Lázár János zseni

Az index címlapját olvasgatva ugye vezető hír, hogy  az origónál megcsörrent a piros telefon, és hamarosan ki is rúgták Sáling Gergőt, a főszerkesztőt. Miért? Mert le merte írni, hogy ahol 2 ember 3 éjszakára 4 milliós számlát csinál, ott valami nincs rendben. Sálingnak persze ebben nincs igaza, hiszen mi is volna rendben valóbb annál, minthogy ha már egyszer a Rapcsák mellett lehúzott kőkemény évek, a fideszes belső ellenfelek letaposása után végre miniszter urak lettünk, végre kipróbáljuk, milyen ikerlányokkal csinálni, úgy, hogy közben Dom Perignon-t locsolunk az egyikre, a másik meg lenyalja. Nézzünk magunkba elvtársak, hányan mondanánk nemet erre? Naugye. Hagyjuk már ezt az állandó álszent hozzáállást, na.

Az ügy egyébként persze felháborító, része a magyar sajtó becsicskáztatásának, amelyet egyébként az MSZP kezdett el évekkel ezelőtt. Egy rendes népszabis, átévés, satöbbis újságíró már több éve tudta, kiről, mit, és hogy kell és lehet megírni. A baloldal összeomlásával többen úgy gondolták, hogy  lehet kicsit önállóskodni. Hát nem.

Persze most botrány lesz, nem kicsi. Ez címlap a világ nagy napilapjaiban, a FAZ-nál ugyanúgy, mint a Times-nál vagy Guardiannál. Kumin Ferenc viszont majd örömmel idézi a Zsenmin Zsipaót, melyben a pekingi állatkert párttitkára mond meleg szavakkal köszönetet a két vörhenyfoltos mocsárpetymegért amelyet Tarlós István személyesen adott postára két héttel ezelőtt (azt majd húzzuk ki gyerekek, hogy szegény petymegeket egy, a baráti kormányok diplomatáinak rendezett bukkake-partit megelőző vacsorán, pikáns csilis-fahéjas szószban megsütve szolgálták fel, köszcsike!)

De az igazi zsenialitás, vagy ha úgy tetszik genyóság abban rejlik, hogy simán bevállalják a nemzetközi sajtó haragját, bármit, hogy elkendőzzék azt, ami az indexen féloldalnyival lejjebb következik.  Ezek pedig nem mások mint a Bizottság ajánlásai.

Kimondják azt, amit mindenkinek tudnia kellene: Magyarország pengeélen táncol, a gazdaságát össze-vissza rángatják, nagyon nagyban az zajlik most, ami a mezőgazdasággal történt Torgyán alatt. A teljes szétverés állapotából persze lehet fellendülés, de a jelentés más képet rajzol.

Itt olvasható

Nézzük meg röviden az ajánlásokat, és fordítsuk le:

1) Már megint megpróbálkoztok a gyeplő elengedésével, és az ország görög módra eladósításával. Nem fog menni, a német adófizetők még egy országot nem óhajtanak kiváltani a zaciból.

2) Előbb, vagy utóbb, a bankokat engedni kell bankszerűen működni, vagyis azt, hogy a tartozásokat behajthassák, az árverezni valót elárverezhessék. Minél előbb, annál kevésbé fog fájni.

3) Nem lehet a végtelenségig a multikkal kifizettetni burkolt áfaemelések formájában az összes többi vállalkozás társasági adóját, és főleg nem kellene hagyni, hogy Magyarország az Unió áfacsalás-nagyhatalma legyen, és elhallatszik ám Brüsszelbe, amikor a komplett, ezzel foglalkozó NAV-főosztályt kirúgjátok a francba.

4) Értjük, hogy az összes közmunkást beírtátok a dolgozó kategóriába és a munkahelyteremtésre szolgáló pénzt gyakorlatilag kiosztjátok éhbérként de ettől még a világ egyik legrosszabb munkaerő-piaci keretrendszerét csináltátok meg.

5) Nem kéne hetente átszervezni a komplett köziget és igen, tudjuk, hogy a saját jogszabályaitoknak megfelel, hogy a Közgép nyer, de attól még ez nem frankó az egészet bizonybizony fel kéne pakolni a netre, hogy a paraszt is lássa mennyit vesztek ki.

