A Világhírű Magyar Oktatás 1.

A magyar oktatás Kádár idejében világhírű volt, és kész csoda, hogy nincs tele minden Nobel-díjas magyarral, bár ebben alighanem a Magyarellenes Világösszeesküvésnek (ez az új, PC neve a régi ZS-word helyett) is van szerepe.

Mai posztunkban ezt a szép magyar befeszülést járjuk körül, kedves olvasók, egy okostojás jótanuló szemszögéből, aki egyszer kapott hármast rajzból, egyszer matekból, egyébként csak négyese, defőleg és túlnyomólagosan ötöse volt az ellenőrzőben.

Humbákológia

A dolog felvezetéséhez vezessük be a humbák fogalmát, amely olyan információt jelent, amely a diák agyában semmihez sem kapcsolódik, hanem egyszerűen bemegy oda, és az egyén IQ-jától függően tud vele valamit kezdeni. Sajnos legtöbben találkoztunk tanulmányaink során humbákokkal. Akkor kerülnek elő, amikor valamelyik tárgyból lemaradunk és a tanárnak vagy energiája, vagy igénye nincs arra, hogy észrevegye: a gyereket elvesztette.

Ilyenkor az ismeret elveszíti a kapcsolatát az előzőleg és később tanult ismeretekkel, a gyerek nem tudja, hogy az mire vonatkozik a való világban, így aztán védekező reakcióként mechanikusan megtanulja, és IQ-függően pakolja őket egymásra, és még ötöst is kaphat, anélkül, hogy bármit értene belőle.

Az én életemben a matematikában jöttek elő a humbákok, amikor a szinuszhumbákot, meg a koszinuszhumbákot tanultam, és egészen bonyolult képleteket tudtam fejből. Anélkül, hogy fogalmam lett volna arról, hogy mi az a szinusz vagy koszinusz. Évekkel érettségi után, amikor merő magánszorgalomból különféle motorok vezérléséről (amelyek forgómozgáson alapulnak) olvastam, akkor világosodott meg, hogy mi ez az egész.

De ez nem tantárgy- vagy tudományfüggő. Ugyanígy lehet a levegőben lógó ismeret a hasonlat és az allegória, vagy éppen az ideális gázok egyenlete. A lényeg az, hogy ha elvész a diák közöttük, a tantárgy tanulása a továbbiakban reménytelen küzdelem lesz a rengeteg humbákkal.

Mennyiségi szemlélet

Logikusnak tűnik (pedig formálisan nem az…), hogy minél nagyobb mennyiségű tananyagot kell megtanulni, annál nagyobb az esélye, hogy a diák elveszítsen egy-egy tantárgyat és humbákhalmozásba kezdjen.

A „régi világhírű” tananyag nagy mennyiségű és nagyon sok ismeret megtanulását követeli.

Közhely, hogy régen ezt az iskola mindenkinek szuperül megtanította, atyáink generációja ma is kívülről tudja a Toldit, miközben csuklóból old meg másodfokú egyenleteket, számolja ki ismert összetételű gázok nyomását különböző hőmérsékeleten, és persze pontosan tudja, hogy az X sebességű vonattal Y sebességgel szembeközlekedő vonatba Z sebességgel áthajított M tömegű alma I lendülete a nagymama fejébe csapódáskor mennyi, és nagymamának mekkora erővel kell belestukkolni az almába ahhoz, hogy az ütközés során T hőmérséklet keletkezzen. Közben persze tudják a saslengést és négy szólamban zümmögik el az Este a székelyeknél-t, kézjelekkel szolmizálva. Hát persze.

Közben persze az ország háromnegyedének gondot okoz értelmezni egy banki szerződést, vagy legalább azt felfedezni, hogy egy ilyen hosszú papírt csak illene értő olvasáshoz értő embernek megmutatni.

A viccet félretéve a „régi legendás” oktatási rendszer megértéséhez két körülményt kell felemlíteni.

A tanárok és az iskolák

A „régi legendás” oktatási rendszer számíthatott arra, hogy mind eszközeiben, mind emberállományban megvannak azok a lehetőségek, amelyek a tudásanyag fejekbe viteléhez szükségesek. A kémia szertárban van kell mennyiségű ezüstnitrát és fenolftalein, a fizika szertár „Bomeko” mintájú transzformátora ellátja törpefeszültséggel az amper- és voltmérőket, a töritanárnak van térképe. Az iskola annyi székkel, paddal, svédszekrénnyel és medicinlabdával rendelkezik, amely elegendő az oda járó diákok és a tanmenet megkövetelte igény kiszolgálásához.

Ezen kívül a tanárok válogatott társaság. Az egész országot tökéletes tanárral ellátni nem lehet, de élethosszig tartó, a rendszer körülményei között normálisan megfizetett, szerény, de biztos egszisztenciát és „polgári” (amennyire a Kádár-Magyarországon bármi polgári tud lenni) középosztályos társadalmi állást adni. Ilyen körülmények között megbecsülést jelentő dolog tanárnak lenni. A tanárképző főiskola vagy egyetemi tanárszak a továbbtanulási lap első helyén nem menekülőút, hanem értelmes, megfontolt lépés a nyugodt, kiszámítható élet felé.

Szakkörök tartásával, az ügyesebb gyerekek OKTV-re, színház- és kórusfesztiválra, diákolimpiára viteléve ki lehet teljesedni az alkotómunkában, a jó nevű Izéke nénivé vagy Hogyishívják bácsivá lehet válni, akinek előre köszönnek.

Ez a humánfaktor termelte ki a sakknagymestereket, a nemzetközi reáltudomány-olimpiák győzteseit és hasonlókat. Azonban könnyű belátni, hogy ez nem a rendszerből következik, hanem a rendszer mellett létezik, és kívülről segíti annak működését.

Statisztika

Az önkényuralmi (illiberális…) rendszerek egyik sajátossága, hogy pompás statisztikákat produkálnak. Például míg a nyugatnémetek évtizedeken át nácitlanítottak, a keletnémetek kimutatták, hogy náluk nincsenek nácik. De a keleti tömb országaiban rendszerint felszámolták a gyerekszegénységet, a fajgyűlöletet, az analfabetizmust, a bűnszervezeteket és sok minden mást, és erről kiváló statisztikákat csináltak.

Természetes, hogy az oktatás minőségét sem lehet egységes magas szinten tartani, még akkor sem, ha szakfelügyelő-rendszert működtetünk. Vannak jobb és rosszabb tanárok, jobb és rosszabb osztályok.

Vannak pesti és megyeszékhelyi elitképzők, ahova összeszedjük a jókat, és vannak elfekvők, amelyek egy életre elvágják sokak útját a kiteljesedés felé, mert talán kicsit később érnek, vagy másképp kellene hozzájuk nyúlni.

Kitűnő statisztikát azonban produkálni kell, mert a végén még kiderül, hogy az imperialisták jobbak.

Mit tegyünk hát? Az alsó egy-két decilist járassuk kisegítő iskolába, aztán csináljunk belőle kőműves szakmunkást. A felső egy-két decilist emeljük ki és propagáljuk, mint az élvonalbeli magyar oktatás krémjét, megdicsérve Izéke nénit és Hogyishívják bácsit, de bölcsen hallgatva arról, hogy az eredmény elsősorban szaktudásuk és elhivatottságuk eredménye, és nem annyira a rendszeré.

Na de mi legyen a Gauss-görbe púpjával, a középső hetven százalékkal? Nos, rájuk meg célszerű olyan mérési módszereket alkalmazni, ahol nem jön ki, hogy a gyerek megértett és rendszerszerű ismereteket vett papírra, vagy fegyelmezetten bemagolt humbákokat ír egymás után. A humbákokat nagy mennyiségben elsajátított diák a statisztika nagy barátja.

Ez volt az a rendszer, amely szembesült azzal, hogy vannak rendszeren kívüli mérési eszközök (PISA teszt), hogy nemcsak a Műszaki Könyvkiadó és a Búvár zsebkönyvek jelentik az információforrást, és hogy sok helyen sokkal flexibilisebb módon kell visszaadni a tudást, mint a humbákok papírra vetése.

