Credo

Évindító bejegyzésemben milyen célt is tűzhetnék magam elé, ha nem  a világ megváltását, közép-európai értelmiségi kisebb eredményre nem is törekedhet.

Felmerült, hogy miért nyilatkozik Fischer Iván, akinek egyrészt nincs igaza, másrészt messze a legtöbb állami támogatást hisztizi ki a zenekarának, harmadrészt pedig ő egy zenész, mit szól bele a politikába.

Ezek az érvek rávilágítanak nagyjából minden olyan dologra, amiért ez a blog van.

Kezdjük a hozzáértéssel. Fischer alighanem jóval kevesebbet ért a politikához, mint Panamajack vagy én. Panamajack diplomatagyerek, és amikor nem blogot ír, a pénzügyek különféle nemzetközi vetületei a szakterülete. Én több szigorlaton vagyok túl jog- és álllamtudományokból, sok kollégámmal ellentétben kifejezetten élveztem államelméleti és nemzetközi jogi tárgyaimat. Egész ifjúságom politikusok és politika közelében töltöttem. Mindketten követjük a nemzetközi sajtót, a hétfői Index-híreket olvastuk pénteken a Spiegelben vagy az Economistban vagy a BBC-n.

Mégis, én úgy gondolom, hogy Fischernek legalább annyi joga van megszólalni politikai kérdésekben, mint nekem, vagy bárkinek. A blog krédójának fontos eleme ugyanis az, hogy minden politika. A köz ügyeiben megszólalni pedig kötelesség.

Mégis, mit ér Fischer, aki érzékeny zsidó értelmiségiként elmondja, hogy szerinte antiszemitizmus van, és mit érek én, aki érzékeny nem zsidó értelmiségiként elmondom, hogy szerintem rossz az oktatáspolitika, vagy a külpolitika? Mit ér Noirpova, aki elmondja, milyen a helyzet, ott lenn a bányászbéka segge alatt, ahol a magyar tudományos élet van?

Nyilván semmit. Legalábbis úgy érezzük, semmit. Az országos politika darál tovább a maga napi rutinjában. A Fidesz nyomja a habonyismo újabb témáját, a rezsi legyőzése után legyőzi a migráncsokat, a migráncsok után az EU-t és csak arra figyel, hogy nehogy megsértse a legnagyobb befizetőket, a német ipart és a kivándorolt fiatalságot, akik eltartják az országot. Minden más sokadlagos. Az ellenzék közben azzal van elfoglalva, hogy pont az illő mértékben hisztizzen, a nekik a hisztizésre meghagyott 10-20 százaléknyi térben és azonnal kinyírja, aki megpróbál új belépőként ellenzéki lenne. Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, Schiffer András a maga módján mind alázatos szolgája a rendszernek és a maga módján legitimálja azt.

Tudjuk azt is, hogy ez a rendszer sajátosan stabil állapotban van, hiszen a millióegy tényező, ami destabilizálhatná, mind-mind stabil állapotú. Az orbáni hatalomgyakorlás a diktatúra érett szakaszában van, amikor az expanzió után az erős központi hatalom csak arra ügyel, hogy az instabilitás sehol se üsse fel a fejét. A brezsnyevi pangás időszakát éljük, amikor a politika csinált valóságában csak az az érdekes, hogy a helyi instabilitások (pl Lázár János térnyerése, vagy a netadós tüntetés váratlan tömege) hogy nyernek elintézést.

A ráérünk blog azért is állt le a kremlinológiai aktualitások elemezgetésével (pl. hogy miért lett Gulyás Gergőből meg Rezsiszilárdból Fidesz-alelnök) mert ezek hetedrendű kérdések az országos dolgokhoz képest. Egy olyan univerzum kérdései, amely lassan eléri a maximális kiterjedését. Olyan univerzumét, amely a falusi cigiárusítást is már csak a mátrixba stabilan bekötött egyedeknek engedi meg, amely önálló státuszelemként kezeli a rendszerben elfoglalt helyet a vagyoni helyzettel vagy a műveltséggel egy sorban, illetve azok felett.

