Olvasom, hogy van 150 milliárdocska a városliget átalakítására olyanra, hogy az úgy nézzen ki, mint Kazincbarcika egy esős novemberi délutánon. Vonatkoztassunk most el attól, hogy 150 milliárd forintra égetően nagy szükség lenne máshol az országban, fogadjuk most el, hogy ez egy megalomán projektre el van különítve és punktum. Ne foglalkozzunk azzal, hogy hány helikoptert lehetne ebből venni tiszai árvizek mentési munkáit segítendő, vagy épp hány ócska Ikarusz helyett járhatna csilivili MAN szerte az országban. A lélegeztetőgépeket végképp felejtsük el. Ezt a pénzt most eltapsoljuk.
Hova építkezünk? Naná, hogy nem a zsebkendőnyi Városligetet rondítjuk össze. Akartak már Budapesten egyszer világkiállítást csinálni, és nem is volt az hülyén gondolva (más kérdés, hogy pénz, az nem volt rá, de ezt most hagyjuk). Ott kínálkozik a Soroksári út, a Ferencváros Rendező és a Határ út által határolt rész, amelyen gerincútként megy végig a villamos a Gubacsi úton, és tele van gyönyörű, régi, téglából épült, bármikor műemlékké nyilvánítható ipari épületekkel.
Mást sem kell tenni, mint kitakarítani a bérlőket, ahol lehet, megegyezni egy-két ingatlanfejlesztő céggel, és a régi ipari épületeket felújítani, illetve a nagy zöld területekre, amelyeket lakóingatlan-fejlesztésre amúgyis alkalmatlanok (a rendezőpályaudvar miatt) felhúzni három múzeumot. Ezekből egyet a hagyományos Makovecz-szittyaturul stílusban, egyet a pályázat legjobb magyar-, egyet pedig a pályázat legjobb nemzetközi résztvevőjének tervei alapján kell felépíteni.
Némi tereprendezési feladatként a 2-es villamost összekötni a Soroksári mellett futó HÉV sínjével és az Illatos útnál bekanyarítani a Gubacsi úton futó villamos sínjéig hogy az új kultúrnegyed egyetlen villamosjeggyel elérhető legyen a belvárosból.
A negyed szélén lakókat kell még elköltöztetni (és itt bizony szorosan együttműködni mindenféle emberi jogi és társadalmi integrációban járatos szervezetekkel, mert egész Budapest egyik legrosszabb cigánygettójáról beszélünk)
A végeredmény egy régi, de felújított ipari műemlékekből álló kultúrnegyed, amely egyszerre működő ipari környék és szórakoztatónegyed (pl. ott van a Zwack-gyár, szerintem a saját házuk táján ők is szívesen látnának ilyesmit). Vannak nagy zöld felületek, esetleg szabadtéri koncertekhez, ki lehet alakítani egy 2-3-5000 méteres futókört, az évi rendes Bp-maratont el lehet erre hozni.
Emellett van három emblematikus épület, amelyet lehet mutogatni, mint a bilbaói Guggenheim-múzeumot. Az egész negyed kapuja a MüPa-Nemzeti kettős, megközelíthető több irányból villamossal (hiszen a Határ út felől is bejöhet a villamos) vonattal két vonalon is.
Ha a Vegyiműveket és a Közvágóhidat is hozzácsapják a dologhoz, akkor az eredmény egy, a városliget méretét többszörösen meghaladó, világhírű, pezsgő kultúr-bulinegyed lesz, amely a Külső-Ferencváros és Pesterzsébet ingatlanfejlesztését is beindítja.
Minderre lehet, hogy már kevés a 150 milliárd forint, bár azért a nagy részére elég. A baj ott van, hogy az előző posztokban tárgyalt kormányképtelenség és megbízhatatlanság fékezi a gazdaságot, és annak itt is megmutatkozik minden hátránya.
Normális (fujfuj, elhatárolódom!) kapitalista viszonyok között ugyanis az állam egy ilyen projektre fellő egy állami tulajdonú részvénytársaságot, 100 milliárdnyi tőkével. Leszerződtet egy csomó nemzetközi hírű művészeti-építészeti embert (a saját elmebeteg kurzusművészeit kárpótolja egy külső-mucsajröcsögei szívcsakra-emlékparkkal).
