Obszcén cikk a kultúráról

Az úgy kezdődött, hogy egy kedves ismerősöm a Facebookon megosztotta ezt a cikket.

Szerintem meg:

Csodálatos cikk, minden szava arany. Kezdjük azzal a frusztrációval, hogy Fischer nyilatkozhat mértékadó lapokban, más meg nem nagyon.
Ez az ún. kellemetlenség-faktor miatt van, miszerint Fischer nem nagyon szokott kellemetleneket nyilatkozni, mások meg igen. Arról az apróságról is megfeledkeznek, hogy Fischer – mértékadó vélemények szerint – A kategóriás zenekart csinál, amelyet a világ bármely koncerttermében szívesen látnak. (a cikk eredeti, facebookos verziójában szégyenszemre kevertem a Fesztivál-Fischert a Ring-Fischerrel, dehát ezek a nemzetellenes zsidók mind olyan egyformák…)

“A karmester a szokásos rasszizmus- és antiszemitizmus-vádak mellett azt is állította, hogy a magyarok a „legszörnyűbb gaztetteket követték el: segédkeztek félmillió zsidó kiirtásában és Hitleren csüngtek, hogy egy-két területet visszakapjanak”

Hát igen, ezzel a mondattal valóban van egy komoly baj. Az, hogy igaz. Az, hogy milyen következtetéseket vonunk le belőle, az már megint más kérdés, dehát a bécsi döntéseket nem a kínai császárnál buliztuk ki, hanem tényleg a Führernél és zsidó honfitársainkat nem a Hitlerjugend terelte fel barom módjára a marhavagonokba, hanem a csendőrség.

“Egy. Magyarországon ma nincs élő ember, aki felelős lenne a holokausztért, úgyhogy erről a bűnös nép témáról le lehetne már szállni, legalábbis ebben a formában. Ez olyan, mintha Obamát vonnánk felelősségre a rabszolgatartásért, vagy az amerikai indiánok módszeres kiirtásáért.” – mondja a derék kritikus.

Valóban, alighanem az utolsó túlélőkkel egyidőben meghal minden felelős. Nem is azért vagyunk felelősek, hogy volt holokauszt, hanem azért, hogy ne legyen még egyszer. Se zsidó holokauszt, se cigány, se arab, se semmilyen olyan, hogy az állam odamegy valakihez, és azt mondja neki, hogy helló, kedves állampolgár, te mától nem vagy ember. Ebben a körben hasznos az, ha néha emlékeztet valaki arra, hogy a holokausztot nem fényes azbesztruhába öltözött gyíkember-űrhajósok csinálták Magyarországon, hanem a házmester összeírta a lakókat a rendőrségnek.

“Kettő. Miért gondolja azt bárki, akár egy német lap is, hogy egy mégoly neves és tehetséges karmester egy jottányit is konyít a politikához? Számtalan zseniális művészről tudunk, aki egyébként a világ egyéb dolgaiban tökhülye volt.”

Amellett, hogy ez egy brilliáns érvelési hiba, provinciális szerzőnk még nem hallott arról az apróságról, hogy kultúrállamokban, mint Németország, az értelmiségi, akkor is, ha karmester és akkor is, ha történetesen patológus a darmstadti megyei kórház proszektúráján, attól értelmiségi, hogy markánsan és keményen megszólal a köz dolgában. Azért, mert úgy gondolja, hogy egyetemet végzett kultúremberként neki ez kötelessége.

Nem kultúrállamokban, mint Magyarország, az értelmiségitől, akkor is, ha az államelmélet- vagy a közgazdaságtan tanszék vezetője, azt várják, hogy fogja be a pofáját a köz dolgaiban, mert az főiskolát végzett hájfejű adóállamtitkár, ekekapa-primitív rezsiszilárdok és kokainista betanított restaurátorok dolga, hogy mi lesz az országgal. Innen nézve tényleg fura, hogy mértékadó német lapok nem ibizai kuplerájokban csinálnak interjút.

“Három. Milyen lelkivilága és erkölcsi mércéje lehet annak az embernek, aki a magyar kormány pénzén zenekarával beutazza a világot, s közben veszett kutyaként a neki enni adó kézbe harap? Ez vajon nem szörnyű gaztett?”

Derék szerzőnk úgy tűnik arról sem hallott, hogy kultúrállamokban az állam nem azért finanszírozza a kultúrát, hogy utána a kultúra szakavatott nyelvcsapásokkal kényeztesse az ánusz és a herezacskó közötti érzékeny területet, esetleg hálás szemekkel lásson a fellációhoz. Hanem azért, hogy kultúrát csináljon, világhírű legyen, és mértékadó külföldi lapokban nyilatkozzon.

Tanulságos történet

– Kólát?

-Mit? Ja, nem, kösz. Vörösbor van?

– Tessék.

– Egészségedre. Még van az orrodon, nyalasd le valamelyik kurvával.

– Na, azért.

– Miniszterelnök úr.

– Mit akarsz?

