezd ezzel a helyzettel. Gond van, nem kevés. Attól, hogy emlékeztet bizonyos vonásaiban egy jó jobboldali pártra, a Jobbik nem jó jobboldali párt.

A Jobbik akkor is lehet a jövőben kormánytényező, ha a szélsőségeivel nem kezd semmit. Haider is tudott így kormánytényező lenni Ausztriában. Egy darabig.

A Jobbiknak azonban ettől nagyobb esélyei vannak. Ezeknek a valóra váltásában azonban sorskérdés, mihez kezd a fotelnáci mentalitással, amely sajnos több emberét és több cselekvését jellemzi. A Fidesz ugyanis azért adott fel ilyen könnyű szívvel tíz vagy akár tizenöt százaléknyi jobboldalt, mert bizonyos alapkérdések megoldása nélkül nincs több a Jobbikban (hacsak nem jön valami durva népharag, de akkor meg már mindegy).

A Jobbik Európában szalonképtelen és az is marad, ha nem rázza le magáról a fotelnácikat, az oroszokkal cimborálást, a türkmén- és egyéb basik iránti rajongást. Ha marad saját szélsőségesei rabja, akkor ők lesznek az a jobboldali párt, amelyiknek volt egy esélye. Pedig igény, az lett vóna rá.

 

Mi lesz most I.: Fidesz – a nagy balra át

A győztes  párt az, amelyiknek semmit, sehol nem kell megmagyarázni. Nem kell – nyilvánosan legalábbis – veszélyekkel, elvárásokkal foglalkozni. Nyertünk. Miért? Mert mi vagyunk a legjobbak, hejehujahaj.

Teljesen feleslegesnek érzem éppen ezért az olyan kérdések elemezgetését, hogy mennyivel kapott kevesebb szavazatot, illetve ha minden eredményt osztanánk saját köbgyökével és elkevernénk teljes kiőrlésű liszttel, akkor minden más lenne. Még az is lehet hogy más lenne, a tény viszont az, hogy nem más. Ez van, ezt kell szeretni.

Előszöris, nem szabad elhallgatni, hogy a Fidesz zseniális taktikai győzelmet aratott. Itt nem a választási földrajz alkalmazására gondolok, hanem arra, hogy a szétválasztott polgármesteri és képviselői posztok milyen hatékonnyá tették a vidéki jelölteket.

Az MSZP egyik jelentős belső nehézsége már elég régen a helyi boss-ok túlhatalma volt, amely a központot már rég meggyengítette. A Fidesznél egyrészt elejét vették annak, hogy bárki akkora báróvá erősödjön, hogy számolni kelljen vele, másrészt élet-halál kérdéssé tették az egyéni kerületben indulók számára a választást.

A Fidesznek elég szűk élvonala van, az egyéni kerületekben jórészt a másod- és a harmadvonal indul, akitől a polgármesteri székek elvételével a hátországot is elvették. Ez a jelenség magyarázza, hogy miért jönnek a hírek analfabétázásról, buszos szállításról, amikor már délben lehetett látni, hogy a kormányváltás betonbiztos, a kétharmad meg több mint valószínű.

Elég megvizsgálni azt a jelenséget, hogy a legtöbb helyen a jelölt kevesebb támogatást kapott, mint a pártja. Vagyis helyben a jelölt úgy érezte, küzdenie kell.

A Fidesz üzenete a saját frontharcosainak világos volt. Be kell jutni. Aki bejut, abból még lesz valaki, aki nem, az hatalmasat bukik, ő lesz a rossz példa, aki még így se tudott választást nyerni. Cserébe a Fidesz a teljes tüzérséget felvonultatta, de mögöttük. Márpedig azt az ágyút elég csak pár fokkal lejjebb csavarni és  már nem a front túloldalán pukkannak a gránátok.

Más szavakkal: a képviselő-jelöltek főzhették a gulyást, buszoztathatták a népet, abban a biztos tudatban, hogy a média és  az ügyészség majd “jól” kezeli a dolgot. A jelöltek tehát nemcsak a párt vagy a saját zsebük iránt érzett lelkesedésből dolgoztak, mint a kisangyal, hanem mert folyamatosan éreztek egy piros lézerpöttyöt a hátukon. Ezzel meg nehéz versenyezni.

