Kumin Ferenc tizenhatos agancsa

Természetesen ennek a kitűnő közírónak nincsenek szarvai (legalábbis tudtommal biztos hogy nem), a cím az attól van, hogy az egyik leggyakoribb és épp ezért ritkán észrevett érvelési hiba, a csúsztatás egyik kapitális bikáját sikerült becserkelnem, megcéloznom, és derék Mauseremmel tűzben rogyva elejtenem. (ah, ez de jól esett, régen vágytam egy ilyen cikornyás mondatra)

Azt írja ez a Kumin, hogy egyetért azzal, hogy aki végzett orvosként, mérnökként, satöbbi elmegy külföldre, az fizesse vissza a jó nyugati bérből a tandíját. Erről már írtam pár dolgot, de úgy tűnik mégsem mindent. Kumin ugyanis hozzáteszi, hogy amikor ő a CEU-n ösztöndíjat kapott, akkor olyan szerződést kötött, hogy ha elmegy Közép-Európából, akkor az ösztöndíj visszajár. Tehát annak a sok libertáriusnak aki ellenzi ezt a röghözkötősdit példát kellene vennie Sorosról, aki az ilyen liberálisokat finanszírozni szokta. Na ja, a mostani főliberálist is neki köszönhetjük. Már akinek kedve van megköszönni.

Hol itt a csúsztatás? Ott, hogy Soros György és az ő alapítványa magánszemély, aki arra költi a tőzsdén összespekulált pénzét, amire jólesik. Más magánszemélyek kiskorú Délkelet-Ázsiai lánykákra, értékes festményekre, óceánjárókra költik, Soros valamiért egyetemet üzemeltet belőle Budapesten. Természetes, hogy akinek ösztöndíjat ad, annak azt is előírhatja, hogy a diploma után járjon öt évig skót szoknyában és ha egyszer is rajtakapják az ösztöndíjast gatyában, az ösztöndíj visszajár.

Ellenben a magyar felsőoktatás állami szereplői nem magánszemélyek. Jövedelmüket nem tőzsdézésből és más spekulációból szedték össze, hanem az adófizetők fizetik be, és ezért az állam mindenféle, jogszabályokban leírt kötelezettségeket vállalt, alanyi jogon mindenkinek járó oktatást, ilyeneket.  Ráadásul mindenféle uniós nyűgöknek is meg kell felelni az emberek szabad mozgásával kapcsolatosan.

A másik különbség az, hogy az átlag magyar egyetemhez képest a CEU kacsalábon forog, amint azt Kumin Ferenc is bizonyára tapasztalta. Plusz szolgáltatást ad, ezért ugráltathatja az ösztöndíjasait.

A magyar állam előtt is nyitva áll ez az út, úgy hívják, tandíj. Ne szedjen be az oktatásra ilyen sok adót, támogassa az arra érdemeseket és akkor majd támaszthat feltételeket. Addig amíg a mindenki által fizetett adóból, bárkinek, feltételek és korlátozások nélkül joga van igénybe venni a felsőoktatást, addig viszont – elvileg – nincsen csicskáztatás. Vagy írjuk át az összes idevonatkozó jogszabályt, és rúgjuk szét az egészet a fenébe. Ja, elnézést, pont erre készülnek.

Nemzetközi kapcsolatok

Mint arról már besztámoltunk, népszavazás után, hogy több indiai technológiai befektető jöjjön a térségbe, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye a továbbiakban Borshod pradesh Állam néven fog működni, székhelye a korábbi Miskolc, új nevén Abaúj-Delhi. Az Afrika felé nyitás jegyében a az Abaúj-delhi Kistérség harmadik legnagyobb települése is új nevet kapott: Felsőzsolca mostantól Voltkinna Sajó néven létezik tovább.

Közös kulturális fundamentum

A plébános, a rabbi, meg a pénzügyekért felelős miniszter sétálgat egy verőfényes péntek délelőttön. Egy asztalhoz érnek. Mindegyik előtt van egy oldal bepaprikázott, enyhén húsos abárolt szalonna, lila hagyma, meg vidáman vereslő héjú, igazi fehér kenyér. Leülnek.

