Teljesen jogos igénye az úri közönségnek, hogy ha már a minden 12-55 év közötti nőnek el lehet adni, és épp ezért óriási üzlet és épp ezért sok tévéreklámot kell csinálni hozzá, ne hangozzék el a tévében az, hogy havivérzés-felfogó higiéniai papírtermék vagy az, hogy ezzel nem fogsz egy alvadó vértócsában punnyadni naphosszat, mert nem engedi kifolyni.

Funkcionálisan szemlélve ezek a termékek erre jók, a reklámnyelv azonban nagyon használja az eufemizmust, hiszen nincs olcsó autó vagy kicsi lakás. Kedvező árú és praktikus.

A magyar rendszerváltás is ilyen reklámnyelvi eufemizmust vezetett be, hiszen akármennyire is lettek volna, akik szidják a rohadt büdös kommunistákat, ha egyszer volt otthon tükör, és abba kicsit szúrósabban belenézve bizony egy kollaboráns nézett vissza. Nem volt ezzel gond, Kádár az országot tette kollaboránssá, így senki sem akart kényelmetlen dolgokat hallani.

Nagyszerű példa erre az „ügynök” szavunk.

Teljesen világos, ha amerikai II. világháborús filmet nézünk, hogy az intellektuális külsejű, kerek szemüveget viselő, szikár alak, akármennyire is rajong Hölderlinért vagy a barokk fuvolamuzsikáért, az bizony egy szadista gazember, aki fapofával fogja halálra kínoztatni az amerikai foglyot és senki sem fog ezzel kapcsolatban „német értelmiségit” vagy „sajátos szerepet játszó, a körülmények okozta kényszer miatt alkalmazkodó entellektüelt” mondani. Hanem náci gyilkost.

Egészen elvetemült emberek szokták az alig serdülő kislányokat kuplerájokba hurcoló stricik esetén megemlíteni, hogy voltaképpen a lányok előtt a másik karrier a rizsföld kapálása lett volna, így viszont megkeresi egy riksa árát, melyet bérbeadva majd tisztes polgári életet él Bangkokban. Igen, az az öt, amelyik megéli a huszadik születésnapját. Tehát itt se szociális érzékenységtől fűtött jóemberekről beszélünk, hanem rohadék emberkereskedőkről.

Ehhez képest az „ügynök” szavunk a köznyelvben semmilyen igazán rossz jelentést nem hordoz. Hiába nyújt be hetente valami jó kis törvényjavaslatot az LMP, hogy így vagy úgy legyen az ügynök-kérdés, az emberek orra nincs beleverve abba a ténybe, hogy az ügynök, az bizony egy kollaboráns gazember.

Az utca embere nem tudja a saját szavaival elmondani azt az okfolyamatot, amely a III/II. (III.) tiszthez befutó jelentéstől addig vezet, hogy valakit bevisznek a Gyorskocsi utcába és két napon át étlen-szomjan tartják és addig verik, amíg aláír valamit, vagy felnyomja a legjobb barátját, a szerelmét, vagy a saját anyját.

Az „ügynök” szó, úgy írja le a jelenséget, mint ahogy az „azokon a napokon” leírja a havi vérzést. Aki nem tudja a kódot, nem érti, hogy vérzésről és az ezzel járó számtalan nyűgről van szó.

Nincs meg az a világos, verbálisan és vizuálisan megfogalmazott üzenet, akár egy tízperces kisfilm, akár a pincében megrugdosott emberek beszámolója formájában, amely elmondja: az ügynök volt az, aki miatt ez megtörtént, mert  ha ő nem nyomja fel a célszemélyt, akkor nem lett volna verés. Reklámklip-rendezők, dokumentumfilmesek, végzős filmművészetisek ecetet pisilnek a gyönyörtől ha csinálhatnak mondjuk 3-6-10 perces kisfilmeket. A többit megoldja a youtube meg a facebook. Szerintem az RTL Klub simán megfinanszírozná…

