Időnként Pártunk és Kormányunk úgy gondolja, hogy ő okosabb mindenkinél és most direkte jól kicseszik valakivel, és majd jól megtámogatja valami hülyének a szánalmas üzletét. Egyik ilyen lendület volt, amikor valami jó kis polgári pikniken kitalálták, hogy lócsecs az olyan fogalmakba, mint supply chain optimalization, critical route meg stepping stone method, meg economies of scale, a jó bót az, amelyikben bunkó pénztáros van és drága. A nép, az istenadta nép ezt kissé másképp gondolja és tojva minden nemzeti érzületre elmegy az Aldiba, Lidlibe, Penny Marketbe, mert fele annyiba kerülnek a cuccok, ráadásul legtöbbször jók is. Na persze ettől nemzetietlen páriák lesznek, mert ezek a karvalyok tönkreteszik a magyar gazdát. Hogy miért nem hoztak olyan szabályt, hogy a gazdákkal szegényekkel ne lehessen kicseszni? Nos, azért mert a nemzeti karvalyok is pontosan ugyanolyan szerződést szeretnek kötni a szegény magyar gazdával, mint a nemzetietlenek.

Hogy mi köze ennek a parádésan sikerült kacsasülthöz? Az a köze, hogy a nemzetietlen karvalycégeknél nem hülyék ülnek, így ha a falu szélén nem is építhetnek hodályt (értelme sincs már, mert benzin kell az odajutáshoz) a belvárosokban, ahol a korábbi kicseszések folytán az ingatlan olcsó, mint a pelyva, nyitnak. Na, én egy ilyen Lidliben jutottam akciós kacsamellhez.

Elkészítése gyermekjáték holdfényben.

Kezdjük a redukcióval. Kislábos (kerámia, a nemkozmálós), bele szűk két deci olaszrizling (háztáji), egy deci veresbor (maradék, spanyol, aldi) bő fél deci balzsamecet-utánzat (aldi), két evőkanál szójaszósz (tesco sajátmárkás), egy kis narancs (tesco) kibontva, és háromnegyede felkockázva. Na, ezeket felforraltam, majd lehalkítottam alatta, hadd főjön.

Jött a pác. Két gerezd fokhagymát felaprítottam, bele a kis kőmozsárba, kávéskanál só, cajun fűszerkeverék (még mindig nem fogyott el), evőkanál olívaolaj. Jól összedolgoztam, míg minden kis fokhagymakocka nincs szétnyomva krémnek. Megy bele a maradék narancs. Ez is összetörve. A két kicsi kacsamellfilét jól bedörzsölöm velük, pihennek.

Négy nagyobbacska krumplit sós vízben felraktam főni. Hiba volt. Mindig elcseszem, ha héjastól főzöm. A hibát korrigáltam, és a világ egyik legbonyolultabb ételét, a főtt krumplit majdnem jól megoldottam. Hurrá. Hadd hűljön.

Megpucoltam és feldaraboltam két sárga és egy fehér répát és egy negyed zellergumót. Ezeket beleraktam a lencsesóletnél is már használt sütőtálba. Aldi pikáns fűszerkeverék (bors és chili, nagyon bonyult ám) ment rá. Továbbá egy kis olívaolaj. Ezen kívül volt még a kőmozsárban a páchoz használt pasztából. A kis mozsarat színültig töltöttem vízzel, és bele a tálba az is. Félretettem.

Elő a bordás serpenyő, füstölősre hevít, földimogyoró olaj. Ez is egy aldis kiárusítás maradványa, nagyon jól bírja a hőt. A két kacsamell zsíros-bőrös felével megy először rá, két percig, majd fordítás. Ja, közben a sütő már be van izzítva, 150 fokra. A két megpirított kacsamellfilét rátettem a tálba ágyazott zöldségekre, fedő rá, sütőbe be, negyven perc. Hő levéve kb 120 fokra.Illetve csak harmincat akartam, de az élet nagy rendező. Ja, majd elfelejtettem, pedig fontos. A serpenyőbe szűk két deci narancslé megy.  Feloldja a kacsazsírt és a megpörkölődött kacsapörcöt. Bele a redukcióba, amely mostanra több mint a felét elfőtte.

Nade minek a kolompér? Sok évvel ezelőtt Pekingben ettem pekingi kacsát. Pecselészerű barna szósszal kell enni úgy, hogy kis lepénykére teszünk egy darab kacsát, kevés zöldséget és így alkotunk tökéletes falatot.

