Túlteljesítő nemzettestvérek

A DACA ügy

Amerikában Trump elnök a Kongresszust hívta fel, hogy találjon megoldást a DACA-problémára. A megoldást nem tudjuk, viszont az eset kiváló alkalom arra, hogy beszéljünk pár, Európában és azon belül hazánkban is aktuális jelenségről.

A DACA a Deferred Action for Childhood Arrivals rövidítése. Arról van szó, hogy Amerikában milliószám (bár csökkenő milliószám) élnek “undocumented” emberek, akik illegálisan vándoroltak be az Államokba. Ezek az emberek sokszor családostól, kisgyerekekkel érkeztek, akiknek aztán sokszor születtek a ius soli miatt amerikai állampolgár kistestvérei. Így olyan családok jöttek létre, ahol apa-anya illegálisan dolgozott, a gyerekek meg vegyesen vagy állampolgárok, vagy nem, de mindannyian amerikai iskolába jártak, angol anyanyelvűek.

Az amerikai bevándorlási jogszabályok erre a helyzetre nem voltak felkészülve. Ezeket a családokat a hatályos jogszabályok alapján szét kellett volna szakítani, vagy amerikai iskolákban jól teljesítő tinédzsereket kellett volna elküldeni egy olyan országba, amelynek a nyelvét, szokásait már kevésbé ismerték, mint Amerikáét, amelyet hazájuknak tekintettek.

Obama elnök, elnöki rendeletével úgy döntött, hogy bizonytalan időre elhalasztja (deferred action) ennek a körülbelül 800.000 embernek a kitoloncolását. Az ilyen, törvényrontó hatású döntésekért Trump elnököt szokás kritizálni. Pedig Obama elnök döntésének is van komoly árnyoldala: olyan hosszú ideje van hatályban, hogy de facto törvénnyé vált, és a rule of law hazájában az ilyet nagyon nem szeretik. A jó oldala ugyanakkor az, hogy 800.000 olyan ember van Amerikában, akik kőkeményen bizonyítanak: sokkal nagyobb részük tanul és dolgozik, mint az amerikai átlagnépességnek. Kellemetlen kérdés ez középnyugat fehér felsőbbrendűséget hirdetőinek: ezek mögött a gyerekek mögött ugyan milyen világösszeesküvés van, hogy sikereket érnek el?

Trump elnök nem is meri visszavonni ezt a rendeletet, hanem a Kongresszus elé utalta az ügyet, ahol várhatóan valahogy úgy módosítják a törvényeket, hogy ennek a rétegnek ne kelljen visszamenni.

Mit tanulhatunk mi ebből?

Nemzettudat, nemzettagság, birodalmi lét, birodalmi állampolgárság

A felvilágosodás és a nemzetállam egyik vívmánya a birodalmakkal szemben az volt, hogy nem differenciált a polgárok között. A nemzet tagjai egyben állampolgárok is, szavazati joggal, meg minden egyéb joggal. A polgárjognak nincs előszobája, nem lehet elveszíteni, előbb fejez le valaki a nemzet, vagy zár koncentrációs táborba, minthogy megfossza az állampolgárságtól.

Ennek a maga idejében vitathatatlan előnyei voltak, komplett nemzetek jöttek létre azáltal, hogy korábbi alattvalók váltak büszke és egyenlő szlovák, román, német stb. állampolgárokká. A jóléti állam működéséhez is hozzátartozik, hogy a nemzet tagjait  egyenlő jogokban részesíti, tehát nem marad le senki azért, mert ő betelepült bergengóc, mert a nemzet befogadta, az állampolgárságával együtt egyben nemzettagságot is kapott, így részesül minden jóban, amiben mi is részesülünk. Legalábbis ezt mondja a jogi vélelem.

A valóság ezzel szemben az, hogy a nemzettagságot nem osztják ingyen. Még szerencsésebb a helyzet ott, ahol a nemzet kultúrnemzet (aki magyarul beszél, az magyar, dacára annak, hogy a nagyfater Szklenárcsikról magyarosított Sebőkre, és az másik nagyfatert Hubernek, az egyik nagymuttert meg Stovodának hívták). A vérségi-származási nemzeteknél (német, olasz) az ember kb a hatodik generációban szűnik meg Ausländernek lenni (ha megszűnik…).

