Szembenézés

Úgy esett, hogy meghívódtam a Szembenézés Alapítvány (honlap, facebook oldal) által szervezett Hűlt helyek című sétára, amelynek témája az egykori zsidónegyedek a várban. Ezekből ma már a felszínen semmi se látszik, mindegyikre ráépítettek több rétegben.

Nem is nagyon megyek bele annak a leírásába, amit láttunk (illetve nem láttunk, mert van rajta öt méter új kőfal). A Budapesti Történeti Múzem régésze, aki a feltárásban is részt vett, avatott idegenvezetőnk volt. Szakmai volt, pártatlan, tényszerű, és fellépésében volt egy kis egészséges Juhász Árpád-i magyarázás.

Ahogy minden középkori városnak, úgy Budának is része volt a zsidóság. Emlékeik nem fontosabbak vagy érdekesebbek mondjuk a katolikus német polgárság emlékeinél, vagy a különböző ostromok idején emelt erődítéseknél. De nem is érdektelenebbek.

A néhány civil által, összekoldult pályázati pénzből szervezett, lelkes és kiváló szakemberek által megtartott vezetés azonban másra is rámutatott.

Arra, hogy a Várat egy hatodosztályú balatoni hekkbüfé szintjén üzemeltetik.

Ez a séta megmutatta, hogy van zsidó vár. De van török vár, katona vár, német vár, magyar vár, nemesi vár, polgári vár. Van középkori vár, hódoltság alatti vár, van felvilágosodás-kori vár, Habsburg-vár, Horthy-vár, Waffen-SS vár, Kádár vár.

Vannak történészek, akik messzebb látnak annál, minthogy valamiféle kádári panírba forgatott nemzeti romantikát etessenek a turistákkal. Akik egyébként tojnak erre a romantikára, miután ez mindenütt a turistamenü része.

Jobb esetben a legutolsó történeti kor látszik, rosszabb esetben – mint a labirintus esetében – hol  Drakula-múzeum, hol pedig valami misztikus baromság működik. Jól láthatóan az értékes vendéglátóhelyek kiadásában kimerül az igyekezet, és senkit sem érdekel az elképesztő történeti mélység és változatosság, amely a Vár nyolcszáz éves történetét végigkísérte.

Pedig nem lenne nehéz. GPS- és QR-kód olvasós alapon ezt a hatalmas információmennyiséget okostelefonon szépen, rendszerezetten lehet tálalni, multimédiás anyagokkal bőségesen támogatva. A Vár területe nem túl nagy, nem olyan vészesen sok pénz egy dedikált wifi kiépítése, de biztos lenne rá szponzor is. Innentől kezdve csak az lenne a feladat, hogy a tartalmat folyamatosan szerkesszék, fejlesszék, de erre ugye több múzeumot is fenntartanak.

Alighanem ezt a zsidós témát bármelyik zsidó kulturális szervezet lelkesen megírná. A törökök nyilván nagyon szívesen lektorálnák a róluk szóló részeket. A Hadtörténeti Múzeumnak se igen kéne kétszer mondani, hogy segítsenek, de  a Várban levő német követségről se igen zavarnák el bottal az érdeklődőt, ha mondjuk három-négy második világháborús fotón levő személyek azonosításához kérne segítséget a bemutató szervezője. Az egykor a Várban palotával bíró arisztokrata családok nyilván szívesen látnák újra – ha csak virtuálisan is – a nevüket és címerüket a Várban.

Az, hogy ez milyen bevétellel járna mindenkinek, azt nem is részletezzem. Mindenki szorozza be gondolatban a zsinagóga romjai miatt egy órával tovább maradó izraeli turistacsoportok, az okostelefonjaikkal a bástyára török basát varázsoló törökök, a középkori zenébe belehallgató japánok többletfogyasztását az ötszáz forintos ásványvízárfolyammal. Na ugye.

A legszebb az, hogy a tartalom megszületését „csak” koordinálni és szerkeszteni kell, mert rengeteg lelkes ember szeretné megcsinálni. Az ő munkájukból és lelkesedésükből kaptam ízelítőt a sétán.

Meg sajnos abból, hogy a teszetoszaságot, a házmester-mentalitást, a tahóságot nehezebb lesz kiűzni a várból, mint a törököket. De nem lehetetlen. Lotharingiai Károlynak sikerült, nekünk is fog.

