Befektetés, Fogyasztás, Spekuláció

A Professzor egyik facebook-os posztjánál (a férfiak luxusfogyasztási szokásairól) felmerült, hogy például drága órákat vagy autókat befektetési céllal is lehet/érdemes venni. Ez egy nagyon érdekes téma, ugyanis talán mindennél jobban demonstrálja azt a zavart, ami a magyar fejekben uralkodik a pénzügy és a közgazdaságtan alapjait illetően. (Disclaimer: távol álljon tőlem, hogy bárkit is megsértsek, ez egy teljesen általános probléma, értelmiségi körökben is!) Mivel ez az általános tudatlanság az egyik fő oka annak, hogy Magyarországon a kapitalizmus nem működik, megpróbálom ezen a példán keresztül egy kicsit (nagyon leegyszerűsítve) helyretenni a dolgokat.
Először is meg kell ismerkednünk a “kockázat” közgazdasági fogalmával. Ez nem ugyanaz, mint a szó hétköznapi értelmezése, ami tulajdonképpen a “veszély” egyik szinonímája. Ezzel szemben a pénzügyekben kockázaton a “volatilitást” értjük, vagyis egy befektetés különböző lehetséges kimeneteleinek változékonyságát. Tehát a gazdasági kockázat ugyanúgy lehet pozitív, mint negatív – pl a lottózás kockázata a sorsjegyre költött összeg elvesztésétől a telitalálatig terjed.
A piac minden befektetést a vállalt kockázattól függően áraz be: minél kiszámíthatatlanabb a várható eredmény (nyereség vagy veszteség), általában annál olcsóbb beszállni. Ezzel ellentétesen: minél inkább csökkenthető egy befektetéssel a kockázat, annál drágább, illetve annál kisebb a várható nyereség a befektetett összeghez képest. Ugyebár ha rengeteg lottószelvényt veszünk, nagyobb eséllyel nyerünk, viszont sokkal több pénzünkbe kerül beszállni a játékba. Vagy például a biztonságos állampapírok sokkal kevesebbet kamatoznak, mint mondjuk egy startup-cég kötvényei, viszont sokkal kisebb eséllyel bukjuk el a pénzt. Ilyen szempontból a biztosítás is egyfajta befektetés: ott kifejezetten azért fizetünk ki pénzt, hogy a kockázatunkat az alaphelyzethez képest csökkenteni tudjuk.
Ezeket figyelembe véve már elgondolkodhatunk rajta, mi is az a “befektetés”. Igazából a pontos megnevezés “tőkebefektetés” lenne, ugyanis a befektetés lényege mindig az, hogy (általában, de nem mindig) pénzügyi erőforrásokat bocsátunk valamilyen vállalkozás rendelkezésére, azzal a reménnyel, hogy ezen erőforrások jó felhasználásával a későbbiekben a befektetett összeget meghaladó jövedelmhez juthatunk. Nézzünk pár példát: befektetés az, ha vásárolunk egy cég részvényeiből – ezáltal a cég a tevékenységéhez szükséges tőkéhez jut, és ha jól gazdálkodik, nyereséget termel a részvényeseinek. Az is befektetés, ha egyszerűen kamatozó bankbetétbe tesszük a pénzünket, hiszen a bank ezt a pénzt ugyanúgy tőkeként fogja továbbforgatni, például hiteleket ad belőle termelő vállalkozásoknak. Tágabb értelemben a tanulás is befektetés, ugyanis ott a tanulóidő alatt munkával megszerezhető jövedelemről mondunk le azért, hogy a megszerzett tudással később nagyobb jövedelemhez juthassunk. De a lényeg mindig az, hogy csak az számít befektetésnek, ami valamilyen érték létrehozásával kreál többletjövedelmet.
Természetesen a pénzünket nem csak befektetésre költhetjük. Jövedelmünk nagy részét elfogyasztjuk, hiszen másképp nem tudnánk életben maradni. A fogyasztás ugye magában foglalja legalapvetőbb létszükségleteink kielégítését, de ugyanúgy a “luxust” is, ami tulajdonképpen bármi lehet, ami nélkül ugyan meglennénk, de szebbé és boldogabbá teszi az életünket. A luxusfogyasztás egyáltalán nem rossz, vagy elítélendő dolog, az emberiség leglenyűgözőbb művészeti teljesítményei is mind a luxus iránti igényünkből származnak. Azonban a (luxus)fogyasztást nem szabad összekeverni a befektetéssel. Amennyiben veszünk magunknak egy Rolex órát, vagy egy Porschét, vagy egy Balaton-parti nyaralót saját használatra, akkor fogyasztunk. Még akkor is, ha ezek a javak hosszabb távon is megőrzik az értéküket, sőt adott esetben még növelhetik is azt. A lényeg itt a vásárlás célja, és a használat módja: a Rolex óra arra kell nekünk, hogy gyönyörködhessünk benne, a Porsche arra, hogy száguldozzunk, a nyaraló arra, hogy pihenjünk benne, valamint mindhárom arra, hogy felvágjunk vele a haverok és a csajok/pasik előtt. Egyiket sem arra használjuk, hogy új értéket hozzunk vele létre. Ráadásul a rendeltetésszerű használat szükségképpen amortizációval jár: amíg ezek a tárgyak a birtokunkban vannak, a fenntartásuk nem hogy hozná, de viszi a pénzt. Persze lehet befektetésként is megvásárolni ezeket, például ha a Porschét profi autóversenyzésre használjuk, vagy a nyaralót kiadjuk, de akkor teljesen másképp kell velük bánnunk, ráadásul könnyen kiderülhet, hogy más befektetési formákhoz képest nem járunk valami jól…
És végül ott van az, ami miatt sokan összekeverik a luxusfogyasztást a befektetéssel: az értéknövekedés. Előfordulhat, hogy a ma X millió forintért megvett Rolex óra vagy nyaraló 20 év múlva a többszörösét fogja érni. Meg az is előfordulhat, hogy nem. És ha belegondolunk abba, amit a kockázat piaci beárazásáról mondtam az elején, könnyen beláthatjuk, hogy a “nem fog lényegesen többet érni” a valószínűbb kimenetel. Persze gondolhatjuk azt, hogy mi okosabbak vagyunk a piaci szereplők többségénél, és a piaci átlagnál jobb értéknövekményt fogunk elérni. Lehet, hogy igazunk lesz. Viszont ezt sem befektetésnek hívják, hanem “spekulációnak”. A spekuláció, spekuláns a magyar köztudatban erősen negatív konnotációkkal bír (nem véletlen, hogy Soros Györgynél is epitheton ornansként használják), pedig csak annyit jelent, hogy valaki olyan céllal vásárol valamit, hogy később haszonnal továbbadhassa. A spekuláns ezzel átvállalja a kockázatot az eladótól, aki így a bizonytalan értékű jószágától megszabadulva biztos jövedelemhez jut. Spekuláció nélkül sokfajta nehezen meghatározható értékű, vagy erősen változékony keresletű jószágnak (a kőolajtól kezdve a műtárgyakig) nem tudna hatékonyan működni a piaca. A spekuláció tehát a kapitalizmus egészséges működésének elengedhetetlen része. Viszont fontos észben tartani, hogy a spekuláns mindig nagyobb kockázatot vállal, mint a “normál” befektető. Nagyot nyerhet, de nagyot is veszíthet.
Összefoglalva: mindenkit csak biztatni tudok arra, hogy fektessen be, fogyasszon, és ha van kedve és pénze, akár spekuláljon is. Csak legyen vele tisztában, hogy mit csinál, és milyen kockázatot vállal!