Nemzettagság vs. szabad mozgás

Az Európai Unióval eleve megváltozott a helyzet: vajon ugyanazokkal a jogokkal bír az Angliában dolgozó lengyel vagy magyar, vagy a Németországban dolgozó kiküldött magyar szakmunkás, mint a helyiek? Vagy létrejött egy réteg, amelyik ugyan ott élhet és dolgozhat, de a papírjai nem ugyanazok, mint a többiekének? A hivatalos válasz természetesen a teljes jogegyenlőség, azonban a gyakorlatban mást gondolnak erről a tagállamok és másképp is próbálnak rá reagálni. (például ez a kérdés volt a Brexit-kampány egyik fő témája)

A bevándorlás ezért is jelent óriási stresszt a nemzetállamokból álló Európára, hiszen ezeknek az államoknak a jogrendszere nincs felkészülve arra, hogy a nemzettagság és az állam területén tartózkodás jogcíme terén különbséget tegyen.

Nem így a birodalmak

A birodalmak egyik fontos ismérve, hogy funkcionális egységet alkotnak, és nem valamilyen közös származási vagy nyelvi rendezőelv alkotja a gerincüket. Hanem valamilyen eszme, (pl. Amerika esetében az alkotmányos hagyomány) de lehet egy birodalom vezérelvű is, még ha ez a nyugati világban szerencsésen ki is ment a divatból.

A birodalom az alattvalójától hűséget, munkát és a birodalmi eszmében osztozkodást vár el, és kevesebbet foglalkozik azzal, hogy az alattvaló milyen nációhoz tartozik. Ha nem pont a birodalom fő nációjához, az se olyan nagy gond, legfeljebb bizonyos magasabb pozícióktól zárja el, de néhány generáció alatt, ha akarja és tudja, felküzdheti magát ide.

Ennek megfelelően a birodalmakban természetes a közjogi egyenlőtlenség, vagyis az, hogy a birodalom területén élők és dolgozók (vagy akár a birodalomért harcolók) nem rendelkeznek az “állampolgárság” nemzetállami értelemben vett teljességével. Gyakran (ma már ritkán) még a teljes személyes szabadsággal sem.

A jelenség egyik mellékhatása, hogy a korlátozott jogokkal bíró rétegeknek van veszítenivalója, hiszen korlátozott jogaiknál fogva könnyebb őket kitoloncolni, megbüntetni, velük szemben “en masse” törvényeket hozni anélkül, hogy az a formális jogállamiság követelményeit sértené. Hiszen eleve, mit keresnek ezek itt, ha még állampolgárságuk sincsen?

A bevándorlás kezelésének is eltérő módját okozza az állampolgárság eltérő megközelítése

A birodalmakba érkezők viszonylag könnyen kaphatnak olyan státuszt, amely helyben maradásukat és anyagi boldogulásukat lehetővé teszi. Amerika annyira azért nem kapkod leállítani a tömeges bevándorlást, amikor abból fillérekért dolgozó munkaerő lesz. A franciák üzemeltetik az idegenlégiót, ahol tíz év kemény katonai szolgálat alatt úgyis kiesik a rostán az, akiből nem lenne jó francia. Ha a tíz év alatt hibázik, el lehet zavarni, bármiféle jogi következmény nélkül. A németek se akkor akarják megvédeni magukat az Ausländerektől, amikor azok a német bér harmadáért-negyedéért dolgoznak.

Ugyanakkor ez a státusz kellően bizonytalan ahhoz, hogy a bevándorló “vigyázzon magára” hiszen nem részesül a nemzet tagjainak járó védelemben, sokkal könnyebben kitoloncolható, megbüntethető, mint egy “full” állampolgár.

