Mai hír, hogy Magyarország kiadta Gurgen Margarjan, örmény katonatiszt gyilkosát, Ramil Safarov azeri katonatisztet a büntetés folytatása céljából Azerbajdzsánnak. Safarov azonnali kegyelmet kapott az ottani elnöktől és szabadult. Nemzeti hősként ünneplik.

Én mindent megértek. Egyrészt értem én, hogy az örmény-azeri meccs évszázados hagyományokra tekint vissza. Nagyon jól értem, hogy az azeri kötvényvásárlások ígérete, nagy csábítás. De nézzük már, meg, hogy a jóisten áldja meg, hogy mi mindent dobott el magától ez az idióta rezsim.

Ezek szerint teljesen világos, hogy Magyarországon az emberi életnél van előrébb való érték. Kérdem én, hogy egy 16 sejtből álló embrió jogai mellett akkor miért is állunk ki? Miért van neki több joga, mint egy örmény fiatalembernek?

Tényleg komolyan gondoljuk hogy egy politikai-rasszista gyűlölködés motiválta gyilkosság tettesét el lehet engedni? Akkor mit fogunk mondani, amikor kétszáz felheccelt falusi látogat ki baltával a cigánysorra, és tesz „dicsőséges és nemzetünk érdekei szerint való” tettet? Kiadjuk őket Szíriusznak vagy Szumíriának?

A magyar állam büntetőjogi igénye, az a mindenek előtt érvényesülő szigor, hogy a magyar jog szigorúan megbüntet bárkit, aki Magyarországon embertársát meg meri ölni, az tényleg kifejezhető pár millió olajdollárral? Tényleg ér annyit a kétbalkezes gazdaságpolitika, Matolcsy keresztbe akadó szemeivel, hogy azt mondjuk, nálunk lehet örményt ölni?

Aki ezt a döntést meghozta, az halott valaha az örmény holokausztról? Hogy a Zrínyin voltaképp a világtörténelem egyik legszégyenletesebb népirtása folytatódott? Hogy a magyar állam ahhoz adja a nevét, hogy pár millió rongyos olajdollárért ezt lehet folytatni?

Mondja meg nekem valaki, hogy mit kell akkor tenni, ha holnap Berlinben egy kurdot agyonver két török. Vajon valaha, bármilyen okból ki fogják azt a két törököt adni Törökországnak ha az ott kegyelmet kaphat? Ezek szerint Németországban az ember élethez való joga teljesebb mint nálunk?

Aki ezt a döntést meghozta, feliratkozott azon vadállatok listájára, akik szerint vannak értékesebb és kevésbé értékes emberéletek. Ezen a listán olyan szupersztárokkal találkozhat, mint Sztalin elvtárs vagy a Führer.

Mondhatjuk persze, hogy más is csinál ilyet, a lockerbie-merénylőt is kiadták Kadhafinak. A sajnálatos tévedést később lézervezérelt bombákkal korrigálták. Hol vannak a mi anyahajóink?

Alant panamajack és escargot kommentbajnokok mintakollekcióját láthathatjátok tuti magas kattintásszámot és az index címlapos blogboxát vonzó címekből. Milyen kár, hogy ez a blog már nincs ott 🙂

attentionwhore.blog.hu, avagy egy nap az index-címlapon

Semjén Dorottya

zsidó pinát villantott egy londonban mosogató jobbikos bölcsész meleg

István Bazi Likából, majd háromszor összevágta a bokáját, és azt kiáltotta:

céljából kisajátítják a Leisztinger Zsolt tulajdonában álló Hajasi-gátat, a

tiltakozó Greenpeace aktivisták ellen a Magyar Gárda Hun az Energia akciócsoportját tervezik bevetni.

Tegnap esti konfuciánus révületemből magamhoz térve két helyen is olvastam, hogy micsoda piszokság már, hogy a Budapesti KV vagy békáká, vagy az ugyanazt csináló magáncég, vagy mindezek együtt nem magyar buszt vesznek. Ez egyesek szerint a kormány hibája, mások a nemzetközi barnakánya-tőkét látják a dolog mögött (mert egy német iparvállalat azért mégse lehet karvaly…) Holott semmi más nem történik, csak a hideg üzleti ésszerűség.

Előszöris, a buszokat egy magáncég venné meg, nem állami cég, nem lehet közvetlenül minisztériumot vagy nagy önkormányzatot a Bécsi Kamarai Választottbíróság elé rángatni. Bizonyára valaki utánanézett a dolognak és azzal a jelentéssel állt a Herr Direktor elé, hogy elég biztosnak tűnik a dolog, de a megkérdezett budapesti ügyvédek egytől egyig a következőről számoltak be: ők ugyan még soha nem csináltak ilyet, de pár millió forintért simán meg tudják szervezni egy cég gyors csődjét és vagyona kimenekítését megkent felszámolókon és végrehajtókon keresztül úgy, hogya tartozások az összedőlő cégben maradjanak Érdemes tehát csak olyan dolog vásárlását hitelezni, ami nemcsak Magyarországon forgalomképes, hanem gond esetén máshol is értékesíthető. A Credo, Nabi, Ikarus busz nem ilyen, az MAN meg a Merci ilyen. Pillanatokon belül átveszi a krakkói vagya rigai KV, ha el kell adni.

Aztán valaki utánanézett a buszgyárainknak is. Nyilván azzal a jelentéssel tért haza, hogy a magyar buszgyárak, mint a buszgyárak általában, ipari beszállítók termékeit építik be a saját buszukba, olyan minőségben, ahogy a kedves vevő igényli. Tehát ha a kedves vevő pénzügyi vagy szentimentális okokból Rába hátsó hidat akar, akkor az lesz a buszban, ha ZF hátsó hidat kér, akkor az. A motor, az MAN, Volvo, Merci, a kasztni semmivel sem rosszabb mint az ugyanilyen műszaki alapokra építkező spanyol, lengyel vagy török cégek termékei. A magyarok nagyon büszkék a dologra és magukat buszgyártó nemzetnek tartják egy lassan húsz éve nem termelő gyár okán. Nosza, Herr Gyakornok, akkor engedjük meg, hogy a hitelünkből és a támogatásunkból ilyen buszt vegyenek?