A poszt következő részében arról írok össze mindenfélét, hogy mit próbáltak ezzel nagyjaink kezdeni, és hogy miért lett ez is olyan sikeres, mint az évi rendes Nagy Futballreform.

A menekültek tükre

A bevándorlás nálunk elsősorban belügyi problémaként van tálalva, kiindulva abból a szemléletből, hogy Magyarországon kívül nincs élet, vagy ha van, az nem olyan. Sokan és sokat beszéltünk már a riasztó emberiességi problémáról, amely abban manifesztálódik, hogy az egyébként kiscicás és szeressükegymástgyerekek-képeket osztogató emberek lelkéért harc folyik, hogy az irgalom vagy a gyűlölet lesz erősebb. De ez a poszt most nem erről fog szólni.

A KARD blogon már foglalkoztak azzal, hogy a mostani bevándorlóhullám egyik oka az arab tavasz miatti káosz. Kevésbé finoman fogalmazva, ezek a derék, szovjet, amerikai, vagy épp francia fegyverekkel kistafírozott arab diktatúrák, a sivatagban, ahol senki sem látja, eddig megoldották a problémát, szeretetcsomagok helyett nagyrészt géppuskával.

Az is elég ismert, hogy a Föld erőforrásainak szűkössége, és a klímaváltozás miatt, hatalmas embertömegek mozognak, elég csak például a kínai népesség partvidékekre mozgására vagy a Latin-Amerikából az USA felé irányuló migrációra gondolni. (A magyarok mozgását nyugat felé most diszkréten nem említjük)

Európa számára, a mélyben, komolyabb kérdések fortyognak, és a bevándorlókrízis kíméletlenül tart tükröt elénk.

Az elmélet

Ha a bevándorló-problémát valami stratégiai játékban kellene megoldani, a dolgunk nehéz lenne, de nem bonyolult. Hiszen egy ilyen játékban rajtunk múlik, hogy mennyi ellenállást kapcsolunk be, játszhatunk úgy is, hogy gazdasági vagy katonai erőnket mindenféle korlátozás nélkül arra használjuk, amire akarjuk.

Ilyen játékot játszva, mi sem lenne egyszerűbb, mint némi segélyt osztani a Földközi-tenger déli partjain, felhúzni ott valami provinciákat, és gyarmati hadsereggel felügyelni ott mindent. Ha nagyon nagy humanisták vagyunk, még arra is figyelhetünk, hogy mindenféle uraságtól levetett cuccokkal, a hajszárítótól a távolsági buszokon át a dízelmozdonyig fejlesszünk is, ezzel létrehozva egy jó széles és erős ütközőzónát köztünk és az éhező Fekete-Afrika között.

Következő lépésben más dolgunk sincsen, mint alaposan megszűrni a provinciabeli állampolgárokat, akiket beengedünk a Birodalom szívébe, iskolákat építünk, satöbbi, satöbbi. A birodalomépítő játékok nagyon unalmas dolgok.

Nincs Birodalom

Meg aztán nincs is itt birodalom. Több ok miatt sincs. A legfőbb jelenleg az, hogy Európában olyan berendezkedés van, amelynek az alapélménye az volt, hogy a XX. sz. első felét különböző akarnokok irányították, akik birodalmasdit játszottak, közben komplett népeket irtottak ki, és egész országokat döntöttek romba és nyomorba.

Erre az európai politika két dolgot talált ki. Előbb a nemzetállamot, majd a nemzetállamokat feloldó Uniót. Mivel a nemzetállami elitek nehezen adnak fel bizonyos kellemes pozíciókat, az Unió megrekedt abban a stádiumban, hogy a nemzetállamokat nem engedi túlzottan egymásnak esni.

Ez lehetőséget adott olyan nem-politikai szupranacionális struktúrák (ma különösen barokkul érzem magam, mondaná erre Glenn Gould) kialakulására, mint mondjuk a Siemens, a GDF Suez, a Renault-Nissan vagy épp a Mercedes-Benz, hogy a hazai antiszemita huhogóértelmiség kedvenceit, a bankokat ne is emlegessük.

Európa abba a furcsa helyzetbe került, hogy nagyvállalatai minden további nélkül működnek kíméletlen birodalmi logikával, területeket szereznek meg, politikai vezetőket vesznek meg kilóra (Mercire, Audira, igaz, Miniszterelnök Úr?) és terjeszkednek mindenhol, ahol érdekük ezt diktálja.

Mindeközben a székhelyüket adó országok, összekötözött bokával járnak francia négyest, mivel a politikai mozgásterüket meghatározza az a bizalmatlanságra épülő intézményi keret, amelyet azért csináltak, hogy ne legyen túl nagy politikai (és katonai) hatalmuk.

Kicsi a kabát, szorít a cipő

A végeredmény az, hogy Európa, amelynek amúgyis ezer baja van, nem képes kitölteni a rendelkezésre álló teret, a Mare Nostrum és Közel-Kelet térségében sem. Ehhez katonai erőre és az erőforrások koncentrálására lenne szükség, amely azonban rögtön felveti, hogy ez a koncentráció vagy a németek kezében valósul meg, vagy ha adnak is neki valami nagyon szépen hangzó nevet, akkor is német túlsúly lesz benne. Hitler, Negyedik Birodalom, tessék ezt lenyomni francia, angol és lengyel torkokon. Ugye?

Európa, amely öregedéssel, piacvesztéssel, elkényelmesedett társadalmakkal küzd, meg egy csomó Kelet-Európai állammal, amelyek lojalitása kérdéses, fenntartása viszont drága, nem tudja rendezni a hátsó udvarát. Azt a hátsó udvart, ahonnan egyébként gondjai jó részére tudna megoldást hozni, fiatal munkaerő, piacok, nyersanyagok formájában.

Korlátozott szuverenitás

Erre persze lenne megoldás, csak az azzal járna, hogy mindenkinek valamit áldozni kéne. A gond az, hogy a gazdagabb EU-országok már most úgy érzik, hogy ők mindent beleadtak, míg a szegényebbek (köztük mi) páváskodva vigyáznak az egyetlen megmaradt családi ékszerre,a nemzeti függetlenségre és szuverenitásra (amely persze már most is illúzió).

Így meg nem fog menni. Vannak dolgok, amelyekben nem lehet megegyezni, ezekben cselekedni kell. Itt lesz a menekülttábor és kész. Cserébe: ennyi plusz keret is van rá. Ellenőrzéssel, természetesen. Holnap feláll két lövészezred a közös haderőbe és pont.  Vezénylési nyelv angol, tisztek főtisztig bezárólag magyarok, fölötte majd meglátjuk. A líbiai választások győztese Ali Farhát al-Pikbubi, aki másképp gondolja, méltóztasson az Európai Unió Közös Hadereje legközelebbi géppuskás dzsipjénél érdeklődni. A szíriai helyzetet a német-holland fedezet mellett felvonult francia és angol hordozók gépei légi támogatásával, a francia és angol tengerészgyalogság előkészítése után partra tett lengyel-magyar-lett-bolgár-portugál lövészek (lengyel páncélosokkal és dán tüzérekkel) rövid úton rendezték, természetesen a török partnerrel egyeztetve, akinek a figyelmét nyomatékosan felhívták a kóbor kutya és a kurd lakosság közti különbségekre.

Vágyálmok

Mindez persze a jelenlegi viszonyok közepette elérhetetlen, mivel hiányzik az egymás iránti bizalom, hogy a közös fellépés menni fog, és hiányzik az, hogy a hatvan éve gyakorolt önmérséklet után mi az egészséges mértéke a gazdasági erőből szükségszerűen következendő politikai hatalom gyakorlásának.

A menekültáradattal tehát nem az a legnagyobb probléma, hogy van. Évtizedek óta van, és most csak erősebb lett valamivel. Az igazi baj az, hogy az eszközök rendelkezésre állnának ahhoz, hogy Európa a maga hasznára fordítsa, de nem fogja.

