A páternoszter lassú búgással rótta unalmas körjáratát. Az Államtitkár lassan csoszogott oda a kerengő telefonfülkékhez. Ahogy belépett az épületbe, a lábaitól felfele megindult a paralízis, amit egy rendes állami irodaház vált ki az emberből. Igyekezett szokásai szerint úgy időzíteni az érkezését, hogy a vidáman csivitelő gyakornoklány-csapat alá nézhessen a páternoszter miatt, de ez most nem jött össze. Beugrott a fülkébe és elindult a harmadikra. Nagy nyekkenés, egy méterre látszott még csak ki a harmadikon, amikor megállt a szerkezet. Épp kimászott volna, mikor újabb nyekkenéssel újraindult. Kiugrott, pofára esett.

Szerencsére nem látta senki, ezért viszonylag méltóságteljesen elért az irodához, ahol legnagyobb meglepetésére nem volt ott Mónika, a titkárnő. Így nem volt kész a kávéja sem, márpedig anélkül nem kezdte meg munkanapját. A telefonjára sms érkezett: Mónika egy autóbaleset miatti dugóba került. A káféfőzőn a "Short" az +Espresso, + sugar, majd a Go feliratú gombot kell megnyomni.

Odament a géphez. A gombokra más dolgok voltak írva. Mindenesetre a nagy zöld gombot megnyomta, abból baj nem lehet. A gép felbúgott, majd ráérősen, de mégis tempósan üres papírlapokat kezdett az Államtitkár lábára köpködni. Nagyot rúgott a gépbe, de az nem állt le. Félelmetes lélekjelenlétről tanúságot téve megnyomta a piros gombot, de a gép nem állt meg. Újabb rúgás, a dugó kirántódott a falból, a gép megállt.

Meglátta a másik gépet a sarokban. Előhalászta telefonját, az sms-ben írt gombokat megnyomta. Ez a gép egy extra cukros, rövidre főzött eszpresszó kávét csorgatott egyenletes sugárban a lábára. Mostmár bazmegezett.

Előszedett egy csészét a kávéfőző alatti szekrényből. Azért találta meg elsőre, mert a másik szekrény az iktatóbélyegző miatt zárva volt. Behelyezte a nyílásba. Telefon elő, gombok megnyom. Újabb kávé a lábra. Megnyomta a csésze fölötti gombot, mire a gép egy adag őrölt kávét köpött a csészébe. Átrakta a csészét a kávéfőző pisilőjéhez. Nem baj, zaccos lesz, na és -gondolta.

A kávét megitta, a csészét lerakta Mónika asztalára és bement a párnás ajtajú irodába. Elolvasta volna az emailjeit, de Mónika még nem nyomta ki őket.

Visítás hallatszott. Mónika a rohanástól kicsit csapzottan állt az irodaajtóban. A jó karban lévő kora negyvenes nő azt hitte, valaki betört. Az Államtitkár előjött a szobájából, szájából ömlöttek a szitkok. Mónika sírva szedegette össze a földről a papírt, egyúttal feltörölte vele a padlóról a kávé nagyját.

Az Államtitkár tovább szidta volna, de a telefonon felgyulladt a piros lámpa, amely a Miniszter hívását jelezte. Az Államtitkár ettől azonnal készséges félvigyázállásba kapta magát, felső teste 10-15 fokos szögben előredőlt, negédes mosolya a telefonra nézett. Mónika vett egy nagy levegőt és felvette. A Miniszter titkárnője, Mariann volt az, Mónival egykorú és szintén jó karban lévő vezetői titkárnő, egyébként a barátnője. Kedvező testi adottságaik és megfelelő végzettségük miatt húsz éve dolgoztak különböző nagyfőnökök mellett.

Telefonon nem beszélhették ki a bénaságukat, Mónika jól tudta, hogy Mariann mögött ott áll a Miniszter és a dekoltázsába bámul a válla fölött, ugyanúgy, ahogy az Államtitkár stírölte az ő melleit.

A Miniszter úr egy iratot szeretne továbbítani az Államtitkár úr Ájpedjére, szólt Mariann. Természetesen, küldjétek csak -válaszolta Mónika.

A Miniszter úr diktált Mariannak. Mariann legépelte, kinyomtatta. A Miniszter úr elolvasta a kinyomtatott szöveget, majd két bekezdést kivetett belőle és hármat beleíratott. A szöveget Mariann újra kinyomtatta, a Miniszter aláírta. Mariann lefénymásolta az Irattár számára, majd beszkennelte, pdf formátumban elmentette, behívta a Miniszter Ájpedjére. A Miniszter nem volt egészen elveszett az informatikában, de azért amikor a titkárnő először bekészítette az asztalára az ájpedet, lecseszte, hogy ad 1. mi a fenének vesz ilyen csúnya tálcát, amikor egy miniszteri irodába ezüst tálca kell, semmi helye a technónak, ad 2. hogy meri az asztalán felejteni? Aztán persze a Miniszterelnöki Szóvivő közölte, hogy az ájped jó és hasznos. Azóta a Miniszter mindent az ájpeddel intéztetett.

