A 444.hu-n pár napja megjelent egy kiváló elemzés arról, hogy a Trianon utáni magyar rezsimek fő gondja a tőkeszegénység és ebből adódóan az, hogy külföldről jövő tőke nagy részét jóléti kiadásokra (a mostani épp rezsitámogatásra  és devizahiteles-mentésre) kell, hogy elköltse, saját legitimációs gondjait leküzdendő.

A tőke

A gazdasági életben ennek a jelenségnek két vetülete van: a tőkeszegénység és a biztonság hiánya. Ennek illusztrálásra elég azt megkérdezni, miért nincs nálunk például finom érlelt sajt. A finom érlelt sajthoz először be kell fektetni a tehénbe, aztán a tehén tartásába, aztán annak a megfejésébe, a sajt gyártásába, majd ennek a sok befektetett pénznek haszna-kamata ketyeg szép lassan addig, ameddig a sajt érik a polcon, dolgozik benne a penészgomba, és a termelő nem tudja közben belőle kivenni a pénzt, kénytelen bankhitelből élni (ha kap) vagy saját tőkéjét felélni (ha van). Azt hogy, melyik megoldást választja, a gazdasági környezet alapján számolja ki, illetve csak számolná, ha egyáltalán lenne miből választani, mert se pénz, se hitel nincs. A tejből tehát két hét alatt, adalékokkal gumitrappistát gyárt, és eladja olcsón, mert abból hamar ki tudja venni a pénzt, és talán megél.

Tőke hiányában tehát csak a kockázatmentes, gyors megtérülésű dolgokat lehet csinálni. Ez egyike a tőke számtalan szabályának. A tőke megléte előbb-vagy utóbb, számtalan szabályt kényszerít rá a tőke tulajdonosára, egyben kijelöli azt is, hogy a társadalomban kik a barátai és kik az ellenségei. A sok tőke ráadásul hatalmi tényezővé is változtatja az embert, hiszen embertársai pénzt remélnek tőle, és ezért hajlandóak bizonyos dolgokat (bármit) megtenni neki. A sok tőke elhozza azt a kort is a tőkés életében, hogy nem kell nagyokat kockáztatnia, illetve nem kell azonnali megtérülést elvárnia, belevághat az érlelt sajt gyártásába.

A tőkések

A fentieket fejben tartva érdemes megvizsgálni két tőkés, Csányi Sándor és Simicska Lajos konfliktusát az Orbán-kormánnyal.

Jelen írás céljára el kell fogadnunk, hogy ők tőkések, kilógnak a maguk gazdagember-generációjából. Csányi egyike azoknak, akik a Kádár-rendszer utolsó pillanataiban gazdagodtak meg, de ő, nem kis részben azért, mert nem termelő üzemet privatizált, kiemelkedett a termelési kapacitást és az orosz exportvevőket szép lassan felélő pályatársak közül. Simicskát pedig a százmilliárdos vagyonon ülő mamuttal szemben küzdő csóró ellenzéki párt gátlástalanságának kategorikus imperativusa indította el a pályán, és ezt fejlesztette a pártfinanszírozáson messze túlmutató gépezetté.

Mindkét pályafutás sokáig természetes érdekszövetségben működött a politikával, hiszen versenyelőnyhöz juttatták őket azokat az alkuk amelyeket valamilyen politikai cél segítéséért kötöttek meg.

Gazdálkodj okosan-ból Monopoly

Csányi Sándor OTP-je kismillió helyi takarék jogutódjaként, a rendőrök, közszolgák, köztisztviselők és a lakosság jó részének bankszámláját kezelő állami mamutként kezdte. Mindannyian emlékszünk arra a korszakra, amikor szitokszó volt az OTP és aki csak tudott, szabadult tőlük, ment osztrák, kínai, német, vagy bármilyen bankba, mert ott nem üldögélt órákat valami ósdi hivatalban, hanem a légkondis, csupaüveg bankfiókban, jól öltözött urak, és csinos hölgyek fogadták őket, és a bankolásban megjelent a felhasználói élmény fogalma.

