Legújabban a Böcskei Balázs és Békés Márton könyvéről írott kritika (Itt van) irányította a figyelmemet a magyar szellemi élet, annak is az aktuálpolitikával foglalkozó szeletének egy érdekességére.
A kritika nagyon helyesen foglalkozik a magyar szellemi élet dzsentrifikációjával, és azzal, hogy cikkek, állásfoglalások, nemzetmentő koncepciók jelennek meg szinte naponta úgy, hogy a szerző jól láthatóan még a kérdés wikipédia oldalát sem nézte meg. Naponta derül ki valami nagyívű, irányvonalat szabó, és mérföldkő jelentőségű szerzőről, hogy szerinte a Szörnyeteg száma az majd a 999 lesz, mert egyszer látott életében Bibliát, akkor is fejjel lefelé tartotta. Aztán persze az ilyen álláspontok kitartó hirdetésével és az épp regnáló párt érdekeihez igazításával tanszékvezető egyetemi tanárságig lehet vinni, esetleg valami jó kis kutatóintézet Olümposzának tetejéről szórt villámokkal lehet irtani az Ész talpasait.
Ez mind nagyon valós és szomorú. De van itt valami, ami szintén szomorú, ugyanakkor vicces.
Pár éve G. Fodor Gábor, a magyar politikatudomány egyik legszórakoztatóbb futóbolondja írt egy cikket a faszról. Arról megoszlanak a vélemények, hogy olyan faszról írt, amelyet magának szeretett volna, vagy mivégre volt az a gyönyörű allegória, amelyet azért a legtöbben úgy értelmeztek, hogy (a Viktorba közismerten fülig szerelmes – naná, a századvég stratégiai bubijaként én az lennék – szerint) Viktor a Nemzet homlokán (de az is lehet, hogy mellkasán) ágaskodó méretes, legalább félkönyöknyi, kőkemény élfallosz.
Ha hinni lehet a kritikának, ez a másik két kiváló gondolkodó (a nevükhöz vissza kellene görgetnem a poszt elejére, vagy 21 collos monitor előtt írni) is valahogy eljutott oda, hogy a Nemzet, az Ország, a Band of Brothers attól van, hogy zordan néző, izmos, jó kemény faszú, töretlen munkamorálú, büszke férfiak harcolnak a Nemzetért.
Mielőtt erre terelődne a szó, odaterelem én magam: elég nagydarab vagyok, tudok zordan nézni, és bizonyos független vélemények szerint a többivel sem szokott gond lenni. A független véleményalkotók kizárólag hölgyek. Sőt, kapálni is tudok, bár nem szeretek.
Tehát ott tartunk, hogy a nyugatias elbuzulás a világ tönkremeneteléhez fog vezetni, nem volt mindenki katona, ha megjön Dzsingisz kán, vagy Sztálin, akkor ez a sok kreatív, meg innovatív, meg egyéb buzoid szenvelgő nyüszítve fog a nagy, izmos, a harc verítékétől csillogó, bajszos, izgató kanszagot árasztó HARCOS mögé menekülni.
Érdekes megfigyelni, hogy ezeket a szép eszmefuttatásokat szinte kizárólag tornából felmentett nyápicok írják, akik egynapi kalasnyikov-cipeléstől már három hét gyengélkedőre szorulnának.
Amikor aztán valaki kimutatja nekik, hogy valóban, egy országot se visznek el a hátukon a homoszexuális reklámkreatívok, a három csajjal, két fiúval, és egy Kazahsztánból importált ezüstrókával keresztbe-kasba kefélő, vidéki éttermeket nyitó szakállhipszterek, a reaktormérnöknek tanult és IQ-ra gerjedő geeklányok, de határozottan sokkal jobb élni és dolgozni az olyan országokban, ahol a homokos reklámkreatívokat, a három csajjal, két fiúval, és egy Kazahsztánból importált ezüstrókával keresztbe-kasba kefélő, vidéki éttermeket nyitó szakállhipsztereket, a reaktormérnöknek tanult és IQ-ra gerjedő geeklányokat hagyják dolgozni, akkor persze azonnal jön a hivatkozás, hogy a Buzilobbi Internesönel ügynökei.