Persze lehet, hogy el kell engedni ezt a fajta voluntarista, szervezzük meg-hassunk oda modernista felfogást. Talán ennek a túlérett gyümölcsnek, amit Európai Uniónak hívunk, le kell esni a fáról, a nemzetállammal együtt, hogy valami új nőjön a helyére. Csak az sokaknak rosszul fog esni.

Van azonban egy piros tabletta is, mint a Mátrixban. Vegye be, és nem kell törődnie semmivel. A Kormány a helyén van, és megvédi önt a bevándorlóktól. Az unokái meg le vannak szarva, különben is, már Londonban születtek.

 

Noirpova: Mikor ugrik a kutya a vízbe?

Meleg van, dögség van, uborkaszezon van, botrányos mértékben van időm internetezni. Ennek minden és mindenki csak hátrányát látja, az Olvasóktól a magyar GDP-ig, de ez van. Nos, kedvelt fórumozó-homokozó helyem, a címében három darab négyessel izzító, önhibáján kívül kőkeményen szociográfikus honlap tegnap ezt dobta elém:

http://www.sportsgrid.com/swimming/the-mascot-for-the-2017-world-aquatics-championships-has-no-pigment-or-earthly-soul/

…persze mindjárt kanyarítottak is a leletükhöz egy posztot, és tkp. ennek nyomán kezdtem én is írni.

A kommentfolyamban vérmérséklettől függően kiröhögtük és kiőrjöngtük magunkat az elb…izészúrt kabalafigura fölött. Hogy ezt. Hogy ennyiért. Hogy bánná a lekváros kutyafasza, hogy ennyiért, de közpénzből!! Hogy ez ocsmány. Nem, nem ocsmány, csak röhejes. Albínó. Ufó. Moncsicsi. Uramfia, és most ez az országimázs. Tessék, máris röhög rajtunk a világ. Miiii, dehogy az egész világ, csak egy honlap. Satöbbi. Magam is kivettem a részem az össznépi bacchanáliából; valljuk be, kitűnően szórakoztam, nagyokat röhögtünk.

Itt jegyzem meg, a nevezett imázsjószág szerintem nem ronda, hanem szimplán jellegtelen. Játékkutya műszálból, stilizált-lapos arccal, a 80-as évek elejéről, az oviból. Hozta többedmagával az áfészes apuka, mikor megnyílt végre az ovi a telepen. Déli alváskor magadhoz szoríthattad, ha nagyon egyedül érezted magad, és mindjárt jobb is lett tőle minden. Idősebb kartársa momentán nálam dekkol, nyugdíjas szemlélődésben. Meghatározhatatlan kora (35? 55? egyformán lehet), elkoszolódott műszőrme bundája arra mutat, hogy a családom mindenkori kölykei nagyon szerethették; noha nem emlékszem, mikor nyúztam utoljára, én se véletlenül kaptam ki egy selejtezésre szánt kupacból.
https://a.disquscdn.com/uploads/mediaupload/tmp/a0c57a263d63f7fd374ae08921795e5118049409e4038df1255b6563/original.jpg
Arcra is pont olyan életvidám és kifejező szerintem, mint ezen tyűdekabala. A két, számomra erősen hasonló kutyaféleség ár-érték arányainak latolgatásától azonban most eltekintenék, inkább ráállnék végre a lényegre.

Mert az sajnos a sorok közé csúszott, és sajnos úgy látom, kevesen vették, vettük észre. Tessék:

„Upon actually budgeting the event and figuring it would cost about $100 million, Mexico pulled out. In March of this year, Hungary’s prime minister, , stepped in and said that Budapest would host the event, and that he could do it for $76 million.”

Magyarország miniszterelnöke, , előlépett, és…

…és a (műszál)kutyának se jutott eszébe a miniszterelnök úr becsületes neve. Kihagytuk neki a helyet, hogy majd kigugelozzuk, aztán hopp, lóhalálában le kellett adni a posztot. Darn, hadd menjen.

Rossz hírem van: alighanem ennyire vagyunk fönn a világtérképen, mint miniszterelnökünk neve a világ köztudatában. Nyilván, most helyre lehet ütni lehet azzal a ténnyel a nemzethy böcsületet, hogy ezek amerikaiak, tudatlan bunkók, meg se találják édes hazánkat a térképen. Valószínű, hogy tényleg azok, és tényleg nem találják meg; nem szokták.
Ám: ha akkora volna a súlyunk a világban, mint amennyit — többek között méregdrága és jelen poszt írója szerint tökfölösleges élsport-cirkuszok felvállalásával — mutatni vágyunk, nem eszébe jutna valakinek, hogy jobban odafigyeljen?

Ha másra nem, arra, hogy a segédfogalmazásgátló-helyettes Joe G. I. Venyigejoe Jr. tényleg kiguglizza, kik most odaát Yuropban a miniszterelnökök, kancellárok, főcsővezetők. Ha másért nem, amiatt, hogy még véletlenül se érkezzen tiltakozás… még a Facebookon át se.
Az istenért, véletlenül se legyen konfliktus fontos yurop-beli partnerükkel, Magyarországgal per ne vadítsuk az oroszok veszedelmes yurop-beli bábját, a barbár magyarokat (nem kívánt törlendő)…

No és? Kiguglizták, kikorrigálták? Netán meglátták tudatlanságuk rettentő szakadékait, és ezért meghallgatták-megnézték a vébéhimnuszt is, melynek klipjében Európa Erős Embere természetesen az őt megillető gyakorisággal tűnik föl?

https://www.youtube.com/watch?v=j4IJEsbGiMc

Nem. A kisszínes számba menő hír a magyar rendezésről, magyar kabaláról ezidáig (rögzítsük, 15. 08. 11.) javítatlanul gyönyörködteti az avatott szemet az azt közlő honlapon. „Ennyi, meg egy Bambi”, ahogy filozófus hajlamú takarító néninktől tanultam pár éve.

Természetesen tudom, hogy itt, Európa közepe táján, 2017-ben alighanem olyan esemény lesz, ami minden figyelmet idevonz. Hetekig fognak beszélni róla, míg hosszas latolgatás után végre megszületnek az eredmények, amelyek minimum öt évre meghatározzák Európa további sorsát, és mindenki elénekelheti a nagy trullallát. Megkönnyebbülve, aki nyert, kicsit leszegett fejjel, aki vesztett.

Csakhogy ez az esemény előreláthatóan nem a budapest-balatonfüredi vizes vébé lesz, hanem a német parlamenti választások.

Én szóltam.

 

 

 

A Napkirály metrója

A Napkirály udvaráról köztudott, hogy ott minden idők legtökéletesebb fényűzése folyt. Más despoták is pazaroltak már, de azok a pazarlások (na jó, talán az ókori Rómát leszámítva) mind egyszerűen a különböző testi vágyak, gyarlóságok felnagyított, groteszkül eltúlzott kiszolgálói voltak. Versailles a többszörösen származékos fényűzések helye volt, ahol előbb nagyon sok pénzért énekesmadarat tenyésztettek, majd megsütötték pástétomnak, hogy végül a pástétomot ne egyék meg.

Mi értelme volt ennek? XIV. Lajos uralma elején még voltak Franciaországban főúri lázongások, de aztán a hatalmát megszilárdította, és megkezdődhetett az a folyamat, amelynek a végeredménye – jó nagy vargabetűk, világraszóló győzelmek és csúfos vereségek után – a modern Franciaország lett.

Az abszolút uralkodó az állam szinte valamennyi bevételére rátette a kezét, főurai ugyan bírtak bevétellel, de ezek eltörpültek a király államkasszája mellett. A fényűzés, amellett, hogy nyilván nagyon kényelmes dolog is volt, azt a célt is szolgálta, hogy az arisztokrácia minden anyagi erejét az udvari csípési sorrendben elfoglalt helyének fenntartására fordítsa.

Amikor meg ebből az anyagi erőből kifutott, jött a kegydíj, és a nagyobb kegydíj érdekében a még furmányosabb pazarlások kitalálása, vagy a mások által kitalált pazarlások lelkes dicsőítése. Ráth-Végh leírja, hogy ezek a derék udvaroncok még a királyi végbélsipolyt is képesek voltak megünnepelni, sőt a saját seggüket is megműttették, hogy erről alkalomadtán pár szót beszélhessenek a királlyal.

