Ez azért várható volt

 

„Te már nem tudod, hogy ment ez régen, akit ki kell nyírni, mindenkit kinyírnak, Beriját is ki lehetett nyírni” mondta ezt nekem valaki, akinek az inkognitóját most megőrizzük. Igaz, ez a beszélgetés a kövérlacis poszt után volt, de ha Kövért ki lehet nyírni, akkor mindenkit ki lehet, miért pont Simicskát ne lehetne.

Én inkább azon csodálkozom, hogy – hacsak Simicska nem arra játszik, hogy betlit színlelve várja a filkót a piros sorába – (gyk. blöfföl) meg van lepődve. Simicskának kellene a legjobban tudnia, hogy a birodalma nagyrészt nem áll másból mint jó formátumokra ráépült, mérsékelten gerinces megélhetési talpnyaloncokból, akik egyik nap hevesen oroszellenesek, másnap pedig vodkásüveggel a kézben, egy szál gimnasztyorkában vezetnek műsort.

Tudhatta, hogy ezt a bandát két dologgal lehet befolyásolni. Kicsit pénzzel, és nagyon a félelemmel. Tudjuk: demokrata az, aki nem fél. Na, ezek félnek.

Nagy a baj viszont. Simicskának össze kellene egyrészt rántani a bandát, másrészt viszont félteni is kell itt valamit. A testi épségét.

Mert ez itt most vérre megy. A Putyin-látogatás előestéjéig ezt le kell játszani.

Öveket becsatolni, ez most mozgalmas lesz. Amint van valami információ, a ráérünk blog igyekszik találgatni.

19 hozzászólás

 1. noirp — 2015-02-06 15:13 

Híjj, azt a lakodalmas mindenségét, eddig bele se gondoltam, hogy itt tartanánk. Pedig de.

 2. bertrand — 2015-02-06 15:25 

Nyilván nekem nem esett le valamilyen összefüggés, de pontosan miért kell a Putyin-látogatás előestéjéig lejátszani a meccset?

 3. panamajack — 2015-02-06 15:28 

@bertrand: Azért, hogy Vologya bácsi fejében meg se fordulhasson, hogy Viktor nem az egyetlen hatalmi tényező Magyarországon…

 4. Rumcájsz von Jicsin — 2015-02-06 15:34 

Mindenki őrizze meg a nyugalmát, a hajón bubópestis járvány van!

 5. becsuszoszereles1k — 2015-02-06 15:41 

Nekem mar mindig lecsuszik az egyik labom a varju farkarol…melyik linkhez csatlakozik a tema, vagy nem…

 7. becsuszoszereles1k — 2015-02-06 15:59 

@bertrand:

Jawohl!
Nagyon koszonom! 🙂

 8. Rumcájsz von Jicsin — 2015-02-06 16:12 

Hogy valami vigasztalót is mondjak, mindenki spermaként kezdi. Aztán van akiből ember lesz, mások meg úgy maradnak!

 9. noirp — 2015-02-06 16:19 

Kéretlen hozzáfűzés a hátsó sorból:
És akkor egyszer csak berobbant a trágyadombban a töméntelen sok biometán…Let the shit hit the fan.

 10. marcipan — 2015-02-06 16:29 

muha.muhaha.muhahahaha. wáháháháháhá.
és addig tartom magam az álláspontomhoz amíg nem gyújt fel valaki valamit. mondjuk utána is, csak az már nem lesz olyan elegáns.

édesistenem, nem is emlékszem mikor volt utoljára egy hamisítatlan blikk-kompatibilis politikai cirkusz.

 11. flashbang52 — 2015-02-06 16:37 

Dottore ezt írtad szeptemberbe A Vitya/ Simo sakkjátszma margójára : rendben, tessék csak visszaemlékezni, hogy hány milliárd és mennyi tévút (műsorvezetők, formátumok) volt felépíteni a HírTv-t olyan kommunikációs gépezetté, amelyhez csak az Rtl-Klub fogható? Van nektek most erre öt évetek? Nincs. Sakk.

Úgy látszik a nagy testvér figyel téged mert most pontosan ezt lépték meg a másik oldalról 🙂
Ha nincs öt év kísérletezésre akkor el kell vinni azokat akiknek nem kell öt év.
Egyébként meg tiszta Buliwood classics .
(Magori Filmhíradó a vak zongorista pianoban a Hej te bunkócska te drága dallamát klimpirozza
A kamera rásvenkel Bástya/ Corleone elvtárs gyűrött arcára A hang kicsit elcsúszva karcosan) .
-A vas és acél országa leszünk 1 éven belül,/Legyen Newfidess médiabirodalom 2 héten belül)
( Svájcisapkát / Rolex Bubblebackot csavargató kezek – rémület a párt elkötelezett komisszárjainak arcán.)
-De Bástya / Corleone elvtárs azt nem lehet, mert…. ( észérvek 1 -től 8 millióig)
Bástya Corleone : Olyan nincs, hogy nincs! Tehát VAN!! El kell venni a kulákoktól/ simicskáktól ami van és akkor meglesz amink most nincs.
(Kamera a toporgó orosz tiszti csizmába/ Gucci cipőbe bujtatott remegő lábakat mutat.)
-De hát közöttük sok az igazi régi pártharcos akiknek mi osztottuk a gróf/ komcsik vagyonát.
-Bástya/Corleone: Aki nincs velünk az ellenünk van! Aki nem akar átállni az mehet Recskre recskázni/ vissza tanárnak, népszabi újságirónak, csóró jogásznak stb ! Értve vagyok!
(Bokák csattognak arcokon eltökéltség )
-Parancs! Értettem! Végrehajtom! ( zongorista már a Párttal a néppel egy az utunkat nyomja Dj Pataky és Dj Ákos megamix club house disco trance stílusban…)

