A napokban többször eszembe jutottak azok a felkészületlen, pózoló, rikácsoló politikusok az EU parlamentben. Nyilván felkészületlenek voltak, nyilván a saját köreiknek szónokoltak. De amit mondtak, ahogy mondták, az gondolkodóba ejtett. Politikusi panelek hangzottak el, amelyek elsőre olyan dolgokról  szóltak, mint itthon is. Demokrácia, igazság, tisztesség, bla bla bla. Sértődötten emlegettük, hogy ezek az alakok nem készültek fel abból, hogy ki jön oda felszólalni a parlamentbe. Igaz, felkészületlenek voltak. De miért is kellett volna felkészülniük? Az ő dolguk a magyar belpolitika? Rájuk egy dolog tartozik belőle: megfelelnek a magyar belpolitikai fejlemények az EU alapokmányaiban rögzített és mellesleg a művelt nyugaton mindenütt elfogadott alapelveknek? Ebben a fontos de egyszerű kérdésben egységesek voltak, legfeljebb némelyik azt mondta: várjunk, hátha mégis.

Aztán olvastam Török Gábor elemzését arról, hogy most a belpolitikában óriási púderfelhőt fognak felverni, hogy leplezzék az egyetlen fontos kérdésre adott választ: hogy fog Orbán megállapodni a hitelfelvételekről.  Szerintem ez egy hatodrangú, marginális kérdés. Két eset van: 1. Orbán megbolondult és nem állapodik meg, ez esetben úgyis egy éven belül elsöpri a népharag, a hiperinfláció meg az ezerforintos benzin miatt. 2. Orbán nem bolondult meg és továbbra is az a kiváló reálpolitikus, aki mindig is volt, és valahogy megállapodik. Akár azon az áron is hogy egy időre háttérbe vonul, kitéve valakit a villámgyors politikai eróziónak. Így vagy úgy, meg fog történni a dolog. A lényeg nem ez. 

Amit a hülyén öltözött, pózoló politikusok mondtak, ott volt a lényeg. Azt látták, hogy baj van a demokrácia körül. És akármekkora általános humbug ez, valójában tényleg itt a gond. Szűkül.

Mert igazából tök mindegy hogy áll a gazdaság, meg a világpolitika, itthon szép csendben nézzük azt, hogy végbemegy az állam centralizációja. Ezzel amúgy nem lenne feltétlenül gond, egy centralizált racionális szervezet tud ám hatékony lenni. Más a baj.

Láttam, hogy nyilvánosságra hozta valaki a Böröcz nevű ember III./3. kartonját, ahol a beszervezés eszközekén csak annyi szerepel: "anyagi érdek". És ettől deja vu érzésem lett. Na ez a baj.

Épül egy olyan struktúra, ahol a falusi óvodától az egyetem rektori hivataláig minden kinevezés a párt beleegyezésével történik. 

Mivel nem ment végbe a termelőeszközök erőszakos, kampányszerű központosítása, kiépült egy olyan szervezet, amely zsarolással, NAV és más hatósági vizsgálatokkal minden sikeres vállalkozást előbb-utóbb megtalál. 

Ebben a rendszerben nagyon hamar el lehet jutni oda, hogy az értelmiségi foglalkozást űzők a zsarolás, a gyengébb erkölcsi tartásúak meg a csábítás áldozataivá váljanak. Minél többen esnek áldozatul, annál könnyebben jön a többi. Lassan ott fogunk tartani, hogy mezei földrajztanárokat lehet "pártvonalon" kinyírni.

Kiépül a "pártvonal" a kommunizmus és a nácizmus egyik legundokabb jelenségének, az állampártnak a szervezete. Amerikai barátaim el sem tudták képzelni, nem is lehetett nekik elmagyarázni, hogy az ország fenntart egy párhuzamos államigazgatást, amely a pro forma demokratikus szervezet mellett érvényre juttatja a pártakaratot az élet minden mozzanatában. Ki fizeti azt? Hogyan választják őket? – kérdezték. És csak nagysokára értették meg, mi is ez az egész. 

Vannak különbségek. Kádár, ha nem is azonnal, de felismerte, hogy hűséges értelmiség nélkül nem megy. Olyanok kellenek, akik mindent a pártnak köszönhetnek, de világos életút áll előttük, megélhetéssel, előléptetésekkel, szolgálati lakással, és azzal a biztos tudattal, hogy a párthűségükért cserébe normális életük lehet, a bíróságon normális döntéseket, a hivatalban profi ügyintézést fognak kapni. Most nem kapnak. Ráadásul nincs vasfüggöny, nem hason csúszva kell kivándorolni. 

Ehhez jön a durva értelmiségellenes retorika. Miért is szolgálná ki azt a pártot egy önérzetes ember, amelyik szerint a közgazdászok adócsalást, a jogászok bűnözést tanulnak, az orvosok meg örüljenek, hogy az állam ingyenesen az agyukba injektálja a versenyképes tutit. Az oké, hogy a NEFMI illetékes államtitkárságán néhány bolond fordítva ül a lovon, de ebből így nagyon nem lesz stabil rendszer.

Ami igazán ijesztő, hogy ezektől a kis hibáktól eltekintve szépen alakul a dolog. Szó nélkül esnek el az önkormányzatok, a bíróságok, a minisztériumok, a hivatalok, zökkenőmentes a hatalomátvétel folyamata és a kontroll kiteljesítése. Pedig nincs itt a világ legnagyobb hadserege, nem járkálnak az utcán karhatalmisták, a rendőrautóban annyi benzin van, hogy tologatják a rendőrök a kapitányság körül, fennhangon nínózva. 

Lehet, hogy mi Vörös Hadseregünk a válság lesz, a kenyérgond, az egzisztenciális félelem. Csak nehogy oda jussunk, hogy majd mikor mi ötven évesek leszünk, olyan mondatok hagyják el a szánkat, egy egy barátunk, munkatársunk megesését hallva, hogy "szemétség volt tőle, dehát azok olyan idők voltak. Kellett a pénz, az apját kirúgták, elvált, tartásdíjat fizetett" meg olyat, hogy "nem volt választása, megzsarolták". És nehogy abba az állapotba jussunk, hogy megalkudva a helyzettel, szépen csendben, fű alatt aláírva a szerződést, a "szakmára koncentrálva" éljünk. Végülis büdös ez, de legalább langyos.

