Régi vicc, amikor Lenin elvtárs üldögél a padon és a futballozó gyerekek fejbe rúgják a labdával. Lenin elvátrs fogta a labdát, barátságosan visszadobta a kis Szerjózsának. Pedig akár főbe is lövethette volna…
Szintén régi példabeszéd a békafőzés helyes metódusa. Eszerint a forró vízbe hajított béka kétségbeesetten kiugrik, míg ha minden nap egy fokkal melegebb vízbe tesszük, néhány héten belül szép főtt békánk lesz, mert nem tűnik fel neki, hogy egyre melegebb a víz.
Ezt a két példázatot fejben tartva igazán nem nagy logikai bakugrás azt mondani, hogy a Fidesz oroszlánt szelídít.
Szima Judit lefogása, Kónya bezsarolása lemondása a bohócügyi államtitkározás azt mutatja: aki ellenszegül, megüti a bokáját, még ha tudomisén, hány ezer tagja is van, mint a TMRSZ-nek.
A Fidesz arra épít, hogy a Tettrekészek annyira nem is tettrekészek. Arra épít, hogy családapákról és családanyákról beszélünk, akik forradalmisággal, tökösséggel nem tudják a számláikat befizetni. A nagy fazék forró vizet a nulla nyugdíjjal megmutatták a békának, és Szima Juditon keresztül azt is, hogy a főbe lövésnek is van modern megfelelője.
Most az megy, hogy ezt a lázongást elnézik egy tizedeléssel kisebb szolgálati ejnye-bejnyékkel. Megmarad valami nyugdíj-helyettesítő juttatást amiből vágnak és adóztatják, összességében kb. elveszik a harmadát.
Ez határeset. Ez az összeg az éhen halni sok, jóllakni kevés határán egyensúlyozó közrendőröknél a végső anyagi hanyatlás előtt van egy centivel vagy talán túl rajta egy centivel. Ilyen alkuba a rendőrök nyilvánvalóan nem mennének bele.
Vannak mind a már nyugdíjasoknál, mind pedig az aktívaknál érvek. A már nyugdíjas a "végülis marad valami" érvet hozhatja fel saját maga becsapására, a még aktív rendőr meg egyszerűen csak nem akar megbízhatatlan elemmé válni a rendszerben, mert elbukja azt a pár ezer forintot is, amelyet az őrmesterből törzsőrmesterré, főhadnagyból századossá előlépése jelent.
A hangoskodó rendőrszervezet talán nem is tudja, hogy ennek áll az útjában. Ő az akadálya annak, hogy a hosszan tűrő magyar ember az újabb igát is elviselje, még ne most legyen aza a pont, amikor a feleségek nem csitítják otthon a férjüket, hogy "ejj, Józsi hát kevesebb, majd valahogy megoldjuk, veszünk fel kölcsönt aztán majd…majdcsak lesz valahogy" hanem azt mondják: "eredj Józsi és verd ki a bazmeget, légy férfi".
Minden forradalomnak a kovásza a női kockázatkerülés vége. akkor van baj, amikor a nő azt látja, nem tud már annyi áldozatot hozni a családért, amennyi elég lenne. És akkor viszont jön a baj. Ezt – máshonnan – maguk a rendőrök is tudják, hogy minden utcai…izé…norvég balhéban a leghangosabban rikácsoló norvég hölgyet kell kiiktatni ha rendet akarnak csinálni.
Most azon a ponton vagyunk, amikor az egyik kézzel prominens szakszervezetiseknek adott pofon mellett a másik kéz kisebb, soványabb, mócsingosabb falatot ajánl.
Ha a hangoskodást el tudják fojtani, akkor megússzák és a rendőrség benyeli a mócsingot. Jön két nyári, uborkaszezonos hónap, amikor a nyaraló, telekrejáró emberek érdektelensége közepette szép csendben a hangadókat szép sorban kicsinálják. Augusztusban jön valami nagy botrány, menetrend szerint, valami vagyigaz-vagynem politikai humbuggal, esetleg ítélet lesz a Hunvald-ügyben vagy ilyesmi. Akkor dördülnek majd el a háttérben az utolsó lövések.
Aztán szeptemberben jöhetnek a rokkantnyugdíjak.
