A makói kanyarómátrix

Mémek

Richard Dawkins 1976-ban írt The Selfish Gene című könyvében a mémekről, és találta ki a memetics kifejezést. Lényegében arról van szó, hogy bizonyos eszmék, viselkedésminták, hiedelmek, információk terjedése leírható a biológiában és az evolúcióelméletben használt eszközökkel. Ez a gondolat maga is mémmé vált, és tartósan megfertőzte például az angol nyelvet a “to go viral” kifejezéssel, amely azt jelenti, hogy valami úgy terjed el (az interneten) ahogy a vírusok szoktak kora tavasszal.

Szingularitás

A szingularitás (singularity) szintén divatos kifejezés volt pár éve, pedig már Neumann óta velünk van, de mémmé a kétezres években vált, nem utolsó sorban a Mátrix-filmek miatt. Ez a fogalom pedig (röviden) annyit jelent, hogy egy bizonyos ponton a mesterséges intelligencia megszerzi a tanulás képességét, és ez olyan folyamatot indít be, melynek végén sokkal okosabb lesz az embernél. Az ember ettől fél, ezt a félelmet testesíti meg a Mátrix-trilógia, ahol néhány megvilágosodott ember küzd a gépuralom ellen.

A Mátrix filmekben ez egyszerű, hiszen a megvilágosodottak tudatában vannak annak a nagy fallikus tárgynak, amely az agyukba dugva összekapcsolja őket a gépek világával, a valóság azonban ennél bonyolultabb.

Már rég tudjuk, hogy a szingularitás nem úgy fog bekövetkezni, hogy egy nap egy csinos hírolvasó-android bemondja a tévében, hogy elvtársak, itt a szingularitás. Lehet, hogy a távoli jövő történészei majd kitűznek pontokat az elmúlt század történetében, de ezek mindig utólagos és önkényes elhatárolások, amelyeket a kortársak nem feltétlenül látnak fontosnak.

Valójában az ember már az ipari forradalom eleje óta érzi, hogy a gépek egy nap “felébe kerekedhetnek” és legkésőbb a XX. század sci-fi irodalma, különösen a szovjet szerzők és Stanislaw Lem óta feszegeti azt a kérdést, hogy mi lesz az ember szerepe ebben a világban, hová lesznek majd az ő biológiai és szociális szükségletei? Ezeknek a normáknak a nagy része ugyanis biológiailag meghatározott vagyis az ősoka ott keresendő, hogy az ember bizonyos paraziták ellen védekezik (higiéniai, táplálkozási szabályok) vagy az ivaros szaporodás nem kívánt mellékhatásait igyekszik elkerülni (szexuáletika).

Fokozatosság

A szingularitás azonban fokozatosan jelentkezik, a gépek nyomulnak be az életünkbe, és mi is nyomulunk be az ő életükbe, ugyanis életünk egyre növekvő részét éljük az online térben. Két ember a közösülés biológiai tényéhez vezető teljes utat bejárhatja ma már kizárólag számítógépeken keresztül. Ehhez azonban az online világot “megfertőzik” mindazzal, amiről a fél világirodalom szól. Lángoló szenvedély, csalárdság, árulás, gyűlölet, hazugság…

Közben eljött a big data kora, vagyis a gépeknek olyan mennyiségű adat áll rendelkezésre, hogy már következtetni tudnak jövőbeli eseményekre, akkor is, ha azok bekövetkezésében irracionális elem van. Kellő adatelemzés után a gép tudhatja, hogy ha egy hímnemű attribútummal rendelkező chat-felhasználó azt mondja, hogy “nem, nem szépségem, nem csak a következő trófeát látom benned” akkor ha azt észleli, hogy a nőnemű egyed attribútumaival bíró fél ismerősei közül még ötnek ezt írta, továbbá bizonyos üzenetek (oké találkozzunk holnap nálam) után többet nem kommunikál a másik féllel, akkor nem mond igazat. Adott esetben lehet írni is egy programot, amely figyelmezteti a hölgyet, hogy egy kalandorral van dolga.

Ezt a képességet hívják a marketingesek intuitívnak, holott a “vigyázz, hazudozó kalandor” ez esetben nem emberi intuíció, hanem rigorózus adatelemzés eredménye. Fontos, hogy a gép ebben az esetben nem tudja, hogy “miért” van az, hogy egyes emberek lehazudják a csillagokat az égről, egyszerűen észreveszi, hogy ez így van. Esetleg később felfedezheti benne az evolúciós logikát, további adatok alapján.

Irracionális fejlődés

Mindeközben azonban a szingularitásban részt vevő biológiai ágensek irracionálisan is viselkednek, mivel fejlődésükben egyik fő motorja a hiba, amelyet romantikusan az eredendő bűnnek is nevezhetnénk. A Hiba az, amely megkeveri a kártyapaklit néha, és rostál egy nagyot az emberiségen.

A különféle járványok jellemzően az emberi életmód bizonyos gyengéit kihasználva terjednek el. A pestis a városba költözött ember betegsége volt (előtte egy-egy falunál többet kiirtani nem volt esélye). Az AIDS az ósdi szexuális viselkedési szabályokat alkalmazó, majd azokat teljesen elhagyó ember betegsége. (ésszel szexelő embereket sokkal kisebb eséllyel fertőz meg). A járvány, mint evolúciós kihívás már régen tartalmaz a biológiai elemen kívül társadalmi elemet is, nem véletlen, hogy a társadalom különböző etikai vagy egyenesen jogi normákkal is védekezik ellene.

Ilyen etikai és jogi normák például a kóser és halal étkezési szabályok. De ilyen a teljes konzervatív szexuáletika, vagy épp az, hogy a dögöt milyen mélyre kell ásni.

Modern járványok

A szingularitás lassú bekövetkeztével továbbra is számolni kell azzal, hogy a járvány kialakulásához biológiai és társadalmi ok egyszerre kell. Az ebola példája azt mutatja, hogy az emberiség rendkívül felgyorsult abban, hogy a biológiai kihívást leküzdje. A makói kanyarójárvány viszont annak a jele, hogy a járványok a másik oldalon fognak erősödni.

Ha egy mém (az oltásellenesség) szuperpozícióba kerül egy biológiai vírussal, akkor a látszólag ártalmatlan online járvány könnyen társulhat biológiai járvánnyal, kiirtva ezzel egy bizonyos módon élő embercsoportot. Vagyis, durván fogalmazva azokat a hülyéket, akik oltásellenes cikkeket osztogatnak a neten, idővel saját oltásellenességük iktatja majd ki az élők sorából.

Lehetnénk tehát fatalisták, mi be vagyunk oltva, meg a gyerek is, hadd csinálják. Csak épp az a gond, hogy bizonyos vírusok mutációja azért lassult le, mert nincs alkalmul évente sok generációban szaporodni és mutálódni, míg egy járvány esetében ez megtörténik és kiirt felelős, beoltott, gyakran kezet mosó embereket is.

Ember embernek farkasa?

Vagyis egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a gépek akarnak minket kiirtani, hanem saját, biológiai, evolúciós jellegű veszély leselkedik ránk az online világban is. Az emberiség kiirtása nem racionális dolog, nem kell itt olyan kedvesen romantikus dolgokra gondolni, mint Asimov robotikai törvényei.

Ellenben az irracionális gondolkodás (más néven hülyeség) komoly szelekciós tényezővé fog válni. Az ember fel fogja hamarosan találni a rák univerzális gyógymódját, komplett szervrendszereket fog növeszteni őssejtekből és mindenféle nanoeszközökből. Közben pedig emberek fognak meghalni, akik citromlével lúgosítanak, vagy éppen bőrráktól érzett páni félelmükben nem mennek ki a sápadt márciusi napra és nem szedik be a D-vitamint se, mert “mutációt okoz”.

A négyszög körösítése

Az online térben olyan adatnyomásnak van kitéve az ember, amely még az okosabbját is ilyen rossz döntésekre viheti. Ez ellen csak az segít, ha gondolkodásunkat közelebb visszük a gépekéhez, és megkérdőjelezzük az adattömeget. Szabályszerűségeket keresünk, elméleteket állítunk fel és próbáljuk igazolni. Ehhez nyilvánvalóan szükségünk lesz a gépek adatelemző kapacitására. A gépek pedig fel fogják ismerni az intuitív ágenst, amely számukra nem követhető módon ugrik következtetésről következtetésre. Ez lesz a szingularitás, amelynek bekövetkezéséhez nemcsak a gépek túlzott racionalitásának szükséges csökkennie. Az ugyanis olyan, mint amikor az egyre több oldalból álló sokszögek egyre inkább megközelítik a kör formáját, de sosem érhetik el azt.