Azon generációba tartozom, akik már éppenhogy értették, mi folyik körülöttük azon a bizonyos június 16-án. Ültem a szüleimmel a TV előtt, és hüledezve figyeltük, hogy az a kócos és borostás fiatalember miket mond bele a mikrofonba. Ne feledjük, hogy ez alig pár héttel a Tienanmen téri mészárszék után történt, amiről már meglehetősen részletesen számolt be a magyar televízió is. A szüleim (és kb minden ismerősük) első reakciója az volt, hogy „hát ezt nem kellett volna”, meg hogy „nem jó pont most hergelni az oroszokat”, bár tartalmilag nemigen vitatkoztak vele. Nekünk kamaszoknak viszont baromira tetszett a beszéd, ez a brahis kiállás, ez a hallatlan szemtelenség, hogy egy nálunk nem olyan sokkal idősebb srác bele meri mondani a mikrofonba, hogy vén komcsik és ruszkik elhúzhattok, mostantól miénk a pálya. És csodálatos módon egy éven belül tényleg elhúztak. Pedig apám, aki külkeresként az átlag magyar értelmiséginél is kábé százszor jobban látta át a nemzetközi helyzet fokozódását és a szocialista tervgazdaság elkerülhetetlen összeomlását, még 88 elején is teljesen kizártnak találta, hogy itt bármiféle rendszerváltozás legyen. És mégis. 1989-ben Magyarország a világtörténelem fősodrában találta magát, ráadásul nem csak elszenvedőként, hanem cselekvő részesként is. 1989-ben úgy tűnt, hogy végre a jó oldalra kerültünk. Az én generációm a kissé vadkeleti, de csodálatosan szabad 90-es években kezdhette meg az életét, tanulhatott egyetemen, ment el dolgozni. Mindezt úgy, hogy valós élményeink voltak az „átkosról”, így tudtuk is értékelni a különbséget. Úgy nőttünk fel, hogy büszkék voltunk Magyarországra, nem sértetten és agresszíven, hanem csak úgy, természetesen. És úgy éreztük, teljesen jogosan. Amikor a 90-es évek vége felé dolgozni kezdtem, sokat jártam Nyugaton is. Azt gondoltam, szerencsés vagyok, hogy nem ott születtem, mert Magyarországon jobbak a lehetőségek egy ambiciózus fiatalnak. Mert nálunk még nem alakultak ki a dolgok, nincs megmerevedett hierarchia, némi tehetséggel és szorgalommal át lehet ugrani a szamárlétra fokait. Mert nálunk még lehetsz tökös csávó, aki megmutatja az öregeknek, mi a dörgés.

Most, 2014 június 16-dikán nagyon furcsán éreztem magamat. Egy olyan történelmi esemény hivatalos ünnepi felidézését láttam, amit magam is átéltem. Én voltam az 56-os disszidens és az ellenálló partizán, a volt munkaszolgálatos és a kitelepített ex-arisztokrata, vagyis a vén trotty aki ott volt egy régmúlt, talán meg sem történt eseménynél, és leginkább csak hallgat. Mert nem nagyon tud mit mondani, mert nem úgy emlékszik a dolgokra, ahogyan most épp emlékezni illik. Mert a 89-es hős éppen olyan dolgokat művel, amitől Kádár is elszégyellte volna magát. Mert a mostani június 16-dika olyan, mintha a 25 évvel ezelőttinek rossz paródiája lenne. Mert maga Magyarország is olyan, mintha az 1989-esnek rossz paródiája lenne, pedig akkor az a rendszer éppen összeomlóban volt. Mert egyre bizonytalanabb vagyok benne, hogy az amit akkor megtapasztaltunk a szabadságról és a reményről, nem illúzió volt-e csupán. Hogy nem-e ez a normális és az volt az őrület. Hogy tíz év múlva egyáltalán lehet-e még beszélni arról, amit nekünk 1989 jelentett, hogy az utána következő húsz évünk nem lesz-e csak egy újabb „átkos” a sok közül. Azt már most látom, hogy a gyerekeimnek nem fogom tudni átadni azt, amit akkor átéltem, egyszerűen hiányozni fog a kontextus. Talán én is olyan leszek, mint az 56-os disszidensek, akik még a 80-as években is egy olyan Magyarországra emlékeztek, ami az otthon maradtaknak már csak homályos, a hivatalos propaganda által összemaszatolt legendaszerűség volt. De az is lehet, hogy a most kialakulóban lévő rendszer csak a réginek a papírmasé utánzata, ami nem világrengető robajjal, hanem csupán halk sóhajtással fog magába omlani. Nem tudom. De ha lesz is új 89, az már nem az én rendszerváltásom lesz. Olyan élmény csak egyszer adódik egy generáció életében. Ezt lopták most el tőlünk.