6) A munkát nem kapó KKV-k munkára alkalmatlan tanulókat kapnak, akik ezt látva leginkább hagyják a fenébe az iskolát és kiesnek belőle, nem beszélve arról az évi párezer cigánygyerekről akinek a kezébe nyomtok egy kőműves papírt, aztán irány a börtön. Volt harminc éve Magyarországnak ezen változtatni, sehol se tartotok.

7) A rezsicsöccsentés miatt előbb-utóbb bukta lesz a gáz- és a villany piacán. Mindenki szólt már, most szólunk mi is. Ja és az az évi pár tucat milliárd sem frankó amit viszont elszórtok buszra-vonatra, úgy, hogy vonat már csak véletlenül érkezik meg akkor, amikor ki van írva, a kutya se utazik raja, és lassan Romániában is jobb a szolgáltatás. 13. havi nyuggerbérletet nem fizetünk.

Na, ezeket az ajánlásokat lehet zárójelbe tenni kétmillió forintért és kirúgott újságírócskáért. Majd lesz tüntike meg valami fasz ír rólunk egy cikket valami újságba. Simán megéri.

 

 

29 hozzászólás

 1. karaj — 2014-06-03 09:37 

De az origo nem kommancs ujsag volt? Vagy volt valamikor valtas? Nem olvasom rendszeresen sajnos, pedig neha latom, hogy sokkal korrektebb anyagokat hoz, mint az index.

A pontokhoz:
1) enyhe tulzas
2) abszolut hozzanemertokent kerdeznem, hogy mekkora gazdasagi problemat jelentene, ha egyszerre sok ember szopcsizna be a faszcsit a hitelevel
4) helyi tapasztalatok alapjan ugy latom, hogy a kozmunka meg mindig jobb, mintha nem lenne, annak ellenere, hogy osszekeveri a foglalkoztatasi adatokat. Persze sok helyen nagyon hulyen szervezik meg.

A tobbi kb jogosnak tunik

 2. karaj — 2014-06-03 10:44 

@karaj: rájöttem, hogy azt szerkesztette korábban Gazda A, szóval valszeg kommancs nem volt (ezt valaki mondta nekem pedig). De gondolom explicit fideszes sem, vagy de?

Az általad hozott példákhoz kapcsolódva, a közvetett vagy közvetlen párttulajdonban álló médiatermékek kézivezérlését azért nem nevezném a média becsicskításának, az valahol ott kezdődik, hogy anyagilag a priori független embereket is szivathatnak. Kérdezem, hogy ez az eset most ilyen-e.

 3. professzorpizka — 2014-06-03 10:50 

@karaj: a kérdésfeltevés akadémikus hiszen nem nagyon vannak anyagilag független újságírók Magyarországon, valamiből mindenkinek élni kell.

 4. marcipan — 2014-06-03 10:53 

@karaj:
2. (hozzáértés nélkül, általános logikai alapon) a bank nem kapja vissza ezekből a pénzét, annak egy részét sem. kevesebb pénze van, arra jobban vigyáz, nehezen ad új hitelt. ezzel szopcsizik egy csomó ember és szopcsizik egy csomó vállalkozás. ez utóbbi pl azt jelenti, h ha boltos nem tud felvenni hitelt (az egyébként működő vállalkozásához) h megvegye a szomszéd üzletet is és bővítsen, akkor: nem lesz új munkahely, az építési vállalkozónak nem lesz munkája, a beszállítótól nem kérnek több paradicsomot, a beszállítónál sem lesz új munkahely/nem tud jobb minőségű paradicsomot előállítani,a boltos maga takarít, nem bíz meg céget vele, akkor azoknak sem lesz új megbízása… de ez még a jobbik eset, rosszabbikban a meglévő embereket is kirúgják. ez egy szép agónia, de kétségtelenül kevésbé látványos, mint a lakások árverezése.

4.a közmunka nem teremt munkahelyet és nem segíti a piacra való visszakerülést/újbóli beilleszkedést. másrészt, munkáért munkabér jár, nehéz helyzetben pedig segély. ha van, ahol szükség van pl. a parkok rendbe tételére, virágültetésre stb. akkor az egy létező munka, tessék rá felvenni embereket. annak a társadalmi hasznossága, h a 3 hónapja munkát kereső némettanárnőt kiküldjék szemetet szedni nulla, de rommá lehet vele alázni.