Na de mi köze ennek a metróhoz? Minden.

Kezdjük azzal, hogy a budapesti 3. metróvonalra 66 milliárdért „felújított” (össze-vissza foltozott) orosz metrót venni olyan pazarlás, amelyre még maga a Napkirály is elégedetten csettintene. Nagyjából dupla élettartamú, háromszor korszerűbb szerelvényeket lehet venni az összeg feléből-kétharmadából, mely összegbe természetesen a világ bármelyik gyártójával megbeszélhető 10-20% kickback is beleértendő.

Elemezhetném most a különféle forgóvázak, vontatómotorok, kasztnik és vezérlések, sőt biztonsági berendezések kombinációit, de a vasútbuzériámat nem fogom a T. Olvasókra zúdítani. Van itt ugyanis érdekesebb dolog.

Na nem az, hogy magyar adófizetői pénzből orosz zsebeket tömünk. Még csak nem is az, hogy magyar bankszámlákon landoló, adózott magyar pénzek szolgálhatnak biztos alapul EU területen belül végrehajtott FSZB-operációknak. Ezek mind érdekes dolgok, de korántsem annyira, mint az, hogy:

Látta valaki Gúr Nándort sajtótájékoztatni a metróban erről a tízmilliárdos nagyságrendű mutyiról? Mesterházyt? Tóbiást? Schiffert? Gyurcsányt? Karácsonyt? Sőt, a kérlelhetetlen főliberális ultra-zsúrpubit, aki ha Kossuth-kormány tagja lett volna, simán vállalt volna államtitkári címet Haynaunál?

Az a helyzet, hogy az urak azzal vannak elfoglalva, hogy tökéletes szalonellenzék legyenek. Schiffer, hogy konferenciázzon egy jót a két lábon járó, bajszos csécsi szalonnával, Gyurcsány azzal, hogy ha Orbán mond valamit, azt azonnal alátámassza. A szocik azzal, hogy lehetőleg semmit se csináljanak.

Kedves bolondok ők a Napkirály udvarában. Sosemvolt ellenségek, akik küzdenek a kegydíjért, és ha nem lennének ezek a fránya választások, ahol ki lehet esni az udvari tutiból, akkor elsők között utaznának a vidéki kastélyba vezető kisvasúton, még vagy harmincmilliónyi kegydíj érdekében. Sőt, ha nem lennének a fránya választások, már mind fideszesek lennének.

Ez az igazán undorító. A többmilliárdos, több százezer ember életét évtizedekre elcsesző lopás, az csak mindennapos.

Noirpova: Legenda az államtitkár magjáról 2.

A ciánglikozid-kúrák története
Az első kísérlet arra, hogy amigdalinnal kezeljenek rákos daganatokat, még 1920 körül történt (azt nem tudtam kideríteni, milyenfajta daganatokról volt szó). Nem volt sikeres. Nem tudtak biztos, reprodukálható hatást elérni, és az adagolást sem lehetett pontosan belőni. Az újabb és újabb cianid-mérgezések miatt viszonylag gyorsan letettek az ügyről.

A következő kör az 1950-es években indult, ekkor mind az amigdalinnal, mind a laetrillel ismét végeztek kísérleteket az USA-ban, olyan feltételezések alapján, hogy a rákos sejtek nem úgy dolgozzák fel a ciánglikozidokat, mint az egészségesek, ezért a glikozidokból felszabaduló cianid szelektíven elöli őket.

Az igazi „bumm” pedig a hatvanas évek elején történt. Egy orvos páros (ifjabb és idősebb Krebs) és egy üzletembernek sem utolsó házidoki (J. Richardson) szabadalmaztatta a laetrilgyártást, nevezte el az anyagott B17-vitaminnak s állított fel rá alapozva saját elgondolású rákterápiát. Erről viszont kb. 1980-81-ra kiderült, hogy nem hatékony — a szer egyszerűen NEM válogat a daganatos és a normál sejtek között —, sőt, nagyon könnyen ciánmérgezéssel végződhet. A B17/laetril/amigdalin alapú gyógyszereket végül az USA börtönbüntetés kilátásba helyezése mellett betiltotta; de ez nem jelentette azt, hogy az effajta kezelés teljesen kiveszett volna. „Csak” átkerült a fitoterápia huszadvonalába, az alternatív-komplementer-jujelnyomott-füvesember homályzónába. 1982 után Mexikó lett az amigdalin-feldolgozás és a B17-kultusz központja a világon. Ma is az, amennyire tudni lehet.

 

Hogyan születik a csodaszer?
A Krebs-párostól — nomen est omen, a mindenit neki! — indult, és talán máig is csiszolgatott elmélet szerint, az emberi szervezetben az egészséges és a rákos sejtek nem egyformán dolgozzák fel az amigdalint. Két különbség van köztük, így a hipotézis. Ezek a következők:

  • A daganatsejtekben nagyobb mennyiségben van jelen egy, a glikozidos kötés hasítására képes enzim, mint az egészségesekben; ezért a daganat szövetében felszabadul a kellő mennyiségű cianid, az egészséges szövetben pedig nem; onnan az amigdalin/laetril nagy része kiürül úgy, ahogy van.
  • A daganatsejtekből viszont hiányzik egy másik enzim, ami a felszabaduló hidrogén-cianidot, vagy sóit, a cianidokat, gyorsan továbbreagáltatná. Ez éppen, hogy az egészséges szövetben van jelen elegendő mennyiségben. Ezt az enzimet rodanáznak hívják. Irányítja azt a reakciót, amiben a cianid-ion egy kéntartalmú ionná, rodaniddá (tiocianát) alakul át. A rodanid pedig más, vízben oldódó sófélékkel együtt kiürül a vizeletben — így az elmélet.

Szólok: ma is ezzel igyekeznek B17-fogyasztókat toborozni. Magyar nyelven is lehet találni ilyen oldalakat — legtöbbször érdekes helyesírású, nem túl világosan fogalmazott szövegekkel. Köztük pl. azzal a gyöngyszemmel, ami a „rodonáz enzim” és „az Amigdalina” [sic] reakcióit fejtegeti. Gyönyörű példái e betűhalmazok a tudománypótlék/hoax írásoknak. Az ötödik sör után szerintem különösen ütős trip előidézésére alkalmasak.

A ciánglikozidok anyagcseréjére vonatkozó elmélet helyességét viszont azóta sem sikerült bizonyítani. Eleve, mint kiderült, emlősállatok sejtjei nagyon kevés ciánglikozid-bontó enzimet tartalmaznak. Nagyrészt az sem saját termés, hanem a táplálékkal kerül be, szabályozhatatlan módon — gondolom, pont ez az egyik oka, hogy a B17-kúrák végeredménye vagy alig látható, vagy a tepsi. A magvakkal lenyelt, vagy tablettában beadott ciánglikozidok reakciói, a szájban érezhető mértéken túl, attól függenek, hogy éppen mennyi, amigdalint vagy laetrilt bontani képes glikozidáz van az emésztőrendszerben. Emésztőrendszeren kívül pedig végképp nem találtak értékelhető mennyiségű bontóenzimet. Sem arra bizonyítékot, hogy a rákos sejtek termelnének vagy felhalmoznának ilyet, ellentétben az egészséges szövettel.

Innentől az intravénás amigdalin-vagy laetril-kúra értelme is megkérdőjeleződik. Istennek hála különben, hogy az infúzióban beadott ciánglikozidok hatástalanok; ha nem azok volnának, szerintem csúnya halálnemről lenne szó.

Nem bizonyosodott be az az állítás sem, hogy az egészséges és a rákos szövet más-más mennyiségben termelne a cianid ártalmatlanítását szabályozó rodanáz enzimből.

Amit én itt a rákos és egészséges szövetek közti, ez esetben (hangsúlyozom: ez esetben!) nem létező anyagcsere-különbségekről néhány laza sorban leírtam, az az USA-ban elvégzett, több évig tartó kutatás végeredménye.