– Fiat piscis! – kiált a plébános, keresztet vet a szalonnára, kicsattintja a bicskáját és jóízűen falatozni kezd.

– Ritka manapság az ilyen szépen filézett hal – mondja a rabbi, és ő is szalonnázáshoz lát.

– A pénzügyekért felelős miniszter bejelenti a nemzeti szalonnamentő tervet és csatlakozik.

Goldenblog díjátadó

Először is, mint lemilblog-szerkesztő voltam ott, harmincheted-rendű blogok nem kaptak meghívást.

Másodszor: kurva nagy tömeg volt, nagyrészt übertrendi, szűkfarmeres vastagszemüveges fiúkkal és kissé vékonydongájú ám vállalható kislányokkal.

Harmadszor: a kaja jó volt.

Negyedszer: olyan fos buli volt, amit máskor nagy ívben kerülök, így másfél órát voltam ott, ami az a két sör volt, amit a lemil-szerkesztőgárdával megittam. A díjátadó valamiféle nyűgnek tűnt a nagyontrendi buli előjátékaként, húsz perc alatt lezavarták és nekem úgy tűnt, egy-két kivétellel a díjazottakat sem érdekelte az egész.

Néhány kóbor gondolat a röghözkötésről

Sokakkal ellentétben én látom a jót is a legfrisebben kiszivárgott Hoffmann-mesében. Valamiféle homályos utalást tartalmaz a felsőoktatás szeződésszerű, mellérendelt viszonyokra épülő jellegére.

Képzeljük el a következő szerződést:

"diák kötelezi magát, hogy besavanyodott, szadista professzorok általi szivattatás, múlt századi szemléltető eszközök általi szenvedés, saját pénzen vásárolt könyvek és szoftverek megvásárlása után, diákhitellel eladósodás mellett még azt is vállalja, hogy tizenöt évig dolgozik a ötödannyi pénzért, mint amennyit bárhol máshol kapna"

Na ki kötné meg? Azt hiszem gyorsan beárazná a magyar felsőoktatás jó részét.

Már régóta aktuális lenne, hogy észrevegyék páran a felsőoktatásban: vannak bizonyos igényei a diákoknak is. Az asztalfiókba hányó, a vizsgán hubertusztól bűzlő, a tanszék melletti budit reggelenként úgy hagyó professzorok nagyszerű legendák, de jobb helyeken ahhoz, hogy ezt elnézzék, ahhoz minimum Nobel-díjasnak kell lenni, nálunk elég, ha valaki húsz évet már "letanított".

Ám legyen, írjunk szerződést, csak ha már szerződés, nehogy valaki elszaladjon egy bíróságra, hogy ez kérem egyoldalú. Nem hiszem, hogy a jelenlegi oktatási színvonal mellett érdemes lenne az államnak kimerészkedni a mostani adminisztratív-hivatali gondolkodású felsőoktatási rendszerből, ugyanis a szerződés után bizonyos garanciális igények is vannak.

Van itt még egy dolog, amire a nyilvánvaló dolgokon (emberi jogok, EU-kötelezettségek) kívül nem gondolnak a jogszabály-tervezők (fércelők, I mean). Ez pedig a magyar alulárazottság-jelenség. Annak ellenére, hogy az importált iparcikkek már rég szembesítettek azzal, hogy mi van odakint és mennyit ér a pénzünk, Magyarországon bizonyos dolgokért még nem lehet elég pénzt kérni, mert az nem erkölcsös. Mármint annyi pénzt kérni. Öt-ven-e-zer ezért a szerződésért? Mi az, hogy há-rom-e-zer volt ez a cipzárcsere? Ezért, és persze az általános siralmas színvonal miatt a felsőoktatásunk is alulárazott. Vegyünk egy példát. Ifjú doktorbácsi keres 5000 eurót, vagyis ebben az esetben havonta megkeresi a féléves tandíját, a legdrágább egyetemet véve. Mi van ha kifizeti a magyar tandíjat? Mi van, ha úgy szerződik, hogy csapjanak már vagy 300 eurót a fizetéséhez, hogy azt a csóró kalapozó magyar államot ki lehessen fizetni?

