Sok dolog feltolul az emberben a jog szívósmáriai értelemben vett szárnyalását, ezt a mostani AB döntést nézve.
A jog, noha nem akar az lenni, pillanatfelvétel a társadalom állapotáról. Ezen a pillanatfelvételen az látszik, hogy bármilyen piszlicsáré kérdésben, kazuisztikus definiáló igénnyel alkotnak törvényeket és állítanak fel sui generis kategóriákat olyasmiknek, amelyek egyébként a már létező, hatályos jogból a legegyszerűbb szillogisztikus módszerekkel levezethetők.
Más esetekben, mint ez a mostani is, új és korábban nem értékelt jogviszonyokat, egyéni és közösségi cselekvési formákat próbálnak beleerőltetni olyan kategóriákba, amelyekbe azok véletlenül se illenek bele. Ez teljesen érthető volna, ha mi valami angolszász jogrend szerint élő ország lennénk, ahol Őfelsége lusta kormánya helyett a parókás lordoknak kell megtalálni a jogot, holmi walesi határviták és középkori kocsmai torzsalkodások között, mondjuk a nyomtatott áramkörök szavatossági kérdéseire vonatkozóan. De mi, elvileg nem ilyen jogrendben élünk.
Kérdés, hogy hol van ilyenkor Pokol Béla, az AB ostora (tudom, egy S80 hátsó ülésén nézi saját youtube-csatornáját) amikor az AB megfeledkezik arról, a sólyomi időkben gyakran használt eszközről, hogy kijelentse: a mostani szabályozás egy kalap gesztenyét sem ér, szépen hat. kiv. tolom és tessék újat alkotni?
Azzal állunk ugyanis szemben, hogy a magyar jog, médiaalkotmány, új magánjogi kódex, és kifejezetten az internetes közlésekről szóló törvények megalkotása után még mindig nem tud mit kezdeni azzal, hogy a neten anyázás folyik. Még olyan veretesen jobboldali, konzervatív, mértékadó, értékvezérelt, tiszteletreméltó, jóravaló (és otthon a szobalányt titokban orális szexre kényszerítő) honlapokon is, mint például a mandiner.
Emberek azt mondják más emberekről, hogy idióta, fasz, buzi zsidó, szemét náci, köcsög kommunista, drogos, tolvaj, állat, gyilkos, satöbbi.
Ez nem más, mint a kocsmai vagy egyéb tömegben zajló felszabadult káromkodás modern változata. Marie Antoinette lekurvázása Jaques Bonhomme alattvaló által, az bizony büntetendő cselekmény volt, a derék Jaques könnyen akasztófán találhatta magát miatta. Ellenben ha Marie Antoinette fejét készültek épp venni, akkor a derék Jaques tízezredmagával felszabadultan büdöskurvázhatott, sőt köpködhetett a vérpad felé, hisz ez majdhogynem elvárt magatartás ilyen alkalmakkor.
Mi sem tűnik természetesebbnek, minthogy az online vérpadok üzemeltetőit tegyük felelőssé az anyázó lumpen elemek cselekményei miatt, ezt diktálná a százötven éve alapvetően jól működő kárfelelősségi rendszerünk. Tetszett volna kellő gondossággal honlapot üzemeltetni.
Itt jutunk vissza oda, hogy az a jogalkotás, amelyik külön védelemben akarja rögzíteni az „őshonos” magyar akácfát és hajlandó bármilyen népszerű kérdésben törvényt hozni, úgy alkotott törvényt, hogy nem elemezte az interneten zajló kommunikáció alapvető törvényszerűségeit sem.
Figyelmen kívül hagyja, hogy viszonylag kevés dühöngőre van kiírva, hogy dühöngő, ráadásul bármi és bármikor dühöngővé alakulhat át. Abban az országban ahol vízjeles papír, hologramos matrica, ügyvédi szárazbélyegző nélkül nem lehet adni-venni egy negyvenezer forintos legelőt, ahol ellenőrzik, hogy az egynapos bútorhordásra kibérelt teherautó szállítólevelét vezetik-e, nem veszi észre a jogalkotó, hogy nincs az a szerkesztői vagy akár technikai figyelem, amely egy honlap tartalmának folyamatos figyelését lehetővé tenni és szinte objektív felelősséget állapít meg, ha valaki meg találna sértődni, mert beszóltak neki az interneten.
Megjegyzem, ha már olvasói levelekkel rokonította az általam amúgy nagyon nagyra tartott Pataki Árpád ezeket a kommenteket, akkor gondolhatott volna egy másik jogintézményre. Igaz, az nem az ő feladata lenne, hogy erre gondoljon.
A közéleti kommunikációnak volt már ilyen sebességváltása, amikor az ofszet nyomdagép egyszercsak napi tízezres példányszámban kezdett újságokat ontani magából és igény lett arra, hogy minden reggel legyen benne szenzáció. Lett is. Gyakran ellenőrizetlenül, vagy tévesen. A jogalkotó érezte, akkor, száz éve, hogy erre nem feltétlenül kell ráengedni azonnal a jog teljes szigorát, adjuk meg a lehetőséget, hogy formális felszólítást követően a felek a lovagiasság szabályai szerint rendezhessék az ügyet, és csak ha ez nem vezetett eredményre, akkor kezdjünk bírósági hercehurcába. És lőn sajtó-helyreigazítási eljárás.
Tetszőleges netes felület tízszer gyorsabban pörög bármelyik nyomdagépnél, ráadásul nem ül mellette se szerkesztő, de még egy gépmester se. Ehhez képest, ma a magyar jogalkotó nem adja meg a lehetőséget az üzemeltetőnek, hogy egy formális felszólítást követően (tisztelt cím engemet itten anyáznak tessék már leállítani) a lovagiasság szabályai szerint rendezhesse az ügyet. Nem.
Ezek a süketek jogászkodnak bele a világba. Írják, hogy a net nem jognélküli terület. Valóban nem. Csak sajnos a nyomdagépet meghaladtuk, a jogalkotás és az alkotmánybíráskodás meg a viaszt karcolja, tompa íróvesszővel.