Az OTP nem szégyellt külső segítséghez fordulni, megújultak, és elkezdtek az államba tagozódott bankból átalakulni magánbankká, amely azonban hatalmas előnnyel indult az átvett rengeteg ügyfél miatt. Ezzel az előnnyel élve diverzifikáltak, egyrészt földrajzilag, megnyitva fiókjaikat a környező országokban, másrészt pedig Csányi a gazdaság más szektoraiban az addigra legatyásodott privatizátorok sokaságától vásárolta meg halódó bizniszeiket (ld. pl. Pick-felvásárlás). Harmadrészt, a bank tulajdonosi szerkezetét is sikerült úgy alakítani, hogy az a mindenkori magyar kormánynak legalábbis nehezen hozzáférhető legyen.

Legkésőbb 2008-ra az UD Zrt-ügy kipattanásának idejére mindenki számára világossá vált, hogy mekkora hatalom az OTP és az általa megtestesített rengeteg tőke. Csányi legkésőbb ezen a ponton besorolt az akkoriban még csak a nagy ugrásra készülő Fidesz-kormány ellenségei közé. A Fidesz kormányzásában ugyanis valaki vagy hatalmi eszközökkel felemelhető-lenyomható alávetett, vagy pedig fejhető tőkés, akit politikai támadásokkal (Lázár…) lehet rávenni arra, hogy finanszírozza a Fidesz jóléti intézkedéseit, miközben a Fidesz pont őt feketíti a választók előtt.

A kertészkedő janicsár

Simicska Lajos más utat járt be. A Fidesz székház-eladása, a cégfantomizálások a hőskor a karrier mára már jótékonyan elfeledett kezdetei voltak. A Fidesz szempontjából a levegőt jelentették, hiszen olyan párttal álltak szemben, amelyiknek minden faluban jól működő szervezete volt, huszonöt éve pártéletet élő, rendezvényszervezésben, szavazatgyűjtésben profi helyi vezetővel. Ha meg kellett mozdítani pár milliárd forintot, frissen privatizált állami vállalatok büdzséje állt rendelkezésre az ostromlóknál, míg az ostromlott erőd, a Fidesz harcosainak vacsoráját egyedül Simicska Lajos tudta garantálni, akinek ezért szabad keze volt.

Hatalomra kerülve aztán két dologgal bővült az eszköztár: az állami pénzek becsatornázásával és a gazdaság bizonyos területeinek erőszakos kisajátításával. Mintha a Keresztapa második részét néznénk: eleinte az ifjú Vito Corleone a családját eltartandó csinál csínyeket, majd, talán maga sem tudja mikor, azon kapja magát, hogy ő irányítja New Yorkban a prostitúciót, a játékgépeket és  a védelmipénz-bizniszt.

A Keresztapában nem dolgozták fel azt a fordulatot (csak érintették) amelyet Meyer Lansky csinált a maffiával, mikor rájött, hogy ameddig ők csak egyszerű bűnözők, bármikor válhatnak politikai indíttatású rendőri razziák célpontjává. Elkezdte kiépíteni a fedőcégek hálózatát, ahol nem az angolt törve beszélő szicíliai gyilkosok, hanem öltönyös urak dolgoztak, és elkezdte a pénz egy részét szolid, legális üzletekbe átáramoltatni.
A szolid, legális üzletek viszont konfliktust hoztak a bűnöző üzletág „fast cash” szemléletével. (ez a lövöldözős jelenet a harmadik rész elején).

Simicska Lajos a tőkének az írásom elején vázolt szabályszerűségeitől vezérelve rájött, hogy nem lehet örökké rettegésben tartani egy egész országot táskás emberekkel, NAV-vizsgálatokkal és más hasonló eszközökkel, a rengeteg összeharácsolt pénznek működnie kell. Teljesen más kiinduló pontról eljutott oda, mint Csányi: védendő üzletei lettek.

Érdekellentét

Csányi és Simicska természetes érdekellentétbe került az Orbán-kormány janicsárjaival. A szolid üzletmenet nyugalmat kíván, ahol nyugodtan érhet a polcon a sajt, mert közben nem vetnek rá különadót, ahol versenyhátrányt jelent, ha valaki rá akar nyúlni a haszonra.