Ezért kellene odafigyelni arra is, hogy az IMF-EU megállapodás ugyan fontos, de nem kizárólag fontos. Figyelni kellene arra is hogy fogy a levegő. Különben úgy járunk, mint Örkény legyei a papíron. Aki tudja, mit jelent az előző mondat, azoknak szól ez a poszt. A  többieknek csak annyit mondok: szűkül. Mire rájönnek, késő lesz.

…a döglöttnek hitt oroszlán. De kezdjük a fontos eseményekkel:

Ha a hatodik futamban az eddig mindig megugró, galoppírozó Nixon nem hozza hiba nélkül a versenyt, akkor tétre és helyre is nyertem volna, így azonban csak a második helyezettet találtam el, így a befizetett négyszáz forintomra csak kétszáznyolcvanat fizettek, a parizernek való Jorvik Viking sehol sem volt, pedig a gazdája hajtotta. Többen különböző hajtók nénikéjét szidták vélelmezett bunda miatt.

Eközben néhány kerülettel arrébb százezer ember mutatta mg, hogy a fészbukos nyomkorászás helyett ki kell állni az elvekért, de ami még fontosabb, a vezérért, aki jó érzékkel nem ment el a rendezvényre, mert akkor ígérni kellett volna ott valamit. Az ellenzéki sajtó, véleményvezérek, elemzők csodálkozva néznek, mint hal a szatyorban, hogy akkor most ez hogy van? Amit eddig rugdostunk, az mégse döglött oroszlán? Ez harapni is fog? Mi az hogy, nagyon is!

Előszöris, az egyszerűbb mentség, fészbukos terjesztésre: azok, akik nem szervezték meg a huligánokat a 2006-os, sajnálatos eseményekre, azoknak semmi gondot nem okozott, hogy ide se szervezzenek senkit. Apró hibája az elméletnek, hogy ha jól tudom huligánok nem nagyon voltak.

Aztán ott van egy makropolitikai körülmény: a Marinéni-méter még nem lengett ki, Mari nénit semmiféle kár nem érte még Viktorék kormányzásából. Majd akkor lesz probléma, ha a tömegek is kezdenek megcsúszni. A makropolitikába olyan dolgok is beleszólnak ám, hogy meleg a tél. Más lenne a helyzet, ha az Andrássy úton térdig érő, sóval és a vén Ikarusokból szivárgó Botond olajjal vegyes latyakban kéne gázolni, és a FÉG konvektor november óta nem lenne négyes fokozat alá tekerve. De a politikához szerencse is kell, politikai kérdés lesz majd a tavaszi gyapjaslepke-invázió is, hacsak addig nem jön két hét kemény fagy. De fel kellene fogni, hogy a demokratikus deficit, a hatalmi ágak szétválasztásának hiánya, meg az ilyenek akkortól zavaróak a legtöbb embernek, ha jegyre van a kenyér és a begyűjtő népbiztosok elkezdik a padlásokat inspiciálni.

Talán innen nézve érthető a bankellenes propaganda, hiszen a bank a népbiztosok előtt jóval közbelép, és így pontosabb mérőműszere a córesznek, mint a begyűjtő népbiztosok. Nochdazu, a bank nem kopogtat be a szomszédba csak azért, mert ott jobb autót lát a ház előtt, lesz ott még valami színesfém is!

Van ám mikropolitika, amit meg kell tanulni az Orbánt váltani akaróknak is. Semmilyen nagy és mozgalmi dolog, az aktuális pilótajátéktól kezdve a nagypártokig, nem tud működni közkatonák nélkül. Nevezhetjük őket terméktanácsadónak, üzletkötő partnernek, gyémántfokozatú nagykövetnek vagy aktivistának, kell valaki aki felállítja a népet a facebook és a tévé elől.

Az Mszp legendás negyven (aztán legendás húsz) százaléka ezektől volt. Olyan ember, aki a tüntetés napján két órával hamarabb kel és körbejárja a környező háztömböket és becsenget: ugye mindenki jön? A morózusan gyülekező embereknek a saját pénzen vásárolt házipálinkából és termoszos kávéból kínálgat, esetleg van valami kis sós ropogós is. A majálison ott áll a párt sátra mellett, kiabálva szólítja le legtávolabbi ismerőseit is, ráncigálja őket oda a sátorhoz, apát addig nem engedi el, amíg egy nagy tányér pacalt (magyar ember kanállal és kenyérrel, igaz Gézukám?) meg nem evett, a gyerekek kapnak pártiktűzőt, pártzászlót. Róluk fénykép készül, ha városi harsona fotósát is lemeszeli, akkor az újságba is. Ahogy a modorosblog szépen levezette, a fényképek még aznap a facebookon lesznek. Ha Pesten lesz a tüntetés elmegy az állomásra csoportos jegyet rendezni, vagy beszedi a pénzt buszra. A választások előtt sasolja a postást, hova vitte már ki a kopogtatócédulát és öt perccel később már be is gyűjtötte, egy óra múlva már le is adta a pártirodán.

Ezek az emberek régen az Mszp titkos elitalakulata voltak, mára a Fidesz mellett kristályosodott ki egy ilyen gárda. Fel kell készülni arra, hogy vész esetén a régi fiúk most már a fidesznél fognak mindig egy ilyen dzsemborit összetrombitálni. Fel kell készülni arra, hogy nem lesz semmiféle megsemmisítő vereség, mert kialakult a kritikus tömeg. Ez nem a biciklis fajta, hanem a másik.

Kérdés, hogy lehet-e arra számítani, ami az Mszp támogatói tömbjével volt, hogy három-négy ciklus alatt bomlik le teljesen. A korábbi forgatókönyvek ezt sejtetik és akkor Viktor a nyugdíj-korhatárig miniszterelnök úr marad. A jelenlegi ellenzéki aktivitás és szervezettség mellett ennek csak a bankok vagy az időjárás lehet akadálya.

Ismerkedjünk meg a hazai értelmiség egyik legfontosabb szertartásával, a politikailag korrekt dürrögéssel!

Aki nem tudná mi az a dürrögés, azoknak, leküzdve az informatikát ideillesztek három videót, eget az Eurázsiában honos siketfajdról, egyet amerikai rokonáról az ürömfajdról, végül egyet a hungarikumnak számító túzokról:

Ugye hogy ugye? Magyar és európai értelmiségiek, amint meghallják, hogyaszongya: diszkrimináció!

