http://index.hu/belfold/2014/06/02/okotars_kehi/
Jagoda elvtársat követte Jezsov elvtárs, Jezsov elvtársat követte Berija elvtárs.
Húsz év múlva ezek az arcok, akik most túlbuzgón tisztogatnak, csak lábjegyzetek lesznek a történelemkönyvben. Igazából még most is azok, de kincstári Sztecskin pisztolyuk (már aki nem használ suttyomban német Walter pisztolyt) most még veszélyessé teszi őket.
Az érett viktorscsina legfontosabb jellemzője, hogy Gyurcsány Ferenc piszoár előtt állva aratott győzelme óta Viktor hátravonult, és az alávetettek előtti, nemi jellegek hangsúlyozásával végzett peckes járást, és a tockosokat leosztották a horda ifjabb hímjeinek.
Most épp a norvég alapban igyekeznek tudatosítani, hogy ők itt csak puncik lehetnek, a punci pedig, mint az köztudott, kizárólag befogadásra létrejött szerv, lényege az, hogy befogadjon, sőt kötelessége neki, akkor és úgy, amikor és ahogyan Hazánk Tesztoszterontól Duzzadó Kormánya akarja.
Mindez különösen konstruktív és előremutató, amikor azzal az országgal próbáljuk mindezt eljátszani, amelyik köztudottan a világon talán a legtöbbet tesz azért, hogy az emberi lényeket lehetőleg ne érje hátrány vagy hátrányos megkülönböztetés aszerint, hogy ők bedugnak valamit, vagy nekik dugnak be valamit.
Felmérték ugyanis, hogy igaz ugyan, hogy ez a bedugósdi a legjobb szórakozás, ami a világon létezik, de mégsem kellene minden társadalom 50%-át elnyomni miatta. Ok, igen én is olvastam, és én se vagyok hajlandó ülve pisilni, és ha lesz egyszer fiam, meg fogom tanítani mindazon dolgokra, melyeket „Gyertek hegeszteni” c. írásomban leírtam. ( http://raerunk.blog.hu/2011/12/17/gyertek_hegeszteni )
A homofób, nőverő Borat eljátszása a legundorítóbb szerep, amelyet el lehet egyáltalán játszani. Még undorítóbb, hogy nem is kell. Jagoda, Jezsov és Berija elvtársak sem játszották meg magukat. Csak nem nagyon élték túl a Vezért.
9 hozzászólás
1. stoppos — 2014-06-02 15:19
Azt nem tudom mit is akarnak ezzel elérni. Mert ténykedésük eddigi eredménye az lett, hogy ők nem kapnak lóvét de mások még igen. Most ha így keménykednek egy kört így másokkal, annak azon kívül mi lesz az eredménye, hogy még kevésbé kapnak ők pénzt és mások rosszabbul érzik kicsit majd magukat? Ez az egész egyelőre a nyuszika és a fűnyíró.
Ha sikeresen leomlasztják a hidakat és nem jön többé nekik pénz, abból még marha nagy hepaj lehet.
2. marcipan — 2014-06-02 15:49
@stoppos: szar 4 mrdról beszélünk, ez egy szimpla toporzékolós, pmses hisztiroham, vaktában lövöldözéssel.
a poszthoz annyit tennék hozzá, h a jól kigondolt rendszer borul, amikor a másfél éves, tejfölszőke kislányod manga szemekkel követ a garázsba, aztán vissza, feladod, elkezdesz a fázisceruza fontosságáról magyarázni, amiből egy kukkot sem ért, de átszellemült vigyorral figyel és ki akarja próbálni.
3. stoppos — 2014-06-02 16:07
@marcipan: Szóval nincs körmönfont, csavaros terv? 🙂
4. professzorpizka — 2014-06-02 16:10
@stoppos: ja, az nincs.
5. stoppos — 2014-06-02 16:30
@professzorpizka: Akkor én csak egy kávét kérek.
http://bit.ly/1u8GGi2
6. seul — 2014-06-02 21:01
pont hétvégén hallottam egy férfitól a következő megállapítást. Előre is bocsánatot kérek mindenkitől:
„Aki élvezi a Leszbikus pornót, az csak ne legyen homofób”
7. seul — 2014-06-02 21:02
és szabad tudni hogy mikor lesz beszámoló a hétvégi Budapesti Bildelberg találkozóról? Esetleg helyszíni beszámolók, bennfentes folyosói pletykák? 😀
8. stoppos — 2014-06-03 09:52
@seul: Az a másik blog. 🙂
9. weelma1 — 2014-06-03 20:07
@stoppos: Vagy erőt kell mutatni a rájuk szavazóknak. Még hátra van az önkormányzati. ( esetleg totál rózsaszín köd )
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.