Nos, Herr Direktor, válaszolja Herr Gyakornok, azért vannak gondok. Valami furcsa okból a gazdaság élénkítéséről papoló magyar kormány két éve nem hajlandó egyetlen magyar buszt sem venni, ezért az egy NABI kivételével, amelynek biztos exportpiaca van, az összes többi gyár a tönk szélén áll. A belső piac óriási likviditási gondokkal küzd. Külsőleg: a szlovákok már csak azért sem vesznek magyar buszt, a lengyel buszgyártás olyannyira erőre kapott, hogy nagyrészt már Németországban is lengyel gyártású buszok futnak. Az orosz piacot tarolják a kínaiak és más szereplők, nem vesz át minden éveben több ezer magyar buszt. A magyar gyártó kicsi kaliber lett, ami nem baj, csak az a gond, hogy így drágán finanszírozható és a magyar állam láthatóan nem nyúl sehogy a hónuk alá. Hamost meghitzelezünk százötven magyar buszt, lehet olyan cég termékét finanszírozzuk, ami jövőre nem lesz, nem nyújt terméktámogatást, esetleg valami kormányközeli hatalmasság bekebelezi és a futamidő végére lerohad az egész flotta. Baj esetén tehát a biztosítékunk nem egy gyorsan likvidálható standard nemzetközi termék, hanem valami helyi ungabunga termék, amelyet talán az albánmokra rá tudunk sózni, vagy esetleg a moldávokra, nulla pénzért.

– Aha. Tehát akkor mit javasol?

– Vetessünk velük Mercit, mert nur sicher ist sicher.

Házi feladat: karikázza be a fenti beszélgetésben azt a szövegrészt, amikor valaki direkt kicseszett a magyar iparral!

– Bazmeg te Konfuciusz vagy?

– Nem, barátom, te vagy sakál részeg. Kérdésedre részletesebben válaszolva, én egy naggyobbacska halom fekete szemeteszsák vagyok, akit korpulens termete miatt Konfuciusznak nézel és valószínűleg Buddhával is keversz, holott semmi közöm nincs egyikhez se. Voltaképp ha az árnyékomat nézed, még Platónra is hasonlítok kicsit. Persze, ha te úgy ítéled meg, hogy én vagyok Konfuciusz, hát az vagyok. Még negyedórán keresztül, akkor jön a főkefe és elvisznek.

– Gyááááááááááá

– Nos igen, aki részeg az részeg. Mindenesetre megtisztelnél, ha a küszöbönálló rókázásodat inkább a korzó korlátján áthajolva a BKV területén végeznéd el.

– Hu a kurva anyád, te ennyire vágod a bürokráciát?

-Nézd, az előbb azt kérdezted, én vagyok-e Konfuciusz. Namármost, ha szerinted én vagyok Konfuciusz, akkor tudnod kellene, hogy Kína bürokráciája már vagy kétezer éve az én elveim szerint működik. Budapest meg azért nem Kína. Vágod.

– öööö

– Na jól van, húzzál bele abba piás üvegbe, mert nem megyünk így semmire. Döntsd el, hogy belerúgsz a zsákokba vagy mész tovább esetleg ragaszkodsz ahhoz hogy én vagyok Konfuciusz, Buddha vagy Platón.

– Szóval te mondtad azt a sok kurva jót?

– Nos, akkor azon azért már túl vagyunk, hogy én valami filozopter vagyok. Mindenesetre ez megkönnyíti a dolgot, nem kell ezzel a platoniánus árnyékos-barlangos vacakkal tovább foglalkozni. Te figyu, tényleg rókázzál már a villamos sínjére!

-Miért?

– Mert az úgy illendő. Apád ennyi idős korában tuti a Dunába rókázott. Kövesd ezt, mert apád ezt jól tette.

– aaaa figyu és azt te mondtad, hogy a Tigris is büdöset szarik?

– Én mondtam volna? Nem emlékszem. Mindenesetre olvasd el a rólam írt könyveket, hátha megtalálod. Vagy ha ezt nem is számos dolgot, ami az épülésedre lesz. Olvasni jó és pallérozza az elmét.

– De temondtad? Olyan kínai bazmeg.

– Látod, szerinted ha én Konfuciusz vagyok, akkor mondok olyat, hogy szarik? Illendő ez? Otthon apád és anyád előtt mondasz ilyet? A hivatalban a főnököd előtt mondasz ilyet? Az ügyfeleid előtt mondasz ilyet?

– Akkor nem is szarik büdöset a tigris?

– De ez nagyonis elképzelhető, elvégre a tigris macskaféle, és tudjuk hogy a macskákból illatos dolog nem jön. Valószínű, ha találnánk egy ismeretlen macskafélét, helyes lenne feltételezni, hogy az se lesz illatos.

– Dugjunk a seggébe füstölőt!

– Ez több szempontból is helytelen lenne. A füstölőt egy nagy tiszteletű füstölőgyártó cég gyártja, amelynek sok munkása van. A füstölőt mások őseik sírjára vagy áldozati ajándékokra teszi. Nem volna hát illendő, ha mi ugyanilyen füstölőket mások ánuszába dugdosnánk, hiszen ezzel megsértenénk másokat, Emellett ez fájna a macskának és egyáltalán honnan tudjuk, hogy bárkit érdekelne egy illatos fenekű macska? Megkért erre minket valaki? Nem barátom ez nem helyes.

– De és a tigris?