A projektcég ezek után bemutatja a projektet egy csomó olyan helyen, ahol ez érdekes lehet. Nyilván ezt a komplexumot el kell majd látni kereskedelmi egységekkel, mobilhálózattal, miegymással. Az üzleti célú helyiségek hasznosítása is érdeke lesz egy csomó ezzel foglalkozó cégnek. Röviden és magyarul: érdekükben áll, hogy a komplexum elkészüljön, a tervek jók. A cégek vagy saját maguk, vagy a cégek mögött álló befektetői csoportok szívesen tennének a dologba pénzt.
A projektcég tehát másik százmilliárdért kötvényeket fog kibocsátani különböző osztályokban és lejáratokban. A kötvények kibocsátására felkért bankok azzal fogják kibocsátani a kötvényeket, hogy azokra garancia van, amely garanciát egyébként a félretett ötven milliárdból (illetve annak töredékéből) a magyar állam szépen finanszíroz. Ha baj lenne a megtérüléssel, akkor a projektcég szépen eladja az egyik múzeum üzemeltetését és egy másik projektcégnek és meg is van a rejtett állami intervenció gyönyörű példája.
Mindez persze azzal jár, hogy a 150 milliárdból nem lehet harmincat azonnal ellopni. Körülbelül 7-10 milliárdot lehet körülbelül három év leforgása alatt ellopni, aztán viszont a következő húsz évben, még minden évben kétmilliárdot, ami jelenértékben kb. ugyanott van. (A húsz év alatt befolyó negyven milliárd kb annyit ér, mint a ma ideadott harmincmilliárd, ezt itt és most nem fejteném ki, a „jelenérték” kifejezés megguglizása sokat segít.)
Ezzel röviden igazolja a tételt, hogy a kapitalista országokban is lopnak (hogyne lopnának, nem mennyország az, csak kapitalista) viszont sajnos azt is, hogy igazán menő fejlesztéseket csak megbízható üzletemberekkel lehet csinálni. Az meg nálunk, legalábbis ebben a léptékben nincsen. Ebben a példában ez 100 milliárd forintjába került az országnak. Mindenki legyen nyugodt, a mód és a mérték is sajnos mindennapos.
26 hozzászólás
1. professzorpizka — 2015-06-15 11:09
És a Soroksári út másik oldalán levő egykori Nagyvásártelepről még szót sem ejtettünk…
2. noirp — 2015-06-15 12:01
A Ligetbe szarás ingere szerény hülye véleményem szerint valamiféle rögzült reflex. A millenáris építkezések lázának „for dummies” változata.Má’ a ferencjóska is oda építtetett, ott volt a Regnum Marianum, a _dísztrübin_ , a felvonulás, hát akkor hol máshol legyünk megalománok!
Csak a Liget!! (áthallás? hát istenem)
Más.
A Vegyiművek területével az a gond, hogy jelen pillanatban kis hazánk egyik legocsmányabb vegyihulladék-temetője az a terület (azért nem mondom, hogy a legrondább, mert lehet, hogy még vannak nem ismert aspiránsok az országban). Felirat nélküli, szétrohadt göngyölegek, nyitott medencék, itt-ott érdekes színvilágú csapadékok, stalkeres hangulat uralg ott vagy húsz éve. Idén áprilisban a 444 kirobbantotta a balhét, hogy mégis, ez itt mi a faszt keres a város közepén?
Volt szerencsém végigkövetni a koomentfolyamot a „gyurcsányahibás”-tól és a „zsidó greenpeace csak riogat, nem hiszem egy szavukat”-tól a „nincs itt semmiféle problémá”-n és az „itt a világvégeee”-n át a józanabb, szakmaibb kommentekig.
Fenntartom az ott leírt véleményem, hogy az a rakás szar a vegyipari szakma szégyene. (Én se tudtam róla, így tkp enyém is.)
Hanem: azt el is kék takarítani, mégpedig sürgősen. Talajcserével, ártalmatlanítással együtt 15-20 Mrd Ft-ot becsülök a költségekre (plusz 20% lopás); bár csak talajvíz-szivattyúzásra elkúrtak már ott 1,4 milliárdot, így lehet, hogy többel kéne számolni.