A kapáló félisteneket kívánó politizátorok igen széles spektrumon (szivárvány, tesvérek, szivárvány!) mozognak a népi-primitív vonalat nyomó Orosz Mihály Zoltántól kezdve a rendkívül tudományos Géfodoron, Böcskein, Békésen át, a misztikus aristo-ig, nem is beszélve a Szentségi Házasságban Élő Szőnyi Szilárdról és a legrendpártibb konzervatív fiatalról, Kocsis Mátéról.
Ha nagyon tudományosan akarnánk foglalkozni a kérdéssel, akkor lehet distinkciókat tenni, például, hogy vannak a simán csak izmos testre, vagy izmos testű férfira vágyók és a specifikusan Orbán Viktorban a kérges tenyerű apafigurát megtalálók.
De ez csak rontja az élvezeteket. Röhögni kell rajtuk, amíg lehet. Meg tartani otthon kapát és kaszát. Jó szerszámok azok. Kiegyenesítve.
11 hozzászólás
1. panamajack — 2015-07-30 14:22
Na igen. Az is figyelmen kívül szokott hagyva lenni, hogy a mai háborúkat gyakorlatilag kivétel nélkül szemüveges nyüzüge geekek szokták megnyerni, akik haszontalan videojátékokon élesített reflexeiket gyakorlatilag változtatás nélkül hasznosítják drónpilótaként vagy military hackerként. És nem csak az elpuhult amcsiknál, hanem a keménytökű orosz seregben is. Dzsingisz kán meg mehet vissza a balettbe kecskéket abuzálni…
2. zsanvalzsan — 2015-07-30 14:58
tankéreménkészülteem …
Megnéztem a wikipedia.org -on a „hoeing nigerian style” címszót.
Nincs is ott semmi se.
Ez a poszt meg annyira áttételes, elvont, költői képekkel teli, hogy sehogy se bírom kihámozni belőle, hogy kell nigériai stílusban kapálni.
tutihogyezthúzomavizsgán, az tuti.
3. noirp — 2015-07-30 16:02
Olvasom a posztot és nagyon-nagyon vigyorgok, mert van szerencsém ehhez az olyannyira erő-, izom-és vezérelv-romantikus, „bezzeg, te az első háborús napon éhen halnál!”-felkiáltásokkal operáló típushoz.
A „verítéktől csillogó, izmos” harcosokról vízionáló, megkeseredetten antidigitális, antiurbánus, antiminden lelket én aljas módon otthagynám a Mátra kellő közepében. Ha rájön, hogy előbb-utóbb eléri a megváltó aszfaltcsíkot, amennyiben lefelé halad, és/vagy képes EGY ehető növényt felismerni, ő nyert.
Na nem a kegyeimet, csak tapasztalatot.
4. porkiparkasz — 2015-07-30 16:18
„A Szigony utcánál lévő panelek, ahogy bemagasodik oda a három monstrum. Azok az idők végezetéig ott lesznek. Egyébként is vonzódom a panelhez és a betonhoz. […] Ha ezek a lakótelepek nem lettek volna, akkor nincs a nyolcvanas években Magyarországon punkmozgalom. Már önmagában ezért érdemes volt őket megépíteni.”
VS.
„Mi a bajotok a Corvin-negyedhez hasonló fejlesztésekkel?
Békés Márton: Gyarmatosítás. Elveszi a helyek és a terek kulturális emlékezetét, kiszorítja az ott lakókat.
Böcskei Balázs: Az a régi Budapest, amitől a kerületek különböztek egymástól, amitől minden utcának megvolt a maga hangulata, eltűnik. Most egyneműek vagyunk, ugyanaz a szórakozóhely, ugyanaz a bolt mindenütt.”