Van azonban még más is, ami figyelemre méltó, ez pedig a Fidesz aktuális paradigmaváltása. A Fideszről 1994 óta tudjuk, hogy pragmatikusan viszonyul a hangoztatott politikai irányultsághoz. Az utóbbi tíz év egyik fontos leckéje nekik az volt, hogy szittyulással nem sokra lehet haladni, ezért, noha mindent átneveztek nemzetire és futottak számos kötelező gyakorlatot EU-szkeptikus és  magyarkodó vonalon, arculatuknak ezt a részét igyekeztek visszafejleszteni.

Felismerték ugyanis, hogy jóval több hely van tőlük balra, mint jobbra. Ez az egyik olyan zseniális húzás, amit velük szemben álló pártok agytrösztje (milyen érdekes szó ez mondjuk az MSZP-vel kapcsolatban…) nem vett észre, vagy nem értett meg. Mindenki, nemcsak a Gréczy-féle papagájok, kórusban rettegett a fasizálódó, jobbra tolódó, nácikkal cimboráló Fidesztől. Mindeközben a Fidesz meg végrehajtotta a Nagy Balra Át-ot. Az NBÁ csak annyit hagy meg a nemzetieskedésből, amennyi minimálisan szükséges.

Valójában az NBÁ politikája populáris balos témákat céloz meg, lényege a kisember szegénysége és az abból fakadó életkérdések. Mennyi a rezsi, a buszbérlet, a gyerek tankönyve. Az NBÁ közben a Fidesz feladta a szimbolikus kampányt. Nem kampányolt szabadságért, jólétért vagy bármilyen más magasztos célért. Az alacsony hőfokú kampány kizárólag a zsebre menő témákat célozta.

Az NBÁ veszélye éppen az, hogy összeroppantotta a hagyományos baloldalt. Minden ellenkező látszat ellenére nincsen számottevő baloldali erő. Az a kevés, ami a parlamentben van, az mindenre alkalmatlan, saját bajaival elfoglalt, nagyrészt levitézlett, bukott politikusokból álló társulat. Ez a banda, az egy szem Gyurcsány  kivételével, 2018-ban képtelen lesz bármiféle érdemi politikai aktivitást kifejteni. Ennek az az oka, hogy Gyurcsány az egyetlen, aki született politikai érzékkel bír közülük és fel fogja majd fogni,  hogy az NBÁ elől nem lehet balra húzódni, mert ott a fal. A többinek, Mesterházyval az élen már most is az volt a legnagyobb ötlete, hogy még rezsibb legyen a csökkentés.

Az MSZP nem fogta fel, hogy hiába a még meglévő infrastruktúra, az állampárti szerep már a múlté, új állampárt van.

Az új állampárt a Fidesz, amelynek sorskérdése, hogy egy, vagy két ciklust tud eltölteni állampártként. Orbán Viktorban szerintem még maximum két ciklus van, utána fizikailag annyira szét fog esni, hogy az öreg Brezsnyev vagy az öreg Kádár alatti állapotok jönnének elő.

Érdemi balos ellenzék hiányában kérdés, hogy mit tesznek. Kezdeni kell valamit a gazdasággal, a jobboldallal, a baloldalon maradt elégedetlenekkel.

A gazdaság terén az Orbáni gazdaságpolitika négy éve várja a nemzetközi környezet javulását, és az előző ciklus végére kapott is belőle egy keveset. Arra a feltételezésre  épül, hogy jönnie kell egy nagy felfelének, amely során annyi bevétel keletkezik, amennyi valamiféle hólepelként elfedi a gondokat. Az így helyreálló gazdaság majd fedezi az ámokfutás költségeit. Ennek érdekében igyekeznek hályogkovács módon gazdaságot élénkíteni, levitt jövedelemadóval, alacsony kamatokkal.

Itt megérkeztünk a Fidesz egyik legjelentősebb dilemmájához. Az állampárti lét, a kiépült infrastruktúra, a leosztott helyi emberek, a hatalom pártstruktúrában gyakorlása az államigazgatás helyett, létrehozza ugyanazt a réteget, amely az MSZP vesztét is okozta. Ezek azok az emberek, akiknek nem az az érdeke, hogy hízzon a disznó, hanem az, hogy nekik utalja ki a párt a szalonnát. Ezek a katonák, őrmestertől a Feldmarschallig, folyamatosan koncot követelnek, amelyet még fellendülő gazdaság esetén is nehéz már találni, és egyre jobban bele kell nyúlni a magántulajdonba.

