Kumin Ferenc tizenhatos agancsa

Természetesen ennek a kitűnő közírónak nincsenek szarvai (legalábbis tudtommal biztos hogy nem), a cím az attól van, hogy az egyik leggyakoribb és épp ezért ritkán észrevett érvelési hiba, a csúsztatás egyik kapitális bikáját sikerült becserkelnem, megcéloznom, és derék Mauseremmel tűzben rogyva elejtenem. (ah, ez de jól esett, régen vágytam egy ilyen cikornyás mondatra)

Azt írja ez a Kumin, hogy egyetért azzal, hogy aki végzett orvosként, mérnökként, satöbbi elmegy külföldre, az fizesse vissza a jó nyugati bérből a tandíját. Erről már írtam pár dolgot, de úgy tűnik mégsem mindent. Kumin ugyanis hozzáteszi, hogy amikor ő a CEU-n ösztöndíjat kapott, akkor olyan szerződést kötött, hogy ha elmegy Közép-Európából, akkor az ösztöndíj visszajár. Tehát annak a sok libertáriusnak aki ellenzi ezt a röghözkötősdit példát kellene vennie Sorosról, aki az ilyen liberálisokat finanszírozni szokta. Na ja, a mostani főliberálist is neki köszönhetjük. Már akinek kedve van megköszönni.

Hol itt a csúsztatás? Ott, hogy Soros György és az ő alapítványa magánszemély, aki arra költi a tőzsdén összespekulált pénzét, amire jólesik. Más magánszemélyek kiskorú Délkelet-Ázsiai lánykákra, értékes festményekre, óceánjárókra költik, Soros valamiért egyetemet üzemeltet belőle Budapesten. Természetes, hogy akinek ösztöndíjat ad, annak azt is előírhatja, hogy a diploma után járjon öt évig skót szoknyában és ha egyszer is rajtakapják az ösztöndíjast gatyában, az ösztöndíj visszajár.

Ellenben a magyar felsőoktatás állami szereplői nem magánszemélyek. Jövedelmüket nem tőzsdézésből és más spekulációból szedték össze, hanem az adófizetők fizetik be, és ezért az állam mindenféle, jogszabályokban leírt kötelezettségeket vállalt, alanyi jogon mindenkinek járó oktatást, ilyeneket.  Ráadásul mindenféle uniós nyűgöknek is meg kell felelni az emberek szabad mozgásával kapcsolatosan.

A másik különbség az, hogy az átlag magyar egyetemhez képest a CEU kacsalábon forog, amint azt Kumin Ferenc is bizonyára tapasztalta. Plusz szolgáltatást ad, ezért ugráltathatja az ösztöndíjasait.

A magyar állam előtt is nyitva áll ez az út, úgy hívják, tandíj. Ne szedjen be az oktatásra ilyen sok adót, támogassa az arra érdemeseket és akkor majd támaszthat feltételeket. Addig amíg a mindenki által fizetett adóból, bárkinek, feltételek és korlátozások nélkül joga van igénybe venni a felsőoktatást, addig viszont – elvileg – nincsen csicskáztatás. Vagy írjuk át az összes idevonatkozó jogszabályt, és rúgjuk szét az egészet a fenébe. Ja, elnézést, pont erre készülnek.

11 hozzászólás

 1. paranoid T.R. marcipan — 2011-09-30 18:24 

Nahát, még jó, hogy idejöttem. Már viszketett a tenyerem, hogy kommentáljam a hüjeséget. Ez az egységsugarú idióta azt nem érti, hogy ebben a helyzetben az egy alternatíva volt neki, hogy nem fogadja el. Következő évben újra felvételizik, hátha értelmesebb lesz és nem kell fizetnie.Ha ez az államiban úgy néz ki, hogy van, aki nem fizet, van, aki igen, meg van az, aki fizetős lenne, de bizonyos feltételekkel felajánlják, hogy nem kell tandíj, akkor beszélhetnénk ugyanarról. Akkorlenne választása az adott embernek, dolgozik, és következő évben újra felkészül a felvételire, vagy elfogadja.
A másik, nem Moról nem mehet, hanem a régióból.
És mi történik, ha nincs munka? Menjek meikbe? Az számít? Ha a megszerzett tudást itt kell kamatoztatni, azzal nem fogja, hogy utcát seper. Ha meg van a szakmájának megfelelő, fejlődést biztosító állás, nem megy sehova. Életpályamodell, az a neve.

A főállású anyák emlegetését is vártam volna tőled 🙂 Pont ugyanazon az elven, az is fizesse vissza. A lába magasba emeléséhez nem kell diploma (ahogy rémlik, még érettségi nélkül is meg tudtam tenni). Ha ebből óhajt megélni, akkor fizesse vissza. Vagy hozzunk létre alapítványt az egyedüli családfenntartó férfiaknak, és fizesse be oda. Vagy a prosti szövetségnek.