Az országos dolog a megszólalás független tereinek megtartása és ellenállás az összenyomó erőknek. A rendszer összeomlását legfeljebb siettetni lehet, de azt nem holmi zászlóbontás fogja elkezdeni. A rendszert alátámasztó sok-sok tényezőnek egyszerre kell instabillá válnia ahhoz, hogy aztán kaszkádszerűen mindegyik kilépjen stabil állapotából. Ez 1989-ben nem történt meg, ott a rendszer nem összeomlott, hanem összezsugorodott, majd újra expandált. A magyar történelem érdekes kérdése, hogy most zsugorodás vagy összeomlás következik, előreláthatóan 2020 környékén.

Ez a fajta politika igyekszik beszivárogni az értelmiségi diskurzusba, és ezért az értelmiségi diskurzus vagy átalakult státusz- és pozícióharccá, vagy pedig megszűnt.

Az ország legnagyobb baja jelenleg az, hogy az “értelmiség” mint a politikai, közéleti kérdésekben megszólaló, iskolázott és a szűkebb-tágabb világ kérdéseire reflektáló csoport, csendben van. Értelmiségi megszólalás alatt kisszámú, állami vagy más forrásból a megszólalásért jutalmat remélő emberek lejárt lemezei mennek. Az európai értelemben vevés és az emberi jogok témakörében főleg.

Az a hegesztő vagy irodalomtanár, akinek a keze tényleg a probléma ütőerén van, nem szólal meg.

Nem szólal meg, mert meg van félemlítve, mert elment az országból, de tart attól, hogy az otthon maradottaknak esetleg baja lehet, mert jobb ezekbe nem belefolyni. Ennek aztán az az eredménye, hogy az országban még mindig, sőt az internet miatt növekvően jelenlevő hozzáértés távolmarad a közügyektől.

Ezért örülök én annak, ha Fischer megszólal politikai ügyekben is. Mert legalább megszólal. Lehet vele vitatkozni, megkérdezni tőle, hogy mégis, az ország legjobban támogatott zenekarát vezetve pontosan milyen elnyomásban is van része. De főleg, ha ő az antiszemitizmus-témát dobta fel, lehet arról is beszélni. Mert, noha százszor lerágott csontról van szó, azért decemberben csak iszonyatos nemzetközi nyomás akadályozta azt meg, hogy Hóman Bálintnak szobrot emeljenek.

Nem az a baj, hogy ő megszólalt. Hanem az a baj, hogy nem tartja természetesnek millióegy mérnök, orvos, tanár, cégvezető, embereknek munkát adó vállalkozó, hogy megszólaljon.

A megszólalás nélkül ugyanis soha nem lesz, ami a rendszert destabilizálná. Ezért örülök akkor, amikor itt a blogban ellenvélemények ütköznek, ezért nem nyúlok bele a néha élesebb hangnemű ütésváltásokba.

Mert ez a blog, ha kicsi méretben is, a közéleti megszólalás szabad, és a kölcsönös tiszteleten nyugvó tere. 2015-elején haladta meg a Facebook csoport a 200 lájkolót, most közelítjük a háromszázat. Ennek nagyon örülök, de jobban örülök annak, ha valaki hozzászól, ha valaki megosztja az itt olvasottakat. Mert beszélni kell, beszélni, beszélni. A tett ugyanis aztán jön, hogy a tettvágy kialakult. Az pedig a legtöbbekben hiányzik, mert “így is jó” mert “végülis megélek” mert “jobb a békesség”.

Sokan lenézik azt, ahogy itt egy-egy problémába beleássuk magunkat, pedig ez az alapja annak, hogy Magyarország minden nap jobb hely legyen, mint amilyen tegnap volt. Ez a mi célunk, ezért írunk, és ezért szeretnénk, ha ti is írnátok, minél töbet.

És ehhez kívánok a blog minden szerzője nevében boldog új évet!