Na pont ezt csináljuk, mi, magyar értelmiségiek Zaphod Beeblebrox másolt disszertációja miatt. Ugyan, jelentkezzen már valaki, aki elhitte, hogy ennek a vigyorgó, minden rendszerben pontosan helyezkedő, elvtelen paprikajancsinak (nicsak, egy dolog amiben egyetértek Kövér Lászlóval) valódi a doktorija?

Nem olvastuk az életrajzát? A sok diplomatáskodás, tévétorna, csajozás, reprezentálás mellett mikor írt ez disszertációt? Mikor tűrte ez az alak el, hogy házivédéseken csicskáztassák? Mikor vágott fel kiselejtezett papírokat negyedrét cetlikké, járt beragasztott kézzel az éles papírszélek miatt? El tudja valaki képzelni a szoknyabolond szépfiút, amint a MOB és NOB reprezentálás helyett kockásra üli a seggét egy könyvtárban, legyárt több száz cetlit, elcseszi, kezdi elölről, piszkozatokat csinál?

Ezt komolyan elhitte valaki? Másról van itt szó. Kiborult a bili. Aki olvassa ezt a posztot és járt egyetemre, emlékezzen vissza. Ha meg még mindig oda jár, örüljön neki, arany élete van. Ugye emlékszünk a protekciósokra? A lediplomáztatott, megdoktorított alakokra, akiket sose láttunk, aztán a diplomaosztón csodálkoztunk, hogy jé, ez a celeb is az évfolyamtársunk volt?

Nem láttuk a vizsgalapokon, később a Neptunban, ETR-ben a vizsganapunkra bejelentkezve híres vezetékneveket, akik nem voltak ott aznap a folyosón, sárgafoltosra átizzadt ingben, nem ájuldoztak, kunyeráltak intimbetétet a többi lánytól, mert a stressztől megjött a menstruációjuk?

Ha kicsit okosabb gyerekek voltunk és amúgy szeretünk másoknak magyarázni, nem keresett meg egy-egy nagypofájú HÖK-ös, hogy volna itt egy Jóskapista, netalán Gizike, akinek az apja/szeretője valami főköcsög, és korrepetálni kéne, mert ugyan tuti nem a tanszékvezetőnél vizsgázik, de azért jó lenne négy-öt tételnyi anyagot a fejébe verni, legalább addig, míg átmegy? Egy tízesért professzorom, megfelel?

Nem írt senki itten téziseket mindenféle témában, megrendelésre? Passzióból, szükségből, pénzért, nőért, bármiért?

Miközben nézzük a dürrögve ugrándozó politikai újságírókat, gondoljunk arra, hogy nem az itt a baj, hogy Schmittnek semmi köze a disszertációjához. Hanem az, hogy itt valaki megtörte az omertát. Ha ez végigmegy és Schmitt lemond, minden megdoktorított, kamunyelvvizsgás, lopott dolgozatos jellemgróf (tehát politikai elitünk fele-kétharmada) retteghet, hogy őt mikor zsarolják meg ilyesmivel. Megérdemlik.

De ne csináljunk addig se úgy, mintha mi nem tudtunk volna semmiről, és ne színleljünk szent iszonyatot, és ami a fő, ne ugráljunk tollazatunkat felborzolva, mert az már a tyúk- és a daruféléknél is vicces.

Megnéztem tegnap Orbán beszédét, és arra gondoltam közben, hogy mennyire jó döntés volt a pasastól, hogy odament és mennyire amatőr dolog volt azt hinni, hogy őt ott majd baj éri. Éri a fenét. Hazai pályán, egy rutinos focista mindig "lehozza" a meccset. Gólt lőni nem tud, de nem is kap, fut, helyezkedik, életerős lövések és forintos labdák követik egymást, a végén mégis 0-0 az eredmény és a népsport megírja, hogy a jó iramú mérkőzést főleg mezőnyjáték jellemezte, mindenkinek megvoltak a lehetőségei, de a csatárok bizonytalankodtak a kapu előtt, illetve a vendégek kapusa többször robinzonáddal hárított.

Na pont ez történt tegnap. Orbán vagy tudja, vagy csak érzi, vagy felkészítették rá, hogy az EU adminisztratív hatalom. A dolgok lényege hivatalokban, előkészítő bizottságokban, szállodai lakosztályokban dől el. A demokratikus deficit nem ismeretlen fogalom Orbánnak sem, a magyar Parlamentben sincs már rég érdemi vita, már azelőtt se volt, hogy miniszterelnök lett. 

A kamarillapolitikában látványos, ám talán nem jelentős vereséget szenvedtünk. Barroso, érezve a francia és német támogatást, adminisztratív hatalma legerősebb fegyvereit vetette harcba. Orbán szerintem valahogy úgy számol, hogy amint ő látványos engedményeket tesz, ezek a csapások enyhülni fognak, mert senkinek sem érdeke, hogy néhány fegyelmező kokin kívül igazi csapásokat osztogasson nekünk. Miért ne engedne egyház- és bíróság ügyben? Handó Tünde és Polt Péter mellett ugyan mi gondot okozhat pár tucat nyugdíjból visszatérő bíró? Kiválóan tárgyalhatják az összes nem politikai ügyet, a többi pedig jó szignálás kérdése. Miért ne engedne MNB ügyben? Simort még egy évig kell kibírni. Miért ne engedhetne egyházügyben? 

Orbán nem árult zsákbamacskát megmondta nyíltan: az alaptörvényt nem tudták kritizálni, mert az ugyan úgy pocsék, ahogy van, az átmeneti rendelkezéseket meg majd átírjuk és kész. Azzal, hogy Barrosonak a szemébe mondta, hogy indokold meg, főnök, mármint azon kívül is hogy Frau Merkelnek nem tetszik, elvette a vita élét, hiszen onnantól kezdve hogy nem lehetett beállni Barroso mögé, olyan szakasza következett a vitának, amiben Orbán Viktorra végképp semmilyen veszély nem leselkedett.

Ezt is nyíltan elmondta: azért ment el a parlamentbe, mert húsz éve parlamenti képviselő, ez a szakmája, ehhez ért, méghozzá világszínvonalon, akkor meg neki a parlamentben kell politikai vitáit elrendezni, nincs félnivalója, tudja mi következik. Így is történt.