Ez az értelmiség-ellenes retorika már volt itt egyszer. Olyan károkat okoz a társadalomban egy pillanat alatt, amit rengeteg idő visszacsinálni. És ők fognak a legjobban megdöbbenni, amikor a csavargyári munkás felgyújtja az autójuk, köcsögnépellensége felkiáltással.

 2. Professor Pizka — 2011-09-30 20:40 

@paranoid T.R. marcipan: abban a hitben élnek, hogy a csavargyári munkás csak akkor gyújt autóra, ha előzőleg egy sparos szatyor pénzt egy meg nem nevezendő R betűs budai utca sarkán álló házban…

(ezt a blogot is szét akarod szexualizálni?)

 3. paranoid T.R. marcipan — 2011-09-30 20:56 

@Professor Pizka: ha van szatyornyi pénze, nem gyújt autóra 🙂

(meg kell mondjam, most beszélgetni akartam a témáról. de nagyon szívesen. dugtál már égő kocsin?)

 4. Professor Pizka — 2011-09-30 21:12 

@paranoid T.R. marcipan: gyújtja ha az a foglalkozása

 5. Gloria Mundi — 2011-10-01 18:37 

Gondolom, Sorosék anno előre közölték Kuminékkal, h ezek a feltételek, tehát már itt kezd sántítani a dolog, aki ezt nem akarta vállalni, az nem fogadta el az öd.-jat … Ellenben a felsőoktatásba nem így kerülünk, kerültünk be …
Hogy a kismillió egyéb részletkérdésről most ne is beszéljünk … Én különben megígérném, h nem megyek el külföldre sok pénzér, ha valaki biztosítana nekem megfelelő állást itthon, akár sokkal kevesebbér … És legalább olyan hosszú időszakra, amilyen hosszúra ők röghöz kötnék az embert.
Éljen a társadalmi, földrajzi és mindenféle mobilitás! Éljen az EU (konspiráció :-P)!

 6. altoid — 2011-10-01 18:44 

Már tanulmányozom annak a lehetőségét, hogyan apportálhatnám be az agyamat egy panamanian trust fundba.

 7. migueldiez — 2011-10-02 21:21 

Mindig éreztem, hogy valami nem stimmel a taggal. Meg aki eleve képes azt leírni, komolyan, hogy “minden reggel egy pohárral bedobok ebből a kellemes tejtermékből” (forrás:
kuminszerint.blog.hu/2011/05/28/tudatos_joghurtfogyaszto ), az, ahogy mondani szokták, egyéb aljasságra is képes.
Viccet félretéve – mondjuk, ha belegondolok, nem volt az – az a szomorú, hogy ezt a csókát ilyen mértékadó véleményformálóként, vagyhogymondják, tartják számon.

 8. Professor Pizka — 2011-10-03 00:20 

@migueldiez: mégse írhatom a címbe, hogy paprikajancsi 🙂

 9. tomware — 2011-10-03 09:26 

A disszidálás mint fogalom, esetleg mikor kerül vissza a törvényekbe?
Ha ez így megy tovább, hamarosan csak suttogva szabad beszélni azokról, akik külföldön próbálnak megélni.

 10. Frengi — 2011-10-07 15:38 

Nekem erről az egész visszafizeted a tandíjjatról a Miért éppen Alaszka jut eszembe, nos ha nincs pénzed tandijra Alaszka állam megelőlegezi neked, csak utána be is hajtja rajtad.

Valahogy itt is ez kéne: orovshiány van Szabolcsban? Hát vegyenek maguknak egyet.

Mindenki jól járna, az állam a tandíjbevételen, és a szegénysorsú ám de tehetséges fiatalok is diplomához jutnának, mert godnolom csak a hivatás tudat ami miatt orovos egyetemre jelentkeztek, az meg gyakorolhatják akár Hajdúhadházon is, nem kell Londonba menni.

 11. altoid — 2011-10-07 21:22 

@Frengi: Ez teljesen rendben is van, feltéve ha előre (!) megállapodnak. Az viszont nagyon nem kóser, ha az egyik fél (aki amúgy is domináns pozícióban van) menet közben változtatgatja a szabályokat. Emlékszem, hogy az EU-csatlakozás kapcsán a legfőbb mézesmadzag az volt a nép felé, hogy “majd szabadon lehet külföldön tanulni és dolgozni”. Aztán most hogy élnek is a fiatalok a lehetőséggel, most meg rájönnek, hogy inkább mégse. Nem kicsit tenyérbemászó.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.