Ettől az intézkedéstől bizony egy darab doktor nem maradna itthon. Megsúgom, az oktatás színvonala sem megy feljebb, ugyanis azt a pénzt értelemszerűen nem az egyetemek kapnák meg. Ha meg az egyetemek kapnák meg akkor ott nagy kurva világ lenne. Tegyük fel, hogy az exportképes orvosi és mérnökkarok egyszercsak kapnak pár százezer eurót az öregdiákjaiktól? Vajon a többi karban nem horgad fel azonnal az egalitárius hevület, hogydehát minket is financérozni kéne abból a pénzből? Nem lenne itt hirtelen seregnyi Noszty fiú arra a pár Tóth Marira?

Van még egy kérdésem. A Zeneakadémia. Annyira nincsenek szem előtt, de évtizedek óta exportra dolgoznak. Ugyanis zenészként van az országban két-három zenekar, ahol szabad szemmel is látható fizetés van, meg pár tucat zenetanári állás (1 utcaseprő, vagyis kb 130k/hó fizetéssel)  évente. A többi az egyszerűen elmegy a harmad-másod-első vonalba Németországba, vagy akár Malajziába vagy Tajvanra. Ők ne küldjenek egy kis pénzt? Vagy ne játsszák el ingyen az akácos utat Gubcsi Lajos valamelyik kultúrestjén kötelezően minden évben legalább egyszer?

Szóval nagyon kilóg itt a lóláb, meg a lófog, a teljes amatőr, politikai céllal vezérelt sápszedés ötlete, akkor is, ha ne uniózunk, meg emberijogozunk. Ahelyett, hogy örülnénk, hogy üzemel még hazánkban még pár aranybánya, amely ciánt sem termel meg az arany se akar belőle elfogni. Kilóg felfele, levágjuk.

37 köszönet

Köszönöm mind a 37. szavazónak, akik szavazatukkal a 37. helyig repítettek a goldenblogon. Sajnos ez túl van azon a létszámon, hogy mindenkit meghívjak egy sörre, de önköltséges buliról esetleg szó lehet 🙂

Statisztéria

Olvasom, hogy Isaszegi tábornok és még néhány más hadfi Gubcsi Lajos, a nagy kortárs magyar humanista amatőr darabjában játszottak, illetve statisztáltak. Ezen most illene szent borzadállyal moralizálni, pedig ez jó.

Ott van például a népét sanyargató XIV. Lajos akinek udvarában Charpentier és Lully versenyt komponált. Charpentier egyik miséjének első tételére házasodik össze a zsidó-keresztény kultúrkör ifjú párjainak jó része.

 

A hatalomban üldögélők kultúraszeretete tehát nem káros, még ha azt is kell – bár fájó szívvel – gyanítanom, hogy a Gubcsi-darab után XIV. Lajos mindenkit a Bastille-ba csukatott volna, akinek ehhez köze van.

Úgy illik, hogy a bezártakkal és az elnyomottakkal sorsközösséget vállaljunk, így elmondom, hogy én is voltam ilyen témájú darabban statiszta, ráadásul ugyanilyen idétlen fehér göncökben játszottam parasztot. Ez óriási előrelépés volt az ezt megelőző fellépésemhez képest ahol egy óvodai betlehemezés fontos ám nem jelentős szereplőjeként a birkát alakítottam, aki a háttérben kérődzik, amíg a három királyok lelkesednek.

Megjegyzem, ez 1986 táján történt, amikor azért nem volt egészen kockázatmentes szerepet vállalni egy ilyen vallásos témájú darabban, István a király ide, enyhülés oda. Úgyhogy vitézlő tábornok urak, fel a fejjel, lehet ezt még majd valamiféle politikai krédó alapjává tenni, hogy önök már akkor kurucok voltak, mikor mindenki labanc volt. Így már sokkal jobb, ugye? Nem? Pedig én megpróbáltam.