– Tudja, interjú, mandiner.

– ÁRPI! Na mindegy, ez teljesen bepörgött. SZÁLLJÁ MÁR KI abból a nőből. Vörösbort, Szilveszter?

– Igen, kérek, miniszterelnök úr.

– Kár. Azért tessék. Szóval mi ez az egész?

– ööö az van miniszterelnök úr, hogy azt hazudtuk a mandinernek, hogy…

– Már nekik is hazudunk?

– igen.

– Bassza meg. ÁRPIBAZMEG NÉZZMÁIDE… na mindegy, kisanyám hogy hívnak? Vacc jor ném? Bring dö dzsentölmen vodka end vas hisz fész vit it tenk jú! Na, és mit hazudtunk?

– hogy a miniszterelnök úr szereti az operát, és nagyon nagy érdeklődéssel olvassa a programfüzetet.

– (ráköpi a vörösbort a csillogó szemű Habonyra, az időközben visszaérkező kurva törölgetni kezdi) hogy mit bazmeg? Én? Operát?

– igen, és majd jönne egy angol újságíró és a miniszterelnök úrral operáról beszélgetne, arra gondoltam, hogy átvennénk pár alapfogalmat, belcanto, verizmus, opera buffa, ária, stretta, cavatina…

– ÁÁÁÁÁRPI (magához tér, a kurva mellét kezdi szopogatni)

– igen, főnök?

– mit szólsz te ehhez?

– BEVÁNDORLÓK! – kurjantja, Szilveszter eloldalog.

 

Tanulság: Kedves Gyerekek! Ne próbáljatok szürreális jelenetet írni abból, hogy Ókovács Szilveszter az operabarát Orbánról nyilatkozik. Csak elcseszni lehet. Ami szürreális, az szürreális. Hogy mi a Dada? Már a kérdés iskolás és dadátlan.

 

Mikulásadó

Tegnapi hír, hogy a trükkös NAV ellenőrök, akik már mellnagyobbító sebészhez meg ügyvédhez szinte hazajárnak, most megbírságoltak valami csórót, aki pénzért mikulásozott.

Egyrészt, miután ez egy konzervatív punk blog, mélyen elítéljük a zsebre dolgozást, az adót be kell fizetni, és pont. Általában azokban az európai országokban, ahol pontosan befizetik az adót, sokkal jobb az élet, mint azokban, ahol nem. Persze két államcsőd között vidám az élet ott is, ahol nem szednek adót, meg napsütés, meg életigenlés. Meg kosz, és csóróság, csak olyan dolcsevitásan. A sok hülye norvég, aki még azt sem tudja, hogy milyen az a pastasciutta al pomodoro e cazzo di merda, az nem is érti az életet. Hát persze.

Azt is tudjuk, hogy Magyarország kicsit olyan, mint amikor a követelőző gyereknek nem vesznek dömpert, hanem rajzolnak egyet. Van rajzolva olcsó vonat, csak éppen késik, és nem is akkor jár, amikor kéne neki, hanem amikor a vasútnak kényelmes. Rajzolnak családi pótlékot, amelyből jobb esetben kijön egy nagybevásárlás a Penny Marketben. Rajzolnak óvodát, ahova a kedves szülő beviszi az ételt, a játékokat, színes ceruzát, papírt, meg még a…mit is… ja, a purgyét, mert az állam csak négy falat, meg alulfizetett óvónőt rajzolt. Rajzol az állam három évig otthon üldögélő hivatásos anyukákat, akiknek aztán esélye sincs a munka világába visszatérni. Sok mindent rajzol nekünk, és ez pénzbe kerül, még akkor is, ha csak rajzolva van.

Érdekes módon, a magas adó a kisebbik baj. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy az kis baj. De magas adó van a bezzegország Németországban, sőt a mégbezzegebb skandináv országokban is sok az adó.

A baj az, hogy ha én tudok idétlen gyerekdalokat, veszek műszakállat meg egy piros ruhát, akkor nem tudom, hogy mi a fenét kéne csinálnom. Még akkor sem, ha egyébként évente tizenötször fellépek, mint bohóc, bevállalok születésnapokat, ilyesmit. Van ebből egy évre mondjuk háromszázezer forint bevételem.

A baj az, hogy nem tudom azt mondani a NAV-nak, hogy helló kedves NAV, önként valami netes izé kitöltésével, befizetnék hatvan-hetvenezret ebből a három kilóból, a többit meg elkölteném drogokra és kurvákra.

Nagy nehezen bevezették a KATA-t, amely az egyedül dolgozó magánvállalkozó életében végre elhozta azt az ideális állapotot, hogy küld havonta pénzt Állam Bácsinak, és nem szenved azzal, hogy a postán a 475 forintos ajánlott levélről számlát kérjen, mert átalányadózik. Eddig bírtak eljutni.