A kör mi vagyunk, de ahhoz, hogy együtt éljünk a gépekkel, el kell következnie a túlzott irracionalitás (a hülyeség) visszaszorulásának. A biológiai és a szociológiai evolúció ehhez lelkesen hozzá is látott.

A következő száz évet túlélő ember tehát a kritikusan és ésszerűen gondolkodó ember, aki eligazodik az online világban.

Közben nálunk a diákoknak még van kockás informatika füzete. Makón pedig kanyaró van.

A becsapott generáció bosszúja

Szanyi Tibor, egyike azon magyar ellenzékieknek, akik megijedtek a Momentumtól, mert felrémlett előttük a szörnyű jövő, ahol nem lehet választásokat pusztán minőségi vörösbor fogyasztásával és türelmes várakozással (mármint arra, hogy hátha Viktort hamarabb üti meg a guta, mint Szanyit) megnyerni.

Nosza, be is jelenit, hogy a Momentumot a háttérben Haris Éva építgeti, gonoszul pénzelve őket. Az inszinuációra Haris Éva válaszolt, stílusosan elküldve a francba Szanyi Kapitányt.

ERŐK a Momentum mögött

De, a Momentum számára ez figyelmeztető jel, mindenki ERŐKET sejt mögöttük. Vérmérséklettől függően zsidó nagytőkéseket, kommunistákat, miegyebet.

A vicces az, hogy a sejtőknek igazuk van. Mi sem természetesebb annál, hogy ha egy mozgalom két hónap alatt többet ér el, mint a többi ellenzéki párt hat év alatt együtt, akkor arra külföldi figyelem irányul. Az se meglepő, ha ennek hatására egy kis pénzt is ki tudnak bulizni, netán kapnak pár jótanácsot. De nem ez a lényeg, vannak ezek a fiúk-lányok olyan céltudatosak, hogy tudják ezt kezelni.

Az igazán érdekes az, hogy a Momentum jelenleg természeténél fogva alkalmatlan a sokak által beléjük látott Orbánváltó Messiás szerepére. Ha a vidékgyűlölős mondat túlzás is, ezek a fiúk-lányok még túlságosan fiatalok a felnőtt bajnoksághoz. Na nem a tempójához, hisz magas térdemelésben futnak körbe mindenkit. Hanem ahhoz, hogy megszokják, hogy a magyar politika tele van feudális berögzülésekkel, árulással, és olyan választókkal, akik senkinek sem hisznek el semmit, ameddig el nem múlt ötven éves és nem szed valamit a prosztatájára.

És itt a gond, amelyet a Fidesznél és hűséges Ellenzékénél is pontosan éreznek. Hogy mi a gond? Tegyenek velem egy kis időutazást!

Három szoba, gyerek, négy kerék…

1998-at írunk, megbukott az MDF műkedvelő kísérlete és kifulladt a Horn-kormány lendülete, világossá vált, hogy a Bokros-csomagot, amelyben lett volna potenciál, csak tüneti kezelésnek szánták. Az arccal nyugat felé forduló technokratákról (az MSZP kisznyik-generációja) és a budapesti “hoch” értelmiségről (SZDSZ) kiderült, hogy pont olyan kisszerűek és a nagy lépések megtételére alkalmatlanok. Orbán Viktor bizalmat kapott.

Vele együtt örült az akkor 35-40 éves generáció, akik elől sok helyen, sok régi ember fogta a karriert, akik kivétel nélkül 1989 előtt kerültek magas pozícióba, Moszkvában tanultak, és kisajátították maguknak a Szakértelem nimbuszát (ekkoriban hangzott el a híres a “szakértelem bolsevista trükk” mondat, és ha nem is erre gondolt, aki mondta, véletlenül tökéletesen leírta a jelenséget).

Orbánnak a Szakértelem lovagjai egyfajta Sith rend volt, és nagyon kapóra jött neki a kilencvenes évek elején a Közgázon, Eltén, Műegyetemen végző, már angolos-németes, kisebb részben franciás orientációjú, magát a régiektől megkülönböztetni akaró, vele kb. egyidős generáció, aki kívánta a Nyugatot, a polgári fordulatot, a haladást, a korszerűsödést.

Ezért is volt akkoriban a Fidesz a “Polgárok” pártja, ezért erőltette ezt az akkor kicsit furcsán hangzó szót. Volt vágy a nyugati fordulatra, és fiatal, minőségi értelmiség állt ehhez rendelkezésre. Hol voltak még akkor a Tasó Lászlók és a Tállai Andrások! A Fidesz, ha lett volna egy képe a 2017-es Tállai Andrásról kitette volna kampányplakátra, hogy mi ez ellen vagyunk!

Fiatal emberek kötelezték el magukat a hozzájuk beszélő Viktor mellett. Három szoba, három gyerek, négy kerék, biztos, németes nyugalom, korszerűség, kiszámíthatóság.

A nyolc szűk esztendő

Aztán jött a 2002-es bukás, és az “elmúltnyolcév” idióta helyben járása, a lakosság devizaadósságba verése, végül a világválság és a teljes szétzüllés, amelyhez tényleg illett az annyiszor parafrazeált Führerbunker-jelenet. Azzal az apró különbséggel, hogy itt a főhős a ciántablettát titokban kiköpte, és azóta is pártot vezet.

De, nem bántották ezt a generációt, el lehetett helyezkedni a Bajnai-féle EU-támogatás-lehívó szervezetben, kellett az ember Brüsszelbe, és a Fideszes irányítású nagyvárosokba.

Az árulás

Na ezután lett hatalmas pofon 2010, és letaglózó, megrendítő ütés 2014. Ahogy Lázár szétverte az NFÜ-t és az alá dolgozó KSZ-eket (közreműködő szervezet), ahogy összevonták a minisztériumokat és beültek az alkalmatlan tahó pártkáderek, teljesen világos lett, hogy az immár a Nyugat ellen küzdő Orbán az út szélén hagyja azokat az embereket, akiket 1998-ban az apparátusba épített.

Ezek egy része elment multihoz, más része meg miniszteri álmait félretéve, súlyos személyi függésben dolgozik kisközép-vezetőként. Na ők viszont MINDENT tudnak a Fideszről, az országról, a működéséről, de olyan mélységig, hogy ki, kivel feküdt le, ki és hol lopott egy vadászházra valót (naná, az ő kezük között ment át az engedélyezés, tudják milyen az, mocskosnak lenni). És közben tudnak angolul, megvannak a berlini, brüsszeli telefonszámaik. Ők már nem nagyon ugrálhatnak.

De a gyerekeik pont most Egyetemisták…

 

A Vidék Megértése

A Ráérünk-blog álláspontja arról, hogy XY ellenzéki mozgalom “mikor megy vidékre” és mikor “érti majd meg a vidéki embereket”.

Két jelenségről kell értekeznünk, az egyik az általános tájékozatlanság, a másik pedig a budapestiek romantikus elképzelései arról, ami Budapesten kívül van. 

Kezdjük az utóbbival

A pesti utcai kéregetők ismert alakja egy bajszos-szemüveges pasas, aki egy nagy fekete (amúgy a gáborcigányokéra hasonlító) kalapban, meg fehér ingben rója a pesti flasztert (ha jó idő van, Szent Küldetése esőben és hidegben szünetel) kezében negyedosztályú kínai derékszíjakat tartva. Ha valakit sikerül megállítania, megható történeteket ad elő a Szent Hargitáról, amelyet neki, igazi Székelyembernek ott kellett hagynia, mert a románok, meg a nyomor, meg a csaucseszku, hejj-hajj, jaj-jaj, tessék venni igazi Kézműves Székely Nadrágszíjat, háromezer. Na jó kettő, najó, adok kettőt háromezerötér’…

Tündék és zsúrpubik

Talán mondanom sem kell, a pasasnak annyi köze van Erdélyhez, mint nekem a klasszikus kínai operajátszáshoz. Kihasználja, hogy a pestieknek van valami romantikus elképzelése Erdélyről, amely leginkább a Gyűrűk Urából Völgyzugolyhoz vagy Lothlórien-hez lehet hasonlítani. Csodaszép és csodajó emberek, akik fehér ruhában, a frankóságtól enyhén foszforeszkálnak, egész nap üdvözült félmosollyal arcukon, csodaszép és csodajó dolgokat tesznek. Erdély a Föld, ahol nincs villanyszámla, adóbevallás és forgalmi dugó, csak a frissítő zápor utáni langymeleg, és a fenyőfákra aggatott hangszórókból naphosszat szól a Kárpátia (meg a Fejbőr).