Igenám, de egy fórumon Fazekas Sándor agrárminiszter elmondta, hogy pörküttet kell enni, meg túróscsuszát, nem ám ilyen molekuláris ficsúrságokat. Meg nem erősített hírek szerint Molnár bé Tamás Fazekas agrárminiszter vudu figuráját tormával töltött gépsonkatekercsből formázta és elcukrozott svédgombával öntötte le, hogy jelképezze a vérfürdőt amit kíván neki. Még hogy pörkütt meg túróscsusza. Ezek finomak, de a kacsasült is. Át kell ezt hidalni. Már csak azért is, mert én ugye genetikailag furfangosabb vagyok, mint a Pártunkból és Kormányunkból hülyét csináló svábok. A megoldás nagyanyám krumplilángos receptje, ami elég magyaros. A főtt krumplit összetörtem, egy evőkanál francia csillag (ét-oil) és egy tojás kellett bele. Ebből ilyen lágy trutymó lesz, de ez így még nem jó. Liszt. Evőkanalanként. Egy darabig lehet csak fakanállal, utána már kézzel kell gyúrni, amíg az egészből tészta nem lesz. Kifújjuk magunkat, eddigre a sütőtől, a főzőlaptól meg a gyúrástól már meleg van. Nagyon.Sör.

Az acél serpenyőben olajat hevítettem. Sodrófa segítségével ilyen tíz centis, vékony lepényeket nyújtottam a krumplis tésztából, és kisütöttem. Na ez húzódott el addig, hogy végül negyven percet sült a kacsa. A sodrófa a világ összes lisztje ellenére felkapdosta a tésztát. Pedig nemzeti sodrófa. Vagy lehet pont ezért. Közben több fázisban mosogatás, takarítás, tízdekányi lisztfátyol eltávolítása.

Sütőtál ki. (kesztyű! kettő!) A bordás serpenyőből kitöröljük a lisztet, pici mogyoróolaj és a redukcióból (ami megint vagy másfél decit elfőtt, és ha eddig nem említettem volna, van benne egy evőkanál méz is) egy-egy bő evőkanálnyit rá a serpenyőben a kacsára, és addig forgatni benne, míg rá nem glaszírozódik. Már nincs sok hátra. A sütőtálban levő, kacsazsíros, húsleves, főttzöldséges misungot meglepjük egy fél deci konyakkal, kevés borssal és egy csapott evőkanál liszttel és simára botoxozzuk. Botmixerezzük. Kiszedjük tálkába a vadasmártás és a bébibapi zabigyermekét.

A redukciót a csúnya szűrőn (a szép még nincs bebarnulva) egy nagyobb kávéscsészébe szűrtem, a tetejéről az olajat lekanalaztam. Nem lett elég sűrű, viszont jó ízű lett. Persze, ha kicsit is adnék magamra, szereztem volna csontos húsokat, pirítottam volna, leöntöm, felkaparom, sűrítem, bla-bla-bla. Az espagnole és a demi-glace nem zugkonyhai praktika, ennek itt most meg kellett elégednie a kacsasült zsírjával és pörzselékeivel, ráadásul valami savanykás-keleties dolgot akartam.

A kacsamelleket félcentis szeletekre szeltem, egy tányérra rendeztem körkörösen, középre ment a pépesre főtt, a szűrőn fennakadt narancs.

A kacsa a rozénál egy fokkal tovább sült, csak legbelül maradt milliméternyi rózsaszín csík. Ne sajnáljuk. Az a gond ezekkel a saignant bélszínekkel, meg a rozé kacsákkal, hogy ezek csak szteroidmentes nem-ipari állatokkal működnek. Amelyik az izomzatában megkötött sok víztől nagy, azt ha „rozéra” vagy „rare”-re hagyjuk, akkor tocsogós lesz, mint a magyar éttermi kacsamellek nyolcvan százaléka. Sokkal több értelme van rendesen átpárolni, ha zöldségeken csináljuk, mint most én, az íze is jobb lesz. Na.

A Szatmár és Bereg vármegyék határvidékéről származó krumplilepényre így előbb a mártás, aztán a püré. végül egy kacsaszelet került,  tetejébe pedig késhegynyi narancslekvárt púpoztam.

Nagyon jó lett, még a politizálástól is elment a kedvem. Legközelebb valami zöld is lesz, snidling vagy ilyesmi.

Olyan jó vagyok, hogy a saját nevem kiabálom az ágyban.