A vigaszágon, a magyar Gipsz sajnos alulmaradt az argentin Fuentes-Gustafsson-nal szemben.

Az egymással szemben állást sokkal jobban bírta a mi fiunk de sajnos a küzdelem huszadik másodpercében túlságosan ádáz nézésért megintette a bíró, így a második intés sajnos egy pucurimucuri hátrányt jelentett, és ezzel bukta az első menetet. Az argentin szövetség tiltakozott Gipsz feltűnő durvasága miatt.

A második menetben ülő helyzetből kezdtek a felek, ám ekkor Gipsz óriási technikai hibát vétve megmozdította karbonpáncélját, és kivillanó természetes testfelülete miatt Fuentes-Gustafsson hosszasan fetrengett magatehetetlenül a tatamin.

Ütős multifight versenyzőnket a negyven kilósoknál induló Kiss Rozáliát túlzott passzivitás miatt leléptették, mivel a kék sarokból a szerb Radvanovity a fotocella adatai alapján egy fél tizeddel hamarabb lépett ki a ring közepe felé. Mivel épp csak érintette a ringbelépő vonalat, hosszas videózás következett de végül a szerbet hozták ki győztesnek.

A mai nap a Küzdősportok Templomában egy perces néma tiltakozással kezdődött, mert példátlanul brutális módon egy néző rácsapott (!!!) egy mellette álló barátja vállára, miután az vicceket mesélt neki és nagyon nevetett. A pizsamatépkedés mai versenyei el is maradnak mert a legtöbb versenyző a hír hallatán szorongásos rohamot kapott.

Kevés annál nagyobb illetlenség van, mint a Kelet-afgán sajtárpöckölés rajongójával közölni, hogy a három és fél órája tartó évi rendes sajtárpöckölő bajnokság közvetítésében semmi izgalmas nincs, mitöbb, az unalmas. Lehet, hogy mi unjuk, de olyan embernek, aki maga is próbálkozott már sajtárpöcköléssel, látta a tavalyi bajnokságot, és csak azért el akar jutni Kelet-Afganisztánba, hogy a Karakorum hófödte csúcsai alatt maga is pöcköljön egyszer, ez igenis érdekes. Még emlékszik a tavalyi drámára, amikor az örök második Ali végül az utolsó körben egy nagyon higgadtan pöccintett egyet a sajtáron és életében először legyőzte az ötszörös bajnok Mahmudot.

Kevés annál nagyobb sportkommentátori teljesítmény van, mint egy ilyen soha nem látott, kicsit hosszas, kicsit monoton sportágat megszerettetni a nézőkkel. Úgy megszerettetni, hogy a legváratlanabb helyeken, azonnal bizalmi beszélgetés alakuljon ki, ha valaki megemlíti, hogy Voeckler két napja milyen hősiesen szökött, vagy hogy mennyire megrajzolták a belgák és az oroszok Cavendisht az olimpián, a belga Gilbert illetve a kazah Vinokurov sikere érdekében. Magyarországon ez két ember érdeme, az ifjabb Knézy Jenőé és Sipos Jánosé. Sipos, a hetvenes évek egyik kiemelkedő kerékpárosa, kilenc bajnoki címénél is maradandóbb életműként hagyta ezt hátra.

Kevés annál fontosabb dolog van, mint hogy a sportkommentátor tévés-rádiós szakember legyen. Monoton sportoknál különösen, de akár a focinál is fontos lenne, hogy az úristen mekkora gól és a szép volt csajok mellett azért menjenek a szakkifejezések, és három mondat a spanyol monarchiáról, ha épp János Károlyt mutatják a lelátón. Sipos János személyében egy ilyen embert gyászolunk, akik néztük a közvetítéseit, akik egyszercsak a tévé előtt ragadtunk amikor megmagyarázta, hogy a tizenkét, a hegyoldalon lihegve felfelé tekerő színes ruhás pasas valójában észjátékot játszik, taktikák csapnak össze cselekkel, fárasztanak, trükköznek…

Kevés dolog fog jobban hiányozni a tévéből, mint ez. Sőt, azt hiszem semmi sem. Nyugodj békében Sipos János.

