Nett szabadság

Olvasom a HVG online cikkét arról, hogy az Unió valami egészen érdekes, falanszter-szerű netszabályozási direktívát tervezget. Belenéztem az angol eredetibe is, de sok időm nem lévén a dologra, csak azt tudtam megállapítani, hogy tipikus uniós jogszabálynak tűnik, rövidítésekkel, a terjedelem kétharmadát kitevő értelmező rendelkezésekkel, és már a tervezeti fázisban puhulásokkal, kompromisszumokkal, újragondolásokkal…

De nem is erről akarok írni, hanem csak pár gondolatot az internet szabadságáról. Ehhez, azt hiszem, értek valamicskét, már csak azért is, mert magam is írói név alatt publikálom ezt a blogot. Ennek ellenére, mivel mindennapi foglalkozásom része, hogy tudjam, melyik oldalnak ki a szerzője, azt is tudom, hogy minimális elemzési rutinnal a blogból is kideríthető személyazonosságom. Mondjuk pont nem érdekel, de ez más kérdés.

A tervezett direktívából azt gondolhatnánk, hogy az internet-generáció nem nőtt még bele a jogalkotásba. Ez nyilvánvaló tévedés kell, hogy legyen, hisz a mostani ötven-hatvan éves, Nyugat-Európai férfiak, akik az Unió döntéshozói, 25-30 évesek voltak a PC robbanásszerű elterjedésekor, és 35-40 évesek akkor, amikor a World Wide Web révén az internet kitört a kutatóintézetekből és elkezdett beépülni az emberek mindennapi életébe. Tekintettel arra, hogy jómódú, a legfrissebb technikai fejleményekkel a sznobéria határáig,vagy azon is túl tisztában levő emberekről beszélünk, elképzelhetetlen, hogy ne tudnák, mi az az internet, mire való, hogy működik, hogyan lehet vele visszaélni.

Sokkal inkább arról lehet szó, hogy generációs élményük a korai internet névtelen árnyalakokból álló, egalitárius, ősközösségi demokráciája. Amely mellesleg képmutató volt. Olyan időkben, amikor egy százezres vidéki városban 2-300 internetet elérő számítógép volt, nagyonis pontosan ki lehetett deríteni, hogy ki kicsoda a nickneve mögött. Romantikus koncepció volt, hogy nem fedjük fel egymás személyazonosságát, sőt ez kiközösítéssel is járhat. Az internetet szabályozni akarók generációs élménye ez a romantikus korai netvilág lehet.

Ennek nagyrészt vége. Eljött, de legalábbis közel van a szingularitás. Juj, most ez olyan mátrixosan hangzott. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy aki valaha egy pizzát rendelt az internet segítségével, regisztrált az iwiwre vagy a facebookra, az lenyomozható marad, akkor is, ha a továbbiakban kizárólag arra használja a netet, hogy quenya nyelven, tengwar rúnákkal szóljon hozzá Tolkien fórumokon (még mielőtt: én nem. A hétköznapi sindarint is épp hogy csak töröm.)

A nagy felfedezés, hogy az embereket ez nem érdekli. A társadalom felköltözött a netre és teljesen hétköznapi, társadalmi életet él ott. A fenti példánál maradva, akik eddig művházak pincéjében vitatták meg az elsüllyedt Beleriand háborúit és vitatkoztak a Valák szándékairól, azok találtak egy ugyanilyen pincét a neten. A művház előtti parkban, a padon fecske módjára egymás mellett ülő gimnazista csajok pont ugyanúgy csacsognak a facebookon és a twitteren, mint a parkban kint a padon.

Azután, megjelent a technikai azonosíthatóság korábban ismeretlen magas szintje. 1996-ban azt, hogy ki és honnan netezett, úgy lehetett megállapítani, hogy a kérdéses gép a Nehézipari Főiskola számítóközpontjában van, és ott Jóska bácsi egy kockás füzetbe írja, hogy melyik kockásinges mettől-meddig ült az internetes gép előtt. Az otthoni modemes kapcsolatot elmaszkírozni meg szóra sem érdemes apróság volt az akkori nethasználók nagy részének. Onnantól kezdve viszont, hogy a netezés jelentős része olyan gépről jön, amelyhez tartozik egy bekapcsolva felejtett GPS vevő, wifi adó-vevő, és bejelentkezik a közeli GSM/3G toronyra, tök mindegy hogy használója qwertzu123 (hoppá, főhadnagy, az emberünk magyar, vagy azt szeretné, hogy magyarnak higgyük) néven, vagy mint Kovács Mária, (4500 Kisvárda, Kossuth u. 14., anyja neve Poczok Ottília, sz. Kisvárda, 1988. márc. 29, szig 564563 JA) írogat.

Na jó, jön a válasz, dehát ezek az abroszfejű tenoristák a netet használják a szabadok és derekak társadalmának megdöntésére. Bullshit, ahogy a művelt amerikai rendőr fogalmazna, non sequitur, ahogy római (birodalmi) kollegája. A nem birodalmi kávézni van, délután jön.

Ha az abroszfejű tenoristák (keresztesek, eretnekek, anarchisták, kommunisták, hugenották, zsidók, szabadkőművesek, mikor hogy hívta az aktuális hatalom a Mumust) a fennálló rendet az internet előtti korban titkos összejövetelek, rejtjeles levelezés, világösszeesküvés útján igyekezett megdönteni, legalábbis a hatalom szerint. Mióta világ a világ, a hatalom a Mumus elzavarása érdekében szeretett volna minden szobába benézni, minden szoknyát felhajtani, hátha pont ott lesz a Mumus. Az emberek meg a XX. századra nagyjából elérték, hogy vannak elismert emberi jogok, és a hatalom lesz szíves professzionális nyomozati munkát végezni, és nem minden szoknya alá benézni a Mumust keresve. Mert a végén még azt fogjuk hinni, hogy valójában nem is a Mumus érdekli, hanem a potya kukkolás.

Ahogy Kovács közrendőrnek feltűnhet az, hogy a névleg cipészműhely feliratú helyre jól öltözött urak járnak minden kedden és csütörtökön, nyitvatartási idő után, vagy hogy a tíz férőhelyes arab étterembe bemegy negyven ember, anélkül, hogy kijönne egy is, ugyanúgy a net Kovács közegeinek ezek az eszközök már rég a rendelkezésére állnak. A szociológia, az etológia, a kriminológia tudománya rég feltárta a deviáns viselkedés minden jellegzetességét és tudható, mindez hogy történik az interneten is. Nincsen tehát szükség arra az interneten sem, hogy a közeg a törvénytisztelő állampolgárt a “saját érdekében” ok nélkül szekírozza.

A tervezet mindössze annak a jele, hogy örömteli módon, legutoljára, de megérkezett az internetre az undok, hatalommániás hivatalnoktípus, aki spiclikkel udvaroltat magának és potya kukkolásra vágyik. Jó lett volna, ha nem jönnek, dehát a társadalom része ez a semmirekellő banda is, várható volt, hogy előbb-utóbb megjelennek. Semmi gond ezzel, mindössze azt kell tudatosítani, hogy “Kovács úr, ha még egyszer a feleségem szoknyája felől érdeklődik, én inkább leülöm a hivatalos személy elleni erőszakot, de úgy orrba rúgom, hogy a takony a tarkójáig szalad” Csak így. Művelten, demokratikusan. Ebből értenek.