A legtöbb, kicsit is birodalom módjára működő (tehát a kultúr- vagy származási nemzetbe foglalható embereken túl a területén valamiért embertömegeket megtűrő) országban vagy jogi vagy csak gyakorlati lépcsői vannak a teljes állampolgárság megszerzésének. Ezek közös vonása, hogy a lépcsőn haladóktól “overachievement” az elvárás, vagyis az, hogy túlteljesítsék a nemzettagság követelményeit.

Túlteljesítők

Ezt pedig ezek a rétegek a státusvesztéstől érzett félelmükben meg is teszik. A magyar és lengyel bevándorló Angliában a legjobb munkaerő. Szorgalmas, megbecsüli magát, nincs balhé, a legnagyobb baj velük, hogy egymás között furcsa nyelven karattyolnak és időnként furcsán büdös dolgokat esznek-isznak, de amúgy tisztábbak, szorgalmasabbak, iskolázottabbak a helyi alsó-alsóközép rétegnél. Ugyanígy az “isten lábát megfogó” Németországba kiküldött munkavállalók. A nagy részük igyekszik megtartani a jogot arra, hogy kint legyen, és egy részük majd próbálja a helyzetet állandósítani, hisz látja a német kórházat, német iskolát és önkéntelenül is összehasonlítja a magyarral…

És, ilyenek a DACA alapján Amerikában maradt gyerekek is. Esetükben is érvényesült az “up or out” elve, tudták, hogy a jeles osztályzat alternatívája valami földcsuszamlás által félig elmosott falu a festői Guatemalában. Pont úgy, ahogy száz éve pontosan tudták, hogy a heti húsz dolláros meló alternatívája a cselédfalu valahol a festői Nógrádban vagy Gömörben…

A problémát az jelenti, hogy a világválság előtt az undocumented bevándorlás Amerikában tömeges volt, és akkor annyira nem is zavart senkit, mert kellett az ember. Most viszont okozott egy demográfiai púpot, tele jó amerikaival, akikkel hirtelen, egyszerre kell valamit kezdeni. Miközben ugye komplett államokban van százezres támogatottsága a barna veszedelem ellen tüntető neonáciknak.

Túlteljesítő újak, lecsúszó patríciusok

A társadalmi feszültség másutt sem ismeretlen, hiszen a nemzetállami és a birodalmi állampolgárság-fogalom között mindenütt vannak súrlódások. Mindenütt fennáll az a probléma, hogy a nemzettagságba beleszületik egy olyan réteg, aki púp az állam hátán, nem tanul rendesen, nincs szükség rá a munkaerőpiacon, és esze ágában sincs feladnia semmit sem a nemzettagság privliégiumaiból (miért is tenné…)

Kontrasztként pedig ott vannak a túlteljesítő bevándorlók, akik elvállalnak bármilyen munkát, spórolnak, és igyekeznek mindent megtenni a maradásért. Befizetik az adót, miközben igyekeznek keveset elvenni a közösből.

Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs olyan bevándorló, amelyik csak a segélyért jön, és nincs olyan bevándorló, amelyik büszkén hirdeti a saját kulturális felsőbbrendűségét. De ha jobban megnézzük, az ilyen bevándorlók jellemzően ott vannak, ahol a fogadó nemzet tagjai önnön felsőbbrendűségüket hirdetik és megvetik a bevándorlót, illetve ahol a jog még nem alkalmazkodott a helyzethez, és mindenkit egyenlően részeltet a nemzettagság előnyeiben.

A DACA-ügy Kongresszus elé kerülésével egy időben zajlik Németországban a vita arról, hogy a menekülteknek járó segélyeket tán le kéne vinni legalább az EU-átlagig és hogy a végtelen mennyiségű kitoloncolás elleni jogorvoslatot vissza kellene nyesni a normál német jogállami szintre (tehát úgy három fényévvel a magyar fölé…). Vagyis létre kellene hozni azt a helyzetet, amikor a bevándorló egyetlen választása, hogy jobb német legyen a legjobb németnél, különben megy haza.

Konklúzió?