Nem érdeke, se Csányinak, se Simicskának, hogy párthű idiótákat nevezzenek ki iskolaigazgatónak, mert a külterjes növekedés után hamarosan el fog jönni az idő, amikor ők is csak intenzív fejlődést igénylő ágazatokba tudnak fektetni, ahol viszont szükség lenne a normális iskolából kijövő normálisan képzett munkaerőre.

A fentiek nem jelentik azt, hogy akár Simicska Lajost, akár Csányi Sándort szeretni kellene. Csányi egy normális országban sose kapott volna egy nagybankot, Simicska rablóvezéri múltja pedig még nem múlt el.

A baj velük az, hogy szembekerültek az őket felemelő rendszerrel, illetve Simicska esetében a párttal is. Ahogy régen mondták, a forradalom felfalja gyermekeit. Nincs több ellenség, közvédelem alá vehető magánvagyon, letarhálható tőkés.

Csaták

A problémát egyébként Orbán is érzékeli, ennek jele az, hogy valamiféle exportpiacot próbál csinálni, állami vállalatokkal (Rába, vagy a nemrég megvett MÁV-Bombardier) termelést és exportot indítani. Ezekkel ugyanaz a baj, mint ami Kádár exportvállalataival is volt. Nem piaci elvek alapján működnek és az élükre állított janicsároknak a minimális életbentartásuk az érdekük, hátha majd egyszer kiprivatizálhatják, ahogy tette azt Széles a Videotonnal, Csányi az OTP-vel, vagy épp Demján a Skálával.

A csata kimenetelét nem tudom, de mindkét fél nehéztüzérséggel támad. A mérsékelt és tárgyalóképes (tehát tőkéseknek megfelelő miniszterelnök-jelölt) Navracsics Brüsszelbe száműzése, és ezzel némethmiklósizálása, és helyette a Lázár- és Seszták-féle ifjú titánok előre tolása azt jelzi, hogy fejek itt nem számítanak, hullani fog, aminek hullani kell.

A másik oldalon Simicska tudja, hogy nem szabad engednie, mert nála jobban senki sem ismeri azt Orbán Viktort, aki soha, semmilyen körülmények között nem ment bele a hatalma megosztásába. Más szavakkal: nincs olyan, hogy akkor ő most átadja a Nemzetet, meg a Hírtvt, és akkor csendben közgépezhet. A média  feladása után idő kérdése, hogy valaki bejelentkezzen a Közgép-pénzekre, és akkor jön a divide et impera politikája, és Simicska besorolhat az Orbántól adományt váró köz-oligarchiába, elveszítve hatalmi és tőkési státuszát. És neki sokkal több pénze van annál, hogy ezt hagyja. Elég ahhoz, hogy ha holnap Orbán megbukik, és a Közgép soha többet egy fillért sem kap, akkor is a magyar pénzvilág legnagyobb tőkecentrumainak egyike maradjon.

Emiatt lenne hiba azt gondolni, hogy a Magyar Nemzetre kivetett pár milliárdocska az oka annak, hogy tucatszám zavartak el újságírókat. Ha az újságírók megtartása fontos lenne, még évekig tudnák finanszírozni, azt az évi nem több, mint százmillió forintot, amely ezeknek az újságíróknak a közvetlen költsége. De ment vissza az üzenet: ha ti lefejezitek az én embereimet a minisztériumokban, én elveszem a levegőt a hozzátok lojális újságírók elől. Sakk. Válasz: oké, akkor viszont a majdani nemzeti reklámügynökség nem ad neked egy fillért se. Sakk. Válasz: rendben, tessék csak visszaemlékezni, hogy hány milliárd és mennyi tévút (műsorvezetők, formátumok) volt felépíteni a HírTv-t olyan kommunikációs gépezetté, amelyhez csak az Rtl-Klub fogható? Van nektek most erre öt évetek? Nincs. Sakk.

Nem olyan biztos, hogy ebben a csatában a pénzembernek kell drukkolni, mert attól hogy stabilizációra vágyik, még nem lesz demokrata. Igaz, akárcsak a késő-kádári oligarchiának, neki is a sima átmenet lesz az érdeke, ezért nem várható, hogy Orbán ellen népharagot korbácsoltasson fel. Kiszorítósdi ez, Orbán újabb nagy feladata. Kérem tegyék meg tétjeiket.