A Fidesz választási győzelme egyébként nem kis részben azon a kiváló meglátáson alapul, hogy nagyon sok embernek nincs számottevő magántulajdona. Suzuki Swift meg panellakás nem kell (egyelőre) a pártnak, a többit meg már nagyrészt lenyúlták. A Suzuki Swifttel és panellakással bírók pedig inkább kaptak mint vesztettek, hiszen kevesebb a rezsi, a bérlet…

A gazdaság fellendülése egyrészt tehát kívánt dolog, másrészt pedig antagonisztikus ellentétben áll azzal, amit jelenleg a Fidesz csinál. Csapda ez, ráadásul nincs hozzá végtelen mennyiségű külföldi forrás. Kérdés tehát, hogy létezik-e olyan Novaja Ekonomicseszkaja Polityika, Új Gazdasági Mechanizmus, amely két ellentétes dolgot akár egy kis  időre is össze tudja húzni? Sőt, a  Fidesznek ez nem kérdés, hanem létkérdés.

Kezdeni kell valamit a jobboldallal, mert a centrum felé mozdulás a vártnál nagyobb lyukakat ütött a hajón. A Kisgazdapárt és a MIÉP szavazótábora új kedvencre talált, és – majd a Jobbiknál kitárgyalom – olyan mértékűre hízott, hogy csak kicsit is erősebb baloldal esetén már koalíciós kényszer rémképe derengene fel a láthatáron.

Mindezt úgy, hogy közben a Fidesz igyekezett az NBÁ ellenére küldeni oda is jeleket, határon túl haknizott, kereszténykedett, szalonzsidózott, ennek ellenére simán megállt mellette jobbra egy jelentős politikai erő.Tévedés lenne azt gondolni, hogy ennek csak az az oka, hogy ők jobban nácultak és trianonoztak. A jobbik szavazóinak olyan – jogos – igényei vannak, amelyet a Fidesz nem tudott és nem is akart kiszolgálni.  Már most elvitte a szavazói kb negyedét. Ha elvisz még 10%-ot,  gondok lesznek.

Aztán végül, ott vannak az elégedetlenek, akik most részint balra szavaztak, részint otthon maradtak. A következő három évben szinte bármit megtehet a  Fidesz, ám az azt követő egyben, szembe fogja találni magát azokkal, akiknek nem tudott jobb életet adni. Feltéve persze, ha nem csinál élhetőbb országot. A balra tolódás egy darabig működik, ám most is látszik, hogy egyrészt végtelenségig nem lehet rezsit csökkenteni, másrészt, ezt se ette meg mindenki, lesz aki majd akar mást is.  Azokat pedig egy jó baloldali erő elviheti. Óriási szerencséje a Fidesznek, hogy az most nincs. De bármikor lehet.

Összegezve: Nagy, és ügyesen elért, profi dolog volt ez a győzelem, de ez most rázósabb menet lesz, mint az előző négy év volt.

 

 

 

Száz vonat

Amikor a századik vonat is elment, lassan megszokod az állomást.

A szagát, a húgyszagot, a gépzsírszagot, a vasutas-egyenruhák szúrós emberszagát.

A látványt, a kincstári súrolópor beszélő barázdáit mindenen.

A sárga papírokat, a szürke ablakokat.

A recsegő hangszóró, a szörcsögő vízcsapot.

Azért jöttél hogy elmenj, nem jutsz tovább.

Azért jöttél,  hogy hazamenj, de már itthon vagy.

A végén már csak egy zavar. A vonatok.

Ott ülhetnél valamelyiken. Jegyed van.

De csak nézed-nézed az ember-áradatot.

Félsz tőlük, ők nem látnak téged, pedig ott vagy.

Ugrálnál, kiabálnál, hahó segítség, valaki vigyen már magával

Én még nem ültem vonaton.

Aztán már csak te vagy és a falak, az ember-áradat már csak megy-megy

és te mindig maradsz.

Hazamennél, de oda nem visz vonat.

Hazemennél, de már otthon vagy.

Sóhaj vagy.

Elmehetett volna, de maradt.

Hiába ment száz vonat.