Az európai parlament megmutatta minden gyengeségét. Találóan fogalmazta meg Tóta: ezek röhejesebbek a magyar parlamentnél is. Kiöregedett forradalmárok, akik ma már többre tartják a kiemelt havi fizetést minden forradalomnál. Partikuláris nemzeti érdekeket képviselő megélhetésiek, mint Morvay vagy az északolasz pasas. A kádertemető zombijai, mint Áder vagy Deutsch. Régi motorosok, akik csukott szemmel tudják játszani a liberális-konzervatív keringőt.

Ahogy láttam az izgága Cohn-Bendit képviselő urat, eszembe jutott, hogy a liberális szónok műfajában ettől Kuncze klasszisokkal jobb. A fogatlan Verhofstadt képviselőnél, akármilyen jelentős politikus ő, Fodor Gábor ezerszer veszélyesebb ellenfél volt, hiszen ő amellett, hogy szintén lilagőzös liberális elveket hangoztat, legalább magas, jóképű, van esélye Tompival versenyt csajozni egy buliban. A többiek meg… csupa olyan politikus, akinek a fajtája ellen már ért el győzelmet Viktor. 

Tét nélküli mérkőzés volt ez, egy tét és következmények nélküli parlamentben. Egy karizmatikus, jó szónoklattal hozta a meccset, hívei azt látták, hogy ezek a csúnyabácsik is bántják a vezért. Ezzel meg direkt használtak is neki. Ráadásul jól látszott, hogy a legtöbb politikus még egy másfél oldalas felkészítőt se olvasott el a vita előtt. Rutinból akartak győzni, Viktor ellen meg azt nem lehet. Húsz éve játszik, lát a pályán.

Nem mintha jogi szakkérdés lenne a dolog, mert rég nem jogról beszélünk az ügyben, de a szerzői mű az nemcsak a szerző fejéből kipattant alkotás lehet, hanem bizonyos, akár köztudomású adatok egyedi elrendezése is.

Ha nem így lenne, akkor nem kaphatna védelmet egyetlen térkép sem, hiszen mondjuk Vásárosnamény koordinátái, a Tisza folyásiránya, vagy a londoni metróállomások neve (jobb esetben) nem a szerző fantáziájának szüleménye, hanem egyéb térképekből leolvasható vagy bárki által megmérhető, megismerhető adat. Ennek ellenére, ha én holnap kiadom "Világatlasz" című művemet, amely új kötésben fogja tartalmazni a Cartographia (megvan még?) "Nagy világatlasz" c. könyvének térképeit, gyenge lábakon fog állni az a védekezésem, hogy ad1. Vásárosnamény földrajzi helyzete köztudomású, ad2. pont ugyanahhoz a nyomdához vittem a művem, mint a Cartographia, ezért egyeznek meg a színek és a betűtípusok, és különben is, a végén van egy tízoldalas eszmefuttatás arról, hogy milyen nagy és szép hely a világ úgy általában.

Ez attól van, hogy a térkép elkészítésekor a szerzője például vette a fáradságot (jobb esetben) és átböngészett egy csomó statisztikát, hogy a városokat méretük szerint jelölhesse, konzultált a MÁV-val, hogy Dömösi átkelés időszakos m. h. az még létezik és jelölendő, vagy csak bemondják a Nyugatiban minden Vácra induló személyvonatnál? Konzultál a túrázókkal, hogy a Kék túra vonalán levő eső elleni kutricák megvannak-e még és jelölendők, vagy azóta a környékbeli norvég expedíciós alakulatok már rég eltüzelték őket?
Ha az olimpiai játékok programját gyűjti össze valaki, akkor ha mást nem csinál legalább eltölt vele pár hónapot, míg mindet összegyűjti, egységes jelölési rendszert alkalmaz, mert lehet, hogy a teniszt hetven éve "lawn-tennis" néven jelölték, ma meg már csak "tennis" és így tovább. Ezzel szerkesztői munkát is végez, illetve új, úgynevezett gyűjteményes mű keletkezik általa.

Nagyonis valószínű, hogy egy ilyen alkotás "törzsadattá" válik, mint ahogy a Gothaischer Almanach a német nemesség adatbázisául szolgál vagy ahogy a Révai Nagy Lexikona száz évig volt az általános magyar lexikon.

Tehát amikor valaki arra hivatkozik, hogy ő csak a "törzsadatokat" vett át, azért nincs igaza, mert átvette azt a munkát, amit az eredeti szerző az adatok összegyűjtésébe, elrendezésébe, rendszerezésébe, szerkesztésébe fektetett. Lehet persze ezt kibővíteni, más szempontból rendszerezni, de akár olyan formán kommentálni is, hogy az eredeti mű szövegépe dőlt betűs kommentárokat szúr be a szerző. Elképzelhető az is, hogy a saját új kutatásának alapját kizárólag a régi mű képezi, tehát beleszerkeszti a saját eredményeit, de a kiindulási pont minden esetben a régi.

Léteik a szabad felhasználás ("fair use") jogintézménye is, amely oktatási és még pár hasonló célra megenged ingyenes másolást, felhasználást. Egy könyv egy-két oldalát, egy film részletét, vagy akár az egészet. A tudományos életben viszont szó sincs erről a jogintézményről. Bárki idézhető, a tudomány és a kultúra a tudományos élet közkincse, a publikált művek szerzői külön örülnek neki, ha idézik őket. Ennek jobb helyeken részletes szabályai vannak, a Chicago Manual of Style például rendes pókölő méretű könyv, és nagyrészt azzal foglalkozik, hogyan iktassuk a szövegbe az idézeteket, hogy jelöljük a szerzőjüket.

Persze lehet olyan is, hogy valaminek a fordítása is védelmet élvez, az is nagy munka, ha valaki egy nagy tudományos művet átültet magyarra. Ekkor azonban még véletlenül sem tüntetik fel szerzőként, hanem fordítóként. Ha a fordító egyben a téma hazai szakértője, akkor a "magyar kiadást átdolgozta és jegyzetekkel ellátta: dr. Gipsz Jakab" szöveget szokták feltüntetni és az ilyen fordításnak előkelő helye van dr. Gipsz Jakab publikációs listáján.