 5. karaj — 2014-06-03 10:54 

@professzorpizka: természetesen nem a világegyetem többi részétől, csak az adott párttól függetlenre gondoltam. valószínűtlen például, hogy LJ ki tudná rúgatni Kálmán Olgát.

 6. karaj — 2014-06-03 11:03 

@marcipan: 2. hogy a hitelek adásának és visszafizetésének miért van értelme, az kevésbé volt rejtély, inkább arra voltam kíváncsi, hogy a rossz hitelek volumene van-e akkora, hogy ha nincs mesterségesen ütemezve a bedőlésük, akkor jelent-e egyszeri kockázatot pénzügyileg. ezt nem tudom.

4. alapvetően egyetértek, megvan a helye a segélynek és a munkabérnek is, de az általad vázolt rendszer egy egyensúlyközeli struktúrában működne jól, de ez vidéken sok helyen nem áll fenn. az teljesen igaz lehet, hogy a kereteit rosszul húzták meg. viszont abban a kis faluban pl, amit én látok, 3 hónapja munkát kereső némettanár pont egy sincs, van viszont pár tíz 30 éve munkát kereső ember, akik eddig reménytelenül piáltak, most pedig megtermelik a helyi menza élelmiszeralapanyagát és el is adnak belőle, miközben piálnak. szóval jobb, mintha nem lenne, de elfogadom, hogy csak kórtünetek enyhítésére jó és a szabályozása több ponton elhibázott

 7. professzorpizka — 2014-06-03 11:05 

@karaj: Kálmán Olga is pontosan tudja, mennyire szabad bántani Lázár Jánost.

 8. escargot — 2014-06-03 11:08 

@karaj: Az a szép a dologban, hogy az Origo tulajdonosa a Deutsche Telekom. A jelek szerint ők is felvették azt az opportunista megközelítést, amit Szijjártó az azeriek és egyéb zűrös barátaink kapcsán: a kölcsönös tisztelet jegyében nem pofázunk a belügyeikbe, csak küldjék a megrendeléseket.

 9. stoppos — 2014-06-03 11:31 

Jóvan ajánlgatnak, ajánlgatnak, aztán pubiék meg telibeszarják. Utána mi lesz? Elzárják a pénzcsapot, vagy ez is ilyen mit láttunk az állatkertben fogalmazás, amit szépen eltesznek a vitrinbe?

 10. stoppos — 2014-06-03 11:32 

@escargot: Kíváncsi vagyok lesz-e olyan hír a hetekben, hogy megen kiírják a tendert a maradék mobilfrekvenciára és azt megnyeri-e a Deutsche telekom?

 11. marcipan — 2014-06-03 11:34 

@karaj: azt nem hittem, h nagy újdonságot mondok. nem tudom, de a kormányzat nem nagyon használ számológépet a döntéseihez, úgyh arra jutottam, közelítsük elvi alapon itt is a kérdést 🙂

pont a tiéd egész jó példa: nincs munkája, iszik, ez senkinek nem jó, tény. az pedig tök jó, h a menzához helyben termelik a krumplit. a hiba ott van, h nem mindegy, h összegyűjt egy csomó, éhbérért motiválatlan embert és kényszeríti a kapálásra, vagy felépít egy helyi vállalkozást, ami ezt csinálja és ott lehet dolgozni. ebbe az is beleférhet, h a helyi segélyezetteket oda irányítja pénzosztás helyett.
még az is lehet, h amit látsz, jól működik, a polgármester jó fej, ügyesen szervezik, a résztvevők vihetnek haza is kaját és mindenki jól érzi magát. de egy állami intézkedésnek önmagában kell jónak lennie (khm, na, végiggondoltnak, vállalhatónak, tervezettnek vagy ilyesminek), nem lehet annak függvénye, h épp normális emberek hajtják-e végre.
az államnak azt kellene támogatnia, h létre jöhessen egy ilyen vállalkozás, ezen keresztül megvalósíthat integrációs programokat és tényleg visszajuttatna embereket a munkaerőpiacra. ezzel megint ugyanannál a problémánál lyukadunk ki: ez hosszú távú tervezést igényel, nem demagógiát, és nem lehet vele ötletszerű társadalmi csoportok agresszióját kiszolgálni.