Addig nem sikerül eljutni, hogy az adófizető irányából tervezzék az adót. Odáig, hogy modellezzenek kis- és középvállalkozásokat. Akkor belátnák, hogy az első alkalmazott felvétele, az ötödik alkalmazott felvétele, az első fióktelep, az első cégautó mit jelent. Akkor tudnák, hogy melyik az a bevételi szint, ameddig megéri ötvenezret, százezret, kétszázezret küldeni Állam Bácsinak, és nem a költségekkel vacakolni. Esetleg mondjuk öt alkalmazottig havi kétszázezret, meg alkalmazottanként ötvenet. Fixen. Tervezhetően.

A baj az, hogy az adót onnan nézve szedik, hogy mit rajzoltak épp és hogy mit lehet még éppen leszedni lázadás nélkül.

Én nem mondom azt, hogy az adófizetési morál azonnal megjavul majd, ha értelmes, kiszámítható adórendszer lesz.

Csak azt, hogy ha nem lesz, akkor előbb-utóbb egy megbírságolt, csóró mikulás fogja, és belevágja majd a konyhakést a revizorba.

 

Putyin elvtárs és Okoskatörp

Mai hír, hogy a Lasselberger-Knauf nevű vakolatgyár Magyarországon fejlesztett ki csodavakolatot. A csodavakolat úgy működik, hogy paraffin van benne, amely – tudományosan fogalmazva – a vakolat megkötése után ilyen kis gubicsokban van jelen a falon. Amikor meleg van, a szilárd paraffin a gubicsokban (vacuolum, ohh) megolvad. Ehhez a halmazállapot-változáshoz a vakolat által elnyelt hőt használja. Ezzel a vakolat oly sok hőt nyel el, hogy negyven fokban sem engedi a lakást 26 fok fölé melegedni. Este, mikorra elviselhetőre hűlt az idő, szellőztetéskor a paraffin visszaszilárdul, és másnap kezdődik az egész elölről. Vizsgálatok szerint a vakolat élettartama harminc év.

A hír szerint a vakolat belső vakolat, vagyis mindenki szigetelheti a lakását ezzel. Még kísérleti fázisban van, de éles teszteket végeztek vele pesti lakásokban.

De hogy jön ehhez Vlagyimir Vlagyimirovics, minden oroszok cselgáncs-edzője?

Hát úgy, hogy divat őt dicsőíteni, mint a teljesen elbuzisodott Nyugat ellentétét, a maszkulin, a határozott, a mindent lebíró világ-atyuskát.

Nálunk divat azt mondani, hogy ők érnek valamit, hiszen ők odamennek, ledobják a bombát, oda megy a Szpecnaz, belez, nyakaz, koncol. Mi pedig elfelejtettünk belezni, nyakazni, koncolni. (Egyébként nem, de ez most nem tartozik ide.)

Közben elfelejtjük, hogy a jelenkor háborúi mind-mind energiahordozók miatt vannak. Kinek az olaja, hova, mennyiért, milyen útvonalon…minden mostani háború visszavezet ide.

Eközben Keleten és Nyugaton is, vannak olyanok, akik azon dolgoznak, hogy elfelejthető legyen egyszer az olaj. Ez nagyon hosszú folyamat lesz, és nem tudjuk, hogy egész pontosan mi lesz a vége, és mi az odavezető út.

De amikor a lakásomat 1500 watt helyett 100 wattal világítom ki ugyanolyan fényesre, amikor az ötwattos keverőventillátor miatt 2000 wattos sütő tíz perccel hamarabb megsüti a süteményt, amikor a kocsim tempomatja az autópályán fél literrel lejjebb veszi a fogyasztást mert nem pumpálom önkéntelenül a pedált, amikor az új villamos motorja fékezéskor generátorként működik és visszanyomja a hálózatba a delejt, amikor a régen fekete csíkot húzó repülő nem húz fekete csíkot, amikor az óceánjárót befestik nanotechnológiás festékkel, amelyre a kagyló nem bír rátelepedni, és ezzel minden útján húsz tonnával kevesebb olajat fogyaszt el, amikor a laptopomban nem villanymotor pörget egy lemezt, hanem SSD-ről olvassa be az adatot, akkor tudom, hogy haladunk, akkor is, ha sokkal gyorsabban kéne haladnunk.

És amikor nálunk feltalálják azt a vakolatot, amellyel, ha öt éven belül már tömegtermék lesz, ki fogom vakolni a lakásomat, és elfelejteni a kánikulát, akkor tudom, hogy – még – Magyarország is, ha a határán is, ha egyre kevésbé, de része annak az elbuzult Nyugatnak, amelyet mindenki annyira lenéz a gázolajjal fűtő Putyinokkal szemben. De amelynek az életszínvonalára azért mindenki vágyik.

Márpedig, hacsak a világnak nem lesz vége, a vakolatot feltaláló okoskatörpök fognak nyerni.

Volt persze olyan korszak, amikor az okoskatörpök hosszabb ideig alulmaradtak a keménytökű vezérekkel szemben.

Azt a korszakot sötét középkornak hívjuk.