Jobb helyeken nemhogy az egész könyvet átvevő plágiumokat sem bírják, hanem a "reference shelf" dolgozatokat sem. A reference shelf az angol könyvtár lexikonos polca, ahol a lexikonok, térképek, adatgyűjtemények találhatók. Aki innen írja a dolgozatát, akkor se fog átmenni, ha becsületesen minden átvételt jelöl a szövegben, mivel dolgozata nem fog új tudományos eredményt tartalmazni, ami még fontosabb feltétel, mint hogy ne legyen benne plágium.

Mielőtt valaki megkérdi, ezek csak úgy eszembe jutottak.

Ez az írás Bajnai Gordon tanulmányáról fog szólni, aki erre allergiás, ne olvassa tovább. Itt a tanulmány:

hazaeshaladas.blog.hu/2012/01/09/koztarsasag_kiegyezes_kilabalas

Bajnai Gordon körül, noha a politika élvonalában csak rövid időt töltött (vagy épp ezért) kialakult a jó vezető mítosza, nem kis részben az utána következő rossz vezető miatt. Épp ezért érdekes, amikor hosszú hallgatás után megszólal, terjedelmes cikket ír. Kiáltvány ez? Program ez? Én azt mondom egyik sem. Legfeljebb félkiáltvány.

Előszöris, a gyerek nem frankó, ahogy azt bármelyik használtautó-telepen megfogalmazná a fehér selyemmelegítőt viselő tulajdonos. De tőle tudhatnánk meg azt is, hogy bármit le lehet frankózni.

Bajnai Gordon lefrankózása még várat magára. Nem tudni, lopott-e valaha egy libát is életében, de gyanússá tette a jobbos média, és az ügyészség is azonnal parancsot kapott a bekerítésére. Ez nem olyan nagy gond, mint az ember elsőre gondolná. Hozzá kell szokni, hogy ha valaki ma Magyarországon politizálni akar, akkor vegzálni fogja az ügyészség, a NAV, meg a többi ilyen szerv, és félrészeg, öltönyös alakok fogják ökölbe szorult arccal szidni mindenféle esti műsorokban. Ez van, Lech Walesa sem állami támogatással döntötte meg a kommunizmust, az a magyar módszer. Ne féljetek, ahogy egy másik lengyel mondta.

Ha Bajnai Gordon akar még valamit a magyar politikában, akkor el kell döntenie, hogy áll múltbeli ügyeihez, az állami cégek vezetéséhez, a jobboldali lejáratókampányoktól függetlenül gyanús privatizációkhoz, a fiatalon meggazdagodáshoz. Amíg ezt nem teszi meg, nem lesz frankó, miközben a választópolgárok 90%-a azon az alapon szavaz, hogy frankó-e számára a miniszterelnök-jelölt?

A cikk, ha kiátvány lenne, ha program lenne, akkor úgy kezdődne, hogy "Én, Bajnai Gordon," vagy úgy hogy "mi a, a haza jövője…" Nem így kezdődik, ezért ez nem is kiáltvány, ez egy elemzés-féleség. Miért kérem rajta mégis a kiáltványságot? Mert Bajnai Gordon írta. Az a Bajnai, akit, mint már írtam, körülvesz a remény halvány glóriája, aki királyt csinálhat abból a pártból vagy társadalmi erőből, amelyik élére odaáll. Élre állhat, feltételeket szabhat, mondják sokan. Van ebben valami, de vannak aggályok is, ezekről majd lejjebb. Elemzésként ez legfeljebb félkiáltvány, hiszen helyesnek vélt diagnózis van, de a terápiára nem tesz javaslatot.

De  vajon helyes a diagnózis?

Szerintem már az elején gond van. Azt mondja Bajnai, hogy három célja és vívmánya van a rendszerváltásnak. Ezek a demokratikus jogállam, az egyéni jólét és a szolidaritás. Ebben én egyet is értek vele, csak ezeknek az arányáról nem esik szó. Az a gond, hogy a sok évnyi bizonytalanság után ma már az egyéni jólétért cserébe a társadalom a másik kettőt  könnyelműen dobja el. Ez persze többezer éve így van, de az új kormányfőtől a nép azt fogja kérdezni: hol a kenyér? És nem azt, hogy: Hol érvényesülnek a fékek és ellensúlyok hazánk alkotmányos rendjében?

Annak a politikusnak aki – nagyon helyesen – ennek a hármas célnak az érdekében politizál, pokoli nehéz dolga lesz, mert a nép elsősorban enni és gazdagodni akar. Kérdem én: hol érdekelné Viktort a gazdasági szabadságharc, meg a többi, ha nem kellene dühös és szegény emberektől tartania? Nem mindegy neki, hogy a németekkel vagy az arabokkal köt üzletet, ha mindkettő az apjától vesz kavicsot az építkezéshez?

A másik, hogy itt egy legenda, a rendszerváltás első tíz évének sikereiről. Írtam korábban ebben a blogban már (raerunk.blog.hu/2011/12/11/a_romlas_kerek_lampai) arról, hogy az előző korszak eredményei milyen megtévesztően vitték tovább látszólag sikeresen az ügyeket. A rendszerváltás első tíz évének sikerei, attól, hogy Bajnai akkor volt kezdő, és akkor jött neki minden össze, még nem mások, mint az egyre lassabban pörgő szocializmus inerciája által továbbvitt ügyek. Én nem mondom, hogy a szocializmus jó volt, de olyan jól volt szervezve és annyi erőforrást koncentrált, a képzett titkárnőktől a jó minőségű irodabútoron át a magas színvonalon megírt jogszabályokig, hogy évekig vitte a hátán az amatőr politikusokat. Illúzió és ingatag alap az akkor elért "eredményekre" építeni. Nem tudunk oda visszamenni. A titkárnőt elzavartuk nyugdíjba, az irodabútort ellopták, a jogszabályok hatályon kívül vannak. Elég baj az, hogy az az évtized a mostaninak a mércéje, és lassan aranykorként beszélünk arról az időről, amikor a Für Lajos körkörös védelemre rendezkedett be, amikor ezermilliárdos tételben szőkítették az olajat és hamburgerreklámból volt a tűzijáték. De menjünk tovább.