A nagy focisták is tudják, hogy az igazán nagy kapásgólokat akkor lövi az ember, ha a labda szépen lábra jön, pont elég magasan, pont a jobb rüsztre, hogy pont kilőhető legyen a felső sarok.

Így van ez egynémely politikai kérdésekkel is, amikor a kormány szépen feladja a labdát, és – némi kis teketóriázást követően – valaki látványos mozdulattal, eldőlve, rádurrantja húszról.

A nagy focisták azt is tudják, hogy az ilyen szép gólokra ugyan emlékszik a közönség, ám ilyenekkel bajnokságot még nem nyert senki. A bajnokságot a kis gólok nyerik meg, a felfutó jobbhátvédre, a leshatárra rugdosott indításokra, a kapu elé, a zűrzavarba ívelt szabadrúgásokra és más hasonlóan unalmas dolgokra alapozott, edzésen százszor elgyakorolt mozdulatok.

Persze, ha úgy jön ki a lépés, hogy a védekező középpályásunkról kiderül, hogy valahogy mindig jól jön a lábára a labda, és szereti rálőni, lehet erre is kidolgozni egy variációt, hogy ezzel kicsit kijjebb húzzuk az ellenfél védelmét, teret nyitva ezzel a befutásoknak, kiugratásoknak és más hasonlóan unalmas dolgoknak.

Ugye, milyen unalmas?

Mert ez bizony munka. Ez különbözteti meg a profi futballcsapatot a grundon focizgató amatőröktől.

És ez különbözteti meg a tiltakozó tüntikélést a komoly ellenzéki munkától. Lázár János, mint minden kormánypárti politikus, időnként hibázik, kimegy a vonalból, saját tizenhatos előtt eladja a labdát, olyankor bárki, akinek van gömbérzéke, tud nagy gólt lőni, ez zajlott az utóbbi napokban. Véletlenül.

Az ellenzéki politizálás egyik alapvető feladata az volna viszont, hogy az ilyen nagy gólok közti üresjáratot töltse meg labdatartással, értelmes passzjátékkal, kis gólokkal.

Lázár János (vagy  tetszőleges más kormánypárti vezető) ugyanis a legkártékonyabb dolgait nem akkor csinálja, amikor kirúgat egy főszerkesztőt, hanem a hétköznapokon. A kormány munkáját naponta követve lehet látni, hogy milyen harcok dúlnak a húsosfazék körül, és milyen mohón lát neki az, aki végre odafér.

A négyéves ciklus első felében működnie kellene azoknak a referatúráknak, amelyek figyelik a Lázár- a Rogán- a Simicska- az Orbán- (és még további 2-3) érdekcsoport mozgását, és  az őket követő újságírókat, civil szervezeteket. Mindegyiknek draftolni kell havonta két-három jó témát, kimenni a helyszínre, ahol épp lopják a fát, mutyizzák az osztálytermek egybenyitását és hasonlók. Kell arcot, nevet, összeget találni a mutyinak, és amelyik elég nagy disznóságnak tűnik, arra ráindítani egy olyan médiakampányt, mint amilyen spontán létrejött Lázár mostani hibája után. Elindítani kicsiben és aztán felépíteni egy tüntetésig, vagy a vezető megszólalásáig a médiában. Meg kell futtatni embereket, akiket az ellenzéki párt arcaként fog megjegyezni a magyar és a külföldi média nőügyben, agrárügyben, pénzügyben vagy más ügyekben.

Ez aprómunka, és önmagában nem lehet sikeres. Sajnos a demokratikus ellenzéki munkához szellemi háttér is kell. Kell hozzá, legalább vázlatosan kidolgozott program. Az aktuálisan lebukott tolvaj feletti habzó szájú hőbörgést ugyanis simán elvégzi a vastagbőr blog, hippiskedni meg ott a kettős mérce.

Egy ellenzéki párt nem azért van, hogy puffogjon, hanem azért, hogy a választásokon minél jobb eredményt érjen el, és lehetőség szerint kerüljön kormányra, és valósítsa meg a programját. A puffogásnak csak akkor van értelme, ha az általános felháborodásban részvétellel egyben sikerül megüzenni a választópolgároknak: ezt mi jobban csinálnánk, méghozzá így és így.