Na, ugyanez van a vidékkel. Vidéken hiányoznak a zsúrpubik, akik semmit sem csinálva kávéházakban akarják megváltani a világot, naphosszat ájpedjükbe, ájfónjukba és mekbukerbe kapaszkodva. Pesten undok párzási szertartásainkat is úgy bonyolítjuk, hogy mekbukom képernyőjére egy különösen drága szakállolaj képét hívom be, majd a mekbukot a kiszemelt nőstény felé fordítom, aki válaszul a saját mekbukjára egy paleo-laktovegán-gluténmentes hordozókendő képét fordítja felém, tehát mehetünk is szobára, egy újabb életképtelen zsúrpubit nemzendő, de előbb a hölgy azonos genderű alternatív partnerével meg kell beszélni, hogy jelen kíván-e lenni a dolognál.

Ellenben vidéken!

A naphosszat kérges kézzel dolgozó, igaz magyar parasztok, akik hétfőn-szerdán és páros heteken pénteken is reggel disznót ölnek, fogmosás helyett ötvenfokos szilvapálinkával gargarizálnak! Néptáncmulatság (és hetedhét határra szóló lagzi) után fickósan dolgoznak azon, hogy nagy és feszes kebelű Igazi Nőkbe erős fiúgyermeket plántáljanak. Csuhajja.

Nyilvánvaló tehát, hogy egy elempé vagy egy Momentum, soha nem lehet sikeres vidéken.

Mert hát ott van a fidesz, amelyet Igazi Magyar gyerekek alapítottak! Hát persze, hiszen egy vidéki párttitkár 14 évesen városi iskolába adott fia (Orbán) mellett volt az eredeti brigádban pesti zsidó úrigyerek (Tompi) pesti zsidó biszex csaj (Ungár Klára) az ész a csapatban egy homokos városi úrigyerek (Szájer) és még sorolhatnánk.

A “vidéket megértő” Fidesz vidéki alakjai a második-harmadik vonal az L. Simon Lászlókkal, Tasó Lászlókkal, Tállai Andrásokkal az élen. Akinek megvan a tehetsége hozzá, amint lehet otthagyja a “vidéki fideszes” kategóriát (Lázár János).

Sértő dolog azt gondolni a “vidékiekről” hogy szeretik ezt a sok tahót, aki a nyakukra van ültetve. “Vidéken” nem valami perverz alakok élnek, akik dagadt és kegyetlen janicsáragákra vágynak, hanem szegénység van és sok helyen kilátástalanság.

A magyar vidék problémái nagyon is jól leírható, kvantifikálható problémák, amelyekhez lehet érteni, nem pedig megtekinteni őket, mint Fazekas Sándor szokta.

A Gyökerek politikája?

De, a magyar politika nem “grassroot” politika, ezt bizonyítja a Jobbik nyűglődése, amely aztán telis-tele van a magyar vidéket tökéletesen értő és élő alakokkal, mégse bír rendes párttá alakulni, és kilépni a cigányverő hőbörgő-mozgalom szerepéből. Vagyis alulról nálunk nehéz pártot szervezni, bármennyire is életképtelenek a pesti kocsmákban megalakult pártok. De ne feledjük, a mostani kormánypárt is egy budai késdobálóban kezdett.

Teljesen felesleges tehát elvárni a Momentum frontembereitől, hogy holnaptól dalba foglalva énekelják el, hogy mi lesz a tritikálé felvásárlási árával.

Az alkalmasság mítoszát kell megteremteniük.

Az alkalmasság mítosza tesz valakit Magyarországon választási tényezővé. Az a pillanat, amikor a magyar elhiszi Medgyessy Péterről, hogy tényleg tudja vezetni az országot. Visszanézve gondolhatjuk úgy, hogy a magyarok hülyék, hogy képesek voltak ezt elhinni róla, pedig nem erről van szó.

Medgyessy megtesített valamiféle higgadt szakértelmet, amelyre a magyar 2002-ben vágyott, szemben a Fidesz akkori örökös lángolásával. Budapesten teremtődött meg az a mítosz, hogy ez az alak, és a mögötte állók képesek arra, hogy a problémákat városon-falun egyaránt megoldják.

A Momentum előtt hasonló feladatok vannak. Egyetemista párt, ahol bőven van vidéki úriegyerek, aki meg tudja adni azt az inputot, amely ráirányítja a figyelmet a vidék számára releváns kérdésekre.

De hogy fog erre hallgatni a vidék? Hiszen ott a paraszt arra szavaz, aki több gulyáslevest ad!

Ez megint a vidéki társadalom félreértéséből és lenézéséből fakad.Tanulatlan alsó-proletariátus van Budapesten is, valahogy a Havanna- vagy a József Attila lakótelepről, esetleg Újpest cigányok lakta földszintes házairól senki se gondolja azt, hogy az ott lakók majd gulyásleves-alapon fognak szavazni.

A kulcsszó a személyi függés, amelyet a kétmilliós kaptárban sokkal nehezebb kialakítani, mint egy párezres kisvárorsban vagy faluban.

A “vidék megértésének” kulcsa tehát nem az, hogy lemenjen valaki a vidéki alsóproletariátus szintjére. Nyilván hívószavak kellenek, de ezek nem különböznek jelentősen a városi plebsnek küldött hívószavaktól.

A kulcs az, hogy azt a vékony vidéki középosztályt, amely most a jobbikkal kacérkodik, hogyan sikerül megszólítani. Ehhez kell a “Pesten erős” imidzs kiépítése. A gondolkodó vidéki a személyes függése miatt ugyanis csak biztosra szavaz. Ha azt látja, hogy van esélye annak, hogy borul a kormány, akkor odateszi a szavazatot. Ha nem, akkor a kormányra szavaz, mert a Kubatov-lista világában attól tart, hogy rá fog vetülni annak az árnyéka, hogy a szavazófülkében nem volt lojális.

Ezért vette ki a Fidesz a játékból a második fordulót, mert ott az első forduló után ki tudott derülni, hogy létrejöttek a váltás körülményei, vagy sem. Ezért kell az ellenzéknek a választások előtt elhitetni, hogy Budapesten egy kompetens, erős csapat van, és akkor a vidéki erő megteremtése elsősorban személyi (jelöltállítási) kérdéssé válik.

A magyar ellenzék fekete napja

Az előző, időzavarról szóló cikk óta egy nap telt el, Orbán Viktor mostanra tekintette át a táblát és döntött, visszavonul. Két tiszt fedezi a visszavonulást, a sikerekben mindig egyedül előretörő miniszterelnök most a MOB elnökével és a főpolgármesterrel konzultálja meg a döntést. Igyekeznek az “elhúzódásra” és a “megbomlott egységre” mutatni, a Momentumot nem nevezik néven.

Naná, hogy nem, észbekaptak, hogy akármint mondanak róluk, azzal csak tartják  őket a hírekben. Most jön a szokásos orbáni taktikai elem, az ellenzék agyonhallgatása. Ugyanakkor most nehezebb dolguk lesz a szokásosnál, mert le vannak győzve. Bennük van az ütés, de tudják – hisz nem az első pofon ez a Fidesz életében – hogy fej elé tartott kézzel, ütőképes bokszoló képét mutatva kell táncolniuk a gongütésig.

A feladat a Momentum számára adott. A választási iroda határozatot fog hozni az érvényes aláírások számáról, lesz itt újabb szám (a 266 151 nettója) százféleképp lehet a kérdést még napirenden tartani. Ha az ellenfél azt választotta, hogy nem fekszik le hanem próbálja kitopogni a menet hátralevő részét, ütni kell.