 12. panamajack — 2014-06-03 13:15 

@karaj: volt már rá pár példa, hogy a piaci alapon foglalkoztatott munkást kirugják, majd visszaveszik közmunkásnak feleannyiért. A rendszerbe bele van kódolva az abuzálás.

 13. igazitrebics — 2014-06-03 13:19 

Ha minden menza megtermelteti magának a krumplit, zöldséget, főzeléknövényeket, netán még a húst is, az egy nagyon pozitív esemény, olyan pozitív mint a kínai népi kohók! Eközben, hány mezőgazdasági vállalkozó megy tönkre a tudatosan, durván lecsökkentett igények miatt?

 14. panamajack — 2014-06-03 13:24 

@karaj: a közmunkás amúgy ugyanaz, mint a jobbágy. A megélhetési minimum alatti bérért melózó, nulla munkavállalói joggal rendelkező, röghözkötött peon. Egy-két generáció alatt ugyanannyi kárt fog okozni a társadalomban és a lelkekben, mint a többgenerációs segélyen élés. Gyakorlatilag sztornózza az elmúlt 70 évben elért társadalmi fejlődést.

 15. komojtalan — 2014-06-03 13:26 

Rossz helyre írod ezeket a hozzászólásokat, itt kb. mindenki látja ezt. Tavaly volt valami aláírás gyűjtés a rezsicsökkentésről, én próbáltam megmagyarázni viszonylag értelmes cigányoknak, hogy most kapnak 1.000 forint kedvezményt, amit máshol többszörösen befizetnek. Őket nem érdekelte, csak az 1.000 forint, a többi számukra mintha nem is létezett volna. Sokat dolgozom velük, van ismeretségem köztük, olyant is elmondanak amit másnak nem. Mondom, ezek még értelmesek is voltak, vállalkozók, ilyen-olyan ügyeskedők, nem a borsodi putri legmélye. Tekintélyük van az adott városban, ha ők viszik a papírt aláírják, ha ők mondják szavazz a Fideszre arra szavaznak.

Aztán pont az egyik legértelmesebbnél, aki ráadásul alá sem írta pont ezért 2 hónap múlva elment az áram. Műszaki hiba, előfordul, nem tudott kimenni az ELMŰ, mert nem maradt az 5(?) szerelőcsapatból csak 2 a fővárosra és Pest megyére. De nem az emberek fizetik meg … Amilyen állapotban megvették a közműveket olyan állapotba kerülnek pár év múlva, de akkor már (remélhetőleg) ki emlékszik a Fideszre? Majd az akkori kormányt szidják. A magánnyugdíj ellopott pénze szintúgy. De nem sok pénz marad osztogatni, ellopni, nem tudom mi lesz itt pár éven belül? Ha ilyen ütemben megy az ország kifosztása, akkor vagy kezelhetetlen lesz az adósságállomány, vagy tényleg lázadások lesznek.

 16. untermensch4 — 2014-06-03 13:35 

@escargot: 4. voltam közmumus, bátor önkénttörpként, nem kényszerítettek. az a cég amelyik ezt bonyolította nem igazán erőltette az alapcélt (visszavezetés a munka világába) de a rendes alkalmazottaknak jó volt hogy van munkájuk. lehet hogy a tömegek számára nem túl látványos melléküzletágból magyaroschan csurrant-cseppent is vmi, a “munka dandárját” adó szemétszedés-kapálás-kaszálás egy rossz bohózat volt forgatókönyv nélkül. csak egy példa: kiküldenek 10közmumustt egy hosszúkás terület lekaszálására. “norma” mint olyan nincs. így pár nap alatt a fegyelem olyan mélypontra zuhan hogy akkor már késő akár a minimális “bujkálást” megkövetelni. pedig “a munka világában” vagy dolgozni kell vagy ügyesen álcázni a nemdolgozást, így ez kidobott pénz. sőt, kontraproduktív mert a környéken lakók napról napra telefonálgatnak hogy itt meg ott naplopás folyik, elvégzett munka meg nem mérhető. persze országosan biztos nagy siker a közmunka, elhiszem mert mondták 🙂

 17. marcipan — 2014-06-03 13:36 

@stoppos: telenortól pártoltak át a múlt hónapban a vodához.