A közvélemény nyomására 1978-ban kezdtek a szakemberek foglalkozni a kérdéssel, hogy most valóban hatnak-e a laetril vagy rokon vegyületei a rák ellen, hatástalanok-e, vagy életveszélyesek. Addigra ugyanis a B17-ipar derekasan felpörgött, a sokszor elég bizonytalan összetételű és elnevezésű laetril/amigdalin készítményekből és magából a kúrából Richardson kb. 2,8 millió dollárt keresett. Annak ellenére, hogy a szer, illetve a rá alapuló diéta és kúra hatékonyságát bizonyítékokkal alátámasztani nem tudta sem ő, sem a két Krebs. Nincs értékelhető, nagyszámú betegen végigvitt klinikai vizsgálatuk, publikációjuk. A hatásra vagy hatástalanságra vonatkozó vizsgálatokat sem ők, hanem az USA központi rákkutató tudományos intézete végezte el. A B17 „feltalálói” helyett, emelem ki; a három innovátor nagyobb dicsőségére. Idézem a Ködpiszkálót (ők e területen nálam sokkal szakszerűbben nyomják, lévén gyógyszerészek)

A fokozódó társadalmi érdeklődés és nyomás hatására az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézete (NCI) két nagy kutatást is végzett a B17-vitamin alkalmazását illetően. Elsőként amerikai egészségügyi szakembereknek írtak levelet és arra kérték őket, hogy számoljanak be a tapasztalataikról.

Bár több tízezer amerikai részesült B17-vitaminos kezelésben, csupán 93 esetről kaptak visszajelzést, amiből 68 volt értékelhető. Ebből két esetben teljes, négy esetben részleges gyógyulás volt tapasztalható, míg 62 esetben nem volt változás.

Bár az NCI nem kért beszámolót negatív esetekről, 220 orvos több mint ezer esetről számolt be, amelyekben a B17-vitaminnak nem volt jótékony a hatása. 1980-ban klinikai vizsgálatokat végeztek 178 betegen, akik B17-vitamint, egyéb vitaminokat és enzimeket kaptak négy neves klinikán. A vizsgálat eredménye magáért beszél: egyetlen egy beteg esetében sem tapasztaltak javulást, a túlélőknél a daganatok növekedését, számos betegnél pedig a cianidmérgezés tüneteit észlelték.”

Hoppá.

 

Miből lesz a csodaszer?

 

Az első részben már szóba került: a barackmagban, mandulában, satöbbiben, elsősorban amigdalin van jelen, laetril csak nagyon-nagyon kevés, vagy épp semennyi sem. Amigdalinból viszont nyerhető laetril, kíméletes enzimes kezeléssel. Hiszen annyit kell elérni, hogy az amigdalin cukorrészét alkotó két szőlőcukor közül egy kilépjen a kötésből, és aztán a maradék amigdalintól el kell választani a kész laetrilt. A mai laetrilkapszulák, -oldatok anyaga, amennyire egyáltalán tudható, ilyesféle módon készül.

Azaz, a gyógyításra (vagy mire is) használatos szer félszintetikus anyag: természetes kiindulási anyagból átalakított vegyület. Ezt csak azért jegyzem meg, hogy az ortodox kémiaellenesek, amennyiben erre járnak, hátrahőköljenek a –szintetikus szócskára, s ekképp ne mondhassák, hogy élmény nélkül maradtak. Mert az, hogy a — ne feledjük, azért civilizált helyeken illegális — szer hol, milyen körülmények között készül vajon [6], és ki ellenőrzi a gyártását, vizsgálja a minőségét, láthatólag nem vált ki náluk kellő izgalmat.

 

B17, B17, te csodás

 

Felmerül még (nem alaptalanul) a kérdés, hogy ha a laetril nem vitamin, sőt, életveszélyes, akkor mi a hét francért nevezik mégis vitaminnak. Nos, erre két magyarázatom van, egy naiv és egy realista – jellemző, hogy az első a magam écája volt, a másodikat az L. Simon-ügy kitörése után olvastam, és végiggondolva, sajnos, utóbbi sokkal valószínűbb.

  • A jóhiszemű magyarázat:

A B17-vitamin elnevezés abból az időből (1950-60-as évek) származik, amikor a „vitamin” fogalma még kevésbé volt tisztázott. Még folytak vitaminok molekula-szerkezetét tisztázó kutatások is; hiszen a szerkezet megismerésével lehet a hatást is pontosan megmagyarázni; és a gyártás is csak ennek ismeretében indulhat meg, ha szükség van rá. Ez a korszak 1900-ban indul, és csak 1972-ben zárul le, az utolsó nagy nekifutással, a B12 szerkezetének pontos megismerésével.

 

B12-vitamin

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Cyanocobalamin.svg

 

Bizony, ennek a nem mindennapi kinézetnek a tisztázásáért Nobel-díj járt. Viszont ennek ismeretében már tudjuk, hogy a vészes vérszegénység nevű nyavalya ellenszere, őméltósága a B12 hogyan működik.

Mai definíció szerint a vitaminok szerves vegyületek, amelyeket az emberi szervezet nem, vagy nem elegendő mennyiségben képes szintetizálni. Ezek energiát nem szolgáltatnak, de kis mennyiségben az anyag- és energia-forgalomhoz nélkülözhetetlenek; és hiányuk akár halálos betegségeket okoz.

Néhány anyagról pedig, amiket eleinte vitaminoknak tekintettek, kiderült, hogy ugyan lehetnek fontosak, de hiányuk nem okoz betegséget. Az így kirostálódott anyagokra szép példa a korábban „P-vitamin”-ként emlegetett rutin, egy jó erős sárga festő-és cserzőanyag. Ez a festékanyag azért hasznos, mert erősíti a C-vitamin hatását; ilyenképpen része a Rutascorbin nevű gyógyszernek is. Maga Szent-Györgyi nevezte el P-vitaminnak. Aztán kiderült, hogy nagyon hasznos, de nem, nem nélkülözhetetlen.

Ő az:

Rutin
https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Rutin_structure.svg

Elég elterjedt vegyület egyébként. Narancs, mandarin, mentafélék, rozmaring bőséges adagban tartalmazzák.

Visszatérve a fősodorba, idővel a B17 is kirostálódott, akár az amigdalinra, akár a rokon vegyületére, a laetrilre vonatkozott a név. Hisz nyilvánvaló, hogy azóta kiderült, az amigdalin és a laetril sem életfontosságúak (sőt)!!

 

  • A „Hány éves vagy, királyfi?”-szerű megnyilvánulás:

Valószínűsíthető, hogy a B17-vitamin elnevezést rosszhiszeműen adták az anyagnak, és tartották meg a későbbiekben. Első körben: könnyebb volt az amerikai élelmiszer-és gyógyszerhatóságot egy vitaminnal megkörnyékezni, étrendkiegészítőként engedélyt szerezni rá.

Második körben: Abban az időben, pontosan a folyamatban lévő vitaminkutatások miatt, divatos dolognak számított a vitamin, mint olyan – akárcsak ma a bio, a light vagy az antioxidáns.

Harmadik körben: valljuk be, azért ma is jól hangzik. Ki a rák gondolná egy vitaminról, ugye, hogy hatástalan, esetleg halálos méreg, nem?

Az ötletes elnevezés hatása persze előrelátható volt. Az élelmiszer-és növényihatóanyag-ismeret legalsó polcai átvették és máig terjesztik mind a vegyületet, mind a nevét, kritika nélkül. A különféle ezobioöko-boltokról, -honlapokról nem is szólva. Mostanság elég egy Google-keresést indítani, és minden világnyelven dől elénk a bölcsesség a rákos sejteket furcsa enzimtermelési szokásaik alapján kiválasztó cianidról. Arról, hogy ez a természet ajándéka. Arról, mennyivel jobb a B17 a gyilkos kemoterápiánál. Arról, hogy az ükdédanyám nagynénjének a sógora is ettől gyógyult meg.

