Az autóipari legenda szerint, amikor Ferdinand Piech, a nagy Ferdinand Porsche unokája átvette a VAG konszern vezetését, a VW Golf akkori változatához kilencféle futóművet gyártottak. Ennyi modellre tartottak raktárt, szerveztek logisztikát, tartottak nyilván megrendelést, szerveztek gyártást, satöbbi. Piech első intézkedése az volt, hogy azon az áron is, ha a hatvan lóerős alapmodell alatt a kétszáz lóerős csúcsmodell futóműve van, de ettől a költségtől meg kell szabadulni és punktum. Így is lett.

Ez a sztori jutott eszembe, amikor a Véleményvezér blog hozsannázását olvastam arról, hogy Tarlós, a nagy Cost Killer egy órával később kapcsoltatja fel a villanyt. Hogy milyen jó, ez hiszen a szürkületi kivilágítás nem része az alapvető üzletmenetnek, nem „core activity”. De az. Egy várost meghatároz a skyline, a jellegzetes épületeinek lehetőleg szépen kivilágított körvonala. Ettől (is) város.

Az hogy más városokban nem világítanak, az nem attól van, hogy rájöttek, hogy ezt nem kell, hanem azért, mert nincs rá pénz. Valóban, éhenhalni amiatt, hogy nincs fény, legfeljebb a fényevők szoktak, de ők így nyáron már délutánra degeszre tömik magukat.

Ezt a kényszer szülte, kétségbeesett nadrágszíj-húzást hiba lenne a szisztematikus, átgondolt kiadáscsökkentés előfutárának tartani. Az ugyanis a jelenlegi modell mellett lehetetlen. Mert egy kétmilliós, múltjára és szépségére büszke világvárosnak core activity-je a szép világítás, de nem az, hogy huszonvalahány, szanaszét húzó kerületből áll, amelyeket nagyrészt akarnok kisfideszesek vezetnek napi egyéni érdekeik alapján, a rendőrségi szervezete kerületi bázisú és nem feladat szerint osztott (kerületi kapitánysági feladat a közrendvédelem, az összes többinek már rég BRFK-közvetlen szervezetben kellene lennie, maximum négy-öt nagyrégióra osztva Budapestet) . Nem core activity, hogy az ilyesmihez csak hobbistaként értő, de a nagyfőnökkel rokonságban álló, nulla releváns tapasztalattal bíró egyént oktrojálnak a fővárosi közlekedés élére, össze-vissza csoportosítgatva alatta az erőforrásokat.

Felteszem, ha Tarlós Istvánt leitatnánk és kapna egy könnyebb lefolyású őszinteségi rohamot, a fenti felsorolást napestig tudná folytatni. Az igazi spórolás akkor kezdődne, ha a gazdaságtalanul működő szervezetet le lehetne szervezni a felére, ha a folyamatábrák a főváros-kerület-országos hatáskörű szerv mátrixban nem úgy néznének ki, mint egy tányér spagetti. Addig ugyanis nem lehet spórolni, amíg a folyamatok egyes pontjaihoz nem tudunk konkrét költségeket rendelni. Ez nagyjából a szervezetismereti kisegyszeregy, amelyet a világ legnehezebb dolga felmondani, ugyanis ahhoz a bizonyos tányér spagettihez rengeteg érdek fűződik.

Tarlós István a mostani kurzus kevés szimpatikus szereplőjének egyike, de sajnos attól vált azzá, hogy láthatóan béna kacsa volt az első pillanattól. Aki látta, hogy micsoda felzúdulást váltott ki mindig, ha hozzápiszkált a Demszky alatt kialakult status quo-hoz, az pontosan tudja, hogy hallgatólag, de erre az emberre kilövési engedélyt adtak. Nem vadászengedélyt, de senki a kormányoldalon nem fogja megsiratni ha valami baja lesz.

Idő kérdése volt, hogy mikor kényszerül bele olyan lépésbe, amivel kicsapja a biztosítékot az amúgy hosszútűrő pesti lakosságnál. Megtette, mert meg kellett tennie, a villanyszámla, az a fővárosnak is villanyszámla. De ne hívjuk már ezt átgondolt kiadás-csökkentésnek.