T. törzsolvasó! (persze ez is kommentnek indult)

 

Amint láthatjátok, sikerült összehoznunk első, de reményeink szerint nem az utolsó számát a Diétás Magyar Múzsának. A kósza gondolat és a megjelenés között mindössze két hét telt el.

 

Kettő olyan hét, amit én személy szerint többször nem szeretnék átélni. És itt elsősorban nem az éjszaka és hajnalban, másodállásban kovácsolt magazinunkra gondolok, hanem mind arra, ami a magánéletemben történt. Ezt most nem részletezem, részben ismeritek. Ez a magazin nem kis mértékben járult hozzá, hogy épp ésszel kibírtam az elmúlt időszakot. Jó döntés volt belevágni a gyermekvállalásba.

…mert hogy szerző társaimmal szültünk egy közös gyermeket. Panamának és nekem ez szám szerint a harmadik, a többieknek pedig az első. A „többiek” alatt új szerzőtársunkat, Széplábi tanár urat is kell érteni, akit pálinkázás keretein belül végre sikerült rávenni a közös munkára (Hát már csak ezért érdemes volt belevágni). A tanár úr azon túl, hogy a kritikai gondolkodás és a racionalizmus élharcosa, jól kompenzált humanista (hehe), az egyik legkiválóbb író, aki nyomokat hagy maga után a virtuális térben. Olvassátok, ahol (tetten)éritek!

Visszatérve a gyermekre, annak születésének pillanatára, nem volt az éppen komplikációktól mentes. Alapvetően egészséges, de azért picit koraszülött. Magán viseli ennek minden jegyét és következményeit. Kicsit nagyobb odafigyelést, gondoskodást igényel szerencsésebb körülmények között világra jött társainál (azért sem írom le a gyermekbetegség kifejezést). Hogy csak egy példát említsek, az egész ötlet onnan származott, hogy akartam valamit csinálni nagybátyám emlékére, aki akkor még meg sem halt (azóta sajnos igen). Ehhez képest az ehhez illő ajánlás teljes egészében kimaradt a magazinból. Nem baj. Én tudom, ő tudja.

Szavakba öntött (betűbe vetett), de még csak megfogalmazott ars poeticánk sincs. Ha van bennünk egyáltalán közös vonás, akkor az a kultúra iránti elkötelezettség, a tenni akarás. A legnagyobb problémának azt tartjuk, hogy a kultúra ellen teljesebb a társadalom „átoltottsága”, mint a kanyarót illetően. Ebből Lényegében az ország minden búja és baja levezethető. Tenni kell ellene. Harcolni. Ez a mi munkánk; és nem is kevés. (http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/adunanal.htm)

most már nem csak Pizkának, de nekem is van kávézós fotóm

Ami viszont a ti feladatotok lenne…

Azon túl, hogy osszátok, terjesszétek a magazint, kritikával is kellene illetnetek, tartalmi és formai szempontból egyaránt. Én számos magazint terveztem, illusztráltam, tördeltem stb. Viszont egyike sem volt digitális platformra tervezve. Egyelőre nem is volt időm beleásni magam ebbe a világba, de az elsőre is látszik, hogy teljesen más megközelítést, szemléletet követel meg az embertől mint a print felhasználásra készülő tartalmak. Na, pont ebben témában ki tudom művelni magam a következő (várhatóan május elsején) megjelenő számig, de minden másban segíthettek nekünk.

Olvassátok, kritizáljátok!

Kürti T.

14 hozzászólás

 1. eltopo — 2017-03-16 08:20 

Én mondjuk még életemben nem is láttam ezelőtt ilyen felületet, mint ez az Issuu, de rövid bénázás után megbirkóztam vele.
A magam részéről annyi észrevételt tennék, hogy szeretnék a magazinba több Ésiket. Meg ha lehet akkor a mérnöknőtől is! Aztán lehetne benne kicsivel több Széplábi, Kürti, Panamajack! A legkomolyabb problémám a lappal egyelőre az, hogy kevés.

 2. dr Brcskzf Gröőő — 2017-03-16 09:14 

Ez egy gyöngyszem, én viszont egy komplett konda vagyok.
Kicsit bővebben: ebben a formában papírra való; számítógépen nekem jobban esik a blogot olvasni (vitatni meg pláne). Esetleges hozzáadott értéket az jelentene, ha e-könyvben lehetne letölteni.

 3. Tromb74 — 2017-03-16 09:37 

@dr Brcskzf Gröőő: Hát Pdf-ben le lehet, de milyen e-könyv formátumra gondolsz? E-pub példul?

