Vannak olyan hírek, amelyeket olvasva erősödik bennem az elhatározást, hogy én ezekkel egy kontinensen sem vagyok hajlandó élni. Ezek közül valahogy Dél-Amerika a legszimpatikusabb. Észak-Amerikában se rossz, de az kicsit drága.

Feltűnt újra a láthatáron a nemzeti-népi kulturált, európai értelemben vett lemezlovasok öntevékeny mozgalma. Ezúttal egy fideszes képviselő kegyeit keresik, de ez tökmindegy. Mindig az aktuális hatalomhoz próbálnak törleszkedni. Már sokszor írtam róluk. Lényeg hogy a kulturált diszkóuzást vélik megvalósítani úgy, hogy ők majd beszednek egy csomó pénzt vizsgára, megmondják, ki lehet vizsgázott lemezlovas. Nyilván ettől majd a diszkók aztán vetekedni fognak a Magyar Rádió márványternével vagy hatos stúdiójával, már ami a kulturáltságot és a magasröptű zenei színvonalat illeti.

Ezért az én királyságomban negyven év kőtörés járna…

Én azt nem értem, hogy miért sajnálja például Bede Márton a szombati napot a lengyelektől. Igen, ezer kínai az maximum gyásztávirat, hatvan ukrán bányász szintén. De egyrészt nem minden nap hal meg egy komplett állami vezetés, másrészt ezek a lengyelek. Arról persze lehet beszélni, hogy politikai szempontból lehet még akár haszna is lengyelországnak abból, hogy meghalt ott pár ember. Azért ne felejtsük el, hogy politikusok mellett azért szakemberek is vesztek oda bőséggel. De  nem ez a lényeg.

Legyünk gyakorlatiasak. Mibe kerül Magyarországnak ez a gyásznap? Semmibe. Aki a királyi tévét nézi, nézni fogja a temetést is. A fekete zászlót nem kell külön megvenni, az sem kiadás. Mi a haszon? Van egy ország, amelyik szeret minket és szimpatizál velünk. Ez az ország katonai szempontból Európa öt legerősebb állama között van. Akkor meg mia fene a gond???