Egy magyar egyetemi jegyzetet is ismerek, amely, élelmiszer-összetevőket tárgyalva, a B17-et besorolta a vitaminok közé, bár legalább nem foglalkozik vele részletesen. Mindezt már 2000 után… Tegyük hozzá: igényes szakirodalom, mint amilyen pl. a magyar nyelven elérhető legjobb élelmiszerkémia-tankönyv, és a komoly hatóanyag-ismereti könyvek szerzői, sehol nem mentek le erre a szintre. Ne legyünk nagyigényűek: ez is valami. Legalább van választása az emberfiának, hogy ha tanulni szeretne, akkor nem feltétlenül mesekönyvet kap a kezébe.

 

Záró gondolatok

 

Amit e kétrészes posztban kitálaltam a T. közönségnek, az, azt hiszem, részben röhejes, részben tragikus.

Röhejes, mert szívbeli kabaré-műélvezet, őszinte káröröm volt látni a külüfejű államtitkár vergődését, amikor szembesítették saját butaságával és cégtulajdonosi felelőtlenségével.

Tragikus, mert jelek szerint bárkinek simán lehet úgy kajtatni az élelmiszeripar környékén, hogy cégtulajdonosként defektes büfije sincs sem a feldolgozott élelmiszer összetevőiről és hatásairól, sem pedig a rá vonatkozó, legelemibb szabályokról, pl. ami az öko-tanúsítványt, a címkézést, az élettani hatások igazolását stb. illeti. Ám nemcsak neki: a beosztottainak sincs erről fogalma; s úgy néz ki, ez néhány megszállotton kívül a kutyát nem izgatja.

Röhejes, mert az egész gyöngyöző B17-sztoriban végigvonul valamiféle vígjátéki elem. Jön a ripacs, a „Nyegle” a nagydobbal és a csodaszerrel, ahogy azt már Madách megírta a londoni színben:

„Félrébb az útból, tisztelet nekem
Megőszült tudományban a fejem
Míg a természet rejtett kincseit
Felástam ernyedetlen szorgalommal (…)”
Jön bizony a halhatatlan Nyegle úr, és ezrek meg ezrek tódulnak utána, esküdve az éppen aktuális csodára. Hormonra 1930-ban, vitaminra 1950-ben, antibiotikumra 1960-ban, növényi hatóanyagra a kilencvenes évektől mostanáig. Rendszer-, párt-és felekezetfüggetlenül.

Tragikus, mert az aktuális csodaszer mindig nagyon-nagyon sokba van, és mindig a kétségbeesettek, no meg a reménytelenül buták orra előtt húzgálják. A többi nyilván kevésbé kapható rá, hogy megvegye. De jól fogy, és ez a lényeg. A hírét pedig akármelyik, két üveg konyakért megvehető bulvárgiliszta továbbviszi.

Kifinomult, kiterjedt, egészen képtelen mocskosság az, ami fölött röhögve megálltunk pár percre, feleim. Gondoljátok tovább a posztot, ahogy jólesik. Miért terjed hatékonyabban a mindenkori áltudomány a rendes kutatómunka eredményénél?

Mert kevesen gondolnak bele, hogy a tudomány forradalmait nem a Blikk adja hírül, hanem taplószáraz, nehezen megközelíthető folyóiratok, vastag számoszlopokkal?
Mert a gyenge oktatás résein könnyű betörnie?
Mert mindenre egyszerű választ kínál?
Mert mindenkit csodával biztat, soha nem mondja ki, hogy soha?

Miért…?

Ajánlott irodalom erős idegzetűeknek

[6] http://www.cancertreatmentwatch.org/q/laetrile/commissioner.pdf

 

A Keresztény Magyarország féltőinek

Meg kell védenünk a keresztény Európát a bevándorlóktól, azon belül is a Keresztény Magyarországot!

Vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről ezt az állítást, testvéreim az Úrban, Keresztény Magyarok!

Mi is igazítana el jobban minket mint az Istennek Igéje, mely a Szent Bibliában írva foglaltatik? Hitünk és létünk alapja az Evangélium, az Örömhír, vagyis hogy életünket Krisztus urunk halálával és feltámadásával megmentette, helytállt minden bűnünkért és nekünk itt a Földön semmi más dolgunk nincsen, mint minden tőlünk telhető erővel és kitartással hinni Őbenne és Tanítása szerint élni. Ez a mi Keresztény Európánk és Keresztény Magyarországunk. (Ugye, testvéreim?)

Lássuk hát hogyan igazít el bennünket az Isten Igéje, mikor a bevándorlóktól féltjük jólétünket és kultúránkat! Mai igénk írva található Márk evangéliumában, a hatodik fejezet 34-44 verseiben, eképpen:

És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani.
Mikor pedig immár nagy idő vala, hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idő van: Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök. Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?
Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk. És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra. Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével. Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének; És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is. A kik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.

Ez Hitünk egyik legszentebb tanítása.

Krisztus urunk ugyanis nem valami százas fokozatú szuperhős, aki képes ennyi kenyeret legyártani valami szupererővel, nem. Ez a tanítás nem ezt tanítja.

Azt tanítja, hogy a világi javaink lehetnek végesek, de vannak végtelen javaink: A Hit, a Remény és a Szeretet.

A Hit abban, hogy egész lényünkkel, a teremtett világgal egyetemben Urunké vagyunk, és az ő tanítását követve cselekszünk helyesen, a Hit abban, hogy a tanítás követése elvezet minket oda, hogy jobbak legyünk, végül pedig üdvözüljünk.

A Remény, hogy nehéz helyzetünkben az Úr meg fog minket segíteni, hogy nekünk elegendő az ő tanítása szerint élni és minden másról ő maga fog számunkra gondoskodni (ld. Mt. 6.33, „keressétek először az Istennek országát”)

és végül a Szeretet, a legfontosabb, hogy másokkal is úgy bánjunk, ahogy azt szeretnénk, hogy velünk bánjanak. A Szeretet segítségével tehetünk mi magunk is hozzá ahhoz, hogy a világ jobb, Istennek tetszőbb legyen. Hiszen, ugye Keresztény Európai és Keresztény Magyar testvéreim a mi célunk ez, és semmi más! (UGYE???)

Krisztus üzenete számunkra az, hogy ahol AKARNAK segíteni, és meg is próbálkoznak vele, ott az ő végtelen és elképzelhetetlen hatalmával lesz jelen. Megsokasítja a halat és a kenyeret, kisugározza szeretetét és védelmét mindazokra, akik vele vannak. A kereszténység, a keresztény hit, Keresztény Európai és Keresztény Magyar testvéreim, nem más, mint ennek az elfogadása.

Nézzetek magatokba!

Mit féltetek?

Az ingatag kis egzisztenciátokat? Bevándorlóktól? Nem inkább a hatalmasoktól kellene féltenetek, akiket 25 éve minden nap magatok fölé emeltek? A fizetéseteket, amely fele annyit ér, mint tíz éve? Az ingyenes orvosi ellátásotokat, ahol a legsürgősebb műtétet is fél év múlva csinálják meg? Az iskoláitokat, ahol egy elmebeteg minisztérium elmebeteg tankönyveivel kínozzák a gyerekeiteket, amelyik tanár meg nem kínozza, retteghet a meghurcolástól? A kedvezményes vasutat, amelyik csak félórát késik, ha jó napja van? A tévéteket, amelyikben tengerparton lustálkodó kurvák vetélkedőjét nézitek, hogy melyik tud jobban lustálkodni, netán kornyikálni? A vállalkozásotokat, amelyiknek a vevői évente tízezrével mennek Angliába?

Ezek a ti féltett kincseitek.

Mondjátok, hogy a bevándorlóhelyzetre nincsen energia, mert ott az oktatás, az árvahelyzet, a romahelyzet, nem is beszélve a hazai tolatómozdonyok siralmas műszaki állapotáról.

Mondjátok csak, ti mit tesztek azért, hogy ezek bármelyike jobb legyen? Legalább tiltakoztok, vagy őrizgettek egy fél halat, meg egy kenyérvéget, hogy legalább ti ne dögöljetek éhen?