Ez meg megint további melót jelent, tudni kell, hogy a választópolgárnak mit lehet beadni és mekkora adagokban. Kutatási kérdés, hogy mit nyel le az elvakult viktorhívő, mit akar hallani az aki valami mást akar hallani, mi az ami tabu neki, mi az, amiből mondjuk két-három éven belül ki lehet zökkenteni, hogy  ne legyen tabu. Ez jóval nagyobb meló annál, mint amit a magyar politikusok jó része gondol erről. „Az emberek azt gondolják, hogy…vidéken ez úgy van, hogy…a gazdák nem értik, hogy…” hangzanak a pletyka- és sztereotípia-alapú féligazságok, amelyekre kommunikációs stratégiát építenének, ha tudnák, mi az.

Ez nagyjából a vázlatos bevezetője annak, hogy mit kell csinálni. Nincs leírva ennek a költségvetési-, humánerőforrás-, és eszközigénye, a nemzetközi kapcsolatainak kiépítése, a résztvevők jogi védelmének megszervezése és még jó pár dolog.

Azért írtam le belőle ennyit mégis, hogy érzékeltessem: A Lázár-Telekom-Sáling ügy véletlen volt. Lábra jött.

Sehr geehrter Herr Vorstandsvorsitzender, mein Name ist………, ich bin Vorsitzender der oppositionellen …………………. Partei in Ungarn.

Mit meinem Schreiben wende ich mich an Sie, weil wir befürchten, dass ein Vorfall, der den guten Ruf Ihres Unternehmens gefährdet, in Ungarn passiert ist.

Eines der beliebtesten ungarischen on line Portals, ORIGO, hat vor wenigen Wochen in mehreren Artikel berichtet, dass der Minister an der Spitze des Amtes des Ministerpräsidenten, der gleichzeitig einer der einflussreichsten Politiker dieses Landes ist, János Lázár, an ihren Auslandsreisen, an denen er in der Begleitung „eines Dolmetschers“ teilgenommen hat, insgesamt zwei Millionen Forint für jeweils drei Übernachtungen in diversen ausländischen Luxushotels ausgegeben hat.

Der Journalist András Pethö hat in Kooperation mit mehreren ungarischen Zivilorganisationen ein Gerichtsverfahren gegen das Amt des Ministerpräsidenten eingeleitet, um von dort zu erfahren, für welche Zwecke der Minister diese Summe, die mit dem durchschnittlichen Jahreslohn eines ungarischen Beschäftigten vergleichbar ist, ausgegeben hat. Es hat sich herausgestellt, dass die Auslandsreisen keine tatsächlichen Zwecke hatten, oder hätte es solche gegeben, wollte das das Amt des Ministerpräsidenten trotz des rechtswirksamen Gerichtsbeschlusses nicht veröffentlichen.

János Lázár war gezwungen, peinliche Rechtfertigungen abzugeben. Er wollte nicht zugeben, dass er das Geld der ungarischen Steuerzahler für private Reisen ausgegeben hat, er hat jedoch den vollen Betrag in die Kasse des Amtes des Ministerpräsidenten aus seinem Privatvermögen bis zum letzten Forint zurückgezahlt.

Wenige Tage nach diesem Vorfall wurde der Chefredakteur der Nachrichtenseite ORIGO, Herrn Gergö Sáling, gefeuert, laut einer offiziellen Erklärung sei dies einverständlich, wegen einer Umstrukturierung des Portals passiert. Der offiziellen Erklärung widerspricht jedoch, dass der Verfasser der Artikel, András Pethö, mit dem entlassenen Chefredakteur solidarisch war und ebenfalls gekündigt hat, die Redaktion protestierte, indem sie selber die Homepage des Portals gehackt hat. Seitdem ist auch eine Tonaufnahme, die beweist, dass die Entlassung nicht wegen struktureller Änderungen erforderlich war, an die Öffentlichkeit durchgesickert.

Sehr geehrter Herr Vorstandsvorsitzender, der Eigentümer von ORIGO ist der Telefonkonzern Magyar Telekom, deren Mehrheitsbesitzer nun wiederum die Deutsche Telekom AG ist.

Diese Entlassung des Chefredakteurs, die schwer gegen die Meinungsfreiheit, Pressefreiheit und die Presse als Garantin der Demokratie verstößt, erfolgte bei einem Unternehmen, das zu einem großen Konzern mit gutem Ruf gehört, der wiederum in einem nicht zum vernachlässigenden Anteil im deutschen staatlichen Besitz ist.