6 hozzászólás

 1. heizer — 2017-11-14 11:00 

Szerintem létezik az a kör, amikor azért kell ” drága órákat vagy autókat befektetési céllal” vásárolni, hogy bejáratosak legyünk bizonyos körökbe, ami a jövőbeni hozamainkat kedvezően befolyásolhatja.

Bár lehet, ez inkább az állami pénzen élősködő vállalkozói réteg sajátossága (én legalábbis ott tapasztaltam. Ezen konkrét esetben, egyébként a kapcsolati tőke gyarapításának érdekében hozott befektetés – bár ez inkább spekuláció volt – része volt egy budai várban bérelt exkluzív ingatlan is. A spekulatív befektetés egyébként a végén besült, emberünk kapcsolati és egyéb tőkéje sem gyarapodott az elvárt mértékben, aminek a vége az addig jól működő vállalkozásának a csődbe vitele lett. Szegény elfelejtett számolni azzal a kockázattal, amit a kormányváltás jelentett 2010-ben: túl sokan akartak kapcsolati tőkét gyarapítani, túl kevés idő alatt, aminek köszönhetően itt szerintem egy tőkepiaci buborék képződött.)

 2. Inspector Lohmann — 2017-11-14 23:03 

@heizer: A jelenség létezik, csak épp ez a fordítva gondolkodó emberek logikája. Nem azért vesznek drága autót, mert jövőbeni pénzáramokat remélnek egy körből amibe ez a “belépő” (annyira csekély az esélye, hogy ez bejöjjön, hogy ez nem racionális viselkedés), hanem pusztán másolnak. Ők azok, akik ha meglátják a dzsentlmen magazinban, hogy az igazi macsók szódásszifon szemüveget hordanak, akkor rohannak a plázába, s az első útjukba akadó dizájner boltban keresik a terméket. S ez a folyamat nem mellesleg óriási boldogsággal tölti el őket.
Holott az extra-gazdag emberek esetében (Warren Buffet, Jeff Bezos vagy akár maga Soros György) nem látjuk, hogy az ilyen reprezentációs eszközök (mint Rolex óra vagy luxusautó) jelentősen befolyásolta volna a karrierutat. Sőt, van, aki mai napig nem is birtokol ilyesmit. Nem véletlen, hogy a tisztább kapitalizmusban ezek a dolgok nem érezhetőek olyan erősen, mint mondjuk Üzbegisztánban vagy Tádzsikisztánban, ahol tényleg lehet, hogy a fekete G Mercivel indul egy jól menő pályafutás.