A Ráérünk blog elemzései a legritkább esetben tudják megmondani, hogy mi lesz. Azt azonban tudjuk, hogy mi nem lesz. A nemzetállamok Európáját alapjaiban fogja átalakítani az a reakció, amelyet a bevándorlási nyomásra fog adni az Unió. A DACA-ügy pontosan mutatja, hogy a (magyarral ellentétben tényleg…) gránitszilárdságú amerikai alkotmányosságot is milyen kihívások elé állítja, ha hirtelen milliók sorsáról kell jó és emberséges, de az ország érdekét is szolgáló döntést hozni.

Ezeket a döntéseket, előbb vagy utóbb Európa is meg fogja hozni, már ha nem akar  a bevándorlás által tönkretett, egymással háborús feszültségben élő nemzetállamok mozaikjává válni. Nem lesznek önálló, vidám kis nemzetállamok, ahogy Móricka elképzeli. Ugyanis egy nemzetállamot, legyen akár akkora, mint Németország, egyszerűen agyonnyom a bevándorlás. Ez a történelem szava, amelyet elég sok helyen hallanak. A magyar kormány süketnek és hülyének tetteti magát, de ez se nem új, se nem meglepő…

4 hozzászólás

 1. SzaboZsee — 2017-09-11 11:39 

Nem hinném, hogy a magyar kormány süketnek vagy hülyének próbálna látszani. Amennyiben a külügy megnyilatkozásait vesszük alapul (az utóbbi két évben), akkor sokkal valószínűbb, hogy tényszerűen süket és hülye.

 2. sakic — 2017-09-11 16:49 

Remek írás, én személy szerint nagyon szeretem az elemzős posztokat, a jog szemüvegén vizsgálókat meg különösen, mert nem nagyon konyítok hozzá.

Személyes történet: külföldön élőként az itteniek mindig rákérdeznek, hogy “az összes magyar ilyen jól beszél külföldiül, mert akikkel mi találkozunk itt, mind jól tudnak angolul/németül/franciául” – nem, csak ők ezt a keresztmetszetet látják a dologból, mármint a szorgalmasabb + motiváltakat, mert a többiek ugye otthon maradtak.

Jó példája a kognitív disszonanciának (szerintem), hogy a helyi átlagnál képzettebb / motiváltabb / szorgalmasabb bevándorlók objektív megítélése helyett ezen csoportot lustának / civilizálatlannak / tahónak írják le a helyiek, csak azért, hogy magukat ettől jobban érezhessék. A helyi politikusok meg persze örömmel adják ezen vélemény alá a lovat.

 3. untermensch4 — 2017-09-11 22:11 

“A legtöbb, kicsit is birodalom módjára működő (tehát a kultúr- vagy származási nemzetbe foglalható embereken túl a területén valamiért embertömegeket megtűrő) országban vagy jogi vagy csak gyakorlati lépcsői vannak a teljes állampolgárság megszerzésének. Ezek közös vonása, hogy a lépcsőn haladóktól “overachievement” az elvárás, vagyis az, hogy túlteljesítsék a nemzettagság követelményeit.”
Egy, az állampolgárság megszerzésével kapcsolatban akkor kb 8 (nyolc) éve küzdő, erdélyi születésű illetővel beszélgettem egyszer. Kezdte olcsó munkaerőként, apránként egzisztenciát épített, meg házat. Az akkoriban érettségizők többségénél jobban kellett tudnia az árpád-házi királyokat (is). Azóta hogy tavaly láttam egy részletet a magyar nyelvvizsgából, kétségeim vannak hogy a született magyar állampolgárok közül néhány nyelvtannácit leszámítva képes lehet-e vki 100%-os nyelvvizsgaeredményt elérni… egy birodalom paródiája lennénk?

 4. tudi — 2017-09-13 19:17 

Azért néha el szoktam azon gondolkodni, hogy a most mellüket verő “nagy magyarok”, meg a véres szájúan migráncsozos vajon milyen százaléka vezetheti vissza az őseit ” migránsokra”, milyen részben “magyarok” ők egyáltalán.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.