A hárommal odébb lévő irodába közben átért az irat. Mónika kinyomtatta. Bekopogott az Államtitkárhoz. Megérkezett a Miniszter úr ájpedjéről küldött átirat az Államtitkár úr ájpedére! A miniszter szó hallatán az Államtitkár talpra ugrott és összevágta a bokáját. Nyomtassa ki a Miniszter úr átiratát az ájpedről! – szólt. Mónika a nyomtatóhoz lépett, dokkolta az ájpedet majd kinyomtatta az iratot. Az irat semmiről nem szólt, legalábbis semmi olyanról, amit nem lehetett volna telefonon elmondani.

Üzenjen vissza a Miniszter úrnak (bokacsattanás) hogy megérkezett ájpedünkre az ájpedjéről küldött üzenet és főzzön egy kávét! – mondta az államtitkár, majd vigyázva, nehogy közel menjen a gépekhez, elindult ebédelni.

Az admiralitás akadémiáján első éves tantárgy, hogy csatahajóval csatahajóra lövünk, cirkálóval cirkálóra, míg Senki Alfonz és Csülök üldözésére motorcsónakot használunk.

Ennek fényében nevetséges különösen a mandinerblogban Trágár Tóni és Kínai Kálmán bloggerek írása, amelyben az LMP-n próbálnak nevetni. Nem azt a kézenfekvő lehetőséget aknázzák ki, hogy az LMP-sek szánnivalóan botladozó, politikában képzetlen amatőrök. Azt a régi lemezt teszik fel, hogy ezek szalonliberális, méregzöld zsidógyerekek. Ebben speciel a mandiner két szerzőjének teljesen igaza van. Csakhogy ez nem poén, az LMP-ről már a megalakulásakor tudta mindenki, hogy mindenféle szadeszközeli elemek és kiábrándult liberálfideszesek alapította szalonliberális, méregzöld alakulat, és bizonyos magyarországi sajátosságok miatt az ilyenben a pesti zsidógyerekek mindigis felülreprezentáltak voltak.

Ezeknek az embereknek az ad hominem megtámadása fideszes bloggerek részéről olyan, mintha a Nimitz anyahajó összes vadászgépe felügyelné a balatoni orvhalászatot. Az LMP ugyanis rétegpárt, nagyrészt már Gödöllőn se tudja róluk senki, hogy kifélék-mifélék. Hát még Miskolcon. Vidéken olyan párt, amelyik legalább burkoltan nem utálja a cigányokat (ugyanakkor vásárol tőlük szavazatot) nem él meg.

Persze tekinthetjük úgy, hogy a neten, a blogoszférában a mandiner blog pont elegendő eszköz az LMP-sek meglövésére, de a mandinerről meg tudjuk (pont úgy, ahogy az LMP vadliberális-méregzöld-orrnehéz mivoltával tisztában vagyunk), hogy nagyrészt pattanásos, állás nélkül maradt közgázos wannabe törökgáborok írják, akik azzal érnek el bizonyos olvasottságot, hogy mérsékelt színvonalon komcsiznak és zsidóznak. Adott esetben azt is megmagyarázzák, hogy lézerjani keményen megdolgozott az Audiért. Végülis, bizonyos értelemben ebben igazuk van, csak a munka definícióját illetően vannak árnyalatnyi nézetkülönbségek az ország 90%-val.

Tehát ha a mandineren Kínai meg Trágár megírja azt az egyébként igazi tényt, hogy az LMP egy röhejes zöldpártocska, akkor az nagy hatást nem ér el.

Felmerül a kérdés, hogy a botrány lecsengése után napokkal miért rúgnak még egyet Cohn-Bendit elvtársba. Állításuk szerint azért, mert egy rossz (nochdazu zsidó!!!) provokátorról van szó, akinek semmi sem szent. Frászt.

Cohn Bendit valóban egy rossz (nochdazu zsidó!!!) provokátor, akinek semmi sem szent, de ettől sokkal kétségbeejtőbb tény az, hogy bármelyik európai városban Amszterdamtól Zágrábig, öt perc alatt talál kedvére való fiút, lányt, óvodást, tűzoltót és katonát, aki hajlandó vele összefeküdni. Ingyen. Ráadásul megválasztják képviselőnek, mert ennek a fajta politikusnak mindenütt van öt-tíz százalék hely. Ez a kétségbeejtő perspektíva, hogy amikor a mandiner érdekes kultúrtörténeti emlék lesz (az sem kis dicsőség ám!) akkor Schiffer pajtás lehet hogy az EU parlamentben lesz jó fizetett, választott hülye álarcos. A böngyör hajú kolleganője meg nemcsak most, hanem valószínűleg még akkor sem lesz elérhető célpont Kínainak és Trágárnak, ami valóban disznóság, én megértem őket.

Persze egy ilyen blogbejegyzés alkalmat ad arra is, hogy a régi alkotmányt ekézzük, és rákenjük Szűrös Mátyásra. Csak szólok, hogy nem vettek részt a legutóbbi továbbképzésen, Szűrös elvtárs már egy ideje jó elvtárs, Pozsgai elvtárssal együtt. Alkotmányvédő sirámaikkal, meg foglalkozzon a haiderménkű, szánalmasak.