Kumin Ferenc tizenhatos agancsa

Természetesen ennek a kitűnő közírónak nincsenek szarvai (legalábbis tudtommal biztos hogy nem), a cím az attól van, hogy az egyik leggyakoribb és épp ezért ritkán észrevett érvelési hiba, a csúsztatás egyik kapitális bikáját sikerült becserkelnem, megcéloznom, és derék Mauseremmel tűzben rogyva elejtenem. (ah, ez de jól esett, régen vágytam egy ilyen cikornyás mondatra)

Azt írja ez a Kumin, hogy egyetért azzal, hogy aki végzett orvosként, mérnökként, satöbbi elmegy külföldre, az fizesse vissza a jó nyugati bérből a tandíját. Erről már írtam pár dolgot, de úgy tűnik mégsem mindent. Kumin ugyanis hozzáteszi, hogy amikor ő a CEU-n ösztöndíjat kapott, akkor olyan szerződést kötött, hogy ha elmegy Közép-Európából, akkor az ösztöndíj visszajár. Tehát annak a sok libertáriusnak aki ellenzi ezt a röghözkötősdit példát kellene vennie Sorosról, aki az ilyen liberálisokat finanszírozni szokta. Na ja, a mostani főliberálist is neki köszönhetjük. Már akinek kedve van megköszönni.

Hol itt a csúsztatás? Ott, hogy Soros György és az ő alapítványa magánszemély, aki arra költi a tőzsdén összespekulált pénzét, amire jólesik. Más magánszemélyek kiskorú Délkelet-Ázsiai lánykákra, értékes festményekre, óceánjárókra költik, Soros valamiért egyetemet üzemeltet belőle Budapesten. Természetes, hogy akinek ösztöndíjat ad, annak azt is előírhatja, hogy a diploma után járjon öt évig skót szoknyában és ha egyszer is rajtakapják az ösztöndíjast gatyában, az ösztöndíj visszajár.

Ellenben a magyar felsőoktatás állami szereplői nem magánszemélyek. Jövedelmüket nem tőzsdézésből és más spekulációból szedték össze, hanem az adófizetők fizetik be, és ezért az állam mindenféle, jogszabályokban leírt kötelezettségeket vállalt, alanyi jogon mindenkinek járó oktatást, ilyeneket.  Ráadásul mindenféle uniós nyűgöknek is meg kell felelni az emberek szabad mozgásával kapcsolatosan.

A másik különbség az, hogy az átlag magyar egyetemhez képest a CEU kacsalábon forog, amint azt Kumin Ferenc is bizonyára tapasztalta. Plusz szolgáltatást ad, ezért ugráltathatja az ösztöndíjasait.

A magyar állam előtt is nyitva áll ez az út, úgy hívják, tandíj. Ne szedjen be az oktatásra ilyen sok adót, támogassa az arra érdemeseket és akkor majd támaszthat feltételeket. Addig amíg a mindenki által fizetett adóból, bárkinek, feltételek és korlátozások nélkül joga van igénybe venni a felsőoktatást, addig viszont – elvileg – nincsen csicskáztatás. Vagy írjuk át az összes idevonatkozó jogszabályt, és rúgjuk szét az egészet a fenébe. Ja, elnézést, pont erre készülnek.

Központi Egyetemellátó Vállalat

Ma nem akartam semmit írni, dehát az élet ilyen: felsőoktatási reformtervezet szivárgott ki. A felsőoktatást reformálni kell, pontosabban reformálni kellett volna ezelőtt harminc évvel. Azóta mindig, mindenki belevág, de számos érdek ütközése végül mindig valami mutyihoz vezet. Az oktatás és a sport maradt az a két terület, ahol nagy hangon bevezetett félreformok még mehetnek, az összes többi helyen vagy a multicégek, vagy az általános nihil már átvette a terepet. Talán az ország lelkének hiányzik, hogy az állam fenntartson valamit a nihil és a multicégek között, amelyre lehet használni a "világhírű magyar" eposzi jelzőket.

Mivel reformtervezet szivárgott ki, nincs más dolgunk, mint hogy levegyük a polcról a "Nota bene" című latinidézet-gyűjteményt, amely a "qui prodest" mondásnál van kitörve. Na vajon ez kinek lesz jó, ki bulizta ki magának? Számos ordító marhaság mellett felsejlik a Központi Egyetemellátó Vállalat rémképe, amely a büfétől kezdve a golyóstoll-beszerzésen át majd központilag ellátja az egyetemeket, ezáltal "biztosítva a hatékonyságot".

Természetesen én egy rohadt kommunista provokátor vagyok, amikor arra gondolok, hogy egy ilyen központi mamutból annyit lehet lopni, amennyi csak jólesik, és a felsőoktatási költségvetés 10-20%-át nyugodtan rászámolhatjuk.