– Ugyan, kedves részeges budapesti fiatal, hol találsz bárkit aki bedugna a tigris valagába egy füstölőpálcát?

– Kiadom parancsba heheheee úgyis előléptettek én lettem a helpdeskes csajok és az iratkezelők főnöke.

– Igazán tanúsíthatnál akkor több méltóságot. Most is itt állsz a dunakorzón, ami egy fukar mandarin miatt nincs kivilágítva és sakál részegen egy rakás fekete nejlonzsákkal dumálsz, amit véletlenül Konfuciusznak nézel. Amellett, mit szólnál, ha a helpdeskes csaj parancsolná meg, hogy dugj füstölőpálcát a tigris valagába? Vagy ha a te valagadba dugna a tigris füstölőpálcát? Tán te virágillatút szellentesz?

– Akkor az én valagam büdösebb mint a tigrisé?

– Ezt nem mondtam. Nézz utána, kérdezz meg egy tapasztalt gondozót az állatkertben és szagold meg a ketrecet. Ha büdös, azt érezni fogod.

– Proháááááááááááááááááááááááááászkaaaaaaaaa Ottokááááááááááááááár

– Na kijött. És nézz oda, a villamossínre. Barátom, ma is tanultál valamit. Hé hova mész? Még nem is tisztáztuk hogy akkor én most Konfuciusz vagyok? Vagy csak árnyék…

Józsi bazmeg még ezeket kell feldobálni oszt fájront van. Nézmár csóri a korlátra dőlve rókázik, szívnak majd a sínbohócok…

Lance Armstrongot lehet kedvelni és nem kedvelni. Én, Ullrich drukkerként nem kedvelem. De elolvasván közleményét, lehet vele nagyon egyetérteni, etikailag és szakmailag is.Az etikai részt meghagyom mindenkinek a kommentekre, itt és most a jogász szemével szeretnék pár pillantást reája vetni.

A jogtörténet hajnalán az időtényezőnek nem volt sok szerepe. A jog szempontjából releváns esemény (az apagyilkosságtól az adásvételi szerződésen át a hadüzenetig) szinte egyszerre történt meg a jogkövetkezménnyel. Ahogy azonban egyre bonyolódott az élet, feltaláltak mindenféle új társadalmi intézményt a halasztott fizetési konstrukcióktól kezdve a tengerentúli kereskedelemig, ahogy egyre bonyolultabbá vált egy milliósra duzzadt Rómában vagy Alexandriában megtalálni valakit, amikor a mai M6 autópálya helyén már út vezetett és könnyű volt lelécelni, akkor a jognak erre lépni kellett.

Megalkottak olyan jogintézményeket, mint az elbirtoklás vagy az elévülés. Az elévülés valamely jog bírósági vagy hatósági érvényesítésének időmúlás miatt bekövetkezett megszűnését jelenti a tankönyv szerint. Olvassuk figyelmesen: nem a jogosultság enyészik el, hanem az a lehetőség, hogy a kikényszerítésére a bíróság nekem segítséget adjon. Nagy különbség.

De miért van elévülés? Leginkább azért, mert az évek újabb és újabb földrétegként rakódnak a cselekményre és eljön az az idő, amikor már vagy nem lehet kiásni, vagy időközben valaki már virágot ültetett feléje és ki kellene irtani az ágyást mielőtt egyáltalán ásni kezdenénk. Konkrétabban: öt-hat év elteltével a tanúk már nem emlékeznek jól, a fizikai bizonyítékok elenyésztek vagy megrongálódhattak, az iratokat selejtezték, az eljáró hivatalos személyeket áthelyezték máshová, satöbbi.

Bármilyen jogi eljárásban pedig mindenkinek alapvető joga, hogy a döntést hozó személy vagy szerv a lehető legpontosabb tényállás alapján döntsön.  Ami nem biztos hogy úgy volt, az ne lehessen a tényállás része. A bizonyítékokat össze lehessen vetni. Ha a tanú piros nadrágot látott, akkor meg lehessen nézni mondjuk egy kamerafelvételt, hogy tényleg volt-e ott piros nadrág. Ha selejtezték a kamerafelvételt vagy a tanú azóta száz helyen láthatott piros gatyát, akkor az eljárás alá vont személy joga sérül.

Aztán ott vannak a társadalom öngyógyító mechanizmusai. Az öt-hat éve elkötött bicikli helyett jártam egy fél évig gyalog, és mivel keresztülgyalogoltam a parkon minden nap, egy esős napon lovagiasan felajánlottam esernyőmet Mancikának. A sétából kávé lett, a kávéból randevú, satöbbi, ma Ödönkét és Jucikát sétáltatjuk a parkban és nem biciklizünk. A rendőrség szerint megvan Kelemen, a biciklitolvaj. Ám legyen, minket nem érdekel. Ha megvan a bicaj, adják vissza (a tulajdoni igények nem évülnek el) de nem akarunk bíróságra járni egy piti biciklitolvaj miatt, és, tisztelt hatóság, nekem arról a hétről nem a biciklim eltűnése a legfontosabb emlékem, hanem az első csók Mancikával egy kapualjban.

Eddig az elmélet.

A konkrét esetben egy kerékpárversenyző végigcsinált (alkotott) egy korszakot, amely korszakban senki sem tudta őt doppingvétségen érni. Ez idő alatt a kerékpáros szezon egyik fő versenyét minden évben megnyerte. Fölényesen, ellenfelei számára megalázóan. Visszavonulása óta sem tudtak tőle pozitív mintát venni. Ha jól tudom egy több mint tíz éves mintájában találtak tiltott szerre utaló nyomot, amelyet az akkori vizsgálati módszerek nem tudtak kimutatni, a mostaniak igen. Ezen kívül az amerikai doppingellenes ügynökség, az USADA vádalkut kötött más doppingoló biciklistákkal, hogy tegyenek tanúvallomásokat. Ezek közül egy sem látta a tűt Armstrong vénájában, csak neveket, helyszíneket, vegyületeket mondtak el.