Nem koalíciózni, nem rendszerváltózni, hanem ütni, ügyekkel. Hogy például mennyi pénzt, és hova kellene fektetni az olimpiára szánt keretből. Itt az ideje – még van 45 nap, legalább nagyjából összedobni – hogy megmondják, mire lehetne költeni azt a 774 vagy hány milliárdot ami a PwC tanulmányban volt. Orbán pénze, be lehet osztani helyette. Elő a fiatal szakpolitikusokkal, ütni-verni kell a megroggyant ellenfelet.

Hogy miért fekete nap?

Nos, azért, mert az elmúlt hat évnek most van vége, az MSZP, az LMP, PM, Együtt, Liberálisok, MoMa számára.

266 151 aláírást kell összeszedni, és akkora gyomrost lehet bevinni a nemzeti háromharmadnak, hogy számolni kell rá. Ennyike (elnézést a bántó kollokvializmusért). Ennyike, ki kell menni a februári esőbe, és egész nap kint állni egy érdekes témával. Ez az ún. munka, amelyet a sok fotel-miniszterelnökünk elfelfejtett, hogy mi is az. Most vagy felveszik a ritmust, vagy mehetnek visza a balettbe ugrálni.

Időzavar

A sakk világában ismert fogalom az időzavar, amikor az ellenfél jó lépése utáni hosszas gondolkodás miatt a partira nyitva álló idő vészesen csökken és a meglepett fél kapkodni kezd és rosszakat lép.

Vannak sakkozók akik jól teljesítenek a time pressure alatt (ilyen például Anand) és vannak, akik kevésbé. Orbán Viktor ismert a jó támadósakkjáról, gyors és határozott támadásairól.

A mostani időzavarban sem fog feltétlen hibázni, de jól látszik, hogy a 266 151 aláírásra hirtelen kell lépnie.

Bánki Erik (ne kérdezzék, tudom, nekem is rossz, hogy ilyen jelentéktelen emberekkel kell a blogon foglalkozni) tegnapi nyilatkozata, miszerint ebben a kérdésben országos népszavazást kellene tartani, érdekes dolog.

Nyilván, a fideszes belső használatú kutatások is azt mutatják, amit mindenki tud, a Fidesz vidéken jóval erősebb, mint Budapesten.

Mégis, egy országos népszavazással egy mozdulattal csinálnák meg a váltópártot, hiszen egészen eddig a Momentum legfeljebb egy-egy egyetemvárosig tud elmenni. Ha viszont valaki friss arcokat akar a helyi politikába ahhoz téma és alkalom kell.

Botorság lenne azt hinni, hogy pusztán a helyi kiskirályok hatalma, az, hogy a vidéki városházák, iskolák, kultúrházak, sportcsarnokok zárva maradnának a momentumos fórumok előtt, elég lehet. Ezek azok a gyerekek, akik kint a téren, esőben is megtartják. Ráadásul ugye nyári kampány lenne, jó kis szabadtéri dzsemborikkal, amihez elég egy platós kisteherautó, két nagy hangszóró, meg egy kétütemű Honda aggregátor.

Az országos népszavazás az öntökönszúrás mesterműve lenne a Fidesztől. Ha nem rapidsakk menne, ezért a mondatért Bánki Erik a Heves Megyei Kormányhivatal élén találná magát, mert nem egyeztette. De, a bánkierikek maguktól semmit se mondanak, szóval…rapidsak, időzavar. Welcome to 2012. Anand az asztalnál, kérdés, hogy most kisakkozza-e.

Momentum: rendszerváltók?

A Ráérünk blog nem megy el szótlanul a népszavazás mellett, hétvégi délelőtt lévén hosszasabban leírjuk, hogy mit gondolunk.

Orbán Viktor egyelőre nyugodt lehet. A várfal tövéből hangos ricsajozás és mindenféle durranások hallatszanak, de egyelőre egyik sem falrengető.

A hűséges szalonellenzék:

A magyar ellenzék fő baja, hogy főállású ellenzék, és semmilyen más témáról nem tud beszélni, mint Orbán Viktor leváltása. Ezzel tartják egymást sakkban, amikor fantasy footballt játszanak és megharagszanak egymásra, ha az aktuális Orbán-váltó egységfrontba nem veszik be egymást. Tipikusan Gyurcsány Ferenc vagy az LMP szokott lenni az a szereplő, akit a többiek kihagynának, és a veszekedésben általában szét is foszlik szép csendben minden.

Orbán Viktor rendszere beállt, intézményesült rendszer, amelyet két módon lehet megdönteni. Az egyik az intézményes keret szétverése, forradalomcsinálás, a másik pedig az adott intézményes kereten belül akkora erő mutatása amelytől tömegesen állnak át a rendszerfüggő elemek. Ez utóbbi is forradalmat jelent, csak lámpavasak nélkül.

Az intézményesült rendszerek formulája:

Az intézményesült rendszert l’art pour l’art rendszerdöntő programmal nem lehet megdönteni, ugyanis az alapja az, hogy az embereknek elviselhető. Elviselhető alatt azt kell érteni, hogy a rendszerhűségre késztető erőszak vagy fenyegetés mellett lehetőséget ad egyéni érvényesülési utak kiépítésére.

Még az Észak-Koreai diktatúrában is megfigyelhető (megfigyelők szerint) hogy a falusi piacokat eltűrik, a kínai határvidéken is lehet bizonyos keretek között csempészni, vagyis minimálisan, de engedik az egyéni kezdeményezést a sok erőszak mellett.

Az Orbán-rendszer nem erőszakos, és van benne még egy tényező, amely megkülönböztet egy sima autoriter rendszert a kemény falanszter-diktatúráktól. Ebben a formulában három tényező adja a rendszer stabilitását:

  1. erőszak vagy fenyegetés, amely bünteti a rendszer intézményes vagy személyi keretei elleni lázadást
  2. az egyéni érvényesülést lehetővé tevő, a rendszer jogszabályai alapján a legalitás határán mozgó, ezért személyes zsarolhatóságot, és ezzel rendszer-cinkosságot eredményező egyéni kezdeményezések lehetősége
  3. szelep, vagyis mindazoknak, akik nem tudják a 2. pont szerinti életet élni, lehetőség arra, hogy kilépjenek az autoriter rendszer eseményeiből.

Nézzük meg a Kádár-rendszer formuláját a fenti három szempontot alapul nézve:

  1. munkásőrség, 3/3-as besúgó-hálózat, politikai ellenszegülést nyíltan megtorló Btk. vagyis alapvetően erőszakos elnyomás, kiegészülve az ellenszegülők egzisztenciális ellehetetlenítésével
  2. GMK, maszek, fusi, gebin és még száz neve annak, hogy a hiánygazdasági keretek között jól megéljen a zsarolható kisvállalkozó, akit bármikor be lehet vinni a maszek biznisz homályos ügyei miatt, tehát nem “ugrál”
  3. széleskörű jóléti szolgáltatások és katonai fegyelemmel működtetett állami alapszolgáltatások. Vagyis ha valaki csendben marad, összkomfortos panellakáshoz, Skodához vagy Wartburghoz juthat, ha megbetgszik, normális kórházban meggyógyítják, az iskolában van rendes tanítás, stb.

Vegyük most az Orbán-rendszer formuláját!

  1. A pártszervezet kiépítése az egykori MSZMP-modell alapján. A járási hivatalok és a Fideszes választókerületek egymáshoz igazítása, a választókerületi elnök közvetlen hatalomgyakorlása a járási hivatalon keresztül. A rendszer alapvetően nem erőszakos, hanem a források monopóliumán alapul, bármilyen, tőkeigényes vagy stabilitást igénylő gazdasági tevékenység kizárólag rendszerhűen folytatható. Az erőszak alkalmazása csak kivétel (kopaszok a választási irodánál) nem szabály.
  2. A kisvállalkozások adójának minimálisra csökkentése, mindenféle növekedési hiteles, EU-pályázatos “okosságok” ahol a fejlesztésre szánt pénzt egyéni boldogulásra lehet költeni, persze féllegálisan, ami zsarolható helyzetet eredményez.
  3. El lehet menni. Azért nem költenek az egészségügyre, oktatásra, miegymásra, mert nem az fogja be az emberek száját, hogy alapvetően azért el lehet éldegélni, hanem az, hogy akinek ez így elviselhetetlen, azt várja a német munkaerőpiac, ahol el lehet helyezkedni a társadalom alján, és stabilan, tisztesen meg lehet élni…amíg van EU.

