Quimby: Fényes Odúk

Kedves közönség! Barátaimnak köszönhetően megismerkedtem a Quimby művészetével, amely annyira lenyűgözött, hogy elhatároztam, írok pár Quimby dalszöveget. Zenét nem szereztem hozzá, de úgy vettem észre, ilyesmivel a Quimby sem strapálja magát. Megzenésítéséhez a Gitáriskola 1. c. könyvet ajánlom.

 Fényes Odúk (Pizka-Kiss-Varga)

Édes kisfiú

Nem tudja milyen kis odú

ahova most visszavágyik

de majd később belevágyik

 

Arany ösvény a zöld hegyen

gyere mond hogy milyen legyen

simulós és romantikus

vadul baszós katartikus

 

menjünk fel az arany hegyre

bújjunk be a legjobb helyre

ott van a nagy fényes odú

derűre majd jön a ború

 

nem szeretlek te akartad

magadnak jól megvakartad

megölellek megmérgezel

megcsapkodlak elélvezel

 

fényes odú odanyomúl

többet baszunk mint a nyúl

nem szerelem hanem viszony

az ifjúság csak egy iszony

(sánáná-pümpürüm-hejehuja)

 

A gonosz Fostoha (Varga-Kiss-Pizka)

Margit néni ne hozz barackot

abból is csak azt a vackot

nem mostad meg te vén céda

most foshatok itt a vécéba

 

Száguldunk az erdő mélyén

te ne fossál fosok most én

kiszállunk és a bokor tövén

nem lehetsz most te az enyém

 

Közénk áll most a vén céda

Ülhetek itt a vécéba

várj meg drágám jó messzire

büdös ez itt ne jer ide

 

kis ülőke deszkapalánk

pedig mi szeretőnk valánk

én is barack te is barack

illatos városi tavasz

 

szerelem ó szerelem

nem kell barack gyere velem

majd kifőzzük pálinkának

szerelmünkre pántlikának

(dobszóló, sálálálá, hejhej)

 

Lassú Száguldás (Kiss Kiss Kiss)

Velünk repül majd elterül

a táj és minden ami fáj

szakadt pólós öreg hímek

kínos zene pocsék rímek

 

évtizedes a csajozás

a zenénk még mindig csodás

ugráljatok magyar lányok

a zenémtől én is hányok

 

értelme nincs de nem is baj

fesztiválsör és fehér zaj

jim morrison ma mi vagyunk

még ha löttyed is már a valagunk

 

Huszonhét volt mikor meghalt

nem írhatott soha több dalt

jobb is ez így mint most nekünk

negyvenen túl is mekegünk

 

fossuk a szót nyaljuk a sót

irigyeljük mi a PASO-t

érzelmesen zenélek

a zenéből megélek

 

lagzi helyett van fesztivál

turné road és hubertus

magyar virtus magyar zene

húzzatok rá, szarok bele

(akusztikus szomorúgitár)

 

 

Ujjak a sírból

Aki ismerte, tudta. Hiába jöttek a legendák a Honvédkórház félrebeszélő nagybetegéről, az előkelő elfekvőről, mindenki, aki kicsit is ismerte az életútját, tudta, hogy lesz egy dobása még, mert egy Miniszterelnök nem hal meg csak úgy. Annak nálunk hagyománya van. Lője főbe magát, akasszák fel, utasítsa vissza a kezelést, mindenképpen próbáljon még valami jelentőségteljeset tenni a végén is.

Amíg élt ő volt az (egyik) origó, ahová a rémült ifjoncok visszaszaladtak, hiszen átmenet volt ő a vén kommerek és az ifjú karrierkomcsik között. Tudni kellett, mindenkinek, aki bármit akar ebben a szánalmas magyar politikában, hogy egy Horn Gyula nem hal meg csak úgy. Egy megszorítócsomag utáni héten fog meghalni esetleg tőzsdekrach lesz vagy bármi más. Horn Gyula halálára készülni kell és meg kell azt lovagolni. Utoljára lehet elszaladni hozzá, és megkérni, hogy ugyan segítsen már, ugyan hívjon fel valakit Németországban, ugyan igazítsa már el a nógrádi vagy békési alapszervezet viszályait, ugyan csináljon már valami mert córesz van.