Dies führte dazu, dass bereits jetzt Gerüchte zu hören sind, nach denen die Deutsche Telekom ein Auge zugedrückt hat, wenn hier die Menschen- und politischen Rechte mit Füßen getreten werden, weil sie auf großzügige staatliche Aufträge hofft, oder eventuell sie befürchtet, dass neue Sondersteuern, die ihren Profit erheblich kürzen könnten, verhängt werden.

Herr Vorstandsvorsitzender, ich darf Sie an den Fakt erinnern, dass Ihr Unternehmen, die Deutsche Telekom AG sich in einem Land betätigt, das aus seinen eigenen schmerzlichen Erfahrungen gelernt hat, und gegenwärtig eines der stabilsten Rechtsstaaten der Welt ist, das als Beispiel für die ganze Welt dienen kann, wenn es um den Schutz der Freiheits-, der Menschenrechte und der Menschenwürde geht. Weit gefächerte Institutionen, jahrzehntelang andauernde Aufklärungsarbeit und eine beispiellose gesellschaftliche Solidarität führen dazu, dass der oben geschilderte Vorfall in Deutschland gar nicht hätte vorkommen können.

Ich bin überzeugt, dass die deutschen Klein- und Großaktionäre, unter ihnen auch der deutsche Staat, nicht dulden würden, dass ein skandalumwobener Politiker einen investigativen Journalisten, der Enthüllungen über ihn veröffentlicht, nur einfach so feuern lassen kann. Ich bin überzeugt, dass diese Werte für sie auch gelten, wenn der Vorfall in einem anderen Land passiert.

Ich bin mir sicher, dass weder die internen Regeln der Deutschen Telekom AG, noch das deutsche Recht, noch der Gerechtigkeitssinn deutscher Aktionäre – für die Sie, Herr Vorstandsvorsitzender auch arbeiten – zulassen, dass die Deutsche Telekom oder ein Tochterunternehmen von ihr die politischen Freiheitsrechte mit Füßen tritt, damit etwas mehr Profit erzielt werden kann. Unter Berücksichtigung des geschilderten Falls bitte ich Sie, den Vorfall vor den Vorstand und der Generalversammlung der Deutschen Telekom AG zu bringen und ihn gründlich untersuchen zu lassen.

Mit freundlichen Grüßen

Budapest, 05.06.2014

Azoknak a politikusoknak, igy kulonosen Schiffer Andrasnak, akik hallgattak felhivasomra es atvettek a levelet.

A tegnapi írásom óta sok kritikát kaptam, hogy nem értek én ehhez, a pénz beszél, a kutya ugat, a karaván halad. Igaz. Ha nincs vihar.

Egy rendes számumot persze bármikor lehet fújni, kis szerencsével. Sokan elfelejtik, hogy Magyarországon nincsen politikai botrány. Az utolsó ilyen Gyurcsány Ferenc öszödi beszéde volt, az volt az utolsó, következetesen végigvitt nagy botrány. Schmitt Pál ügye lehetett volna hasonló, de ott a Fidesz gyors tisztáldozata megmentette a pozíciót.

Azóta semmi.

Az ugyanis, sokak hiedelmeivel szemben, nem botrány, hogy mondjuk Lázár János lelőtt X darab fácánt. Ez a választókat nem érdekli. Az a hagyományos keret, hogy  a politikusok gecik, kimerült, elfáradt, kiüresedett.

A magyar közéleti kommunikációs térből a kormánypárt kiszorított mindent és mindenkit, bulvártémákkal, oda, egy olyan gyenge sztorival, hogy valami fideszes közkatona leaszfaltoztatja az utcát a házáig, nem lehet visszakerülni.

Témákat kell találni, megjelenési felületeket, és olyan szereplőket, akik képesek nyomást helyezni a fideszre.

Amíg ezek nincsenek meg, addig marad az erőtlen tiltakozás, háromezer ember kimegy a Kossuth térre, majd minden megy tovább-minta.

A konkrét példában persze mindenki tudja, hogy a Tékom és a Fidesz lemutyizott egy csomó pénzt, tehát a Tékom magától nem áll csak úgy ki majd a szólásszabadságért.

Ez az a hely és idő, amikor:

1. Ki kell vinni a balhét a Fidesz által uralt médiatérből. Ez olyan balhé, amivel meg lehet ugrani a FAZ, a Süddeutsche Zeitunk vagy a Spiegel ingerküszöbét.