 4. dr Brcskzf Gröőő — 2017-03-16 10:23 

@Tromb74: az már mindegy, konvertálom én (pontosabban a calibre) akár egy html-gyűjteményből is; de a pdf-et, legalábbis az én ósdi (érinthetetlenképernyős) kindle-emen, baromi kényelmetlen olvasni, ha nagyobb tükörre (?) van tervezve.

 5. Tromb74 — 2017-03-16 11:00 

@dr Brcskzf Gröőő: No, igen. A tükör az egyik kérdéses pont. az issuu (úgy tűnik automatikusan) összefűzi az oldalakat párokba, viszont ha letöltöd a pdf-et, akkor oldalanként 1024×768-ban olvasható offline is a magazin. Az e-book formátumoknak meg utána nézek.

 6. untermensch4 — 2017-03-16 17:58 

Ez az issuu-izé nekem, a digitális analfabétának, asztali gépen jól olvasható.

 7. tudi — 2017-03-16 18:07 

Az olvasással nekem is akadtak gondjaim, de a letöltéssel ez megoldódott. esetleg lehetne gasztronómia rovat. Ennyi, nekem alapvetően tetszett. Csak így tovább.

 8. UnA — 2017-03-16 19:45 

Nekem nem tetszik, mert az Issue alapvetően arra szolgál, hogy megnézhess a nyomtatásra szánt anyagot, de olvasni nem az igazi másképpen (laptop / tablet / satöbbi).

A formátum pedig a fekvő lapon három oszlopba tördelve szintén nem kényelmes, folyamatosan kell nagyítani és mozgatni. Pótkérdés: próbálta valaki mobilon? Na, ott a leghasználhatatlanabb.

 9. untermensch4 — 2017-03-16 20:02 

@UnA: Nekem pont emiatt tetszik, hogy ilyen “nyomtatott-fílingje” van, de a fényes papíron tükröződő lámpafény nélkül (kapcsolódó szubkulturális trauma: a néhai “Rúna magazin” ahol a “külcsín” kegyetlenül maga alá temette az olvashatóságot… mindegy).
A nagyítás meg a mozgatás ezért a “nyomtatottas” hangulatért nekem belefér, de hozzáteszem hogy asztali gépen néztem, meg nem is vagyok normális, így lehet hogy az esztétikai nézeteim teljesen az olvasóközönség egészét tekintve marginálisak.

 10. Tromb74 — 2017-03-16 20:39 

@UnA: hát sok időnk nem volt variálni, az Issu volt az ekső lehetőség, ami kínálta magát.
Pl. Már majdnem kész voltam, amikor kiderült, hogy oldaloárokban hajlanó csak gondolkodni. Ennek ugye nem sok értelme van, a mi céljaink szempontjából. Viszont leölteni oldalanként is lehet a odf-et. Az előbbi monitoron, az utóbbi tableten rendben van.
Viszont a mobil egy más platform. Szerintem oda egy mutációt kell létrehozni. Én szeretném megtartani a print feelinget, de ezt úgy tudom megoldani, hogy mobilra külön le kell gyártanom az egészet. Hát ezt még át kell gondolnom 🙂
Egyébként a statisztika úgy néz ki, hogy majdnem fele az olvasóknak mobilon probálkozik, a többiek asztali gépen. Tableten kb. Senki. Hát mobilon gyötrelem lehet. Ezt meg fogjuk oldani, de most pihennék kicsit.
Egyébként meg kicsit várunk még a stratégia kidolgozásával. Mist információt gyűjtünk.

 11. Tromb74 — 2017-03-16 20:40 

Bocs az elütésekért, de éppen Tescózok.

 12. joep — 2017-03-16 22:01 

Pdf-ben egészen jól olvasható, de csak úgy, hogy letöltöm és utána megnyitom valami pdf olvasóban. Az epub-bal vigyázzatok, teljesen más. Én a saját anyagaimban teljesen külön csinálom meg a pdf és az epub verziót, mert máshogyan működnek.

 13. trespass — 2017-03-18 21:32 

Tartalom és külcsín remek, gratula! Számomra az egyetlen (enyhén) zavaró dolog asztali gépen olvasva, hogy a nagyítás már első lépcsőben nagyobb vertikálisan mint az oldal mérete. Szélességében pont egy oldal jelenik meg a képernyőn, de vagy az alja, vagy a teteje lemarad. nem sok csak pár sor, esetleg a cím/fejléc/illusztráció egy része, így a teljes oldal nem látható egy már kényelmesen olvasható formátumban.

 14. Tromb74 — 2017-03-22 14:15 

@trespass: ezek hasznos információk, köszönjük.
Most lesz idő kicsit kipróbálni különféle kütyükön.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.