Kedves Barátaim, csuhások és kevésbé csuhások!
Soli Ego gloria!
Kedves Barátaim, csuhások és kevésbé csuhások!
Soli Ego gloria!
Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének azon tagjai, akik olvastuk az Evangéliumot, mielőtt kereszténykedni kezdtünk kijelentjük, hogy az ószövetségből is elolvastunk pár sort.
Ezért tudjuk, hogy Teremtőnk nevét hiába nem vesszük. Főleg nem politikai nyilatkozatainkban, amelyekkel saját népszerűségünk hajhásszuk. Ilyet már csak azért sem teszünk, mert világos jelét adta nekünk Teremtőnk, hogy nem szereti az ilyesmit. Emlékszünk arra, hogy korbáccsal zavartattak el a Templom mellől a hitből nyerészkedők.
Mi, akik olvastuk az Evangéliumot és Pál apostol leveleit, tudjuk, hogy Hitünk legfontosabb erényei közé tartozik a szerénység. Hitünket elsősorban tettel, példamutatással fejezzük ki és nem az égiek földre rángatásával. Tudjuk, hogy nem kérkedünk a hitünkkel, hanem tesszük, amit ránk hagyott a Fiú, mielőtt felment a mennyek országába. Tanítjuk a hitet és nem terjesztjük.
Hitünk alázatos. Nem azért hiszünk és valljuk meg hitünket, mert politikai, vagyoni vagy más céljaink vannak. Azért hiszünk, mert hívők vagyunk és még véletlenül sem akarunk ezzel kérkedni.
Ezért a továbbiakban, még mielőtt véletlenül az ebrendelet is szent fogadalmakkal kezdődne, kijelentjük: Az országgyűlésben a magyar választópolgárok felelős döntése alapján veszünk részt. Döntéseinket kizárólag a magyar választópolgárok érdekében és hasznára hozzuk meg.
Hatalmunk forrása a magyar választópolgárok akarata, minden döntésünk a magyar állampolgárok országot alakító akaratából származik.
Éppen ezért a jövőben nem fogjuk összekeverni a politikát a kereszténykedéssel és kijelentjük, hogy butaság volt.
……….(világnézet szerint kitöltendő) minket úgy segítsen!
Nemsokára nyílik a belbudai Lidl, ahová "lecsúszott néprétegek vásárolnak olyan szarokat, amit a németek ideöntenek, mert nem bírják megenni." Sőt! "Buda azért nem Csepel, meg a nyócker!" Elrondítja a kerületet, de nem baj, össze fog zuhanni a 200 forintos ásványvizet kínáló közértek nyomása alatt (kisbolt, bazmeg, kisbolt, gyakoroljad, magyarul, hülye pesti, kisbolt!!!) De nehogy valaki azt higgye, hogy ez lesz az ok az igazi röhejre. Hanem az, amikor mégiscsak megél majd ez a patkányhús áruda, ez a reggeli ital-forrás, ez a… olcsóbolt! Egy szép, füstös reggel, a Csalogány utcában majd látjuk a bolt felé csoszogni özv. Steingruberné Amtermann Ilonát, akinek atyja a budapesti vásárcsarnokok főintendánsa volt a két háború között, az elhunyt Steingruber András pedig híres csillagász, az Akadémia rendes tagja, egy Hold- és egy Mars-kráter névadója. No, hát nincs ebben semmi, Ilonánk egy hete csak beóvatoskodott a boltba, elvégre nyugdíjas, még ha budai is. Azzal a bizonyos lenéző mégis érdeklődő hozzáállással, amelyet magyar arisztokratákon lehetett felfedezni, amikor kölcsönkértek a faluban lakó hatgyerekes zsidó szatócstól. Meglepve tapasztalta, hogy itt kérem van echte osztrák ásványvíz, 49 forintért, májpástétom, sörsonka, sőt sör, a közért (leütlek, azeg, bolt, bolt bolt!) árának negyedéért. Továbbmenve, az üveges sör (nem kell visszahozni!) íze bezony nem rosszabb a közértes (ne csigázz!) Radebergerénél. Hát bizony itt kérem Tragödie készül, legalábbis a közértes (boltos) számára. No nem azért mert a tiszteletreméltó matróna pletykás lenne, nem.