2. Át kell tenni olyan emberek kezébe a balhét, akik vezető német értelmiségiként megengedhetik maguknak, hogy absztrakt módon, milliárd euró ide vagy oda, számonkérhessék a német államon, a Tékom fő tulajdonosán a lukasenkai módszerek támogatását.

3. Amint ez megtörtént, a Tékomnak és a német kormánynak a német közvélemény előtt állást kell foglalnia, hogy  Orbán összevethető Lukasenkával, vagy nem. Tekintettel az itt befektetett német euromilliárdokra, a válasz reálisan csak az lehet, hogy á dehogy, Orbán nem Lukasenka.

4. Orbán nyilvános megvédése után azonban a német diplomáciának és nagyvállalatoknak aktívabban kell vigyázni arra, hogy a lukasenkaság látszatát elkerültessék Orbánnal.

Ezt az egy hasznot tudja hozni egy olyan levél, amilyet tegnap megírtam. Nyomást és a mozgástér szűkítését. Arra, hogy ezt az ellenzék miért nem teszi meg, sajnos elég biztos tippjeim vannak, majd nemsokára megírom, de a hányingert le kell küzdeni.

Íme a levél, amelyet egy kicsit is normális ellenzék megléte esetén ma reggel hozott volna a FAZ és a többi vezető német napilap.

Timotheus Höttges

Deutsche Telekom

Elnök-vezérigazgató

Tisztelt Elnök Úr!

Tökös Tivadar vagyok, a Nem Létező Értelmes Magyar Ellenzéki Párt (NLÉMEP) elnöke. Azért keresem meg jelen levelemmel, mert félő, hogy az Ön által vezetett cég jó hírnevét súlyosan veszélyeztető dolog történt Magyarországon.

Néhány héttel ezelőtt az egyik legolvasottabb magyar internetes oldal, az ORIGO, cikksorozatot közölt arról, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az ország egyik legbefolyásosabb politikusa több útján, melyen egy „tolmáccsal” vett részt, három éjszakát töltött, összesen fejenként kétmillió forintért, különböző külföldi luxushotelekben.

Pethő András, több magyar civilszervezettel együttműködve, pert indított a Miniszterelnökség ellen azért, hogy közöljék, milyen céllal költötte el az éves magyar átlagbérrel összevethető mértékű összeget a miniszter. Kiderült, hogy valódi célja az utazásoknak nem volt, vagy  ha volt, azt a Miniszterelnökség a bíróság ítélete ellenére sem adta ki.

Lázár János kínos magyarázkodásra kényszerült. Nem ismerte el, hogy magánutakra költötte volna a magyar adófizetők pénzét, de magánvagyonából visszafizette a Miniszterelnökségnek ezt az összeget.

Napokkal az eset után az ORIGO főszerkesztőjét, Sáling Gergőt eltávolították a cégtől, a hivatalos magyarázat szerint szervezeti átalakítás miatt, közös megegyezéssel. Ennek ellentmond, hogy szolidaritásból a cikkek szerzője, Pethő András is felmondott, a szerkesztőség a saját lapját meghackelve tiltakozott. Azóta az a hangfelvétel is kiszivárgott, amely bizonyítja, hogy nem strukturális átalakítás miatt távolították el a főszerkesztőt.

Tisztelt Elnök úr!

Az ORIGO tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., mely a Deutsche Telekom többségi tulajdonában és irányítása alatt áll.

A szólásszabadságot és a sajtót, mint a demokrácia őrét példátlanul súlyosan sértő kirúgást, egy olyan cégnél vitték véghez, amely egy jó hírű, nem kis részben német állami tulajdonban álló nagyvállalathoz tartozik.

Ez azt eredményezte, hogy máris pletykák kaptak szárnyra, hogy a Deutsche Telekom azért huny szemet az emberi és politikai jogok lábbal tiprása felett, mert magyar állami megrendelésben reménykedik, vagy profitját megnyirbáló újabb különadótól tart.

Emlékeztetnem kell az Elnök urat arra tényre, hogy a Deutsche Telekom olyan országban működik, amely saját keserű példájából tanulva mára a világ egyik legstabilabb jogállama, amely az egész világnak példát mutat az emberi jogok és az emberi méltóság védelme terén. Kiterjedt intézményrendszer, évtizedes felvilágosító munka és példátlan társadalmi összefogás vezet oda, hogy a fent leírt történet Németországban nem játszódhatott volna le.