 18. marcipan — 2014-06-03 13:40 

@panamajack: a 70 év fejlődést kicsit bátornak tartom, simán hallani olyan hangokat ma is, h vissza kellene csinálni a kmk intézményét.
ultimate: 50-60-as korosztály sajnálkozik a fiatalokon, h bezzeg ők 30 évet lehúzhattak a vasgyárban, nekünk meg váltakozik a helyünk.

 19. marcipan — 2014-06-03 13:41 

visszatérve a poszthoz, érdeklődve várom a berényimiki vs orbánviktor meccset.

 20. marcipan — 2014-06-03 14:02 

http://hvg.hu/gazdasag/20140603_Jovedelemaranyos_torlesztessel_mentenek_k

akkoreztígymosthogy? kötelezik a bankokat, h adniuk kell 25ezer ftos részletre 200 évre lakáshitelt? ez mi az isten?

és most befejeztem az ebédszünetet 😀

 21. panamajack — 2014-06-03 15:15 

@marcipan: ha jól értelmezem, a bank nem köteles hitelt nyújtani. Egyszerüen csak leszűkíti a törlesztőrészlet (és így a maximálisan nyújtható hitel) kiszámításakor beszámítható jövedelmek körét. Tulajdonképpen még jobban megszigorítja a hitelnyújtás feltételeit.

 22. marcipan — 2014-06-03 16:00 

@panamajack: átugrottam pár logikai pontot.
a cikk azt mondja:
– jövedelemarányos törlesztés,
– csak jövedelmen alapulhat a bírálat,
– ez nem fogja vissza a hitelezési kedvet.

jelenleg 80%ig vagy terhelhető, ami 60%ot jelent. a gyakorlat: a fizetésem 20%ig terhelt, a lakás egy óra alatt eladható annyiért, amennyit a bank szeretne, és ezzel együtt két kezest/plusz ingatlanfedezetet kértek.
na most, a csak igazolt jövedelmen alapuló bírálat azt jelenti, nincs kezes, fedezet semmi. (legalábbis, erősen így olvasható)

úgyh a megfejtés: kötelező hitelt adni 200 évre, különben nemcsak visszafogva lesz a hitelezési kedv, hanem eltűnik.

 23. karaj — 2014-06-03 16:05 

@marcipan: attól, hogy ők nem teszik meg, még nem tilos

a második résszel egyetértek, király lenne, hogyha valaki megcsinálná. én nem nagyon tudom felsorolni még a szükséges feltételeit sem, hogy el lehessen kezdeni egy ilyen vállalkozást.

 24. karaj — 2014-06-03 16:06 

@panamajack: az elmúlt 70 évnek mely szakaszait tekintjük társadalmilag előremutatónak?

 25. marcipan — 2014-06-03 16:17 

@karaj: nem hát, csak gazdasági kérdésekben elvi alapokon túl mélyen hallgatok. de bármi másban (amihez esetleg értek) is az az alapkérdésem, h remek, akkor modellezzünk, hánynak lesz jobb-rosszabb? és ha inkább így csináljuk, akkor mi lesz? aztán összegyűjtöm a lehetséges problémákat, keresek rá megoldást, majd tényszerűen kötekedős-destruktív idiótának minősítenek és félreállítanak. az élet szép 🙂

a megvalósításhoz kell egy elhivatott idealista, egy, aki ért a palántákhoz és még egy, aki tud számolni/pénzt szerezni és a többieket lerángani a földre. a többi gyerekjáték 😀

 26. panamajack — 2014-06-03 18:28 

@marcipan: ha eltűnik, hát eltűnik. Legfeljebb ezt is a gyurcsánybajnaira fogják.

 27. panamajack — 2014-06-03 18:30 

@karaj: például, hogy a “Puszták Népé”-től eljutottunk a kádári kisemberig. A fejlődés az mindig relatív.

 28. marcipan — 2014-06-03 19:53 

@panamajack:hüpp, én meg azt hittem, érdekes.

 29. marcipan — 2014-06-03 19:55 

@panamajack: ezt egyrészt értem, másrészt szeretettel ajánlom figyelmedbe a tiszántúli emanuellet, 2005-ös.
http://mek.oszk.hu/05300/05300/05300.pdf

saját felelősségre, és csak akkor, ha legalább egy hétig nincs szükséged a libidódra.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.