 12. flashbang52 — 2015-02-06 17:17 

@noirp:

Bingo Level 100 🙂
Kedvenc őrmesterem oktatta ímígyen a tűzkiváltást nehézfegyverrel : Na meghúzzák itten ezt a kis pecket, mire amottan az a nagy fasz bevágódik oda a muffba és az egész szar elrepül a picsába 🙂
Kb ugyan ezzel a metódussal lehet körbe írni ami jelenleg médiafronton zajlik. 🙂

 13. noirp — 2015-02-06 17:34 

@marcipan: Az FKGP-é az smafu?

 14. noirp — 2015-02-06 17:37 

@flashbang52:
Trágya-Fukusima.

 15. Rumcájsz von Jicsin — 2015-02-06 17:46 

Mindenki nyugodjon le!!

Mr x% megmondja a tutit!
„Ez egy magán médiavállalkozás, amelynek van szemmel láthatólag egy belső, munkaügyi vitája” – ezzel kommentálta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke Simicska nyilatkozatait.
Holott!!!
„Ez ennek a médiavállalkozásnak a belső dolga, a Fidesznek nincs erről álláspontja és nem is lesz, nem fogja ezt kommentálni, nincs is rá okunk”
Kósa szerint egyszerűen csak „van most egy belső vita a tulajdonos és a menedzsment között”, de a Fidesz közben kormányoz, a politikai hatalomgyakorlás pedig nem a sajtón keresztül történik.

http://hvg.hu/itthon/20150206_Kosa_Lajos_Simicskarol_Ez_egy_belso_munka

 16. noirp — 2015-02-06 18:50 

@Rumcájsz von Jicsin:
Ah, az a gyorsnaszád…

https://www.youtube.com/watch?v=Nwc0shJ2aYc
(U96: Das Boot)

 17. komojtalan — 2015-02-06 21:50 

Hogy várható az túlzás. Ezek az emberek(?) feltettek mindent egy lapra, de sajnos(?) a vesztőre. Az hogy mikor fognak bukni nem tudni. Lehet pár hónap, az is lehet, hogy a kormányváltás után. Ki fogja utána őket alkalmazni? Ha én tulajdonos lennék még a környékről is elzavarnám őket, nem hogy felelős pozíciót adjak nekik. Mert hogy lesz kormányváltás az egyre biztosabb. Én teszek egy olyan kijelentést, hogy Orbán 2016 januárjában már nem fog évet értékelni. Elég bátor dolog elismerem, de egyre több és egyre hatalmasabb ellenséget szerez, ráadásul nem is tudni miért? A németek túl nagy falat volt neki, erre neki megy a Simicskának. Persze teljesen érthetetlen Simicska reagálása a reklámadóra, illetve a kapzsisága miatt érthető. Ezt az 5% -ot is sajnálja, másnak az 50% sem sok. Nem is tudom hol olvastam, hogy a diktatúrákat belülről szokás megdönteni, ez történik most a Fideszben. 2010 -ben még rengeteg ellopni való volt, jutott mindenkinek. 2014 -et még kihúzták a választások miatt, de a következő választás messze van, most akarták elrendezni a dolgokat. De nem tudnak gondolkodni, nagyon távol állnak a valóságtól, ahogy rengeteg törvénynél is látszott. Azt hiszik hogy a már most sem nézett M1 pótolja a Hír TV -t a változások után(!) (hehe), a MN -t meg a többi újságot kivéreztetik és fillérekért megveszik. Ez nem így lesz, Simicskának bőven van pénze a bosszúra, nem fogják megkapni. Liszkay már el is adta az érdekeltségét, ami nyilván csak papíron volt az övé. Ha nem lesz több agymosás, egyre több dolog kerül ki a jobb oldali nyilvánosság elé ki fog a Fideszre szavazni 2018 -ban? A mostani népszerűségvesztést milyen eszközökkel fogják visszaszerezni? Rezsicsökkentés már nem megy, mert egész egyszerűen nem lehetséges. Népszerű sajtójuk nem lesz, akkor hogy? Orbán tévedhetetlensége is már oda, csak vesztő kártyák vannak a kezükben. Ha akarnak valamit úgy mint Fidesz, nem lesz más választásuk csak Orbánt lemondatni. Talán 1 év nem lesz elég, Gyurcsány is sokáig húzta, de azért a 2015 -öt tartom.

 19. hadrian77 — 2015-02-07 20:11 

Az megvan az Oroszlánkirályból, amikor Zordon hiénákkal építi fel az új rendet és a végén a hiénák szedik szét? 🙂 Ha van egy kis szerencsénk, akkor a végén kicsinálják egymást.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.