Mint látható az orbáni háromság bőven rejt magában bizonytalansági tényezőket: mi lesz ha elapadnak az EU-s források, és mi van ha lezárul az EU-s munkaerőpiac vagy legalábbis megváltoznak a szabad áramlás szabályai?

De, az ellenzék szempontjából nem is ez a lényeg. A választópolgárok hat év Orbán után berendezkedtek a túlélésre, ami most van, az legalább “biztos” vagyis pusztán azért, hogy Pesten a miniszterelnököt ne X-nek, hanem Y-nak hívják, nem fognak elmenni szavazni. Főleg, hogy X-nek megvannak a módszerei arra, hogy az ilyesmit, főleg vidéken, megtorolja.

Mi akkor az ellenzék teendője?

Önmagát kell építeni, egyrészt politikai cselekvésekkel, másrészt a választók előtt önmaga felépítésével, releváns válaszok adásával. Ebből a héten két esemény is történt, amely Orbánnak legalábbis gondolkodásra adhat okot.

Az egyik természetesen a Momentum haditette. Nem is az a lényeg, hogy lesz-e olimpia vagy sem. Egyébként nem lesz, mivel a magyar pályázat viccnek is gyenge, főleg a többihez képest.

A lényeg az, hogy cselekvőképes fiatalok, jó és határozott vezetés mellett, (sokaknak jutottak eszébe huszonöt évvel ezelőtti Orbános, Fodoros, Ungár Klárás fotók) profi módon levezényeltek egy kampányt. Begyűjtöttek annyi aláírást, kiképeztek annyi aktivistát, amely minden külső segítség nélkül elegendő arra, hogy ha idén tavasszal lennének a választások, akkor minden fővárosi választókerületben össze tudnák szedni az ajánlásokat és tudna jelölteket állítani, sőt egy ilyen siker után az egyetemvárosokban is. (bár ott a gerrymandering miatt egyelőre nyugodt lehet a Fidesz)

De, aki látta a Momentumosok profin becsomagolt aláíró íveit, a módot, ahogy lazán kezelték a sajtót, és azt hogy több forgatókönyvre is felkészültek, és a 45 napos aláírás-hitelesítési határidőt azonnal a vidék meghódítására használják, annak nem lehet kétsége: egy új és az eddigiektől lényegében eltérő párt születésének vagyunk tanúi.

Sikerük azon múlik, hogy mennyire tudnak megmaradni a saját játékuknál. Egyszerűen nem kell válaszolniuk azokra a kérdésekre, hogy mi lesz majd a választásokon, meg hogy viszonyulnak X vagy Y párthoz. És főleg nem kell arra válaszolniuk, hogy az elmúlt 10-15 évben mit csináltak.

Egy dolgot nem tudnak megtenni: nem tudnak választásokat nyerni, az egy ciklussal odébb van. (kivéve, ha váratlan esemény történik). Ha váratlan esemény történik, akkor megnyerik majd maguktól, de ha ilyen nincsen, ráérnek szűk egy év múlva eldönteni, akkori erejük és a többiek akkori ereje ismeretében, hogy akarnak-e részesei lenni egy Orbán-váltó koalíciónak, vagy nem rontják a hitelüket mindenféle fonnyadt, korrumpált szalonellenzékiekkel.

És itt jön a hét másik belpolitikai érdekessége, Botka László.

Botka László úgy tűnik, hogy teljesnek ítélte az MSZP ifjú generációjának bukását és előjött. Az Mszp-n belül ugye a régiek vagy már nagyon öregek, (Kovács László, Lendvai Ildikó) vagy nagyon kompromittálódtak 2008 környékén (Hunvald, Hagyó, Molnár Gyula) akkor is, ha soha nem voltak még gyanúsítva se (Veres János, Baja Ferenc). A fiatalok (Mersterházy&Co.) pedig nemhogy megbuktak, hanem lenullázták a pártot.

Botka feladata nehéz. Magyarországnak nem jönne rosszul egy jó szocdem párt, és annak Botka sikeres (-hírben álló) vidéki nagyvárosi polgármesterként kiváló frontembere is lehetne. Két nagy nehézség is áll előtte: 1. Gyurcsány 2. a még nem teljesen kinyíródott szocik.

Ha valaki a baloldalon komolyan veszi magát, le kell, hogy nyomja Gyurcsányt, Botka ehhez most nagy lendülettel hozzá is kezdett. Sorszerű, hogy Gyurcsány eltávolítójának balról, és a párton belülről kell jönnie, különben a kettészakadt párt megy a levesbe. Majd meglátjuk.

Botkának aztán ott van a teljes párt, Hillerel, Újhelyivel, meg a többiekkel, hatalmas politikusi és szervezési feladat. Az eddigi kísérletekből kiindulva több esély van arra, hogy belebukjon, mint arra, hogy sikeres legyen, de önmagában az, hogy eddig kivárt, azt mutatja, hogy az eddigi fehér lovagoknál kicsit jobb érzéke van a taktikához.

A Momentum sikere is segíthet neki, a Fidesz ugyanis rájöhet, hogy túlságosan felszámolta az ellenzékét, a Szél Bernadetteket, Schiffer Andrásokat, Karácsony Gergelyeket, Juhász Pétereket a hibahatár alatti támogatásukkal senki se veszi komolyan, Gyurcsány pedig lassan kiszorul a Budapest tévére. Botkával viszont Szegeden már dolgoztak együtt, tudják ki ő, ha bukik minden, akkor már inkább ő, mint valami vadonatúj mozgalom. De ehhez Orbánnak meg kellene gyengülni, ennek most nincsen jele. De bármikor lehet, és ehhez nem árt egy 10-20%-os szocpárt, amely ráadásul koalíciós kényszerbe hozná a Momentumot.

Ezekből a csapdákból mindkét ellenzéki, az új hullám és a régit konszolidálni akaró is csak előre tud menekülni, a saját programját, bázisát építve. Ahogy a fentiekből látszik részben eltérő, részben azonos nehézségekkel kell megküzdeniük. Sikerük igazán a zárójeles ellenzéknek rossz hír. Néhány hét, és zárul a jelentkezés a 2018-as választásokra. Aki lemarad, kimarad.

 

Az erősebb kutya és a parizer

Bejárta a magyar internetet a hír, hogy ide a nyugati boltmultik rosszabb minőségű árut hoznak, mint Ausztriába. Frusztráló, mert az élelmiszer-láncok Ausztriában nem látványosabban drágábbak, mint nálunk. Ha ugyanazt vesszük. A különbség az, hogy ott még van egy polc a mi választékunk felett, jobb áruval.

Frusztráló hír ez, hiszen azt jelenti, hogy 25 év rendszerváltás, a sok elviselhetetlen, fingszagú alak uralma Antall Józseftől Horn Gyulán át Orbán Viktorig, semmit se ért, hiszen még mindig “ki kell menni Bécsbe” ha valami jót akarunk venni. A magyar egyébként ezt tudja, nem véletlenül omlott össze a Magyar Posta karácsonykor a külföldről rendelt áruk miatt.

Sok politikus, legutóbb például Pápa Levente vizsgálatot követel, mert ez a gyakorlat szerintük nem piacgazdasági alapú. Pedig dehogynem. A legszebb lecke arról, hogyan működik (illetve nem működik) nálunk a polgári társadalom és az ő gazdasági modellje, a kapitalizmus.

Vulgármarxista vagy vulgár-kapitalizmuskritikus helyeken gyakran találkozni azzal az érvvel, hogy a kapitalizmus azért nem jó, mert korlátlanul érvényesül az erősebb kutya elve.

Olyan kapitalizmus, ahol ez így történik, csak a tankönyvek lapjain van, meg rövid ideig a kemény diktatúra alól szabaduló országokban, illetve még az USA hőskorának frontier land zónáiban, az aranyláz, a vasútépítések idején.

Ezekben az a közös, hogy a társadalom vagy még nem épült fel, vagy éppen teljesen dezintegrálódott. Ez utóbbi van nálunk is, nem a multik magatartását kell kivizsgálni, hanem ezt. A puha diktatúrában kezdődött lassú erjedés most ért el oda, hogy a magyar (állam)kapitalizmusban tényleg az erősebb kutyának jutnak kizárólag a szerelem gyönyörei, mindenféle igazságosság nélkül.

A konkrét esetben két jelenség találkozik: az egyik az, hogy a szolgáltató megpróbálja az adott keretek között a legolcsóbban kihozni a szolgáltatást, hogy több hasznot szedhessen be. A másik pedig az, hogy a vásárlóközönsége tudatos magatartással ebben nem akadályozza meg.