Meggyőződésem, hogy azok a német kis- és nagyrészvényesek, köztük a német állam, nem tűrnék el, hogy egy botrányba keveredett politikus  csak úgy kirúgassa egy újságtól a leleplezőjét. Meggyőződésem, hogy ez az értékítélet változatlan akkor is, ha ez egy másik országban történik.

Biztos vagyok benne, hogy sem a Deutsche Telekom saját belső szabályai, sem a német jog, sem pedig a részvényesek – akiknek érdekében Ön dolgozik – igazságérzete nem engedi azt, hogy a Deutsche Telekom, vagy bármelyik leányvállalata az emberi és politikai jogok lábbal tiprása útján akár egy fillér haszonhoz is jusson.

Mindezekre tekintettel kérem, hogy ezt az ügyet szíveskedjen a Deutsche Telekom igazgatótanácsa és közgyűlése elé vinni, és alaposan kivizsgálni.

Budapest, 2014. június 3.

Őszinte tisztelettel:

Tökös Tivadar

A NLÉMEP elnöke

Nna, ezt kb negyedóra volt megírni és két perc kitalálni. Ellenzék, hol vagytok?

Az index címlapját olvasgatva ugye vezető hír, hogy  az origónál megcsörrent a piros telefon, és hamarosan ki is rúgták Sáling Gergőt, a főszerkesztőt. Miért? Mert le merte írni, hogy ahol 2 ember 3 éjszakára 4 milliós számlát csinál, ott valami nincs rendben. Sálingnak persze ebben nincs igaza, hiszen mi is volna rendben valóbb annál, minthogy ha már egyszer a Rapcsák mellett lehúzott kőkemény évek, a fideszes belső ellenfelek letaposása után végre miniszter urak lettünk, végre kipróbáljuk, milyen ikerlányokkal csinálni, úgy, hogy közben Dom Perignon-t locsolunk az egyikre, a másik meg lenyalja. Nézzünk magunkba elvtársak, hányan mondanánk nemet erre? Naugye. Hagyjuk már ezt az állandó álszent hozzáállást, na.

Az ügy egyébként persze felháborító, része a magyar sajtó becsicskáztatásának, amelyet egyébként az MSZP kezdett el évekkel ezelőtt. Egy rendes népszabis, átévés, satöbbis újságíró már több éve tudta, kiről, mit, és hogy kell és lehet megírni. A baloldal összeomlásával többen úgy gondolták, hogy  lehet kicsit önállóskodni. Hát nem.

Persze most botrány lesz, nem kicsi. Ez címlap a világ nagy napilapjaiban, a FAZ-nál ugyanúgy, mint a Times-nál vagy Guardiannál. Kumin Ferenc viszont majd örömmel idézi a Zsenmin Zsipaót, melyben a pekingi állatkert párttitkára mond meleg szavakkal köszönetet a két vörhenyfoltos mocsárpetymegért amelyet Tarlós István személyesen adott postára két héttel ezelőtt (azt majd húzzuk ki gyerekek, hogy szegény petymegeket egy, a baráti kormányok diplomatáinak rendezett bukkake-partit megelőző vacsorán, pikáns csilis-fahéjas szószban megsütve szolgálták fel, köszcsike!)

De az igazi zsenialitás, vagy ha úgy tetszik genyóság abban rejlik, hogy simán bevállalják a nemzetközi sajtó haragját, bármit, hogy elkendőzzék azt, ami az indexen féloldalnyival lejjebb következik.  Ezek pedig nem mások mint a Bizottság ajánlásai.

Kimondják azt, amit mindenkinek tudnia kellene: Magyarország pengeélen táncol, a gazdaságát össze-vissza rángatják, nagyon nagyban az zajlik most, ami a mezőgazdasággal történt Torgyán alatt. A teljes szétverés állapotából persze lehet fellendülés, de a jelentés más képet rajzol.

Itt olvasható

Nézzük meg röviden az ajánlásokat, és fordítsuk le:

1) Már megint megpróbálkoztok a gyeplő elengedésével, és az ország görög módra eladósításával. Nem fog menni, a német adófizetők még egy országot nem óhajtanak kiváltani a zaciból.

2) Előbb, vagy utóbb, a bankokat engedni kell bankszerűen működni, vagyis azt, hogy a tartozásokat behajthassák, az árverezni valót elárverezhessék. Minél előbb, annál kevésbé fog fájni.