És mondjuk öt évet, mire azon a talajon már megél egy park és oda lehet ereszteni nőt-gyereket-öreget.
Utána el lehetne azon morfondírozni, hogy egy vegyészeti/technológiai múzeumot csináljunk-e netán a készülékek maradványain; olyat, amit esetleg látogatnak is…mert van ugyan már egy ilyefféle Várpalotán, a várban, de az kb. a Veszprémi Egyetem lomtalanításából és a magyar vegyipari cégek reklámstandjaiból áll, laikus nemigen látogatja. (Már a várkapuról is leszedték a feliratot.). De amíg eljutunk a pripjatyi filmekből ismerős látványtól és a húgysárga talajvíztől odáig, hogy Pistike a vezérlőpultnál lilára festett vizet keringet mindenféle fasza gépekben, és/vagy megtanulja, m’ért kell a műanyagot külön kukába dobni, a hipót nem keverni a vízkőoldóval stb.,
még hosszú idő és sok pénz kellene.
Meg az, hogy ha már egyszer elkezdték a projektet, ne dúrják szét a legközelebbi választásokon CSAK azért, mert az előző garnitúra kezdte. Ez mondjuk az egész rehabilitációs tervre vonatkozna, szerintem. Khm, bilibe lóg a kezem.
3. Tromb74 — 2015-06-15 13:16
@noirp: Igen, elképzeltem, ahogyan a világ minden tájáról özönlenek az érdeklődők, hogy megnézhessék a vegyészeti múzeumot 😀
4. flashbang52 — 2015-06-15 13:44
Pedig nem is kell messzire menni. Ruhr vidék. Én anno csak fényképeken láttam ( na ez a titkos felvétel elvtársak a Leopárd 2 gyárról ez meg itt a Singer varró és géppuskagyár: Tessék jól bevésni, hogy hova helyezzük el formázott töltetet a főgenerátorház kiiktatásához)
Aztán az élet megadta, hogy láttam élőben pár éve és nem hittem a szememnek. Az egész Ruhr vidéki gyárkomplexus egy bazi nagy vidám és kulturparkká változott. Nappal: gyerekek, családok, kultúra, este: koncertek komoly és könnyűzene, éjszaka: bárok táncos zenés eszméletvesztés (+ rosszlányok látható rosszfiúk nélkül) Olyan unalmas ( nem igaz) német precizitással.
Frau Würtstenbach és zergetollas párja arra panaszkodott, hogy eddig a koromtól szenvedtek most meg a sok hülye túristától ( a korom állítólag jobb volt) Ennek ellenére a bögyös kassenführer reggelig pakolta az élére állított eurós banjegyeket.
5. porkiparkasz — 2015-06-15 14:29
A közvágóhíd kilóg a sorból, az erőteljes tempóban és visszafordíthatatlanul alakul át lakónegyeddé.
Ellenben az emlegetett régi Nagyvásárcsarnok területén leállt minden fejlesztés, ott lenne lehetősége az államnak mozgolódni, már csak azért is, mert páratlan érték a közvetlenül a Soroksári-Dunához kapcsolódó terület, ahol simán lehetne egy Kopaszi-gát GRAND kiadásban, múzeumokkal, éttermekkel, vizisportokkal, strandokkal.
6. noirp — 2015-06-15 14:52
@Tromb74:
Höhö, elragadott a HÉV (a szakmai) 😀
De én azért nem csak szűkenvett vegyészeti múzeumra gondolnék — ha már ötletelek —, pláne nem a jelenlegi módon, poros laborfelszerelések és poros makettek képében. Hanem valamiféle technológiai skanzenra, ahol a nép, az istenadta megnézhetne és megtapogathatna minden jófélét a készülő napelemtáblától a műanyag-visszaforgatásig. Miből van a szatyor, az okosteló, a tusfürdő, árt-e a mikrózás a víznek [nem, de nagyon elterjedt babona]; honnan jön a kőolaj? mi lesz belőle, a gyógyszertől a kocsialkatrészen át a pillepalackig?
stb. Miért volna ez lehetetlen vagy érdektelen? Nem azért az egy húszért, de öt átlagemberből 3-nak lövése sincs, még akkor sem, ha amúgy rettentően zöld és környezettudatos.
