Nemsokára nyílik a belbudai Lidl, ahová "lecsúszott néprétegek vásárolnak olyan szarokat, amit a németek ideöntenek, mert nem bírják megenni." Sőt! "Buda azért nem Csepel, meg a nyócker!" Elrondítja a kerületet, de nem baj, össze fog zuhanni a 200 forintos ásványvizet kínáló közértek nyomása alatt (kisbolt, bazmeg, kisbolt, gyakoroljad, magyarul, hülye pesti, kisbolt!!!) De nehogy valaki azt higgye, hogy ez lesz az ok az igazi röhejre. Hanem az, amikor mégiscsak megél majd ez a patkányhús áruda, ez a reggeli ital-forrás, ez a… olcsóbolt! Egy szép, füstös reggel, a Csalogány utcában majd látjuk a bolt felé csoszogni özv. Steingruberné Amtermann Ilonát, akinek atyja a budapesti vásárcsarnokok főintendánsa volt a két háború között, az elhunyt Steingruber András pedig híres csillagász, az Akadémia rendes tagja, egy Hold- és egy Mars-kráter névadója. No, hát nincs ebben semmi, Ilonánk egy hete csak beóvatoskodott a boltba, elvégre nyugdíjas, még ha budai is. Azzal a bizonyos lenéző mégis érdeklődő hozzáállással, amelyet magyar arisztokratákon lehetett felfedezni, amikor kölcsönkértek a faluban lakó hatgyerekes zsidó szatócstól. Meglepve tapasztalta, hogy itt kérem van echte osztrák ásványvíz, 49 forintért, májpástétom, sörsonka, sőt sör, a közért (leütlek, azeg, bolt, bolt bolt!) árának negyedéért. Továbbmenve, az üveges sör (nem kell visszahozni!) íze bezony nem rosszabb a közértes (ne csigázz!) Radebergerénél. Hát bizony itt kérem Tragödie készül, legalábbis a közértes (boltos) számára. No nem azért mert a tiszteletreméltó matróna pletykás lenne, nem.
A tiszteletreméltó matróna, (az esetleg az "Ilonka néni" kifejezést ízlelgetőknek üzenem, hogy azért a titánpárologtató lézertekintet jár) a világért sem beszélne arról, hogy a Lidlben vásárolt. Nemi életről, aranyérről, rokonok börtönbüntetéséről, olcsóboltban vásárlásról nem beszélünk, mert az olyan… nem finom dolog.
Hanem. A csütörtök délutáni kanaszta-partin megjelentek a barátnők (ez nem az, amikor tinilányok körömlakk- tangabugyi- pasiközösséget alkotva hordában élnek, ez kérem disztingvált beszélgetés és kártyaparti). Jelen volt Dr. Grabancné Dr. Bránermann Cecília Dr., nyugalmazott bírónő, Györskösfalvyné Pintér Johanna, a Transzvillimpex egykori kereskedelmi főosztályvezetője és az újnemesség képviseletében Peresztegi Lászlóné, Juli. Utóbbi egyszerű matektanár volt újkorában, de a férje a külügyminisztérium egyik, közismerten hírszerzést fedő cégénél volt igazgató-helyettes. A daliás időkben mindenféle nyugati áru kiapadhatatlan forrása, ez emelte be a családot a környékbeli elitbe. De csak valahogy úgy, ahogy a velencei kereskedők bekerültek a kékvérűek közé.
Néhány piszkos és tiszta kanaszta kirakása után természetesen teázásra került a sor. Steingruberné nagyon kitett magáért. Volt tea és kávé. A kávé aromája erős volt, illata kellemes. A tea hasonlóan. Steingruberné még emlékezett anyja meséire az Asszam, a Ceylon és az orosz teáról, amit az elhurcolt Kohn gyarmatáru-boltjában lehetett kapni. Valami ilyen lehetett az is, gondolta. Volt háromféle keksz, gyümölcslé, egész kis zsúr kerekedett az egyszerű teázásból.
Valami nem stimmelt, és ezt mindhárom vendég tudta. Először arra gondoltak, hogy Ilona nyert a lottón és hozatott Bécsből mindenfélét. De valahogy a dobozok, a márkák is szokatlanok voltak. Steingruberné pengévé összeszorított szájjal mosolygott a prémium áru eredetét firtató kérdésekre. Így a lányoknak nem maradt más választása, mint hogy megjegyezzék maguknak: Alpenficken tejszín, Tropikalficken vegyes gyümölcslé, Köstliche Venezuela100% arabica kávé és így tovább.
A következő napokban a három barátnő spontán operatív akcióba kezdett. Egy mindig Steingruberné mozgását figyelte, a két másik pedig a Fény utcai piactól a Batthyány téri csarnokig módszeresen átvizsgált minden boltot. Felültek a tisztább buszokra, elmentek a végállomásig, hátha ott van valami jó kis üzlet, az egyik elment egészen addig, hogy átmetrózott Pestre. De semmi.
Illetve kimondatlanul, de megjelent közöttük a szörnyű árny. Az olcsóbolt. Nem merték egymásnak bevallani, nem merték elhinni Ilonáról, hogy ez történt. Hogy bement oda, de főleg, hogy ott ilyen dolgokat vett. Aztán persze valaki emlékezett, hogy Franzi, a Steingruberék macskája is olyan furcsán kövér és jóltáplált volt, Tudták, hogy most már csak egy dolog a kérdés. Ki megy be először?
Steingruberné persze sehol, ő otthon rettegett, és várta a becsületbíróság lecsapó ítéletét.
Végül sorsot húztak. Pereszteginé ment be először, a másik két úrhölgy kint várakozott. Pereszteginé már húsz perce nem jött ki. Ekkor a bírónő, aki edzettebb volt, remegő térdekkel, egy bevásárlókocsiba csimpaszkodva bement a proletariátusnak ebbe a sötét templomába. Újabb húsz perc múltán csatlakozott a főosztályvezető asszony, és hamarosan teljes tobzódásban válogattak a bonbon, instant kakaó, konzervsprága kavalkádban, eleinte kissé hitetlenkedve nézve az árakat. Végül taxit hívtak és hazavitték a zsákmányt. Persze nem beszéltek róla. Valahogy olyan volt, mintha mindannyian ahhoz, a manzárdban albérletben lakó nigériai diákhoz járnának fel, mindannyian tudnák de valahogy ciki erről beszélni. Tudják, olyan nem finom.
Steingrubernét persze övezte bizonyos lenézés, hiszen ő elsőre, magától ment be oda. De őt nem érdekelte, főleg nem, mikor a Lidl utazásokkal elutazott egy hétre Hurghadára. Hogy fog pukkadozni egy évig az a három lökött tyúk az irigységtől, habár jövőre jönnek ők is, az utánozós természetükkel – gondolta, miközben a chartergép gázt adott a ferihegyi felszállópályán.