A tiszteletreméltó matróna, (az esetleg az "Ilonka néni" kifejezést ízlelgetőknek üzenem, hogy azért a titánpárologtató lézertekintet jár) a világért sem beszélne arról, hogy a Lidlben vásárolt. Nemi életről, aranyérről, rokonok börtönbüntetéséről, olcsóboltban vásárlásról nem beszélünk, mert az olyan… nem finom dolog.
Hanem. A csütörtök délutáni kanaszta-partin megjelentek a barátnők (ez nem az, amikor tinilányok körömlakk- tangabugyi- pasiközösséget alkotva hordában élnek, ez kérem disztingvált beszélgetés és kártyaparti). Jelen volt Dr. Grabancné Dr. Bránermann Cecília Dr., nyugalmazott bírónő, Györskösfalvyné Pintér Johanna, a Transzvillimpex egykori kereskedelmi főosztályvezetője és az újnemesség képviseletében Peresztegi Lászlóné, Juli. Utóbbi egyszerű matektanár volt újkorában, de a férje a külügyminisztérium egyik, közismerten hírszerzést fedő cégénél volt igazgató-helyettes. A daliás időkben mindenféle nyugati áru kiapadhatatlan forrása, ez emelte be a családot a környékbeli elitbe. De csak valahogy úgy, ahogy a velencei kereskedők bekerültek a kékvérűek közé.
Néhány piszkos és tiszta kanaszta kirakása után természetesen teázásra került a sor. Steingruberné nagyon kitett magáért. Volt tea és kávé. A kávé aromája erős volt, illata kellemes. A tea hasonlóan. Steingruberné még emlékezett anyja meséire az Asszam, a Ceylon és az orosz teáról, amit az elhurcolt Kohn gyarmatáru-boltjában lehetett kapni. Valami ilyen lehetett az is, gondolta. Volt háromféle keksz, gyümölcslé, egész kis zsúr kerekedett az egyszerű teázásból.
Valami nem stimmelt, és ezt mindhárom vendég tudta. Először arra gondoltak, hogy Ilona nyert a lottón és hozatott Bécsből mindenfélét. De valahogy a dobozok, a márkák is szokatlanok voltak. Steingruberné pengévé összeszorított szájjal mosolygott a prémium áru eredetét firtató kérdésekre. Így a lányoknak nem maradt más választása, mint hogy megjegyezzék maguknak: Alpenficken tejszín, Tropikalficken vegyes gyümölcslé, Köstliche Venezuela100% arabica kávé és így tovább.
A következő napokban a három barátnő spontán operatív akcióba kezdett. Egy mindig Steingruberné mozgását figyelte, a két másik pedig a Fény utcai piactól a Batthyány téri csarnokig módszeresen átvizsgált minden boltot. Felültek a tisztább buszokra, elmentek a végállomásig, hátha ott van valami jó kis üzlet, az egyik elment egészen addig, hogy átmetrózott Pestre. De semmi.
Illetve kimondatlanul, de megjelent közöttük a szörnyű árny. Az olcsóbolt. Nem merték egymásnak bevallani, nem merték elhinni Ilonáról, hogy ez történt. Hogy bement oda, de főleg, hogy ott ilyen dolgokat vett. Aztán persze valaki emlékezett, hogy Franzi, a Steingruberék macskája is olyan furcsán kövér és jóltáplált volt, Tudták, hogy most már csak egy dolog a kérdés. Ki megy be először?
Steingruberné persze sehol, ő otthon rettegett, és várta a becsületbíróság lecsapó ítéletét.
Végül sorsot húztak. Pereszteginé ment be először, a másik két úrhölgy kint várakozott. Pereszteginé már húsz perce nem jött ki. Ekkor a bírónő, aki edzettebb volt, remegő térdekkel, egy bevásárlókocsiba csimpaszkodva bement a proletariátusnak ebbe a sötét templomába. Újabb húsz perc múltán csatlakozott a főosztályvezető asszony, és hamarosan teljes tobzódásban válogattak a bonbon, instant kakaó, konzervsprága kavalkádban, eleinte kissé hitetlenkedve nézve az árakat. Végül taxit hívtak és hazavitték a zsákmányt. Persze nem beszéltek róla. Valahogy olyan volt, mintha mindannyian ahhoz, a manzárdban albérletben lakó nigériai diákhoz járnának fel, mindannyian tudnák de valahogy ciki erről beszélni. Tudják, olyan nem finom.