3) Nem lehet a végtelenségig a multikkal kifizettetni burkolt áfaemelések formájában az összes többi vállalkozás társasági adóját, és főleg nem kellene hagyni, hogy Magyarország az Unió áfacsalás-nagyhatalma legyen, és elhallatszik ám Brüsszelbe, amikor a komplett, ezzel foglalkozó NAV-főosztályt kirúgjátok a francba.

4) Értjük, hogy az összes közmunkást beírtátok a dolgozó kategóriába és a munkahelyteremtésre szolgáló pénzt gyakorlatilag kiosztjátok éhbérként de ettől még a világ egyik legrosszabb munkaerő-piaci keretrendszerét csináltátok meg.

5) Nem kéne hetente átszervezni a komplett köziget és igen, tudjuk, hogy a saját jogszabályaitoknak megfelel, hogy a Közgép nyer, de attól még ez nem frankó az egészet bizonybizony fel kéne pakolni a netre, hogy a paraszt is lássa mennyit vesztek ki.

6) A munkát nem kapó KKV-k munkára alkalmatlan tanulókat kapnak, akik ezt látva leginkább hagyják a fenébe az iskolát és kiesnek belőle, nem beszélve arról az évi párezer cigánygyerekről akinek a kezébe nyomtok egy kőműves papírt, aztán irány a börtön. Volt harminc éve Magyarországnak ezen változtatni, sehol se tartotok.

7) A rezsicsöccsentés miatt előbb-utóbb bukta lesz a gáz- és a villany piacán. Mindenki szólt már, most szólunk mi is. Ja és az az évi pár tucat milliárd sem frankó amit viszont elszórtok buszra-vonatra, úgy, hogy vonat már csak véletlenül érkezik meg akkor, amikor ki van írva, a kutya se utazik raja, és lassan Romániában is jobb a szolgáltatás. 13. havi nyuggerbérletet nem fizetünk.

Na, ezeket az ajánlásokat lehet zárójelbe tenni kétmillió forintért és kirúgott újságírócskáért. Majd lesz tüntike meg valami fasz ír rólunk egy cikket valami újságba. Simán megéri.

http://index.hu/belfold/2014/06/02/okotars_kehi/

Jagoda elvtársat követte Jezsov elvtárs, Jezsov elvtársat követte Berija elvtárs.

Húsz év múlva ezek az arcok, akik most túlbuzgón tisztogatnak, csak lábjegyzetek lesznek a történelemkönyvben. Igazából még most is azok, de kincstári Sztecskin pisztolyuk (már aki nem használ suttyomban német Walter pisztolyt) most még veszélyessé teszi őket.

Az érett viktorscsina legfontosabb jellemzője, hogy Gyurcsány Ferenc piszoár előtt állva aratott győzelme óta Viktor hátravonult, és az alávetettek előtti, nemi jellegek hangsúlyozásával végzett peckes járást, és a tockosokat leosztották a horda ifjabb hímjeinek.

Most épp a norvég alapban igyekeznek tudatosítani, hogy ők itt csak puncik lehetnek, a punci pedig, mint az köztudott, kizárólag befogadásra létrejött szerv, lényege az, hogy befogadjon, sőt kötelessége neki, akkor és úgy, amikor és ahogyan Hazánk Tesztoszterontól Duzzadó Kormánya akarja.

Mindez különösen konstruktív és előremutató, amikor azzal az országgal próbáljuk mindezt eljátszani, amelyik köztudottan a világon talán a legtöbbet tesz azért, hogy az emberi lényeket lehetőleg ne érje hátrány vagy hátrányos megkülönböztetés aszerint, hogy ők bedugnak valamit, vagy nekik dugnak be valamit.

Felmérték ugyanis, hogy igaz ugyan, hogy ez a bedugósdi a legjobb szórakozás, ami a világon létezik, de mégsem kellene minden társadalom 50%-át elnyomni miatta. Ok, igen én is olvastam, és én se vagyok hajlandó ülve pisilni, és ha lesz egyszer fiam, meg fogom tanítani mindazon dolgokra, melyeket „Gyertek hegeszteni” c. írásomban leírtam. ( http://raerunk.blog.hu/2011/12/17/gyertek_hegeszteni )

A homofób, nőverő Borat eljátszása a legundorítóbb szerep, amelyet el lehet egyáltalán játszani. Még undorítóbb, hogy nem is kell. Jagoda, Jezsov és Berija elvtársak sem játszották meg magukat. Csak nem nagyon élték túl a Vezért.