Ezt tanította nektek az, akire naponta hivatkoztok? Ezt? Nem inkább azt, hogy menjetek, segítsetek, adjatok, a nálatok szerencsétlenebbeknek, és elnyeritek jutalmatokat?

Tudom, most azt mondjátok, hippi vagyok. De az adásban, Keresztény Európai és Keresztény Magyar testvérek, sok minden benne van. Az is, hogy rendet tartunk a menekülők tömegében. Hogy kötelezően beoltjuk őket, hogy megbüntetjük, aki veri az asszonyt vagy garázdálkodik. Hiszen ezek is a mi vívmányaink, ebből is adunk, ahogy a kenyérből is. Keménynek és határozottnak lenni nem ellentétes a Szeretet parancsával.

De minden vívmányaink közül, csak a Szeretet végtelen. Ahol véges, ott kárhozat van, ott a Sátán van. A Keresztény Magyarországnak is. Keressétek ezért az Urat, ha már a nevét veszitek nap mint nap!

(A fentiek nem jelentik azt, hogy hívőnek kell lenni. Csak azt, hogy ha már a kereszténységgel takarózzunk, cselekedjünk már keresztény módjára!)

Képzelt riport a szövetséges elhárítási együttműködésről

Szereplők:

lt.col.(ret.) Sean Williamson, nyugalmazott alezredes, jelenleg műgyűjtő és a Nemzetközi Filatelista Konferencia szervezőbizottságának megbízott titkára (Sean)

Kovács T. Kálmán, r. alez. az elhárítás összekötője, aki májusig, mint egy vidéki rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője szolgált (Kálmán)

– Hello Kálmán, tudod találkoztunk a múlt héten a fogadáson!

– Á, hello Sean, izé, szép időnk van!

– Figyelj csak Kálmán, utánanéztetek ennek a pénzhamisítós dolognak, amit említettem?

– ööö izé Sean szóval…

– Nem?

– Nem.

– Na figyelj Töki, most délután három óra van. Ötre leértek, a zöld kapun mentek be, jobbra lent a pincében, azt az ajtót töritek be, amelyiken a 1992-es bajnok Fradi poszter van, ott van a cucc.

– ööö izé, Sean szóval engedély kell…

– Te vagy annak a kuplerájnak a parancsnoka, nem Kálmán?

– De…csak tudod az nem úgy megy.

– Na, Kálmi, a következő van. Ha ötre nem értek le, fél hatkor gázrobbanás lesz a házban, mert nem nagyon szeretnénk, ha az orosz hamispénz átmenne Ukrajnába, comprende, muchacho?

– Orosz?

– Miért, mit gondoltál, hogy két vidéki jobbikos magától csinál ilyet?

– ööö, Sean ez bonyolítja.

– Kálmán, nem bonyolítja. Induljatok lefelé, mire visszaértek Pestre meglesz az engedély és a parancsnoki dicséret.

– Tuti?

– Tuti.

– Oké Sean, hát persze, kösz a tippet.

– Any time, my friend, any fucking time…

Noirpova: Legenda az államtitkár magjáról 1.

A múlt heti print-HVG érdekes vezércikket hozott össze az élelmiszeripar/-biznisz körül
sertepertélő kormánypárti politikusokról, lásd: Mivel etetnek minket? HVG, 2015 július 25.,6.oldal/ hvg. hu, július 22.  Van ebben szenvedelmes dinnyész, szenvedelmes borász,
dinnyekartell és több más jóféleség; de amit Fáma asszony legott felkapott a cikkből, az nem más volt, mint L. Simon László borászatának ezer forint per csomag áron vesztegetett, rákellenes és májtisztító hatású öko-barackmagja.

Üvözöljük [sic!] az L. Simon Borászat honlapján, s térjünk a TÁRGYRA.

http://a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2317/9231/original.jpg

A fenti képes árajánlat persze, hogy-hogynem, pár órával azután eltűnt a borászat honlapjáról, hogy a HVG július 22. körül becsöngetett ezzel a fogással a NÉBIH-hez. Kicsi ez az ország, na, mit köll itt csodálkozni?!

Megvévén a HVG-t, megbizonyosodhattam róla, nem én vagyok a hülye, mikor úgy gondolom, hogy kis hazánkban tilos élelmiszer eladásakor, bizonyíték nélkül, gyógyhatásról áradozni. Tényleg tilos. A NÉBIH pontosan ezért vette be és komolyan a HVG-től beérkező észrevételt.

Még a következő napon (július 23) a 444 és az Index is szentelt posztot a hírnek. Az előbbi honlapon a kommentfolyamban sok kérdés felmerült a barackmag hatóanyagairól is — pl. hogy mi a fenéért nevezik vitaminnak, ha nem az, hogy lehet egy mérgező vackot   rákgyógyszerként árulni, és hogy akkor lehet-e lekvárfőzésnél megenni egy marék magot (klopfolóval feltörve, ahogy kell) vagy nem? stb. — a poszt ötletét is tkp. az ottani kérdezz-felelek adta, mert igyekeztem mindenkinek legjobb tudásom szerint válaszolni, és láttam, hogy komoly érdeklődés van. Noha egy gyógynövényes blog, a Ködpiszkáló már régebben is foglalkozott a kérdéssel, kimerítően, az ő szavuk alighanem elveszett a neten ezen ügyben uralkodó ezobioöko-zajban. Mindenkit biztatnék rá, hogy ha az én kétrészes sagámat kibírja, utána növelje egy kicsit e fáradhatatlan hülyeségoszlató bloggerek kattintásszámát is. [1]

Aztán jött az új hét és vele a szebbnél szebb kanyarok az elsimon-barackmag történetében.

Az RTL Klub július 27.-i híradójában [2] L. Simon közölte, hogy ő nem kutatóorvos, ezért nem tudja, rákellenes-e az a mag. Utána megtudhattuk, hogy neki arról fogalma sem volt, mivel s hogyan hirdetik a magot, úgyegyébként; tekintve, hogy a borászat a feleségéé. Á!

Üvözöljük a korrekt információt.  Amúgy sem adott el…bocsánat, nem adtak el a munkatársai az egészből egy dekát sem, mert túl kemény volt a barackmag a törőgépnek.

Ilyen dumák hallatán szoktam — értekezleten — a jegyzetfüzetembe vastagbetűs, kalligrafikus LOL feliratot kidolgozni. Miután július 27.-29.-én az Internet népének értelmesebbje kellőleg kiröhögte vagy kikáromkodta magát L. Simon de én ott se vótam, és akkor se hagytam nyomokat jellegű védekezésén [3], addigra a Vezénylő Tábornok Úrhoz is eljutott a hír [4], és Ő állítólag magyarázatot kért hűséges bugyiköltőjétől. Hogy pontosan mire, és hogy milyen válaszokat kapott, azt most még nem tudjuk. De nagy összegben fogadok, hogy a történetnek még nincs vége; arra is, hogy sokat fogunk még rajta röhögni.

Meg arra is, hogy lesz, aki megvédje a tizenegy hektáron boroló, természettudományos — elsősorban energetikai — kérdésekben ismerten kiművelt államtitkárt. Míg azonban kialakul a folytatás, inkább arról beszélnék bővebben, mi a gond itten azzal a csodálatos barackmaggal. Már azon kívül, hogy pofátlanul drágán adták, megtévesztő rizsával hirdették (a szabályokba beleszarva). Ja, és ahogyan a HVG-ből tudom, nincs az előállítónak biogazdaság-tanúsítványa.

Rákellenes? Ciánkálé? Vitamin?

Megoldás (sajnos): kábé egyik sem. Indítsuk a levezetést kicsit messzebbről.

A barackmag egyik hatóanyag-fajtája a ciánglikozid nevű vegyületcsoport. Van ott más hatóanyag is, például az értékes étolaj, amit a magból nyerni lehet; most viszont maradnék e szépnevűeknél. Ebből a bandából kétféle anyag lehet a magban jelen.