Ügyes politikus volt és telivér politikus. Mindene megvolt. A sötét foltok a múltban, az évtizedek a csúcs felé, a dicsőséges pillanatok, a legendás hibák, az emlékezetes mondatok. Lehet válogatni.

Fontos dolog fog most eldőlni, fontos dolgot dönt még el utoljára a vén elvtárs. Kinek a noteszében vannak már ott a mondatok? Ki tud a Kádár-nosztalgia utolsó bölényének hantja felett jót mondani? A konyakospohárhoz, talpas cigihez, markolathoz, marsallbothoz és végül ágyrácshoz görbült ujj ki fog mutatni a sírból – és akire rámutat, az lesz Magyarország miniszterelnöke.

Kiegészített szonett a főrektor úrnak

A nők főznek és szülnek
A papok megmondják mit gondolok
Vasat olvaszt a munkás
És kapál a paraszt

Folyót duzzaszt a vezér
Szeretik az asszonyok
Híreket mondanak
És én mindet elhiszem

A mai világban a Természettudományok
és a Műszaki tudományok
Értékteremtők.

A humán tudományok, a kultúra fontos
de értéket nem teremt
Gyönyörködtet csak, boldogságot ad és ezt is

kicsit
néha
talán
ha szabad

igénylik az emberek.

Puskin utca

Már a főút is gyanús. Sehol egy autó, csak egy szép új busz lohol

csendben és megnyílik a sárga alagút. Semmi húgyszag, az eső mindent lemosott és hársfavirágból adott rá, fanyar, finom, városi illatot

Ott, a bölcsészkar vagy tán a szomszéd ház egyik sarokkövén halkan nesszen és göndör fürt pillant fel és felém mosolyog.

Megállok és gyönyörködöm, szemüvegem feljebb tolom, Most, ami ott fürt volt, csak fénysúrolta csorba kő.

Fejbevág a csend.

Egyszerre minden lámpa sárga nappá fényesedik, és a mögöttem osonó árnyék, egy tétova lépéstől elém hömpölyödik

Ki vagy?-kérdi és én válaszolok. Én senki vagyok. Te? Hiszen az én vagyok!

Én üres vagyok. Már elhagytam a bajt és az álom még jól odébb. Előttem fürtök és mosolyok, és nézd ez az egész utca, csak nekem mosolyog.

Nézd őt ott, a göndört, a kacért, mosolya meleg, biztat, hív, megért.

Bizony kacér ő, sóhajt, és hársfaillat-karjával gyengéden meglegyint. Menjél, őt valóban ne kövesd, de  érezd magad itthon: bármikor keresheted.

A fénymarta, sárga, szürke kövek, annyi halál, annyi öreg. Mind mosolyog, int, üdvözöl, kimért, decens, udvarias.

És körbevesz a pillanat.

Itthon vagyok, igen. Értem és értenek. Mosolyok, fürtök illatok, csend, sárga fény, magába fogad. Lépek és nem sietek. Nyakamon szellő, mást dermeszt, most csak simogat.

A kövek, kik annyit haltak és öltek maguk is, simogatnak.

Messze a folyó ami itt van és messze a másik is, az utca a világ, a fürt és a mosoly, ami kő, de néha az enyém. Itthon vagyok itt, itthon vagyok most. De mostmár hazamennék.

Csend, újra csend, pár autó halkan dübörög. Megyek, ez már a tér és vissza se nézek, de hátamon érzek annyi tekintetet. Kik ezek? Ők? Én? Valódiak? Szeretnek? Utálnak? Hívnak? Vagy csak tűrnek? Ha megyek, maradhatok?

Nem nézek vissza, de tudom, rab vagyok. Megtöltött az utca, megtöltött ezer élet és halál, az lettem, aki nem megy sehova, de mindig hazatalál.

 

Melanzane alla parmigiana

DISCLAIMER: Ez az írás nem akar megsérteni senkit, aki saját, vagy mások otthona védelmében tudása és ereje javát adta az utóbbi napokban. Bármilyen, árvízzel kapcsolatos megjegyzése, a világ legjobban fotó-dokumentált haknijának szól.