A gazdaság kérdései körében itt Budapesten, a hatos villamos vágányán belül gyönyörű az összhang, hogy az IMF-fel meg kell állapodni, strukturális reformokat kell csinálni, bla, bla, bla. Ezért jó, ha az ember, ha nem is jelentenek neki naponta a národnyikok, hogy milyen a néphangulat, legalább a facebook-on fenn van, mert akkor kapja ezeket a körüzeneteket az izlandi államcsődről, meg arról, hogy meg lehet vuduzni az államadósságot, ahogy Tóta írná. És ezek a szelídek. A többség az utcán fog hőzöngeni, abban a pillanatban, amikor bármit elvesznek tőlük.

Az IMF megállapodás tehát rövidtávon nem népszerű a nép körében. A politikusok között sem az. A  "vircsaft" végét jelentené az IMF megállapodás, mindenféle revizorokkal, jelentésekkel, white és green paper-ök hadával. Az azért nagy (bár nem lehetetlen) feladat, hogy lekenjék az egész IMF delegációt a mindenféle mutyik átengedésére. A "szakértői kormány" nagy előnye a népszerűtlen balhék elvitele mellett az, hogy pont annyi ideig maradhat hivatalban, ameddig az IMF nagyon idefigyel (meg is kapaszkodhat akár, de legalább esély van rá, hogy nem) és utána, akár a Bokros-csomag után megint lehet eladósodni. Hogy ez rövidlátó, tipikus magyar politikus-gondolkodás és most egész más a nemzetközi környezet? Ez igaz, de a politikus rövidlátó, itthon él, itthon politizál, itthon gyakorol hatalmat. Ezzel meg is érkezünk a következő problémához. 

A demokrácia kérdésében Bajnai felismer egy alapvető dolgot, pontosabban nem felismeri, jól tudja rég. A Fidesz olyan hatalommá nőtte ki magát, amely nem fog csak úgy megszűnni. Ha megbukik Orbán, ha nem, olyan politikai, hivatali és gazdasági hatalom épült ki általuk, amely még öt darabra szakadva is öt jelentős párt lenne. Aki itt bármit el akar érni, az kénytelen lesz vagy a fidesz hátországával megtenni, vagy pedig megtalálni ellenük a szövetségeseke s a hatalomba kerülése után vérfürdőt rendezni. Minden eszközzel, gyorsan. Embereket leváltani, a pénzcsapokat elzárni. Nem véletlen szállta meg a Fidesz az ügyészséget, tökéletes fedezet a visszavonuláshoz. Bajnairól nem tudjuk, hogy mennyire hajlandó Orbán eszközeit használni, de amíg a Polt-garnitúrát félreállítják, eltelik némi idő. 

 Mi lesz azzal, aki ezt nem teszi meg? Ami az Antall-kormánnyal történt, azonnal visszajönnek az ellenfelek a népszerűtlen IMF intézkedések után.

Azzal is számol – nem annyira Bajnai, hanem az ellenzéki wishful thinking – hogy Orbán már megbukott, mert erkölcsi hulla. Segítek, az erkölcsi halála körülbelül huszonöt évvel ezelőtt volt. Semmilyen hazugságába eddig nem bukott bele, és nem is fog. Attól, hogy rosszakat ír róla a nyugati sajtó, meg se rezzen. Tanulni kell, pont tőle. A Fidesz bármikor átvehette volna hatalmat 2006 ősze után, nem kellett volna sokat erőszakoskodni. Csak akkor nekik kellett volna a 2008-as  Bajnai-Oszkó korrekciót elvinni. Bárkinek is van kormányváltási szándéka, hagynia kell Orbánt megküzdeni a megszorításokkal. 

Felismeri Bajnai, hogy Orbán szorítóban van, úgy kell ellátni a közpénz szivattyút, hogy közben megszorítások vannak, a nép utálja és egyre kevésbé tolerálja a botrányokat. Ha a hatalomhoz ragaszkodás és a megbokrosodó pártszervezet elvonja a figyelmet önmaga újra felépítésétől, akkor van esély vele szemben.

Eközben ellenségeket fognak keresni. Mármint Orbánék. A Jobbik már oldalra lépett amikor IMF-ellenes retorikát választott, a többiek csak alacsony olvasottságú blogokban, pesti kávézókban mernek egyetérteni a megszorításokkal. Felmerül két kérdés: honnan fognak elvenni, mennyit, és mit, hogy fog újraszervezni az, aki Orbán után kormányozni akar. Itt teljes a csönd, Bajnai tanulmányában is.

Nem véletlenül. Politikai támogatást nem fog kapni azoktól, akiknek csak vért és könnyeket tud ígérni. Romantikus elképzelés, hogy majd az Orbán elleni harag miatt egyszerre a gazda nem akar majd földalapú támogatásból, a kismama pótlékokból, a cigány segélyből, a vállalkozó Széchenyi tervből és túlszámlázásból, az ÁFA-csaló áfacsalásból, az állami alkalmazott az állami vagyon lopásából és illetéktelen használatából, az orvos hálapénzből, a korrupt hatóság zsebre dolgozásból élni.  Ezek közül még senki nem látta be, hogy lehetetlen az, ami most van.

Nemrég olvastam egy elméletet, miszerint a császármetszéssel született gyerekek szenvednek mindenféle bajoktól, ami azért van, mert nem esnek át a hüvelyi szülés okozta traumán amelynek fájdalma nem öncélú, az ott átélt stressz mindenféle folyamatokat elindít. Az antalli "tetszettek volna forradalmat csinálni" pont azt jelenti, hogy a magyar demokrácia császárral született. Talán most lehet itt a pillanat, hogy a társadalom megértse, másképp kell csinálni. Kérdés, hogy ehhez kell-e az államcsőd? Vagy mi kell ehhez egyáltalán? Ez az a faktor ami miatt képtelen összeállni az ellenzék, és ez az, ami megakadályozza  Fidesz bomlását. Hova, és mit kell lépni?

Na emiatt alibizik Bajnai. Ráadásul a lefrankózás körében azonnal hagyott is magán egy friss támadási felületet. A cigányok problémája tényleg az ország problémája, de messze nem a legnagyobb gond. Ezt kiemelni azt a veszélyt hordozza magában, hogy a Fidesznek az ujját sem kell megmozdítani, mert a Jobbik intézi el Bajnait.

Tudom én, hogy Amerikából, egy demokrata think-tank pénzéből úgy lehet kapni, ha foglalkoznak elnyomottakkal, de lehet, hogy ez nagy ár.