N. B. a londoni tudományos és technikai múzeumban is töménytelen látogató van; pedig ott aztán külön van vasút-, hajó-, röpülő-, vegyész-, geológiai és szám.tech. részleg van, 1-1 emeletnyi. És lehet, hogy valamit kihagytam 🙂
7. flashbang52 — 2015-06-15 15:29
@noirp:
Mondom, hogy Ruhr. Ott bevittek minket egy baszom nagy épületben Gasometer vagy mi a bánat. ( bolyongtunk benne egy fél napot és nem láttunk mindent) No ott voltak ilyenek, hogy hogyan lesz a kovakőből taktikai atombalta Éltes családapák és csemetéik egymást lökdösték arrébb, hogy „kék vizet pumpálhassanak a sárga tartályból a piros csövön keresztűl” mert azzal beindítottad az imitált hidrogén/ hélium fúziót és csináltál egy mini napot.Ha ezzel megvoltál jöhettek a bolygók 🙂
Ott tényleg mindenki megértette, hogy nehéz istennek lenni 🙂 E mellett számtalan, kohász/ vegyész/ bányász /stb múzeum volt. Főleg interaktív.
8. panamajack — 2015-06-15 15:30
Panamában is eszébe jutott a fejeseknek valami ilyesmi, pedig az még csak nem is Európa…
http://www.arch2o.com/biodiversity-museum-frank-gehry/
9. panamajack — 2015-06-15 15:35
@flashbang52: Az egyik legérdekesebb múzeum, ahol valaha is jártam, Nürnbergben a régi Reichsparteitage területén a náci párt és mozgalom történetét bemutató hatalmas kiállítás. Na kérem, EZ az emlékezetpolitika, nem a Gábriel…
10. flashbang52 — 2015-06-15 15:47
@panamajack:
Huh Megvolt. A film/fotó gyűjteményükre rávetném magam ( a következő 20 évben )
11. hadrian77 — 2015-06-15 19:11
A Vegyiművek elég gázos, mindent el kéne bontani és több méter mélyen kiszedni a talajt és megsemmisíteni, ha ehhez hozzátesszük a rekultivációt, akkor máris elköltöttük a 150 milliárd nagy részét.
Mindazon által a gyurcsányi 100 napos program és egyéb sziporkák kutya faxa ezekhez az ötletelésekhez képest.
12. pandacsoki — 2015-06-15 20:01
ha ennyire képben vagy az építészekkel, ugyan sorolj már fel legalább 1 db „elmebeteg kurzusművész” építészt, mert én nem ismerek ilyet.
13. pandacsoki — 2015-06-15 20:04
@flashbang52: „bögyös kassenführer”
Kassenführerin, mär ha nő volt az illető 🙂
14. Tromb74 — 2015-06-15 21:16
@noirp:
Oké, támogatnám az ötletet. De azért gondolom, te is észrevetted, hogy a világkiállítás témája a környezet, fenntartható fejlődés miazmás, oszt mi ezt tudtuk hozzátenni.
Amíg izzadságszagúan azt próbáljuk bizonygatni a világnak, hogy van kultúránk, meg mindenkibe megpróbálunk beleerőltetni egy tál gulyást, meg egy kupica pálinkát, addig itt szó nem lehet szárnyalásról, korszerűségről meg hasonlókról.
Nekünk először pszichoterápiára kéne elkölteni 150 milliárdot, addig minden nagyívű beruházás csak ablakon kiszórt pénz.
15. flashbang52 — 2015-06-15 23:37
@pandacsoki:
Hát meglehetősen lányból volt 🙂
Németül nagyon keveset tudok csak azt írtam le ami a kis kuckója ajtaján szerepelt 🙂
Úgyhogy hiába hajtogatta, hogy Leg mir Handschellen an!
Nem értettem 🙁
16. pandacsoki — 2015-06-16 08:09
@flashbang52: ilyenekkel én is szívesen ápolnám a szoros német-magyar barátságot!