A védőügyvéd séróból sorolja az érveket: Az akkori mintavételi módszer figyelembe vette a mostani vizsgálati módszer sajátosságait? Garantálja azt valaki, hogy ahhoz a mintához az utóbbi tizen-egynéhány évben nem fért hozzá senki? Biztos hogy a kimutatott kémiai nyom kizárólag attól a vegyülettől származhat? Bomlik tíz év alatt ez a vegyület? Léphet reakcióba más vegyületekkel? Oxidálódik? Redukálódik? Van valami jegyzőkönyv a tárolásról? Érte napfény? Volt fagyasztva? Ha volt, van arról valami papír, hogy a hűtő egyszer se olvadt le az utóbbi tíz évben? Tudjuk azon személyek névsorát akik hozzáférhettek? Van erről jegyzőkönyv? Tisztelt Bíróság, felmutatom Prof. Dr. Gipsz Jakab szerológus szakvéleményét arról, hogy…

Aztán a tanúk. Nos, Kovács úr, Ön azt állítja, hogy kilenc évvel ezelőtt, július harmadikán, szerdán, a reggeli órákban… Mondja csak Kovács úr, ön aznap hanyadikként futott be? Ki nyert aznap? Mit reggelizett? Nem emlékszik. De a balesetre biztosan. Hogyhogy milyen balesetre, hát aznap borult fel az egyik csapatbusz. Arra se? Akkor csak arra válaszoljon Kovács úr, hogy ha aznap semmire se emlékszik, ami így kilenc év távlatából nem meglepő, akkor hogy emlékszik filmszerű részletességgel arra, hogy aznap Lance Armstrong mit csinált. Mit keresett ön a közelében? Miért? Milyen amnesztiát is kap ön ezért a vallomásért?

Még az erősen vádcentrikus magyar bíróságnak is valószínűleg sok lenne ennyi bizonytalanság, az angolszász bíráskodás viszont egyenesen allergiás az ilyesmire. Puritánok, eléjük vigyen a vádló rendes, közvetlen bizonyítékot.

Na ezért van az elévülés, mert a fenti kérdésre lehet választ adni úgy, hogy ja, kérem ez tavaly ilyenkor volt, hogyne emlékeznék. Tíz év múlva meg nem.

A jogkövetkezmények terén kérdés, hogy az összes többi bicajost pontosan ezen szabályok alapján ellenőrizték? De ha ezt hagyjuk is: hogyan reparáljuk a jog eszközeivel azt, hogy XY, kiváló versenyző (mondjuk Vinokurov) egyes szezonokban, amikor Vueltát nyert például fel se készült a Tourra, mert Armstrong ellen nincs esélye. Nyilván Vino nem tenne ilyet, de mit mondunk akkor, ha jön és azt mondja, hogy ha már megnyitottuk a régi aktákat és működik a doppingjog tíz évre visszamenőleg, akkor nekem most fizessenek kártérítést, mert ha én akkor felkészülök a Tourra, tuti megverem Armstrongot? Hogy mivan???

Másról van itt szó. A profi sportban láthatóan ma már keveseket foglalkoztat a dopping. Igazából senkit sem érdekel, hogy a férfi százméteres síkfutás döntőjében hogy fut mindenki 9.8 s alatti időt. Mert a pénz a száguldást nézőkben van. Ugyanakkor van doppingellenes szervezet, ellenőrök, konferenciák, kiküldetési napidíjak. Ezzel nekem nincs is gondom, de a fegyveregyenlőség elvét alapvetően sérti, hogy elkezdenek játszani az idővel. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ezt saját létjogosultságuk bizonyítására teszik meg. Mint egy rendes dominikánus pap, aki ott is talált eretneket, ahol nem volt, mert ha a városba látogat a trónörökös, autodafé-nek lenni kell és punktum. A végén még bezárják az inkvizíciót.

Amint az sokaknak feltűnhetett (micsoda szóvirág. milyen sokak?) a blogrepublik blogjai nem indultak el az idei goldenblog szavazáson. Csak részben ismerem kiváló szerzőtársaim, Té és Gloria indokait.

Té felemlegetett setesuta szervezési bakikat az előző évekből és amatőrizmusokat emleget és ebben igaza van. De, ha most végiggondoljuk a különféle versenyeket, a pálinkafesztiváloktól a kutyaszépségversenyeken át versmondóversenyig, végülis egyik ilyen versenyen sem a versenyző a lényeg. Hiszen azok odajárulnak a zsűri elé. A zsűri pedig, ha a pusztakotkodácsi pálinkafesztről van szó, jól berúg, aztán valahogy, valamilyen elvek szerint, hirdet egy győztest. Ha szépségverseny, akkor legeltetik szemüket az üde gimnazista popsikon, majd szubjektív alapon (ki látott már csúnya lányt normális szépségversenyen?) lesz győztes. A szervezők provincialitásán múlik, hogy az egész mennyire lesz kozákosan durva és bulvárosan közönséges.

Na én ezért nem indulok. Az szinte mellékes körülmény, hogy a hávégé nem képes nettebb, profibb, szebb, jobb versenyt rendezni mint Pusztakotkodács. Az igazi ok akkor merült fel bennem, amikor megnéztem a zsűritagok listáját. Biztos érdemes emberek de nem nekik írom a blogot, így értelme sincs annak hogy nekik mutogassam.

