Számos embert foglalkoztat manapság a világhír előtti hegedülés problémaköre. Szerte a világon zeneiskolákban tanítják már egész kicsi gyerekkortól kezdve a hegedülést, először feles, majd háromnegyedes hegedűkkel. Számos gyerek szinte kényszernek érzi: neki is hegedülnie kell és a lelkébe mély nyomokat éget a sok silány hegedű, amelyek akkor szépen szólónak tűnnek, de megmérgezik a kapcsolatot az első, igazi hegedűvel.

Mi természetesen senkit nem akarunk rávenni arra, hogy ne hegedüljön, mielőtt világhírű hegedűművész lesz belőle. Mi csak elmondjuk, hogy szerintünk az a helyes, ha valaki életében először a Royal Albert Hall-ban vesz hegedűt a kezébe, amikor a karmester beinti a Mendelssohn concerto első taktusait. Ezt mára a tudomány is így gondolja, nemcsak mi gondoljuk így.

A gyerek- és tinédzserkori hegedülés hormonokat szabadít fel, amelyek aztán a szabadgyökökkel találkozva végül sejtekké alakulnak. (Anders et al. 2001) Ez ma már tudományosan ki van mutatva. Ez fiziológiai értelemben nem okoz kárt, de amikor az ember majd először kezébe veszi a Stradivarit vagy a Guarnerit, és kilép vele a Concertgebouw vagy a Gewandhaus színpadára, akkor már nem fog annyi hormon felszabadulni és kevesebb sejtje lesz és nem fog olyan szépen intonálni, egyenetlen lesz a vibrátója és a kantilénéje pedig végletesen dagályos, művészieskedő lesz, hiszen kiüresedett már ekkorra számára a hormonok és sejtek felszabadulása okozta gyönyör, amelynek egyedüli elfogadható célja a szép koncertélmény létrehozása.

Az ifjúság léha cseh kismester-hegedűi, kortárs Stradivari-kópiái, a csillogó, de talmi ragyogású, bután szóló lakkok, a simára gyantázott vonók, a frissen kattanó csatok a tokon mind abba hitbe ringatják a hegedűst, hogy ettől lesz belőle olyan ember, aki szakértelemmel fogja megfogni a Goddard, a Paganini-Desaint, a Conte de Fontana Stradivariust.

Pedig nézetünk szerint tiszta lélekkel, friss kézzel meg kell találni az igazi hegedűt és csak azzal hegedülni. Tudjuk, hogy sokakat megtéveszt Shaham játéka a Comtesse de Polignac-on vagy Baráti Kristófé a Lady Hamsworth-on.

Higgyük el, nem ettől leszünk igazi hegedűsök, hagyjuk meg ezt a tartalmatlan, talmi, világi élvezetet a Repin-, Shaham-, Mintz-féle elemeknek. Béreljünk egy Stradivariust és álljunk oda életünk első koncertjére úgy, hogy korábban még csak vonó sem volt  a kezünkben