Hősies harcra vállalkozik az, ki padlizsánból, fokhagymából, sajtból és paradicsomból akar nagyot alkotni. Osztályrésze pepecselés leend, kívülállóknak értelmetlennek tűnő pózolásokkal, füsttel, kérubokkal, szeráfokkal és lelkes állatokkal. Na jó, ezek nincsenek is, sok hűhó ez egy tál igazán jó ételért. Ráadásul akkor csináltam mindezt, a Dunától alig kétszáz méterre, amikor az drámaian nem öntött ki. Az, hogy alsó szakaszokon a folyók ritkán szoktak, igazán nem lehet a Miniszterelnök Úrnak felróható, hiszen ő becsületesen rohangált fel s alá, mintha tényleg ki akarna önteni ez a nyavalyás, de néhány mélyebben fekvő városrészt és a Dunakanyart leszámítva (ami azért mégiscsak egy szoros) nem öntött ki, így jobb híján egy strandot és egy futópályát védett meg a székesfőváros úri közönségének ilyesmire fogékony része, remek társalgási témát szolgáltatva a közeljövő romkocsmás bulijaira, már amikor nem nyom majd el mindent valami fülrepesztően pocsék macskazene. Igen, van egy dolog, amiben egyetértek Tarlós Istvánnal. Borzasztó.

Árvíz nem lévén, maradt a padlizsános pepecselés mint izgalom. A melanzane alla parmigiana nagyon egyszerű étel, semmi más nem kell hozzá, csak kifogástalan hozzávalók. Ez most a fokhagyma kivételével össze is jött. Pedig akartam újítani, csináltam fokhagymachipset, ennek melléktermékeként a paradicsomszósz alapjául fokhagymával infuzionált olívaolajat. A fokhagyma azonban enyhén dohos volt. De én vagyok a hülye, minek használok bolti fokhagymát. Mindenesetre a chipset félretettem.

Két doboz paradicsomkonzervet a fokhagymásított olívaolajba öltem. Ezek Parioli márkájúak voltak, a Tesco minőségibb kollekciójából, mindent tudnak amit a négyszer ilyen drága paradicsomkonzervek is.

Eddigre a padlizsánt megmostuk, bő centis karikára vágtuk és a Pag szigeten vásárolt fűszersóval bedörzsöltük. Tizenöt perc eltelt, most ráöntünk két liter tejszínt és beletapicskolunk két kiló vajat, melybe előzőleg másfél kiló porcukrot dolgoztunk, tucatnyi Bourbon vaníliarúddal. Izé, elnézést, ez a Stahl Judit-verzió volt, tehát nem öntünk rá semmit. Az irányadó gyakorlat (case law, idzsmán, BH) szerint a sót le kellene mosni. Da ist ja Blödsinn, ahogy a művelt szingaléz fogalmazna. Mivel jó minőségű, nem szanaszéjjel Na-glutamátozott fűszersót használtunk a szeleteink erősen sósak ugyan, ám jóízűek. Helyesen járunk el tehát, ha a paradicsomszószt készítjük sótlanra, így sokkal jobb lesz, lágyabb, mégis karakteres íze lesz, a szeleteket meg hagyjuk sósan.

A szeleteket belisztezzük, a lehető legvékonyabban, majd a nemsajnáljuk-serpenyőben barnára sütögetjük őket. A nemsajnáljuk serpenyőre az olajban elégő liszt miatt van szükség. Az olaj nagy ellenség, ugyanis a padlizsán a világ összes olaját képes magába szívni és zsíros, takonyszerű anyaggá változni. Ezen itt és most nagyon kevés olaj használatával és itatós konyhai papírtörlővel próbáltam úrrá lenni, de távlati terveim között szerepel e fogás grillezett padlizsánnal készítése. Természetesen fel fog merülni a kérdés, miként az ifjú jesiva-bóherekben (a recept kötelező sémi fordulata következik) , hogy vajon helyes-e padlizsán sütése közben „minőség-ellenőrzés” örve alatt két pofára forró, frissen sült padlizsánt zabálni? Naná, azért vettünk két nagy padlizsánt.