Sőt, hogy egyáltalán mutogassam. Távol az index zajától, arra jöttem itt rá, hogy ezt itt elsősorban magamnak írom. Mégiscsak napló ez, vagy mi. Lett egy hely ahol kimegy a zaj, ami bent szól, ahol elmondhatom a véleményem, elsősorban magamnak. És, bevallom őszintén, néha magam is meglepődöm, milyen okos fiú vagyok. Az már csak ha a tortán, ha ez néha mások egyetértésével találkozik. Nagy jutalom ez, hiszen valakinek a gondolatai, különösen, ha olyan kacifántosak, mint az enyémek, vajmi kevés embert érdekelnek. Ez a blog, megsokszorozza az esélyét, hogy megtaláljanak.

Ez kis kör, és ez a blog természeténél fogva nem is képes nagyobb kört elérni. Persze régebben gondoltam én, hogy ez majd amolyan tótawésen olvasott lesz. De nem lesz az, és a legjobb érzés, amelyet valaha éreztem a bloggal kapcsolatban, az ennek az elfogadása volt. Hogy ez itt nem egy újságrovat, nem könyvkiadó vállalat, még akkor sem, ha a szerző íráskészsége tán partiban van az újságnál vagy könyvkiadónál dolgozóval.

Akkor jöttem rá erre, amikor megpróbáltam írni. Elszántabb olvasók talán emlékeznek Buddha bal bokájára, amikor a délceg Leslie L. Lawrence elindul felderíteni a koreai átkot. Na azóta tisztelem nagyon Lőrincz L. Lászlót. Nem bírnám azt csinálni, hat fejezet után, amikor pedig olyan hálás részek jöttek volna, minta cicababa kebleinek érzékletes leírása, vagy egy igazán, telitalppal giccses ágyjelenet, nem bírtam tovább írni.

Szumma szummárum, nem vagyok profi. Eldöntöttem, hogy nem is színlelem, főleg nem lelkes amatőrökből álló zsűri előtt. Bloggerseggem pedig narancsbőrös, bloggerpálinkám fejfájós, így inkább továbbra is csak szerencsétlen barátokra tukmálom. Tényleg, nem kér valaki?

Az olimpia kiváló magas labda, ha az ember megmondóemberkedni akar. A megmondóember és a troll viszonya olyan, mint az ítéletvégrehajtó és a hóhér viszonya: tök ugyanaz a kettő, csak az egyik valahogy olyan kulturáltabb. Amíg nem látunk egyet-egyet élőben. Jellegzetes Tótawé trollkodása a témában, illetve azoké, akik csodálkoznak, hogy az ország miniszterelnöke, ha már gratulál, a levelében pár soron át fényezi magát. Hát mit csináljon szerencsétlen, ha egyszer ő a miniszterelnök? Az tán őszintébbnek, tűnne, hogy kedves barátaim, nekem ehhez semmi közöm nincs, érezzétek jól magatokat? Tetszene ez, mondjuk Gréczy Zsoltnak?

A probléma, amit próbálnak többen körbetapogatni, az az, hogy Pekingben három arany volt és csüggedés, most meg nyolc arany és lelkesedés. Hogy akkor ennek most mi az oka. Az igazán riasztó dolog az, hogy nincs közvetlen oka. Nyilván van korreláció pénzzel, hangulattal, ilyesmivel. De ott van a kínai gátfutó fenomén, akinek kificamodott a bokája, vagy Cseh Laci, aki pont az olimpián nézett be egy futamot, holott amúgy nem szokása. A sportban van véletlen és akármilyen tudományos a formaidőzítés és alapos a pszichikai felkészítés, néha nem jön össze. Mert nem. Mert csak.

Azt is felemlegetik, hogy a magyar aranyak nem valamiféle rendszer eredményei. Nincsen Országos Testnevelési és Sporthivatal, központi labor, ahol kikeverik a kimutathatatlan doppingszereket, nincsen sportmenedzsment, amelyik okos és központilag finanszírozott ciklusközi versenyzéssel világranglista pontokat gyűjt, tologatja a kvótákat, intézi a kiemeléseket, megokosítja a bíróküldést, kijár szabálymódosítást. Régen volt, és sokan éreznek nosztalgiát a dolog iránt, de a mostani sok aranyért nem lehet szürke eminenciásokat kitüntetni, mint ahogy a pekingi kevés aranyért se lehetett tömeges kirúgásokat eszközölni. A magyar aranyak ugyanis nem rendszerszerű aranyak és ilyen értelemben a politikusoknak tényleg semmi köze hozzájuk.

Viszont amíg ilyenek az aranyaink, a dologban benne van a volatilitás. Hiszen az olimpia alakulhat úgy, hogy a jól hajrázó brit gyereknek jön ki jól az utolsó tempó és Gyurta ezüstérmes, vagy Szilágyinak nem ülnek jól a vágásai, esetleg elcsapja a gyomrát, kificamodik a bokája, ilyesmi. Ha ilyenből egyszerre sok történik, ugranak az aranyak. Az aranyak ugyanis a fenti okok miatt nálunk nem gyárban, hanem műhelyben készülnek és a műhelynek korlátos a kapacitása.

A műhely ráadásul úgy működik, hogy dolgozik ott egy szaki, aki mindenhez nagyon ért, művésze a szakmájának. Az ő személye, a tehetséges tanítvány és a jó szerencse adja össze az olimpiai érmet. Szeszélyes, instabil keverék ez, túl sok benne a zsenifaktor.

Amit nálunk sportpolitika címén művelnek 15-20 éve, az nem más, mint a kis műhelyek ötletszerű támogatása. Bíznak benne, hogy a dolog jól fog kiforogni, és érem lesz belőle. Kisipari változata ez a NDK mintájú sportiparnak.

Megkerülhetetlen szereplője ennek az elegynek az edző, aki egy személyben menedzser, pszichológus, minden. Ő az, akit viszont a sporttámogatás rendszere teljesen figyelmen kívül hagy. A legújabb irány úgy tűnik az, a látványsportok támogatásával, hogy visszahozzuk a gyárakat és rendszereket akarunk felépíteni.