15 hozzászólás

 1. marcipan — 2015-07-12 20:26 

akkor kell valaki aki a meg akarja csinálni meg pénz. a koordinációt vállalom 🙂

 2. professzorpizka — 2015-07-12 20:31 

@marcipan: Rád a hadsereg alaki kiképzőközpontjában számít a haza 😀

 3. Tromb74 — 2015-07-12 21:59 

Szkeptikus vagyok az ilyesmivel kapcsolatban. Pénzt lehetne rá talán szerezni, lenne aki megcsinálná az informatikai részt meg a dizájnt is. De hogy a tudós urakat rábírni, hogy összegyűjtsék, megírják stb. Hááát. Pláne rendszeresen bővítgessék, aktualizálják.
Egy ismerősöm a Mezőgazdasági m- ben dolgozik a marketing osztályon. Amikor odakerült látá hogy a biszbasz eldőlt a vitrinben, hertyőcéről meg elillant a spiritusz, oszt oszladozik. Aszongya, ő szívesen rendbe rakná.
Neeem, azt csak a hertyőce felelős professzore matathatja. Na azóta is…
De mi is dolgozunk tudós urakkal. 3 éve reszelnek fejenként 80 oldalnyi jelentést egy zsebkendőnyi Szahara darabról, aminek a geológiai változatossága négy féle homokkőből , három féle homokból, meg némi konglomerátból áll.

 4. flashbang52 — 2015-07-12 22:08 

Lotaringiai Károlynak is csak akkor sikerült amikor 1 a 8 hoz volt a védő/ támadó arány 🙂 és beszállt fél Európa. Szóval ha minden várbeli árusra jut legalább 8 történész akkor lesz itt változás 🙂 és az EU is megtámogatja pénzzel.:)

 5. marcipan — 2015-07-12 22:41 

@professzorpizka: kár h ehhez véletlenül pont értek, ahhoz meg nem.

 6. professzorpizka — 2015-07-12 22:50 

@Tromb74: a recept a civiliek+tudósok formula, itt is ez működött. Meg akarja csinálni, aztán a fiatal tudós, aki nem akar fél lábon állni, míg a professzor urat megüti a guta, jön és segít, mert nem bírja a pontatlanságot, meg mert kap havi 50kHuf pályázati pénzt amit egyébként tíz év múlva kapna meg, docenssé kinevezésekor.

 7. pandacsoki — 2015-07-12 23:24 

Egyébként van egy olyan, hogy Magyar Turizmus Zrt. Ezek szerint ők sem állnak a helyzet magaslatán? A kontraszelekció keze oda is beteszi a lábát? Ha meg nem, akkor tán fordwardold nekik az ötletbörzét…

 8. hadrian77 — 2015-07-13 09:08 

Ez nem csak a ott van így. Tavaly a szigligeti várról volt egy rövid bemutató a tévében, volt egy ember korhű jelmezben, beszélt a középkori viszonyokról, aztán nagyrészt a kezében lévő visszacsapó íjjról és a hunokról. Tavaly Győrben a Szent László napokon nagyon jópofa műsor volt, középkori nehézgyalogos csatával, vívásbemutatóval, etc. Az idei program tele volt baranta meg hun íjjász műsorral.

Nagyon kevés az a hely, ahol korrekt program és tematika van.

 10. untermensch4 — 2015-07-13 17:14 

@hadrian77: A jelmezes hagyományőrzők eléggé meg vannak lőve azzal hogy drága a ló, mi meg ugye csak és kizárólag lovasnép lehetünk az utolsó vh-ig bezárólag. Mondjuk némi koordinálás csodákra lenne képes ebben is, idén voltam a „Szolnoki csata” fedőnevű előadáson, tűrhető volt a helyszín, sz@r a konferálás de a közönség is kapott lőporfüstöt (sajnos munka- és tűzvédelmi okokból nem lehettek rendesen megtöltve a fegyverek és a szuronyrohamnál sem bontakoztathatták ki a tehetségüket, pedig eredetileg az volt a lényeg…). Viszont messzi földről jöttek ilyen korabeli jelmezesek úgyhogy tényleg voltak labancok is… 🙂

 11. flashbang52 — 2015-07-13 17:57 

Dottore Te nekem nagyon gyanús vagyol ??? !!! Te itten leirol dógokat osztán kisvártatva megjelenik napi sajtóban mint a kurmány legújabb programja meg egyéb hasonlók! Ésezmár nem a zelső eset. Nincs neked egy habonyárpi cimkéjű gumiálarcod amit csak londoban szoktál felvenni ? Mer az a gyanús ami nem gyanús!
Itt a bizonyíték

http://www.hir24.hu/Belfold/2015/07/13/Nem-dul-a-torok-de-kiepul-a-vegvarrendszer/#sl

 12. hadrian77 — 2015-07-14 12:19 

@untermensch4: Szombathelyen meg tudják csinálni a római légiós felvonulást megbemutató csatát. Amásfüzitőn is van egy légiós tábor. Olyan széles skáláról lehetne válogatni. A győri csatát is szépen el szokták játszani, bár mintha idén nem lett olna.