Közben a paradicsomszósz sűrűre rotyogta magát és gazdag, enyhén még mindig savas ízvilága van. Mivel a fakanállal szétnyomkodtuk a paradicsomokat, állaga is már nagyjából egységes. Tegyünk bele koriandert (ennek hiányában az Aldi zseniális pikáns fűszermalmán csavarjunk hármat) kevéske római köményt (tényleg keveset), cayenne-borsot és bazsalikomot, illetve ami esetleg még eszünkbe jut.

Mozzarella. Szisztematikusan vizsgálva a mozzarella-féléket, az alábbi klasszifikáció állítható fel: 1) drága bivalymozzarella, ami állítólag nagyon finom 2) Tökmindegy mozarella, ebből a legolcsóbbat kell megvenni 3) Pizza-mozarella tömb, melyért a világ minden szent könyve legalább hatvan botütést, visszaesés esetére pedig kínhalált rendel.

Mivel már eddig is jelentősen overbadzsetáltam a target óverhed kosztot, és még mindig nem brékoltam ívönt, koszt reszionalizésön keretében tökmindegy kategóriás mozzarellát pörcsézeltem a hipermarketben. Mindig ezt teszem, ez az én pörszonál divelopment poliszim. Lehet hogy el kellene mennem egy pörszonál brending kócshoz és csinálnom erre egy sztratedzsit. És még a sós levet is le szoktam róla inni.

A másik sajt pedig egy kis szelet drága fajta grana padano volt, amelyet árához méltón nem reszeltem, hanem átlátszóan vékony szeletekre szeltem. Ehhez nagyon éles kés kell és sok türelem. Utóbbi nálam szinte soha nincs, ebből következően szerencsés dolog hogy előbbi kizárólag a konyhában.

Hamarosan finiselünk. A teszkós sütőtálba (a lencsesólet drámai főhőse) jön egy merőkanál paradicsomszósz, szépen elterítve, majd egy réteg sült padlizsán, majd a sajtok, majd megint paradicsomszósz, megint padlizsán és így tovább a legfelső sajtrétegig. Enyhe ütögetéssel-rázogatással a bennmaradt levegőt távozásra bírjuk, majd a kétszáz fokra melegített sütőbe zsuppoljuk a tálat. Az első tíz percre lefedve, további húszra pedig rákapcsolt légkeveréssel és fedetlenül. Ja, elfelejtettem (főzés közben is), hogy a pimpós fokhagyma-chipsből is szórtam bele, nem volt a legjobb ötlet.

Ideális esetben az umami-emelő tényezők, úgymint a mindenféle segédanyag nélkül sűrűre főzött jófajta paradicsom, a sóval-liszttel összepirult padlizsán-kéreg, az érlelt olasz sajt a többi hozzávaló legbelsőbb ízeit hozza ki. El fog fogyni, vagy percek alatt, vagy legkésőbb akkor amikor mindenki magához tért az első adag okozta görcsökből.

Közben Orbán Viktor Budapesten nem tetőzött, ma már valahol Pest alatt száll szembe a halálos veszéllyel. A maradék a hűtőben, van, én pedig beteg leszek. Habony Árpád este ásat két Dunát keresztbe is, úgy bejött a hakni. Jó étvágyat.

Ángyán úr az antipolitikus

Ángyán József politikust azért szereti a nép, mert  Ángyán József nem politikus.

Írtam már itt korábban arról, hogy micsoda újdonságot jelent az, hogy előkerült a fideszből egy ember, aki szembement valamiben a központi akarattal és ragaszkodik az adott szavához. Ráadásul olyan dologgal kapcsolatosan, amely a magyar vidék egyik legfontosabb, legtöbbeket érintő problémája. Még fontosabban: helyi véleményvezéreket, tekintélyes gazdaembereket, tehát sokezernyi szavazatot érintő probléma.

Ángyán annyiban politikus, hogy az őt megválasztó társadalmi csoport érdekében politizál. Azonban ő nem azért ennyire népszerű mert olyan sok híve lenne az általa képviselt agrárpolitikának. Sőt, a nevét most szájára vevő tömeg nagy részének fogalma sincsen, hogy egészen pontosan milyen is az ángyáni agrárpolitika.