Régi vesszőparipám, hogy ez teljesen hibás irány. Annak a fajta olimpiai éremnek, amelynek termelésében Magyarország világelső, ugyanis az a fő tulajdonsága, hogy önjáró, mert speciális tudásra és egyéni kezdeményezőkészségre, két klasszikus polgári erényre épül. Amikor nálunk is NDK rendszerű sportipar működött, akkor is az volt a sója, hogy voltak benne nagy edzőegyéniségek, akik 7-8 évente termelték a nagy bajnokokat.

Itt lenne az ideje az olyan sportpolitikának, amely átadja a kezdeményezést ezeknek az embereknek. Hiába találják ki ugyanis, hogy holnaptól nálunk jó kosárlabda lesz és punktum, attól még nem lesz. Akkor lesz, ha egy olyan ember vagy team, aki Gyurtából, Szilágyiból, Risztovból, Parsból olimpiai bajnokot nevelt, pénzhez és lehetőséghez jut mondjuk a kosárlabda, vagy akár a rögbi területén. Annak a lehetőségét kell megteremteni, hogy a helyi közösség, a helyi üzleti világ beszállhasson, akár lehetőségeivel, akár gyerekeinek edzésre hordásával, és ehhez pénzt, létesítményt, tudományos és sportdiplomáciai hátteret adjon az állam.

A legtöbb sport kicsíráztatásához ugyanis meglepően kevés dolog elég. Az ökölvíváshoz körülbelül félmillió forint ára sportszer meg pár verekedős suhanc elegendő. Ahol van egy szőnyeg ott cselgáncs és birkózó edzést is lehet tartani, a túlmozgásos gyerek ingyen van. Két palánk meg egy tucat labda kiadja az alapfokú kosárlabdázás szükségleteit. Ez adja meg a lehetőséget, hogy elinduljanak az új Kemény Dénesek és Mocsai Lajosok a pályájukon.

A magyar ember egyik legfontosabb értéke ez a polgári kezdeményezőkészség, amelyet manapság sajnos csak ilyen kispályás dolgokban lehet megfigyelni. A támogatásért-pályázatért rohangáló népművelő, iskolaigazgató közösség- és értékteremtő erő, akit támogatni kell, aki elé pályát kell állítani. Ahogy megszerveződnek a falusi uborka- cigánymeggy- tökfőzelék- és világzene fesztiválok, úgy ezek be tudják indítani azt a sportéletet, amit mindenki hiányol. Erre az első emeletre, erre a Minarik Ede- mentalitásra lehet felhúzni a következő emeletet, de amíg ez nincs, addig az arany inkább kivétel lesz.

Az ugyanis pazarlás, hogy aranyat azok a műhelyek hoznak, amelyek túléltek, kijárták a támogatást, szereztek politikus támogatót, találtak egy „hülye” edzőt aki saját pénzéből neveli a „hülye” tanítványt aki lejár edzésre, holott ennyi pénzért van légkondis konditerem, amitől pont olyan izmos lesz mint a birkózástól… Ahol megvan a szándék, ahol nyüzsög a minarikede, aki inkább nem ebédel vasárnap, de fizeti a szombati meccs után a sört, oda pénzt és lehetőséget kell tenni.

Lehet, hogy ettől nem lesz több arany, hiszen a boka ettől még kificamodik, az üzbég csodagyerek jobban belöki a hajót, a szőrös szívű norvég bíró még mindig tévedhet a kárunkra. De az biztos hogy ugrásszerűen megnövekszik a nem várt bronzérmek, a hősies négy közé jutások száma. De ami ettől is fontosabb, a sportot olyan emberek művelik majd tömegesen, akik hozzászoktak a jó munkához, tudják hogy annak van eredménye, és nem feltétlen csak az edzőteremhez. Ez pedig óriási lépés lesz. Majd egyszer.

Néztem tegnap este az olimpia záróünnepségét, és végig arra gondoltam, hogy mit szól ehhez az ajatollah? Hiszen az egész ceremónia egyetlen semleges pillanata az volt, amikor Jaque Rogge bemutatta, milyen az, amikor valakinek nagyon kell már…vécére menni, szorítja-szorítja és közben százezer embenek beszédet kell mondani. Szinte látom, ahogy kimért léptekkel távozik, majd lerogy az első budira, tizedmásodpercekkel azelőtt, hogy végképp feladnák izmai. Vagy csak ő is azt gondolta, hogy mit szól majd az ajatollah?

Mert a világ jelentős részén egy ilyen buli a létező összes műszert kiakasztja. Néhány ringó valagú énekesnő, aki énekhangbeli tudását testhezálló dresszel és riszálással ellensúlyozza, egy csomó homokos divattervező, szintén seggriszálásból élő lányok társaságában, lovaggá ütött, kiöregedett heroinisták, felvételről egy olyan perzsa, aki egyrészt halott, másrészt nem egészen ajatollah-kompatibilis.

Mindezt felhőtlen örömmel ugrabugrálva adják elő, az elviselhetőség határán tartva a szimbólumokat, miközben Brian May még facsar egyet a villanygitáron. Megússzák kettő, azaz kettő beszédből. Nem húznak át vadászgépek, nincs semmi görcs. Nincs görcs abban sem, hogy az a nemzet, amelyik a XX. század második felének kultúráját meghatározta, ezt a tényt utolsó ászként lazán kidobja az asztalra. Bizony, még pár évtized és a lovaggá ütött heroinistákról mint nagy mesterekről, a ringó valagú állástalan mosogatólányokról mint kis mesterekről fogunk beszélni. Már ma elemzők élnek meg abból, hogy Beatles- és Rolling Stones korszakokat hasonlítgatnak és megjelentek már nálunk is olyanok, akik egy punkzenekar feltűnését nagyobb eseménynek tartják az aktuális helyi háborúnál.