Összegezve, ez a tanulmány annyit jelent hogy Bajnai bejelentkezett, részt vesz a bálon. De hogy ki lesz a bálkirálynő, azt még nem tudni. Ebből nem.

A mai nap igazán mozgalmas volt a politikusoknak. Igaz nekem is, dehát én dolgozom, úgy meg könnyű. A mai nap legszebb híre, hogy Zaphod Beeblebrox bolgárkertészetből védte meg a disszertációját, a leglogikusabb, hogy Orbánék mégis demonstrálnak, a legfontosabb, hogy az Unió, unott arccal betolt egy nagy kazal kék zsetont az asztal közepére.

A kék zseton ("blue chip") öltönyös elemzői közhely, a legnagyobb értékűeket nevezzük így. A póker egyik legszemetebb tulajdonsága, hogy rossz lappal is lehet nyerni, ha egyszerűen akkora tétet adunk meg, amekkorát az ellenfél csak akkor tud "all in" mondásával megadni, ha nagyon-nagyon biztos a lapjával. Viktor leült pókerezni Brüsszellel, aki felemelte a téteket odáig, ahol már csak a kizárás következik, illetve akkora pénzhiány, amibe Kossuth is belebukott volna, nemhogy Orbán Viktor.

Orbán Viktor úgy ült oda az asztalhoz, hogy látta ezeket a zsetonokat Barroso előtt, ám biztos abban, hogy ezeket sose tolják be az asztal közepére. Eddig igaza volt. Több gondot okozna a magyarokon demonstrált erő, mint amennyit Viktor okoz. A nagy kérdés az, hogy mi lesz akkor, ha Brüsszel nem visszakozik, egy éjszakába nyúló zártajtós tárgyalás után nem jönnek ki bejelenteni, hogy minden rendben, megállapodtunk, kompromisszum van.

Ezzel kapcsolatos a nap logikus híre. A tüntetést megszervezni kézügyesség kérdése, főleg mióta a Fidesz fő mozgósító embere egyben a Fradi elnöke is. A kérdés az, hogy mit fog ott mondani Viktor. Akkor még fog tartani a pókerjátszma, vagy meg kell magyarázni, miért nyertünk mégis? Vagy meg kell magyarázni, hogy vesztettünk?

Minél előbb kell a tömegtüntetés, most vagy soha. Nem lehet azután, hogy február elején megjönnek az az első jóárasított fizetések. Nem lehet azután, hogy újratervezik az egész szabadságharcot. Az rendben van, hogy kívülről nézve Orbánnak nincs választása. Azonban ettől még történhet több minden. Az első hogy el fogják alibizni, ott lesz néhány tízezer ember, meghirdetik a Nemzeti Új Izé Programot, és a végén Rákay Fütyesz mind a kétmillió embert hazaküldi. Megtehetik, hogy kijelentik: Ugocsa non coronat, és akkor legalább a totális államcsődnek lesz dátuma a történelemkönyvekben. Erre a napra néhány százmilliócskát feltesznek short-ra a forint ellen, onnantól kezdve csak arra kell figyelni, hogy időben induljanak el a szlovák határhoz, az van a legközelebb.

Vagy ami a legvalószínűbb, a pókerparti vesztese próbál itt kozmetikázni. Kutya nehéz helyzet ez, mert a bejelentett Nemzeti Hogyishíjják Program nem tartalmazhat túl sok negatívumot, mert a végén még azt hiszik, Viktor vezette be. Ötvenezer Kétmillió ember előtt meg mégsem lehet bejelenteni, hogy elvtársak vesztettünk, mostantól csak azt csináljuk, amit Cohn-Bendit mond Brüsszelben. Kacifántos ügy.

Amelyet még kacifántosabbá tesz, hogy Brüsszelből a fékek és egyensúlyok egy új fajtáját teszik Viktor nyakába. Az ember szánakozva olvasta Sólyom, Jóri és Baka nyilatkozatait. Ha visszajönnek az eltávolított bírók, azzal az új igazságszolgáltatási modell kerül harapófogóba Handó Tünde ide vagy oda. Az következik ugyanis, hogy az erőből eltávolított bírók nagy része (nem számítva pár gumigerincűt) visszatér az igazságszolgáltásba, ha engednek a brüsszeli igényeknek. Ha nem kapnak státuszt és ügyeket, nem lesz vége a kötelezettségszegési eljárásnak, ha viszont kapnak, akkor gond van. Ha visszateszik őket azokba a felsőbírói állásokba, ahol voltak, akkor megállíthatják a bírói szervezeten belül egyre inkább elharapózó önkéntes fideszességet, illetve a "maradj távol a politikától" elv kritika nélküli alkalmazását. Aki biztos abban, hogy Brüsszelből megvédik, hamarabb visszaküld egy-két kirívóan koncepciós vádiratot, vagy netán nem engedi át valamelyik pártfinanszírozó cég szerződését, de mindenképp bizonytalanságot okoz. Alsó bírói pozícióba helyezve viszont nagy ügyterhet kapnak és dafke keresztbe fognak tenni.

Ugyanez mondható el Jóriról, aki mostmár, ha visszahelyezik, mindig ellenzéki marad.

Mindezek akkor következnek, amikor szocialistákat, jobbikosokat, elempéseket kéne gyorsan és látványosan felzabáltatni a az ügyészség oroszlánjaival, hogy ne lássák a tévében a népek a vert sereg (szerintem valószínű) visszavonulását. Ennek legalábbis akadálya kétszáz sértődött felsőbíró és egy sértődött, túlmozgásos ombudsman.

A játékos idegesen dobol ujjaival a zsetonok mellett, vesz egy nagy levegőt…sóhajokat meg nem elemzünk.

Eddigi életem egyik meghatározó élménye egy felső-középkategóriás amerikai egyetemen ért, ahol üzleti tanulmányokat tanulmányoztam. Ennek a kurzusnak az egyik reklámarca volt a számvitelt okító professzor, aki márkás egyetemeken tanított korábban.

A márkás professzor számvitel előadása közben, épp a cost based approach vagy SAX compliance kellős közepén megcsörrent a prof telefonja. Elővette, beleszólt két szót, letette, elnézést kért és folytatta az előadást.