17. pappito — 2015-06-17 01:36
@noirp:
„megtanulja, m’ért kell a műanyagot külön kukába dobni, a hipót nem keverni a vízkőoldóval stb.”
ezt meg kéne tanulnia az áltisiben tudtommal. persze ettől még egy látványos, nyomkodós-keringetős izé rohadt sokat segítene, az igaz.
18. pappito — 2015-06-17 01:40
amúgy miért kéne ésszel lopni, ha erőből is lehet?
19. noirp — 2015-06-17 07:49
@pappito:
Hát hogy ezt jelen oskolarendszerben meg nem tanulja, az holtbiztos. A nukleofil szubsztitúciót lehet (illetve letanítják neki).
20. untermensch4 — 2015-06-17 13:44
@noirp: OFFtopic de eszembe jutott egy eset amikor az illető alatt recseg a linóleum ahogy pult előtt toporog (már két órányi intervallumban késte le a „következővel megyek” buszt, lassan sörözgetve) és azt mondja: „Ezért utűlom a vegyészeket, akármit csinálnak vagy ragad vagy robban.” 🙂
Bocs. 🙂
21. untermensch4 — 2015-06-17 13:45
@untermensch4: „utűlom” helyett utálom. De ízlés szerint lehet hosszú „ú” is.
22. noirp — 2015-06-17 18:13
@untermensch4:
off indul
Semmi gond 🙂 Megsúgom: még büdös is, nemcsak robban, vagy ragad.
Drűga vagy 🙂
off vége
23. komojtalan — 2015-06-18 11:10
@noirp: Mi tanultuk, de szerintem én sem tudtam amíg nem olvastam, hogy volt egy okos takarítónő aki vegyítette a kettőt, meg is halt. A tanárokon sok múlik, én mindig is utáltam a kémiát, a leggyengébb tárgyam volt. Viszont – most sokan bolondnak néznek 🙂 – a matematikát mindig is szerettem, valószínűleg olyan tanáraim voltak. Ezért nem vagyok kémikus, ellenben a matematikai tudásom nap mint nap használom, szerencsére nem vagyunk egyformák.
A cikkhez hozzászólva, lehet a számítás jó, de a 30 milliárdot mi lopjuk el, ellenben a 40 milliárdból csak egy rész lenne a mienk, ami nem mindegy. És ami a legborzasztóbb: Ezt le mered írni, ráadásul igaz is. Ha mindenki tudja – már pedig mindenki tudja – miért nem teszünk ellene? Én, te, mi kevesek vagyunk hozzá, kinevetnének, de 10 millió embert (na jó vegyük le a tolvajokat, 9.5 millió) miért tűri ezt? Miért nincs egy becsületes(ebb) ember, aki elkezdené a változásokat?
24. untermensch4 — 2015-06-18 22:25
@noirp: 🙂 másik blogon sehogy sem tudtam elmagyarázni egy arcnak hogy a humor az humor, nagyon különböző is lehet, meg olyan sz.r is mint az enyém… 🙂
25. untermensch4 — 2015-06-18 22:29
@komojtalan: Azért nem mert amiként érzi az ember hogy ő maga kevés, úgy érzi azt is hogy a lopás egyre demokratizáltabbnak tűnik, egyfajta sport/művészet jellegét ölti. S mivel közpénz („saját magamtól nem tudok lopni!”;) ) feléled benne a sportember és végül körbelopkodni próbáljuk egymást, közte magunkat. Érett deformitása lehet ez a kádári összekacsintásnak. A kevésbé sportos/művészi hajlamúak külföldre igazolnak.
26. untermensch4 — 2015-06-18 22:36
@pappito: Pont ismertem vkit akinek egy nagyon makacs folttal vívott felmosási küzdelem közepette jutott eszébe hogy a férje „hozott a gyárból” egy kis sósavat. Ahogy a kettes számú vödörrel az első felmosómozdulatra pezsegni kezdett a padló rögtön eszébe jutott a lényeg a klór és a sósav közötti összefüggésből (képlet nélkül) és akrobatikus elemeket felvonultatva robbant ki a házikóból, hóna alatt két gyerekkel akik úgy érezték millenium falcont sikerült építeniük a lego-ból… 🙂
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.