A nyitó- és a záró ünnepség ugyanakkor feltesz pár kérdést, amelyre már rég mindenki szeretne választ. Mi az olimpia? Önfeledt bulizás? Részben biztos, ugyanakkor senkinek sem ez jut eszébe az utolsó perces drillel nyerő amerikai kosárcsapatról, vagy a fogát összeszorítva hőstettet végrehajtó Risztov Éváról. Mert ez küzdelem, mert ez háború, magunk vagy mások ellen. De az is olimpia, hogy egy angolai srác a vízbe majd beleborulva evez egy jót, vagy hogy az olimpiai faluban az történik, aminek akkor kell történnie, ha pár tízezer fiatal és szép férfi és nő van összezárva?

Nemzeti büszkeség? Hiszen mi is kilóra mérjük az olimpiát, Gyurta Dániel csodásan széles vállait eltakarja az aranyérme. Egy-két bulvárlapot leszámítva a kutyát nem érdekli, hogy ő kicsoda-micsoda, ő a mi aranyérmünk, hét másikkal együtt. De akkor hogy jön ez össze az önfeledt bulizással?

Valószínűleg erre a moralizálásra egyszerű a válasz: ez az olimpia. Megfeszülő, küzdő emberek, akik a háborúkat medencében és ugrógödörben vívják, hogy aztán a hajnal szétcsapva egy metróülésen vagy egy bolgár magasugrónő ágyában érje őket. Akik emellett teljesen lazák, és magasról tesznek az ajatollahra vagy a Pártra.

Csak, nézve az olimpiai záróünnepséget, valahogy az volt az érzésem, hogy ennyire azért mégsem laza a helyzet. De az is világos, hogy ha olyan műsor lett volna, amin a világon senki se sértődik meg, akkor az egész unalomba fullad, így meg legalább a biztos és elronthatatlan gitár-dob-szerelmesdalszöveg-riszálás kombináció megfelelt a hely szellemének és mindenkinek, aki ebből az alkalomból valamelyik testrészét riszálta.

Ez pedig jó lesz tanulságnak, mitöbb, nemes célnak is. Mármint, hogy aki szerint pár tízezer, egészséges, szép fiatalnak nem az a dolga, ha jó brit popzenét hall, hogy vigyorogva segget riszáljon, azzal az olimpia után találkozunk. Újra a csatamezőn.

Ma délután lecsapott a TEK, a Készenléti Rendőrség és a NAV a bivalybasznádi Bivalytej tehenészetre. A helyszínen lévő jogvédők szerint mintegy 380, kevlárpáncélba és sisakba bújt, símaszkos alak feji a teheneket. A tehenek idegesek, a Bivalytejnél máris csökkenő tejhozamról, tőgy-gyulladás járványról beszélnek.

Filippo Scolari, az Ozorai People jogvédő szervezet képviseletében elmondta, teljesen értelmetlen ez a rombolás, hiszen a tej, mint az köztudott, élet, erő, egészség!

Nemzeti Hajnalka, a Jobbik képviseletében kijelentette, üdvözlik a lépést, mert hazánkat már régóta mételyezi a turáni fajtákat kiszorító Holstein-Fríz (Hauer-Frei) összeesküvés. Kijelentette, hogy faji alapon egyetlen tehenet sem kívánnak diszkriminálni, mindössze az a kívánságuk, hogy karrierjüket pörköltként folytassák. Arra a kérdésre, hogy egyik prominens pártvezetőjüket a napokban Reggeli Harmat, permeátumból készült tejkészítmény fogyasztásán kapták, kijelentette, hogy ez piszok zs…, vagyis elnézést, nemzetvesztő provokáció.

Harkányi Jiftach, ortodox rabbi nem lát kivetni valót, a tehenészet elleni fellépésben, amíg vér nem folyik. Figyelmeztett ugyanakkor arra, hogy a magyar szürke és tarka állományoknál ugyanilyen határozott fellépést vár, ellenkező esetben kénytelen lesz háromoldalas cikket megjelentetni, a Frankfurter Allgemaine Zeitung vasárnapi kultúrmellékletében a dologról.

Borz-Takácsné Kelemen Rózsa őrnagy, az ORFK sajtóügyeletese szerint a TEK és a NAV teljesen jogszerűen intézkedik. Több éves kutatómunkával sikerült felderíteni, hogy a boltokat elárasztó tej mögött a tehenek állnak. Ezek után hosszasan, titkosszolgálati eszközök alkalmazásával derítették ki, hogy a módszerek nagyban hasonlítanak az olasz maffia módszereihez. A férfiak látványosan nem csinálnak semmit, míg a valódi maffiatevékenységet a nők végzik el. A szóvivő elmondta, hogy jelenleg a tehenek vallatása illetőleg tejminták vétele zajlik, további helikopteres alakulatok bevetése is várható, illetve megfontolják, hogy gumicsónakokkal is lecsapjanak. Az akció költségvetése meghaladja a másfél milliárd forintot, de ez nem okoz gondot a rendőrségnek, mivel a megszüntetett illetve kiszervezett közrendvédelmi tevékenység után a „Rend 2014′ akcióterv keretében a rendőrség a jövőben kizárólag a tejbűnözésre illetve közlekedési bírságok beszedésére fog koncentrálni, pszichológusok segítségével.

Dr. Bögyi Szilvia NAV szóvivő szerint az évtized fogásáról van szó. Ugyan a tejet idén még nem terheli jövedéki adó (jövőre literenként 40 Ft. nemzeti tejjáradék lesz bevezetve) ugyanakkor a mostani razzia felderítette, hogy valószínűleg V. László és a robbantások elkövetői is ittak tejet.