A számvitel előadás után spontán megalakult a háromfős hallgatói bizottság, elmentek a dékánhoz, hogy ők nem azért hagyták ott az állásukat, vettek fel egy csomó hitelt, és fizettek be egy elég jó nevű MBA-kurzusra, hogy ott a professzor telefonálgasson.

A dékán néhány óra múlva emailt küldött, hogy elnézést kérnek mindenkitől, és levélben figyelmeztették a professzorokat a tantermi viselkedés tanárokra is kötelező szabályainak betartására. Egyben buzdított mindenkit, hogy ha problémája van, továbbra is kérjen időpontot a dékáni titkárságon, a lehető legrövidebb időn belül, soron kívül fogadja a dékán. Ja, ez egy jezsuita egyetem, ahol dress code van érvényben, mielőtt valaki Cohn-Bendit jelmezbe bújt hippiket vizionálna.

Na, ezt tudja a tandíj. Én magyarként, és meggyőződéses pacuhaként (tájszó: rendezetlen ruházatú, lábát az asztalra felrakó egyén) értetlenül álltam az események előtt, de azóta sokszor eszembe jutott ez a nap. Azóta gondolom úgy, hogy tandíjnak mindenképp lenni kell.

Most örülhetnék, mert a Fidesz bevezette, csakhogy ez olyan, mint a trolibusz, amely egy közlekedésmérnöki aforizma szerint egyesíti magában a villamos és a busz hátrányait.

Nyilván, ha Szijjártó Péter olvasná a blogomat, most jól megmondaná, hogy az oktatás továbbra is ingyenes, csak nem mindenkinek.

Kimarad az, hogy a diák motivált legyen. Kimarad az, hogy adókedvezményt adjanak a gyerekük vagy alkalmazottjuk oktatásába fektetőknek. Kimarad a helyi főiskolára besétáló vállalatigazgató, aki megkérdezi, nem lehetne-e esetleg itt az ő embereit továbbképezni. Kimarad az a felsőoktatási vezető, aki megpróbál maga elmenni a környékbeli cégekhez.

Kimaradnak az öntudatos diákok, akik nemcsak a pártpolitikusok utánpótlását képzik ki a HÖK-ben, hanem megtanulják mi az az érdekérvényesítés. Kimaradnak a különböző újságok, szakblogok értékelései, hogy hol mit kap a diák a pénzéért.

Kimaradnak az állami ösztöndíjak, amelyekért hajtani kell, és amelyek ingyenest tanulást jelentenek. Kimaradnak a magánbanki diákhitel vagy dolgozó embereknek továbbképzési hitel konstrukciók.

Kimaradt minden a tandíjból, ami jó. A kormány üzenete ezzel a húzással az, hogy marad minden a régiben, csak mostmár kevesebb ingyenélő hülyének fizetjük ki.

De, amint már ezt kifejtettem, nem olyan nagy baj ez. Dinoszauruszt irtani aszterodiákkal lehet, minden ami ennél kisebb kárt okoz, játék csupán.

Vannak, akik azt mondják, hogy Németország és Japán porig bombázása a rengeteg véren és szomorúságon kívül pozitív dolgokat is okozott. Például azt, hogy az addig világbirodalmi tervek szövögetésére használt energiát józan és szorgalmas építkezésekre terelte át és ezek az építkezések úgy történhettek meg, hogy nem kellett bizonyos százéves tabukat tiszteletben tartani, mert azok szétrobbanva-széttépve hevertek a romok alatt.

Miután 1989-ben Magyarországot nem bombázta szét senki, az oroszok nem dúlva-gyújtogatva vonultak ki, hanem zárt rendben, a határon tisztelegve, velünk maradt egy csomó tabu és őskövület. Írtam már arról, hogy ezek milyen illúziókat keltve tartják fenn egy rendes ország látszatát, még ideig-óráig, egyre halványuló erővel.

Persze azért a szőnyegbombázás itt is megjelenik néha. Torgyán doktor minisztersége alatt vége lett a téeszvilágnak, most pedig Hofffman Rózsa és reformtervei megadják a kegyelemdöfést az oktatási rendszernek. Leírom a jót rögtön az elején: a régi szétverésének egyetlen lehetséges előnye, hogy van esély szabad kézzel jobbat építeni.

Talán sorsszerű, hogy ehhez korlátolt, autoriter intézkedések és programok kellenek, olyanoktól, akik annyit értenek az oktatásszervezéshez, mint tyúk az ábécéhez.

Áldozzunk most még egy perc néma tisztelgést Orbán Viktornak, ennek a korszakos politikai zseninek.

Ezekkel a Hoffmanrózsai intézkedésekkel ugyanis, épp bevezette a tandíjat. Mert mi a tandíj? Az amikor 80% fizet a tanulmányaiért, a top 20% meg ösztöndíjas. Mindezt úgy, hogy néhány duzzogó blogbejegyzésen kívül (amelyekre, jó érzékkel, magasról tesz) senki nincs aki ez ellen érdemben tiltakozni lenne képes.

Eközben azzal az üzenettel engedi ki Fellegit Amerikába, hogy semmi sem presztízskérdés, vagyis pont marad annyi zsetonunk, hogy a bukott lapra bemondott nagy tétet megússzuk. Ja és ha valaki mégis a leváltásunkban gondolkodna, megpendítünk egy jó kis utcai tömegtüntetést, amely nyílt utcai erőszakba fordulna, erre nyugodtan lehet fogadni, megvannak rá a szakemberek.

A gazdasági szabadságharcot úgy zárja le Orbán Viktor, hogy közben senki azt nem mondja, hogy bakfitty. Ilyen, olyan, meg amolyan tüntetések? Ugyan, ez az ember olyan tüntetéseken nőt fel, ahol tényleg akartak és tudtak rendszert váltani, pontosan érzi, hogy mikor van ilyen hangulat és mikor fognak hazamenni a hőbörgők, ha kihőbörögték magukat. Onnan, ahol ő ül, jól látszik a megosztottság, hogy a jobbik meg a pesti balosok nem fognak ellene tartósan összefogni.

Persze, lehet mondani, hogy majd az IMF eredményezte megszorítások… csak ne feledjük, hogy azért majd az IMF-et fogják utálni, nem Orbánt. Végig fogja csinálni, és 2014-ben eséllyel indul a választásokon. Hacsak Fellegit nem vágják nagyon orrba, de miért tennék, feltartott kezekkel megy.