 13. untermensch4 — 2015-07-14 19:47 

@hadrian77: 🙂 eszembe jutott amikor a „rómaiak” segítegettem egy időben, kevesen voltak a csatához amit ígértek a városi programok közé. A rossz szervezés oda vezetett hogy egy (azaz egyetlen ember) légiós és kettő szarmata küzdelmét élvezhette a közönség. Szegény légiós nem volt az a spártai típus (ezért is lettek kevesen, az előzetesen beleszámolt germán vendég-klubról későn derült ki hogy ők „full-contact” lépnek fel csatailag, kis túlzással csak a fegyvereket nem élezik ki…), a pajzsa is furnérból volt egy vékony réz dudorral a közepén, mi meg két rendes vadkanlándzsával indultunk harcba, előzetes koreográfia vagy gyakorlás ohne… Nem sokon múlt hogy lemészároljuk szegény légiót 🙂 A közönségnek viszont tetszett, talán érezték hogy a harc tényleg vérre mehet 🙂

 14. Tromb74 — 2015-07-15 08:08 

@professzorpizka:
Ja, nekem is az a tapasztalatom, hogy a fiatal tetre kész palánták beindítják a dolgot, a professzorék meg oda sündörögnek, „hogy igazából az úgy van…”
ez így alapvetően működhetne szakmailag.
A másik gond, amivel szembesültem, hogy pályázati pénz van bőven, akár az euból is, csak hát a felhasználás.
Minket is megkerestek ilyen aplikáció készítés céljából, természetesen egy kormány közeli pályázatíró cégtől. Mer’ itt nem úgy működik a dolog, hogy van egy jó ötleted, keresel egy hozzá nagyjából passzoló pályázatot oszt ahhoz igazítod az álmaidat, hanem az un. pályázatíró cégek rábukkannak egy adag pénzre, amit el lehetne lopni, keresnek egy kellőképpen korrupt céget, akinek van némi releváns szaktudása, megmondják hogy sajnos az összeg fele az elmegy a pályázatírásra 10-10% zsebbe az illetékes elvtársaknak, még némi kenőpénz ide-oda, a maradék 15-20%-ból meg csináltassák meg az unoka tesóval a melót, de leginkább lopjanak valamit, ami még éppen átmegy a szűrőn, oszt minden le lesz vajazva.

Ezzel több probléma is van.
– A maradék pénzből kb. lószart lehet csinálni, mindenféle frissítési, meg fejlesztési lehetőség nélkül.
– A másik baj, hogy a ganéjba kell megmártózni a profit érdekében, és onnantól kezdve a zsebükben leszel, ez a zseb pedig többnyire Simicska (vagy valami hasonló figura) zakójára van varrva.

Szerintem az egyetlen járható út ha saját erőből csinálsz egy startup-ot, kitalálsz valami frankó dolgot, levédeted jobbról-balról, csinálsz demót, faszájos prezentációt, osztán ha eléggé inovatív meg forradalmi, meg mittudoménmi, akkor megnyersz valami (lehetőleg pénzdíjas) nemzetközi pályázatot, majd elkezdesz kilincselni mindenféle befektető, finanszírozó, lelkesedő piaci szereplőknél.
Elég rögös út, de itt egy példa:

http://hvg.hu/enesacegem/20150429_Budapest_valhat_az_online_hirdetesi_csala

 15. komojtalan — 2015-07-19 13:19 

@Tromb74: Alapvetően egyetértek, a világban sok mindenhol működik a civil összefogás, itt nem. A legjobb esetben nem tesznek keresztbe, de hogy segítsenek? Netán önzetlenül? Itt egy másik példa: http://index.hu/tech/2015/06/08/zsambek_legvedelem_muzeum_bezaras/ Lett egy csomó EU -s pénz, azt el kell költeni (jobb esetben nem ellopni). Azt hogy ott egy több éve működő valami volt aminek felújítására töredék összeg elég lenne senkit nem érdekel. Még szerencse hogy műszaki dolgokat meg lehet menteni csak fanatizmusból, jó példa erre a Li 2, vagy a Mig 21 -es gép.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.