Szijjártó Péter fél órán belül korrigált: soha nem lesz jövedéki adó a tejen, ez egy elmúltnyolcévista, kripto-gyurcsányista hazugság, a magyar emberek érdekében vezetik be a 85 Ft/liter mértékű Nemzeti Tejhozzájárulást, amely a magyar gazdákat védi és a bevételből jutni fog az antigyurcsány védőoltások előállítására is. Dr. Bögyi Szilviát azóta más fontos beosztásba helyezték, a HVG információi szerint a jászberényi strandon lángost süt.

Időközben kiderült, hogy a rendőrség figyelmét a BérTv Félponty című műsora értesítette a bivalypasznádi tejbotrányról. A tavalyi Kaviár-gate óta csak toknyomozó újságíróként emlegetett elitcsapat magát ökörnek álcázva jutott be a telepre és megszólaltatta Juci nénit aki elmondta, hogy a korábbi, az egész falut átszelő, megfélemlítő kolompolós vonulások megszűntek, ám újabban senki sem tudja vajon mi folyhat a zárt falak mögött.

A mai nap híre, hogy csődbe ment a Bivalytej, miután a zárt rendszerű szarvasmarhatartás lehetetlenné vált a kommandósok által szétvert istállóban. A tulajdonos bevallotta, hogy egy gyurcsányista malomtulajdonos kulák lányának udvarolt. A tejellátás megoldott, nyugtatott meg mindenkit Szijjártó Péter, a 95 forintos Nemzeti Tejdíj a tejellátás reformját is fedezni fogja.

Magyarország valóságos tárháza az okos pénzügyminisztereknek, akik évekkel hivataluk elhagyása után rendkívüli éleslátással, européer gondolkodással nyilatkoznak az ország pénzügyeiről és arra is van előre bekészített sablon válaszuk, hogy miniszterségük ideje alatt miért ment mégis az a kétbalkezes gazdaságpolitika mint összes többi kollégájuk alatt.

Mégis, ezeket az embereket senki se tartja okosnak, legalábbis nem okos pénzügyminiszternek. Szokásos dolog ilyen okos megnyilvánulások után kígyót-békát kiabálni az ex-pénzügyminiszterre, függetlenül attól, hogy totojázó vagy pragmatikus volt újkorában, megszorított vagy osztogatott, könyvelői szemlélettel vezetett vagy unortodox baromságokat halmozott és halmoz.

Ehhez képest TGM, fogja magát és a magyar politikai újság- blog- és seggnyalás írás szemére hányja, hogy gúnyolja Sólyom Lászlót. Persze hogy gúnyolja. Ez neki a dolga. Most jól felfedeztük, hetvenhárom folyam-kilométernyi német és francia filozófus elolvasása után, hogy a politikai sajtó jórészt röhögő hiénák gyülekezete, a hiénák minden rossz tulajdonságával együtt.

Persze az ember, ha a tévében olyan filmet lát, ahol a megnyugtató, vasárnap délutáni jóllakott kómázásra csábító hangú szpíker elmagyarázza, hogy a mázsás, villámgyors oroszlánok bekerítik, lecsapják és megfojtják az ötvenkilós, bokaficamos kisgazellát, akkor a kisgazellának drukkol. Ha anticucilis, szemüveges, tudálékos Ödönke, akkor elmagyarázza a szülőknek, hogy ez baromság, mert az élet rendje pont az, hogy az oroszlánok… Na most TGM szemében azt az Ödönkét tisztelhetjük, aki hősiesen kiáll a gazella mellett, francba az élet rendjével.

Ilyenre is van persze szükség, hiszen pont az különböztetne meg minket (elvileg) az oroszlános-gazellás szavannától, hogy mi nem fetisizáljuk a természet farkastörvényeit, hanem két lépéssel előre gondolkodva adott esetben belátjuk, hogy lehet, hogy mégse kéne pont most megölni a gazellát. Erről a kérdéskörről (mértékadó német és francia filozófusok mellett) olyan gondolkodók értekeztek, mint Marx Károly, Friedrich Nietzsche vagy Jézus Krisztus.

Eddig tehát ott tartunk, hogy TGM szándékosan vagy nem, a kultúrember mércéjével méri a Sólyom László politikai hullája körül szálldosó keselyűket és röhögő hiénákat, gunyoros megjegyzéseket tesz rájuk. Ugyanakkor felfedez Sólyom viselkedésében, nyugatos, progresszíven polgári, bájosan baloldali, konzekvensen konzervatív, kellemesen keresztény elemeket. Vagyis helyesen észreveszi. hogy ebben a metaforában Sólyom a szegény bokaficamos gazella.

TGM másik jelentősebb témája a cikkben az, amivel már egy elsőéves politológia hallagató kislány sem biztos hogy fel lehet szedni: a klasszikus, elméleti oldalbeosztás nálunk nem egyezik meg a pártokra ragasztott címkékkel. Ráadásul a politikai osztályunk jó része menthetetlenül provinciális, szűk látókörű bunkó. Igen. Ennek következetes felemlegetéséért szokás TGM-et utálni. Ráadásul még hivatalt sem vállal, hogy annak odahagyása után szét lehessen tépni, mint Sólyom Lászlót.

Diogenészhez nemcsak a magvas aforizmák tartoznak, hanem a hordó és a férgek is. Középkori utódaihoz a csörgősipka.

Ahogy TGM, én sem értek mindenben egyet Sólyommal, ellenben nem sajnálom, legalábbis nem jobban mint a vasárnap délután a tévében szétcincált gazellát. Nem osont ki rókázni a parlament folyosójáról amikor a megválasztásáról szóló komédia folyt, és reálpolitikusként buta volt mint a főd, későn vette észre a magas fűben az oroszlánokat. Olyan pozíciót célzott meg, ami nagyon szép, csak a magyar politikában nincs.Otthagyta a hordót, amelytől távol  csak nyiszlett koldus, akit meg szokás rugdosni. Lapozzunk.