Szeretik a panelt, hát istenem.
Én meg Csukás Istvánt, aki megírta a Vakáció a halott utcában forgatókönyvét. Tán meg kéne néznie ennek a két géniusznak, a logika bajnokainak…
5. panamajack — 2015-07-30 16:19
@noirp: engem, mint szemüveges, nyüzüge jótanulót, már gyerekkoromban is mindig megtaláltak az erő-, izom-és vezérelv-romantikus felsősök. De tényleg mindig. Úgyhogy mint rendes nindzsa-szamuráj rajongó nörd, az évek során megtanultam vagy ötféle távol-keleti harcművészet alapjait. Persze ezek után is rendszeresen bepróbálkoztak nálam különféle nagydarab fickók, de mindig csak egyszer…
6. tudi — 2015-07-30 16:35
Már bocsánat a kifejezésért, de a posztban említett tisztelt urak szerintem homokosok. Legalábbis az én olvasatomban aki kigyúrt és izmos férfiemberekre gerjed az bizony a saját neméhez vonzódik, avagy kisebbségi komplexusban szenved, mert ő is olyan szeretne lenni(nagydarab és kigyúrt). Vagy nagy rajongói Pumped Gabónak.
7. panamajack — 2015-07-30 16:58
@tudi: A poszt címében sem véletlenül szerepel a „gaydar” kifejezés… 🙂
8. untermensch4 — 2015-07-30 17:30
@zsanvalzsan: Elnézést, lehet hogy a „nigériai kapálás” mémje tőlem származik, a poszt írója így nem tudhat ebben segíteni. Röviden: az eszköz egy kis kapa ( macsósan: gyal.ásó méretű) és keskeny, csákányszerű pengéje van, mintha az ősi ásóbot és az általunk kb ismert „a kapa” közti evolúciós fokozat lenne. Nagyon le kell gugolni hozzá és keskenysége miatt többet csapkodni (cserébe viszont gondolom precíziósabb beavatkozásra is jó), maga a „nigériai stílusú kapálás” nekem az amikor ezzel az eszközzel egy hozzáértő ember kb az egytengelyes kerti traktor pusztítóerejét produkálja, rajzfilmbe illő módon szétrepülő növényi darabkákkal.
9. flashbang52 — 2015-07-30 19:54
Elnézést kívánok, de a Red Bult vagy Mountain Dew szürcsölgető Warmaster III géniuszok egyenlőre még nem háború döntő tényezők. Ha így lenne az ISIS már csak mozifilmekben létezne vagy múlt időben. A háborúhoz megnyeréséhez még mindig a bokorugró kell mert a drónok sok mindent meg tudnak csinálni de még nagyon sok mindent nem. Tény, hogy még egy szemüveges geek gyík is többre képes a ctrl-alt – del gomb lenyomásával mint Terminátor honvéd áll a Hargitán miközben Hitlerjugend Rambó felett szél viszi messze a fellegeket katyvaszba beleszerelmesedett, élő csírkét sosem látott.. de embert ölnék simán öcsém… entitások.
Akinek 0-22 éves koráig csak elvált védőnők elvált dadusok, elvált ovónők, elvált tanárnők anyu elvált barátnői és nővérei jelentették a mintát Na nekik van szükségük a kemény farkú fegyverolajszagú HARCOS -ra mint apára vezetőre ( naná hiszen környezetében mindenki arról ábrándozott az elmúlt 22 évben) Aki meg nem vágyik erre az simán buzi ( hoppá megfordult a polaritás)
10. noirp — 2015-08-03 11:44
@tudi:
Egy, csak egy szó
röhmantika
11. yenoee — 2015-08-03 16:19
A bejegyzés értékéből ugyan nem von le semmit, de valamiért nem jelenik meg a posztok között.
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.