 3. Inspector Lohmann — 2017-11-14 23:08 

@heizer: …valamint ha ők nem “trend-setterek”, akkor mire ki tudnák aknázni a fekete luxusautóból fakadó előnyöket, addigra már annyi embernek van fekete luxusautója (akik azt hallották, hogy ezzel be lehet jutni exkluzív körökbe), hogy onnantól kezdve nem fogja megérni.

 4. panamajack — 2017-11-15 16:59 

@heizer: “azért kell drága órákat vagy autókat befektetési céllal vásárolni, hogy bejáratosak legyünk bizonyos körökbe” – na ennél nagyobb lúzerség kevés van, de az állami pénzen élősködő vállalkozói rétegtől egyáltalán nem lep meg! 🙂

 5. untermensch4 — 2017-11-15 20:25 

@panamajack: “na ennél nagyobb lúzerség kevés van, de az állami pénzen élősködő vállalkozói rétegtől egyáltalán nem lep meg!”
Történelmileg úgy alakult hogy egy ilyen vállalkozónál is dolgoztam egy darabig. Ott láttam azt hogy ez a torz mentalitású ország hogyan tud sztálini jellegű féreggé formálni egy tehetséges embert (bocs a költői túlzásért de precízen körülírni túl hosszadalmas lenne).
A folyamat röviden: Alapító családi vállalkozásból (szó szerint a sufniból) növeszt piaci alapú vállalkozást. Jóval később a nála dolgozó ifjú mérnök összejön a lányával, “beházasodik” a cégbe. Azon kívül hogy jól képzett “kocka” (teljesen ért a szakterületéhez, még az öreg bélabá’ szerint is pedig ugye az öreg szakinál jobban csak másik öreg szaki érthet a vasnyikorgókhoz… 🙂 ), tehetséges menedzser is. Egyrészt meg tudja tartani a kulcsembereket a cégnél (tehát amikor ténylegesen hülyeséget szól be a tényleg hozzáértő bélabá’-nak a saját rész-szakterületén akkor az ténylegesen életveszélyesen megfenyegetheti retorzió nélkül hogy hagyja abba de rögtön), másrészt kiválóan tárgyal üzletfelekkel (piaciakkal és “politikaiakkal” is), lazán jól nyilatkozik újságíróknak, a cég “nem növi túl” a szervezési képességeit pedig növekszik.
Pont az orbán-esküvő tájékán vált lehetővé hogy vki jogkövető módon jól eltüntesse a róla szóló képeket a netről. Nagyjából. De még előtte azért volt aki kiszúrta hogy az esküvőn a főasztalnál ült. Mivel a cége exportra gyárt és euróban fizetnek neki, egy “jókor történő” forint-leértékelés (bocs, újra ha vicces lenne a közgazdasági analfabetizmusom és a felértékelés az igazából 🙂 ), az árfolyam-különbségből plusz százmillió forintokat jelent a bevételi oldalon. Alkalmanként akár, évente többször…
A cégnél egy kétszázmilliós beruházás ami kiaknázatlan kapacitássá válik mert mégsem lesz az a megrendelés amire bővítettek, nem gond. Filléres eszközökön a spórolás amik hiánya egyéb plusz költségeket okoz, az viszont fontos. Olcsó munkaerő van bőven (mármint régebben még volt bőven… a “munka” részre gondolok, banánért majom mindig van) úgyhogy volt egy olyan szokása hogy ha rossz volt a hangulata reggel akkor egy-két embert kirúg (teátrális illusztráció: https://www.youtube.com/watch?v=FcyLRTB9fRY). Vagy az egész biztonsági céget mert az egyik telephely/üzem egyetlen(*) őre nem kizárólag portáskodik, így nem nyílik neki egy percen belül a kapu. Az meg hogy egy cég tulajának az új építésű ingatlanhoz legyen egy saját kis távirányítója vagy app-ja vagy ilyesmi, vhogy fel sem merült… (**)
Úgy egyébként a “céges” autók közül a prémiumabbak német rendszámmal futnak (ez magyarisztán keletibb része, itt még a szlovák rendszám sem volt túl elterjedt annak divathulláma idején). És nem érti hogy amikor örül az új hibrid autójának akkor miért nem annyira örülnek együtt vele az alkalmazottai… 🙂

(*) biztonsági őr állította hogy “egy őr nem őr”, ez azt hiszem hogy biztonsághoz/biztonságtechnikához/objektumvédelemhez értő számára nem újdonság, nem részletezném
(**) ironikus hogy ha vhogy helyreállna (vagy egyszer már létrejönne ) a normális jogállami működés akkor tényleg mindig nyitnák-csuknák előtte-utána az ajtókat, kulccsal… 🙂

 6. pandacsoki — 2017-11-21 00:57 

Naiv kérdés: hányszorosa a világon lévő összpénzmennyiség a “reálgazdaságban” lévő értékeknek, hányszorosára nőtt ez az arány az utóbbi mondjuk 10 évben és miért nem vezet az egyre növekvő különbség (a pénzmennyiség javára) órási inflációhoz?

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.