Legnagyobb részben az amigdalin és nyomokban vagy sehogy az amigdalin származéka, a laetril. Utóbbival letril vagy laetrile néven is találkozunk magyar oldalakon. Nevezik B17-vitaminnak is — ám a jobb átláthatóság kedvéért, néha összezavarva őt az amigdalinnal.  Ma már a B17-vitamin név szimpla parasztvakítás; jóval alább visszatérek rá, hogy miért.

Glikozidnak általában olyan anyagokat neveznek, amelyek egy cukormolekula és másik, nem a cukrok közé tartozó molekula — az aglikon — összekapcsolódásából jönnek létre.

Rengeteg ilyent termelnek a legkülönfélébb növények; szűk lenne itt a hely belemenni, hányfajta szénhidrátot hányféle egyébbel kapcsol össze az anyagcseréjük, és azután a késztermék mire jó. A glikozidoknak háromféle jellemzője lényeges most ahhoz, hogy a sztorit továbbmesélhessem.

— Glikozidok általában könnyebben oldódnak vízben, mint az aglikonjuk/aglikonjaik.

— Vizes közegbe kerülve sokuk érzékeny a kémhatás változásaira. Az már aztán kinek-

kinek egyéni heppje, hogy savas vagy lúgos közegre-e, de az érzékenység magában jellemző.

— A cukor-rész és az aglikon közötti kötést erre „szakosodott” enzimek el tudják hasítani. Evvel felszabadul a glikozidból mind a cukor, mind az aglikon.  Ez a bomlás megtörténhet az anyanövényen belül, vagy a glikozidnak levegőre kerülésével (a növény sérülésével); vagy pedig a glikozidot elfogyasztó állat szervezetében.

— A ciánglikozidoknak is megvannak ezek az alaptulajdonságai. Három részből kapcsolódnak össze, ebből kettő vehető aglikonnak, és mindegyiküknél ugyanolyan; egy pedig cukor, és mindegyiküknél másféle.

A két állandó szereplő egyike a cián-rész, ami nem más, mint egy szén-és egy nitrogénatom, hármas kötéssel egybekapcsolva. Az ilyen csoport, a kötésből felszabadulva, legegyszerűbb esetben hidrogén-cianid — kéksav — formájában reagál, netán gyöngyözik tovább. (Agatha Christie likes this).

A másik aglikon-rész pedig aromás gyűrű; egyszerre van kötve a cián-csoporthoz és a cukorhoz. Leírva ez baromira bonyolult, tudom. Ezért alant linkelem az amigdalin és a laetril képleteit.

Amigdalin

A „benzolgyűrű” névvel az aromás gyűrűt illetik.  Jelképpé vált szabályos hatszögét 6 szén- és 5 hidrogénatom alkotja, s a hatodik hidrogén helyén kapcsolódik most a gyűrű a többiekhez. A hidrogénatomokat az ilyesfajta, vonalábrának nevezett rajzokon legtöbbször nem jelölik.

Laetril

A laetril, látjátok feleim, annyiban különbözik amigdalin-annyától, hogy csak egy szőlőcukrot hord magán, nem kettőt.

A rajzokon aztán még nagyjából az is látszik, hogy szemből nézve melyik rész milyen szögben áll a másikhoz. A cukor itt mindkét esetben kint van a rajz síkjából, itt a szemlélő felé néz; ezt jelölik vastag vonallal. Egy másik, szaggatott vonallal jelölt kötés pedig a rajz síkja mögé nyúlik.

Ha a megfelelő bontóenzimek — itt: a magban meglévő, sérülés hatására munkába lépő emulzin és -hidroxinitril-liáz — érik e három rész együttesét, a ciáncsoport a gyűrűről leválik, felszabadul belőle a ciánhidrogén, egyfelől. Hatását ugyan hadd ne mutassam már be, ha lehet. De másrészt az aromás gyűrűnek cukorrészhez való kötése is szakad, mégpedig úgy, hogy a cukor és az aromás közötti oxigénatom-„hidat” az aromás viszi.

Őbelőle is új vegyület lesz így, mégpedig a benzaldehid.

Ez a benzoégyanta egyik illatanyaga.  Rokon vegyületei — benzilalkohol, benzoésav, vanillin — mellett, szabadon jelen van benne, bár nagyon kis mennyiségben. Magának a benzoégyantának is erős, összetett, édes illata van; Baudelaire szebben fejezi ki, nála ez az anyag — az ámbrával, pézsmával együtt — „megvesztegető, dús és győzedelmes”.

Ám a barackmag, meggymag, mandula, almamag illatát és ízét a benzaldehid egyedül határozza meg; nagyon kevés amigdalint elegendő rágással-nyállal-enzimmel megbontatni ahhoz, hogy baj még ne legyen, de az aromáját már jól érezzük. Önmagában ártalmatlan valami, és mivel olcsón lehet gyártani toluolból, az élelmiszer-és parfümipar egyaránt rengeteget használja. A filléres mandulás/pisztáciás/marcipános édességek bikadöntő bukéja nagyrészt belőle áll. Majd’ elfelejtettem: a Dr. Pepperhez címzett vegyipari csodából áradó aromacunami is valószínű, hogy bőkezűen alkalmazott benzaldehid. Végül, szolidabb mennyiségben, a benzaldehid a meggyes, szilvás, mandulás édességek, a valódi marcipán stb. ízében is ad egy jellemző, kellemes árnyalatot.

Mármost akkor álljanak sorba a laetril bomlásából keletkező anyagok, aszondom:

Szőlőcukor

Hidrogén-cianid

Benzaldehid

Hát ők azok.

Mielőtt rákanyarodunk, hogy tényleg gyógyszer-e a laetril stb., érdemes elgondolkodni azon, miért éri meg ezt az anyagot, vagy a rokonságát, összepuzzlézni a növénynek? Mert megéri, az biztos. Ha nem így volna, akkor még a ciánglikozid-termelő növények őse-őseinek ősei szelektálódtak volna ki korszakokkal ezelőtt; kiszorítván őket az efféle pepecselésre energiát nem fordító konkurensek. Meg kell jegyezni, ez más hatóanyagokkal is így áll. Létrehozásuk legtöbbször többlépcsős, energiaigényes folyamat, s ha a növénynek valami, bármi előnye nincs a gyártásból, mihamar félrehajítja az écát az evolúció — talán mert az nem pályázati pénzekre összpontosítva dolgozik.

Az itt szereplő két ciánglikozid valószínű, hogy magvak védelmét szolgálja egyes lárvák, meg apróbb rágcsáló jószágok ellen. Végülis: egy egérnek hány keserűmandula lehet elég — morbidul — egy életre? Ugye… Az állatok, főleg a társasabbja, pedig tanulékonyak; egy kolónián belül egy-két kolléga ellhulltával kerülni kezdik a veszedelmesnek tűnő magokat, gyümölcsöket.

Itt engedelmetekkel végét szakítom az első résznek. De a következő epizódban már bizonyisten, visszaállok a fősodorba, és kiderül, gyógyítják-e a friss, zsenge hidrogén-cianiddal kecsegtető vegyületek a rákot, meg hogy mé’rnem vitaminok. Addig is, ajánlom figyelmetekbe Grafitember mestert, aki ugye a’ Indexen tesz-vesz, súlyosbítva azt, ami amúgy is, és aki a poszt címét ihlette. [5] Ezúton is köszönöm neki az inspirációt.

A boszorkánykonyha-főnök ajánlata avagy Irodalomje’dzék

[1] http://kodpiszkalo.blog.hu/2012/08/25/barackmagkultusz poszt. Kommentestül, mert úgy az igazi!

[2] http://rtl.hu/rtlklub/hirek/torkan-akadt-vizsgalat-indult-l-simon-barackmagja-ugyeben

[3] http://www.hir24.hu/belfold/2015/07/28/megartott-a-barackmag-l.-simonnak/,

http://index.hu/belfold/2015/07/27/letagadta_sajat_boraszatat_az_rtl_hiradonak_l._simon_laszlo/

[4]http://index.hu/belfold/2015/07/30/orban_is_kerdore_vonta_l._simont_a_rakellenes_barackmag_miatt/

[5] http://index.hu/napirajz/2015/07/28/az_allamtitkar_magja/