Nősül a plébános

Mindenki hallott már olyan sztorit, amikor a derék és faluszerte nagyrabecsült plébános egyszercsak megunja az egészet, kiugrik a papságból, feleségül veszi a postáskisasszonyt és névre veszi annak három – erősen rá hasonlító – gyermekét.

A faluban ezt vegyes érzelmek szokták kísérni. Vannak a szentfazekak, akik Szodomát és Gomorrát kiáltanak. Vannak a megkönnyebbültek, akik azt mondják, így van ez jól, Béla atya majd beszáll az apósa gazdaboltjába, esetleg alpolgármester lesz, szeretjük, befogadtuk, jobb is, hogy vége a sok színlelésnek, a templomba meg majd küldenek valakit, legfeljebb nem járunk. Végül pedig vannak azok, akik nem értik Béla atyát, aki odahagyta a kényelmes plébánosságot, a kutyát sem zavarta volna, ha akár össze is költözik a Postás Julikával, most majd cseszhetjük, mert ki tudja milyen hülye csuhást küld ide a püspökség, hogy helyretegye az erkölcsöket.

Na, pontosan ez van az ügyészséggel is, amelyet most újra megpróbálnak kormány alá rendelni. Azzal én itt most nem áltatnám magam és néhány olvasómat, hogy az ügyészség nem is a fidesz egyik alszervezeteként működik. Abban az országban ahol 3200 település 3200 polgármestere közül csak a szocik tudnak bűnözni és azok is zufellig pont a választások előtt, nincs miről beszélni. Legalábbis nem független ügyészségről.

Történelemtudományi magaslatokról nézve talán nem is olyan nagy gond az. Orbánék rámenős politizálással megszerezték és megtartották az ügyészséget, ezzel megvan az eszközük, hogy olyan embereket távolítsanak el, akik nemcsak a Fidesznek károsak, hanem néhány esetben az országnak is. Persze ez nem vigasztalja azokat, akiknek annyi a bűnük, hogy nem óhajtották a Fideszt a falujuk évi százmilliós büdzséjéből finanszírozni.

Az, hogy a Fidesz a kormány alá akarja rendelni az ügyészséget, határtalan önbizalmat jelez. Nyilván nem arra kell nekik a dolog, hogy szabadon osztogasság a gyanúsításokat politikai ellenlábasaik között, mert erre már most is megvan a lehetőségük. A következő, 2014-es választásokon sem igen lesz jelentősége a dolognak, mert addig egy csomó cselekmény elévül.

Egy nagy veszély viszont van: a kormány alá rendelt ügyészség a következő kormánynak is alá lesz rendelve. Mivel most csírája sem látszik olyan pártnak, amelyik akkor leválthatná a Fideszt, hát miért ne vennék feleségül a postáskisasszonyt. Csak ha ez a puska visszafelé fog elsülni, leviszi a vadász fejét…

3 hozzászólás

 1. nandras01 — 2010-10-02 15:35 

nem fog az a puska visszafelé elsülni, mert ha fidesz úgy látja majd, hogy esetleg elveszítheti a választást, akkor egy – önálló képviselői :)- törvényjavaslat keretében, visszaadja a szervezet önállóságát – oszt’ jónapot.
(ismerjük mi a fijjug határtalan kreativitását, ha arról van szó, hogy cselezzenek)

 2. The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) — 2010-10-03 17:40 

„Azzal én itt most nem áltatnám magam és néhány olvasómat, hogy az ügyészség nem is a fidesz egyik alszervezeteként működik. Abban az országban ahol 3200 település 3200 polgármestere közül csak a szocik tudnak bűnözni és azok is zufellig pont a választások előtt, nincs miről beszélni. Legalábbis nem független ügyészségről.”

WORD

 3. sajto@ - sajtokukac.blog.hu — 2010-10-04 14:41 

Blaszfémia!

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.