Hogyan akadályozhatná meg?

Adódik a válasz, hogy tartson fenn olyan szerveket a társadalom, amelyek folyamatosan figyelik, hogy mit akarnak itt eladni a multik és lépjen fel, ha rontják a minőséget. De hiszen ilyen van, a NÉBIH, béna reklámjai dacára, alapvetően ellátja ezt a feladatot.

Akkor mi a gond? Mi vagyunk a gond, ugyanis megvesszük a selejtet is. Ha ki van téve 199.- forintért jó sört, meg mellé 179.- forintért valami takarmánykukoricából főzött lóhúgy, addig nem fogy a jóból, míg a Bumzenbrunnen Pils el nem fogyott mellőle.

Egy ideig úgy van vele, hogy nem éri meg kétfélét gyártani, idehozza ugyanazt, amit Ausztriába is. Aztán viszont elkezd számolni, és rájön, hogy ha a teljes élelmiszer szortimentjét lejjebb veszi minőségben, azon már keresni fog. Főleg, ha ezt egyszerre két piacon tudja megtenni.

Főleg, ha a versenyképesség érdekében azon a piacon alacsonyan tartják a bérszintet. Főleg ha azon a piacon hatvanéves tradíció a mindegy, csak sok legyen kultúrája. A kurucos felhorgadás is csak egy ideig fog tartani, aztán megveszik majd továbbra is a szart.

Mert a kapitalizmus alapszabálya nem az erősebb kutya baszik, hanem az, hogy akinek elég a szar, az szart fog kapni. Bérből is, parizerből is, miniszterelnökből is.

Mi drágább? Az olimpia, vagy az emberélet?

Bevezetőként el kell mondanom, mitől vagyok az, aki vagyok. Nagyszüleim közül apai nagyapám volt Budaörs rendőrfőkapitánya, őrnagyi rangban. Apai nagyanyám sváb volt, egyszerű háziasszony. Anyai nagyanyám minden volt. Óvónő, munkás, ápolónő stb. Akkor éppen egy állami külkereskedelmi cég, a Metalimpex ( http://valasz.hu/itthon/a-kommunistak-es-a-penz-6877 )főportása, az egyik legbölcsebb ember, akit valaha ismertem.
Szüleim 18 évesen házasodtak össze, nem volt lakásuk, a nagyszüleimnél húzták meg magukat. Hol az egyiknél, hol a másiknál. 1974-ben születtem, egy esztergályos szakmunkás és egy akkor éppen összeszerelő üzemben dolgozó munkáslány első gyermekeként. Húsz évesek voltak akkor, saját vagyonuk nem volt, holmijuk is alig. Apám 8 órát dolgozott esztergályosként, 8 órát egy téglagyárban segédmunkásként.
16 órát, mint Mészáros Lőrinc. Persze ő nem bírta olyan jól, de nem is kellett. Egy éves voltam, amikor elvitték sorkatonának két évre. A díszszázadban szolgált a Petőfi laktanyában. A rendőri, katonai pálya le volt előtte vajazva, apai nagybátyám is ezt az utat követte (végül ügyész lett, alezredesi rangban nyugdíjazták).
Na, de nem így apám. Ő utálta a rendszert, dolgozni akart. Nem ám állami cégnél, hanem „maszeknál”. Sejthetitek, hogy otthon milyen riadalom volt. Nagyapám, a rendszer szolgája tudta, a tűzzel játszik, de csak annyit mondott, rendben fiam, támogatlak. Szög egyenes ember volt, egyszerűen nem tudta mi az a félelem. Apám elhelyezkedett egy autószerelőnél, elkezdett javulni az anyagi helyzetünk. A cég innen indult 1946-ban: (http://www.szakalmetal.eu/images/stories/gallery/szakal-old/image2k.jpg) Persze közben volt minden, de a hetvenes évek végére ismét az eredeti alapító kezébe került, ma a fia viszi a céget, ami Kelet-Európa egyik jelentős autóalkatrész forgalmazója, a motorjavító üzemet pedig édesapám vezeti már több, mint 30 éve.
A kitartást és az egyenes beszédet apámtól örököltem, az érzelmeimet anyámtól, a bölcsességet (ha van olyanom) anyai nagyanyámtól, az erkölcseimet az egyébként (egy darabig) kommunista nagyapámtól. A félelemhez való viszonyomat szintén. Hegymászó és sziklamászó voltam, összesen négyszer keveredtem olyan helyzetbe, amikor egy lyukas garast sem adtam volna a saját életemért, mindannyiszor a saját hibámból. A fenti tulajdonságok miatt mindet túléltem, önerőből.
Kéthónapja éreztem először félelmet, 42 évesen (ki is mondtam). A gyermekeim jövőjével kapcsolatban uralkodott el rajtam az érzés. Másodszor pedig a mai napon. Behoztam a lemaradást J J J
…és erről szeretnék beszélni most.
Sok ember volt hatással rám természetesen, de egy valaki nagyon fontos számomra. A nagybátyám, bár ezt talán ő maga sem tudja. Elfelejtettem közölni vele.
Szeptember elsején születtem, fiatalon kerültem oskolába. Azonnal megtanultam olvasni, elsőként folyékonyan az osztályban. Sajnos a szüleimnek nem volt pénzük könyvekre, négy és fél éves koromban – amikor öcsém született – egy tanácsi lakásba költöztünk, minden pénzünk a berendezésre ment el, még hat éves koromban is ez kötötte le az energiáikat. Apám viszonylag olvasott ember volt már akkor is, de állandóan dolgozott, édesanyám nem is olvasott szerintem soha. Én mindent elolvastam, amit találtam. A tankönyveimet elsőként, majd a másodikos évfolyam tankönyveit is, a konzerveken lévő feliratokat stb. Másodikos koromban az Egri Csillagoknál tartottam éppen, amikor kértem anyámat, vegyen nekem könyvet, hiszen apu dolgozott, soha nem ért rá. Nem volt nagy rutinja a könyvvásárlásban. Valami antikváriumban vett egy középiskolásoknak szóló ajánlott olvasmányt, segédletet a törzsfejlődésről és a rendszertanról. Nem tűnt könnyű olvasmánynak egy hét-, majdnem nyolcéves számára, de annál izgalmasabb volt. Elolvastam párszor, nagyjából meg is tanultam. Olvastam az iskolában a pad alatt, otthon is. Éjszakánként a takaró alatt egy elemlámpával (így nem látták a szüleim, amikor benyitottak a gyerekszobába).
Már harmadikos voltam, amikor elkapott az influenza. A könyvek meg elfogytak körülöttem. Otthon rostokoltam már másfél napja, amikor megjelent anyai nagybátyám, aki villanyszerelő volt éppen.
Volt nála egy bőrönd is, amit elmondása szerint nekem hozott, hogy ne unatkozzak ott az ágyban. Tele volt könyvekkel. Rejtő, Delfin könyvek, útikönyvek, mindenféle ponyva- és ifjúsági irodalom.
Napi kettő-három fogyott belőle, két hét alatt (kicsit ráhúztam a kényszerpihenőre) végeztem vele. Szerencsére nagybátyám megtartotta jó szokását, mindig hozott nekem néhány könyvet, amikor arra járt. Elég gyakran. Villanyszerelőként, különféle bérházak padlásán mindig belebotlott valami érdekességbe, amit elhozott nekem.
Egy idő után vettem a bátorságot és bevetettem magam az iskolai könyvtárba. Nem volt túl nagy tömeg. Csak velem foglalkozott a könyvtáros néni. Irányítottan olvastam onnantól kezdve. Sajnos annyi hátránya volt a dolognak, hogy az évvégi bizonyítványosztáskor minden alkalommal megaláztak az egész iskola előtt (ez ilyen iskolai ünnepély féle volt akkoriban). Nem kaptam meg a bizonyítványomat, mert mindig lógtam néhány könnyvel a könyvtárnak tanévzáráskor.
Megvolt a megoldás. A városi könyvtárnál nincsenek ilyen szankciók, ráadásul ott sem volt tülekedés a polcok előtt. Na, nem húzom a végtelenségig. A könyvmolyok nem gyógyíthatók, viszonylag olvasott ember vált belőlem. Mások által okosnak mondott. Néhányak szerint pedig nagyon okosnak. Ezen a „pályán” nagybátyám indított el.
…aki most 68 évesen a Székesfehérvári kórházban fekszik az intenzív osztályon, valószínűleg meg fog halni. Pár éve szívpanaszai voltak, kezelték. A héten rosszul lett, nagyon. Először azt hitték a szíve, utána azt, hogy sztrók, ezért mélyaltatásba, kómába tették. Kiderült, mégse az, viszont a kómában tüdőgyulladást kapott, ami nem része a kezelésnek, ha jól tudom. Megtelt a tüdeje és a szövetek is vízzel, majd leállt a légzése. Felébresztették a kómából, de gépek nélkül nem tud lélegezni, egyelőre beszélni sem, csak pislogni. Nem tudják mi a baja, most ismét a sztrókra gyanakodnak. Azt mondják vannak kiváló műszereik, de nincsenek megfelelő szakorvosok, diagnoszták. Ők már külföldön vannak?
Én tegnap értem haza Németországból, tudtam, hogy valami baj van, de ma reggel hallottam a teljes sztorit a szüleimtől. Nem tudok bemenni meglátogatni anyai nagybátyámat, járványveszély miatt csak külön engedéllyel látogatható a kórház. Reggel óta kisebb megszakításokkal bőgök, folyamatosan. …és életemben másodszor félek.
Anyai dédapám (https://familysearch.org/ark:/61903/1:1:X8S7-NB2) vitézi címet kapott Horthytól.
Nagybátyám már – nagyapámmal ellentétben – nem viselhette ezt a címet, de amúgy se viselte volna. Hát sok mindennek gondolom magam, de jobbosnak nem. Viszont egy honfoglaló törzs nevét viselem, „piros pöttyel” a fenekemen születtem, a nagyobbik fiam is. Ez csak akkor jelent valamit, ha én úgy gondolom. Annyit biztosan jelent, hogy nem én fogok innen először elmenni. Takarodjanak ők a kurva anyjukba.
Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a rendszer megbukjon. Igen, bosszúból. …a gyerekeimért.
A következő kormánytól azt várom el, hogy kezdje el rendbe rakni az országot. Kezdhetik mondjuk az egészségüggyel, folytathatják az oktatással. Fordítva se rossz.
Utána, csak utána beszélgethetünk olimpiáról is.
Kürti Tamás 2017.02.11.