Az autóipari legenda szerint, amikor Ferdinand Piech, a nagy Ferdinand Porsche unokája átvette a VAG konszern vezetését, a VW Golf akkori változatához kilencféle futóművet gyártottak. Ennyi modellre tartottak raktárt, szerveztek logisztikát, tartottak nyilván megrendelést, szerveztek gyártást, satöbbi. Piech első intézkedése az volt, hogy azon az áron is, ha a hatvan lóerős alapmodell alatt a kétszáz lóerős csúcsmodell futóműve van, de ettől a költségtől meg kell szabadulni és punktum. Így is lett.

Ez a sztori jutott eszembe, amikor a Véleményvezér blog hozsannázását olvastam arról, hogy Tarlós, a nagy Cost Killer egy órával később kapcsoltatja fel a villanyt. Hogy milyen jó, ez hiszen a szürkületi kivilágítás nem része az alapvető üzletmenetnek, nem „core activity”. De az. Egy várost meghatároz a skyline, a jellegzetes épületeinek lehetőleg szépen kivilágított körvonala. Ettől (is) város.

Az hogy más városokban nem világítanak, az nem attól van, hogy rájöttek, hogy ezt nem kell, hanem azért, mert nincs rá pénz. Valóban, éhenhalni amiatt, hogy nincs fény, legfeljebb a fényevők szoktak, de ők így nyáron már délutánra degeszre tömik magukat.

Ezt a kényszer szülte, kétségbeesett nadrágszíj-húzást hiba lenne a szisztematikus, átgondolt kiadáscsökkentés előfutárának tartani. Az ugyanis a jelenlegi modell mellett lehetetlen. Mert egy kétmilliós, múltjára és szépségére büszke világvárosnak core activity-je a szép világítás, de nem az, hogy huszonvalahány, szanaszét húzó kerületből áll, amelyeket nagyrészt akarnok kisfideszesek vezetnek napi egyéni érdekeik alapján, a rendőrségi szervezete kerületi bázisú és nem feladat szerint osztott (kerületi kapitánysági feladat a közrendvédelem, az összes többinek már rég BRFK-közvetlen szervezetben kellene lennie, maximum négy-öt nagyrégióra osztva Budapestet) . Nem core activity, hogy az ilyesmihez csak hobbistaként értő, de a nagyfőnökkel rokonságban álló, nulla releváns tapasztalattal bíró egyént oktrojálnak a fővárosi közlekedés élére, össze-vissza csoportosítgatva alatta az erőforrásokat.

Felteszem, ha Tarlós Istvánt leitatnánk és kapna egy könnyebb lefolyású őszinteségi rohamot, a fenti felsorolást napestig tudná folytatni. Az igazi spórolás akkor kezdődne, ha a gazdaságtalanul működő szervezetet le lehetne szervezni a felére, ha a folyamatábrák a főváros-kerület-országos hatáskörű szerv mátrixban nem úgy néznének ki, mint egy tányér spagetti. Addig ugyanis nem lehet spórolni, amíg a folyamatok egyes pontjaihoz nem tudunk konkrét költségeket rendelni. Ez nagyjából a szervezetismereti kisegyszeregy, amelyet a világ legnehezebb dolga felmondani, ugyanis ahhoz a bizonyos tányér spagettihez rengeteg érdek fűződik.

Tarlós István a mostani kurzus kevés szimpatikus szereplőjének egyike, de sajnos attól vált azzá, hogy láthatóan béna kacsa volt az első pillanattól. Aki látta, hogy micsoda felzúdulást váltott ki mindig, ha hozzápiszkált a Demszky alatt kialakult status quo-hoz, az pontosan tudja, hogy hallgatólag, de erre az emberre kilövési engedélyt adtak. Nem vadászengedélyt, de senki a kormányoldalon nem fogja megsiratni ha valami baja lesz.

Idő kérdése volt, hogy mikor kényszerül bele olyan lépésbe, amivel kicsapja a biztosítékot az amúgy hosszútűrő pesti lakosságnál. Megtette, mert meg kellett tennie, a villanyszámla, az a fővárosnak is villanyszámla. De ne hívjuk már ezt átgondolt kiadás-csökkentésnek.