Steingrubernét persze övezte bizonyos lenézés, hiszen ő elsőre, magától ment be oda. De őt nem érdekelte, főleg nem, mikor a Lidl utazásokkal elutazott egy hétre Hurghadára. Hogy fog pukkadozni egy évig az a három lökött tyúk az irigységtől, habár jövőre jönnek ők is, az utánozós természetükkel – gondolta, miközben a chartergép gázt adott a ferihegyi felszállópályán.
Minden ami volt már nincs
Mindan ami van, majd nem lesz
Minden ami lesz, már volt
Különben nem lehetne megtanítani hatéves gyerekeknek.
Az ac/dc legnépszerűbb dala is a Thunderstruck, pedig vannak strukturáltabbak is. Haydn vonósnégyesei közül is a legunalmasabbak egyike nemesedett német himnusszá. (bár, ha az unalmasság kritérium lett volna, Brahms írt avolna a német himnuszt).
Guess what, magyar zenéből is írtak már szebbet mint a Himnuszt és a Székely Himnuszt. Nem ezért szeretjük. Persze ha valakinek csak két agysejtje van…
Szemjúel Pé hogy megmondta.
Az "erópaunió" a szemünk láttára bizonyítja be, hogy szép történelmi blöff, amely jelen formájában nem folytatható.
Az aktuális amerikai üzletifilozófia-divat a karcsúsítás-hatékonyítás után már pár éve a kultúrabubusok képzésében tobzódik. Ez arra a be nem vallott (és eddig figyelmen kívül hagyott) igazságra épül, hogy ha egy cégnek húsz szerelő alkalmazottja van, akkor szerelőműhelyt célszerű üzemeltetni, míg ha húsz kurva alkalmazottja van, akkor kuplerájt. A kurvákat nehéz rávenni arra, hogy többezer éve ugyanúgy működő üzletüket ablakmosással és olajcserével egészítsék ki, és hasonlóan az autószervizbe sem azért jár az ember, hogy szexuális élmények érjék. (leszámítva a magyar márkaszervizeket)
Mégis, nagyon sok cég próbálkozott meg világszerte azzal, hogy olyasvalamit csináljon, amihez alapvetően nem ért. Autógyárak akartak a nevükkel ellátott parfümöket és parfümériák nyakkendőket a piacra dobni. A vége az lett, hogy a bran igazán már se parfümnek, se nyakkendőnek nem volt elsőrangú. Persze aztán jöttek a puristák, akik a kocsmából képesek voltak kiszervezni az italmérést, de aztán megszületett a varázsszó: a kultúra.
Ez az irányzat újra véggigondolja, hogy mit tud tenni az autószerelőműhely a vevőért és ezekre a tevékenységekre koncentrál. Ami nem "core competency" azt meg kiszervezi. Az amerikai rendszeres és tudományos üzleti managemet oktatásban így immáron hatszázadik alkalommal feltalálták a fiúk a meleg vizet.
Mi köze ennek Huntigton apánkhoz?
nem sok minden.
Az Európai Unióhoz annál több. Európaországról tudjuk, hogy nem működhet. Caesar, Nagy Károly, Napóleon nem tudta megcsinálni, Barroso sem fogja. Marad hát a legalább egyes területeken való összefogás, integráció. Ez jó is lenne, de megint olyanokat akarunk egy karámba terelni, akik maguktól egy országban sem szívesen laknak.
Szerelőket akarunk kurválkodásra és kurvákat autószerelésre kényszeríteni. A mediterráneumot az immár vagy kétezer éve tartó folyamatos hanyatlásból rendes protestáns fegyelemmel működő német vircsafttá alakítani. Nem fog sikerülni. Samu bácsi igazad volt. Már nem csak Fukuyama jön neked egy sörrel.