Ruzsenoár

Miért nem írunk Orbánról?

Orbán Viktorral már elég régen keveset foglalkozunk itt a blogban, hiszen napi csínyei csak azok számára lehetnek igazán érdekesek, akik nem látnak ki a Kárpát-medencéből, és tényleg azt hiszik, hogy van annak jelentősége, hogy éppen ma mit lopat el Mészáros Lőrinccel.

Ezek lényegtelen dolgok, totális hatalmat kiépítő vezetőként ő már nem lop, hanem mindent birtokol. Hamarosan abbamaradnak majd a látványos lenyúlások, ahogy az érett Kádár-rendszerben sem loptak az elvtársak. Miért is tették volna, ha egyszer minden az övék volt.

Ezért aztán a dolgok lényege szempontjából vajmi csekély jelentősége van annak, hogy bezárat egy napilapot (melynek újságírói megérdemelték, hogy bezárják az újságot) vagy felvásárol egy-egy magazint. Egy diktátor mindennapjai, ha az ember nem irodalmi igénnyel ír róla, akkor kellemetlen és unalmas téma.

Írhatnánk persze arról, hogy miként veri szét az egészségügyet és az oktatást, veri szét azt a kevés vívmányt is, ami itt 1946 óta össze lett rakva. Egyrészt ezt megírják mások, másrészt az itt szokásos hangnemben és szókincsben felesleges megírni, értelmes politikus, aki ezzel csinálni tudna valamit, pedig egyelőre nincsen.

Orbán Viktor évek óta kizárólag hatalma maximalizálására és megtartására koncentrál. A jelenlegi kényes nemzetközi helyzetben személye minden nagyhatalomnak megfelel, rendet tart a szemétdombján, kisebb gondja is nagyobb annál mindenkinek, hogy az ő személyével vesződjön. Ráadásul szemmel láthatóan megfelel a magyaroknak is, most vasárnap is simán miniszterelnökké választanák. És nem, nem a választási rendszer átalakítása miatt, a régi, 386 fős parlamentben is ő lenne a miniszterelnök.

Most viszont mondott egy jó kis évértékelőt, ezért, ha nem is szívesen, de írunk róla.

Az évértékelőjének a legfőbb üzenete az, amit eddig is tudtunk: Orbán kivár.

Nyár elejére el fognak dőlni a francia választások, és aztán majd a német választások is, amint arról előző posztjainkban hosszabban értekeztünk. A francián eldől, hogy lesz-e még olyan, hogy Európai Unió (Le Pen győzelme esetén mehet az unió a kukába) ősszel pedig eldől, hogy Németország milyen eszközökkel fog rendet tartani a Lebensraumban, és mennyi befolyást enged Putyinnak ebben.

Orbán ennek megfelelően tesz zsetonokat a pirosra és a feketére is. A múlt héten Merkel először nyilatkozott a többsebességes EU-ról, amely nyilatkozatát Szijjártó Péter szinte szó szerint visszaismételte néhány nappal később. Világos üzenet Berlinbe, Magyarország továbbra is lojális vazallus marad, fenntartja a minimális jogállami látszatot, jó terepet kínál a piszkos munka kiszervezéséhez, cserébe szabad kezet kér a belpolitikában.

Ugyanakkor Orbán fogadta Putyint, aki pontosan tudja, hogy itt őt bármikor fogadják, de egy megkötött kezű német vazallussal jön tárgyalni, aki ezeket a mítingeket azért szervezi, hogy ha borulna az Unió, akkor meglegyenek a kapcsolatai kelet felé.

Ebbe a környezetbe érkezett az évértékelő beszéd.

Jól láthatóan Orbán készül a télre. Ez a tél pedig vagy az lesz, hogy egyáltalán nem lesz EU, vagy pedig, ha lesz EU, az eddigi számolatlanul ömlő fejlesztési pénzeknek vége. Brüsszel ezért vált ellenséggé, mert jól látszik, hogy immár vége annak a politikának, hogy Brüsszel pénzért próbálja megvenni Kelet-Európát. Azt a Kelet-Európát, ami semmiben sem működik együtt, és amely pont olyan távolságban van a nyugattól, mint 25 éve.  (ez persze nem teljesen igaz, sokkal-sokkal jobb itt élni, mint 25 éve)

Ugyanezért maradtak napirenden a civil szervezetek és Soros Gyuri bácsi. Se a civil szervezetek, se Soros nem csinál az utóbbi egy-két évben semmi olyat, amit ne csinált volna már 15 éve is ugyanígy. A pénzügyi elszámolásaik ráadásul nyilvánosak, aki veszi a fáradságot, fillére megtudhatja, melyik hazai civil szervezet miből él. Kivéve persze a cöfikét, mert ő rendes kurvaként, készpénzben, és zsebre dolgoznak.

A “nagytestű ragadozó” képe, amelytől teljes joggal hűlt meg a vér a legtöbb pesti zsidó ismerősöm ereiben, azt jelzi, hogy Orbán készül arra, hogy itt hamarosan rosszabbul fognak menni a dolgok, és elkezdett bűnbakot építeni.

Ezt “bekeményítésként” kell értékelni, amelyet jól láthatunk a Momentum olimpia-népszavazásának sorsán keresztül.

A Momentum kényszerpályán van. Orbánék teljesen önös érdekből engedték át a népszavazást. Egy fiatal ellenzéki szervezetnek kell negatív kampányt csinálni, ráadásul 100%, hogy nem mi fogunk olimpiát rendezni, mivel a NOB nem teljesen hülye, hogy egy nyomortanyán rendezzen olimpiát, ha Párizsban is lehet. Így aztán majd szegény Momentumosokból is lehet nemzetrontó “nagytestű ragadozónak” dolgozó bandát csinálni.

Ráadásul februárban kell aláírást gyűjteni, a szavazást pedig el lehet tolni június 15 utánra, hogy ha át is ugornák a lécet, akkor majd a tök üres Budapesten, ahol csak az akciónyuggerek vannak, legyen megtartva a referendum.