A tervezet persze érint néhány régen folyamatban levő dolgot (a főiskolák átállítása a szakképzésre) de az egész valahogy olyan naftalinosan régi. Hogy mi hiányzik?

Annak a felfogása, hogy normális felsőoktatást fizető hallgatókkal (mindegy, hogy a saját vagy az állam pénzét adják oda az egyetemnek), versenyző, autonóm intézményekkel lehet csinálni. Ami nem ez, az nem felsőoktatás, hanem intézményfenntartás. Népkonyha, melegedő.

A tervezet szerint ugyanaz a szak viszont ezentúl csak állami, vagy csak költségtérítéses lehet. Ha máshol nem, itt megszűnik az egyetemi autonómia, ez ugyanis beteszi az ajtót a "slágerszakoknak" . Nyilván senki sem fogja sajnálni a kismillió kommunikáció szakot és társait. Kérdés, hogy a pesti, debreceni, pécsi, szegedi fizetős orvosképzések, a BME néhány mérnök-képzése majd hogy fog erre reagálni. És mivel fogja az egyetem korrigálni azt a bevétel-kiesést, ami abból lesz, hogy a slágerszakra özönlő fizetős diákok tandíjára nem számíthat?

A tervezet – ha igaz – azt is magában hordozza, hogy ha ezentúl valaki együtt akar működni egy magyar egyetemmel vagy főiskolával, szinte kötelezően a minisztériumhoz kell majd fordulnia. Ha a támogatás intézményfenntartási jellegű, akkor az állam egy kőrakást, meg a benne üldögélő hivatalnokot támogatja, amint abban már óriási rutinja van, más sóhivataloknál.

Kizárja a tervezet azt az alapvető célt, hogy a felsőoktatás a középméretű vállalkozások partnere, a kisvállalkozások segítője legyen. Jobb helyeken a felsőoktatásban jelen levő szakértelmet ugyanis bizonyos feltételek mellett igénybe lehet venni magáncélokra. Ennek a tere pedig nem az, hogy az egyetem erőforrásait fusiba’ használjuk, hanem olyan megállapodások, szövevényes kapcsolatok, ahol egy-egy kutatást, modell-projektet, tanácsadást meg lehet rendelni az egyetemtől. Olyan oktatás, ahol hatni lehet arra, hogy helyben kit és mit képezzenek.

Az új tervezet azonban úgy tűnik a Szalay utcából akarja irányítani azt, hogy mit csinál a magyar oktatás, mondjuk Gödöllőn vagy Sopronban. Persze lehetnénk cinikusak és mondhatnánk azt, hogy itt legfeljebb az Audi és a Mercedes fog kopogtatni, mert nekik elegendő a lobbierejük ahhoz, hogy itt is keresztülverjék, amit akarnak.

A többieknek pedig az lesz a lehetőség, hogy a felsőoktatás még jelen állapotában is túl nagy ahhoz, hogy bárki központilag irányítsa, tehát vissza fog jönni a nyolcvanas évek melléküzemág világa, a központi irányítás "behazudása" mellett a központi erőforrás kreatív ellopásával (az intézményfenntartási keretből lopni egy magyar rektornak kézügyességi kérdés)

Megy majd az ügyeskedés, és végülis kialakul az "egészséges" szimbiózis, anikor a csillagászati kutatást lekönyvelik három tonna diszperzitnek és nyolc tonna pétisónak, a tangazdaságba, a tangazdaság ebből megkap tíz százalékot, amiből ötöt kiosztanak a fiatal kollegák közt, ötből meg vesznek egy új bőrganitúrát a dékániba. 90%-ból megveszik azt a csillagászati műszert, amiből be lehet szállni a nemzetközi kutatásba, de mivel a bepályázott pénzt úgyis a központi kassza nyeli le,  a jövő évre tervezni kell heti olajcseréket a tangazdaság traktorjain, vagy megfuttatni az egészet a Központi Egyetemfenntartó Vállalat mignon-beszerzésein, természetesen a helyi komisszár új Mercijébe beleadva az illő százalékot.

Amíg azonban a kínai gazdaság potenciálja miatt a világ megtanulta a kínai társadalmi rés üzleti rituálékat, és a ramadán idejére az OPEC képviselőinek nem szervez munkaebédet, a híres hegedűművész tiszteletére rendezett vacsorán nem szolgál fel disznóhúst, nagy kérdés, hogy a hendikepes magyar felsőoktatás kedvéért nekiáll-e majd a világ kreatív könyvelést és nagyüzemi okirat-hamisítást tanulni. Szerintem nem.