A politikusokkal kapcsolatos leggyakoribb utópia az, hogy van olyan közöttük, amelyik nem hazudik. Amíg a politikus eljut a hatalomig számos társadalmi csoport kedvére kell tennie, köztük olyanokéra akiknek egymással ellentétes érdekeik vannak. Mindkettőnek támogatást kell ígérnie és valamennyire mindkettőt támogatnia is kell a szavazataik elnyeréséért. Ezt el szokás nekik nézni, amennyiben közben mindenki megtalálja a számítását és az országnak is nagyjából jól megy.

A politikusnak persze lehet valamilyen célja, de elsődlegesen mindig a hatalom megszerzése és megtartása lebeg a szeme előtt. Ha emellett még van elképzelése arról is, hogyan fogja az országot előrébb vinni (és lesz így erősebb ország erősebb vezetője) akkor születik a nagy kaliberű politikus.

Amikor a politikus nem tudja az ország fejlődését segíteni és a társadalmi csoportok közötti lavírozásban is egyre rosszabbul teljesít, akkor nem ezt a két dolgot hányják a szemére, hanem azt hogy lop és hazudik. Holott az is lop és hazudik, aki amúgy jó vezető.

Különösen igaz ez Magyarországra, ahol az alkalmatlannak bizonyult Gyurcsány után újabban Orbán Viktorról és csapatáról is kiderül, hogy a politikát a jelenben és a jövőben nem társadalmi csoportok és gazdasági érdekek közti balanszírozásként képzelik el, hanem autoriter kapkodásként, időközönként a nép közé pénz szórásával (rezsicsökkentés) a népszerűséget fenntartandó.

Ez ellen széles néprétegeknek semmi kifogása nem lenne eleinte, de mivel a kapkodásban sikerült nullázni a gazdaság teljesítményét és jó pár társadalmi csoportot (kisvállalkozók, rendőrök, tanárok, gazdák) magukra haragítani, a nép fülei kihegyeződtek és elkezdett mindenkinek feltűnni a hazudozás és a lopkodás.Más szavakkal, a nép kiábrándult politikusaiból. A fentiek miatt azonban nem olyan embert keres ajnározási céllal, aki az országot jól vezetné, hanem olyat, akit eddig még nem kapott jelentősebb hazudozáson.

Ángyán József, miközben épp szakmai jó hírére vigyázott, egyszercsak azon kapta magát, hogy épp róla mintázzák a Becsületes Jobboldali Politikus szobrát. Holott ezt az embert még nem hallottuk beszélni nagy nyilvánosság előtt tipikus jobboldali témákról, úgy mint Isten, Haza, Család. Erős a gyanúm, hogy szigorúbb drogpolitika, keményebb adózási fegyelem és hasonlók szerepelnek az értékrendjében, ami egy hatvanas éveiben járó európai értelmiségitől nem is szokatlan dolog.

Jelenleg egy dolgot lehet tudni róla, hogy ragaszkodik az általa megalkotott koncepcióhoz az agrárpolitika terén. Ezért vállalja a pokoljárást a Fidesz-frakcióban (havi milláért) és szembemegy a megtestesült központi akarattal. Ez a népnek pont elég, és ezt felfedezte néhány igazi politikus, aki, mintha csak egy űrhajóst, háborús hőst, vagy világbajnok sportolót fogott volna, fogta Ángyánt és mint a Nép Igaz Fiát, elkezdte maga előtt tolni. Annyiban igaza van a Véleményvezérnek, hogy Ángyán leginkább az LMP vagy PM mellett mutat jól hiszen ők is a nempolitikusság ígéretével jutottak be a parlamentbe.

Ez egy fillért sem von le Ángyán, az elvei mellett kiálló becsületes ember értékéből, csak épp nem teszi politikussá. Nem kell hozzá sok idő, és új barátai is majd összeütközésbe kerülnek vele, és akkor vagy ott hagyja a politika világát,  vagy pedig bedarálja a politika és lesz belőle politikus.