Ki volt ez találva. De a Momentum, ifjonti lelkesedésében ráállt a dologra, és most ott tartunk, mint a vasárnapi boltbezárásos szavazásnál, hogy a pestiek 2/3-a arra látna kiváló alkalmat, hogy Orbánt elküldje a náthás, vasporos, stb. stb. éghajlatra. Orbán pedig tudja, hogy a magyar kormányt vidéken választják és Pesten buktatják.

Mivel pedig a hajó előtt most kicsit viharosabb vizek jönnek, hirtelen még ez a dupla hendikeppel induló népszavazás is kellemetlenné válna.

Ezért lett ráeresztve az állandóan a lába körül sündörgő bableveses civilszervezet jogász a témára, hogy tesztelgessék, hogy mi lenne a reakció arra, ha nem lenne népszavazás. Mert ha meg lehet úszni egy max százezres tüntetéssel, azt simán bevállalja. Még jól is mutatna, lám lehet tiltakozni.

Ő meg maradhat a kormánynál. És ez a cél, mindenek felett. Az ország meg le van szarva. 

A németországi választásokra 2. rész

Az előző posztot ott fejeztük be, hogy Németországot két fontos stimulus is éri, és ebből az egyik a migránsválság. A másik (amely egyébként az elsővel is összefügg) az az, hogy Németország újra birodalom méretű, és bizonyos értelemben nem túlzás Negyedik Birodalomról beszélni. Mielőtt azonban ezzel foglalkoznánk, nézzük meg a stabilitás okait.

Jólét, nyugalom, nyugdíjalap

A német polgárság és középosztály jóléte itt Magyarországon, ahol polgárság alig van, a középosztály pedig annyit tesz, hogy valaki nem éhezik, elképzelhetetlen dolog. A nyugodt megélhetés, a létbiztonság magával hozza a pénzügyi kultúrát is, a magas megtakarításokat, amelyek a közgondolkodást is moderálják. A német gazdaság pedig erős, a bevételek jönnek, a tisztes megélhetés garantált.

Amint azonban arra Panamajack rámutatott, a német gazdaságpolitika (illetve inkább pénzügy-politika) ráerőszakolása Európára azzal jár, hogy míg egyik ország élvezi minden előnyét a német gazdasági csodának, más országokat ez hátrányosan érint.

Miért van az, hogy Németország mégis ezen az úton halad?

A politikai elitje nyilvánvalóan a németországi választásokat akarja megnyerni és nem az olasz vagy görög választásokat. Emlékezzünk azokra a hangokra, amelyek a görög válság idején azt mondták, hogy a német középosztály vaskos megtakarításaiból felgyűlt tartalékok nem azért vannak, hogy mindenféle mediterrán dzsigolókat kiváltsanak a zaciból.

A német választók jelentős része leírható úgy, hogy nekik a német gazdaság jó teljesítménye, a prosperitás a fontos. Ötven éve, az óceán másik partján ezt úgy mondták: “Ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának”.

Dicke Bertha és Schwerer Gustav unokái

A német “General Motors” az a német ipari-üzleti elit. Velük Magyarországon keveset foglalkoznak, pedig érdemes velük megismerkedni. Ha megnézzük a leggazdagabb németek listáját, akkor alapvetően kétféle társaságot találunk: az egyik világháború utáni gazdasági csoda idején alakult, a másik pedig háború előtti gyökerű dinasztia, iparmágnás és arisztokrata felmenőkkel.

Az a világpolitikai kényszer, amely a német államigazgatást egyben tartotta (ld. előző rész) az magával hozta azt is, hogy a Wehrmacht hadigépezetét működtető iparvállalatok és a mögöttük álló dinasztiák is megmaradtak. A gazdasági csoda után pedig, a német újraegyesítéskor lazán vissza tudták privatizálni a keleten államosított egykori érdekeltségeiket és nagy részüknek megvolt a tőkéje arra, hogy fejlessze és újra vállalatbirodalmába illessze ezeket.

Arról, hogy ki, hol, és kivel dolgoztatott a háború alatt, nem ildomos beszélni, de azért néha megtörténik. A Quandt famíliáról például, amely az egyik leggazdagabb család Németországban (BMW, Logwin, Altana, hogy csak a fontosabb cégeiket említsük) botrányfilmet forgattak pár éve, feltárva, hogy mennyi kényszermunkásuk volt, és hát amellett sem lehetett könnyen elmenni, hogy a kedves dédmama, Magda Quandt, második házasságában Magda Goebbels néven volt ismert.

Ezek a családok óriási vagyonnal bírnak, de az euróban kifejezett vagyonuknál sokkal-sokkal nagyobb a hatalmuk.

Az Európai Unió pedig, különösen a keleti bővítés után, a német ipar és gazdaság részére megadta azt a teret, amelyet Goebbels korában közönségesen “Lebensraum” néven neveztek.

Ez a német stabilitás formulája: Terjeszkedő, a periférián befektető vállalatok, és jól élő szavazópolgárok. A szavazópolgárok jólétét egyelőre nem fenyegeti semmi, az elfáradt 68-as politikusgenerációnak úgy tűnik, van még egy ciklusa, talán kettő is.

Birodalmi érdek

Nem véletlen egyébként azt sem, hogy hiába okád tüzet Orbán Viktorra a német értelmiségi sajtó és berzenkednek ellene mindenféle baloldaliak, és hűvös a politikai viszony, Viktort nem bántják. Naná, hogy nem, mert a fent vázolt ipari-gazdasági elitnek Viktor megfelel, alárendeli a magyar gazdaságpolitikát a német gazdasági érdekeknek.

A politikai feszültségek jelentős része abból ered, hogy Németország (részben a 68-as pacifizmus és birodalmieszme-megtagadás miatt) egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy ő egy birodalom. (ld. Björn Höcke az előző részben)

Például sokan azt mondják, hogy a nagy menekültáradat azért indult el, mert Merkel azt mondta, hogy be fogják fogadni őket. Alighanem, ha Merkel mondatai előtt hetekkel tartottunk volna egy közvélemény-kutatást a Közel-Kelet menekülttáboraiban, azt az eredményt kaptuk volna, hogy mindenki oda akar menni. Hát persze, hogy oda akar, az a nagy és erős, központi, gazdag ország.

Németországnak tehát szembe kell néznie azzal, hogy a birodalmiságának a költségeit állnia kell, a gazdasági befolyása mellett előbb-utóbb a politikait is aktívan gyakorolnia kell, és ami a legnagyobb tabu: mivel Steve Bannon világképében Kína a főellenség, itt Európában a biztonságot nem lehet annyira várni Amerikától, mint eddig, de legalábbis ez fenyeget. Ekkor pedig marad Németország, a német katonai erő. Azt, hogy katonai erő, azt meg szó szerinti fordításban úgy mondjuk, hogy: Wehrmacht.

Itt viszont vissza kell utalni Panamajack francia elemzésére. Franciaország könnyen találhatja magát abban a szerepben, ahol ő egy neolatin koalíció vezető ereje, hiszen a német gazdaságpolitikát nyögő PIGS-országok tőle várják, hogy ellensúlyozza a német birodalmat.

Az Európai Unió arra alakult, hogy a német-francia vitás kérdéseket, amelyek több száz év háborúit okozták, békésen rendezze. Igenám, de két, háborúban legyengült hatalom írta alá a római szerződést, most pedig másképpen és másban, de mindketten újra erősek.

Az igazi kérdés az, hogy az Európai Unió keretein belül az itt részletezett feszültségeket lehet-e rendezni.

Amikor ezt a cikket írom, Putyin már elrepült, miután a magyar kormány lement előtte kutyába. Orbán Viktor alig burkoltan arra számít, hogy a fent vázolt konfliktusok nem az Európai Unió keretein belül rendeződnek majd el. Ha fenn is marad az EU, akkor szerinte itt a magyar miniszterelnöknek a német gazdasági elittel és az orosz cárral kell jóban lenni.

A gond ezzel csak az, hogy ezzel Németországban és az Európai Unióban “magyar kérdést” csinál, amely eddig kimerült meddő szópárbajokban. Nem feltétlenül lesz ez mindig így. Ha az unió megggyengül, a német politikai elit, amelyiket naponta ócsárol a habonymédia, az egyetlen moderátora lesz a német gazdasági elit és Putyin közötti üzleteléseknek. Ellene drukkolni finoman szólva nem életbiztosítás.