A győzelem

Megvan a következő tíz év fizikai és kémiai Nobel-díjasa a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Korrupciós Bűnözés elleni Osztály, Korrupciós Bűnözés Elleni Alosztály személyében.

Ezek a derék zsaruk ugyanis nem kevesebbet vittek véghez, mint legyőzve az anyagmegmaradás törvényét megsemmisítették a vizet. Íme a bizonyíték:

atlatszo.hu/wp-content/uploads/2011/09/gyanusitott_00011.pdf

Tudósok egyelőre még vitatják ezt a tudományos eredményt hiszen a víz "megsemmisülve az utcára ömlött" de ez csak valami kvantumfizikai pöcök lesz, amelyet majd a vádiratban pontosítani fognak a Lényeges Kérdéseket Boncolgató Főosztály szakemberei.

Nyilván a kárérték is azért haladja meg a büntethetőség alsó határát, mert 21.000.- Ft. értékben vizsgálni kellett az anyagi világból távozott vizet.

Én mostmár csak egy indítványt tennék a védő kollega helyében: ha a szemtanúk szerint volt pocsolya a helyszínen, akkor a víz nem semmisülhetett meg. Ha a helyszínen hidrogén-peroxid illetve oxigén- vagy hidrogénmolekulák voltak megfigyelhetők akkor a vízben kár keletkezett, amelynek összegszerűségét szakértői módszerekkel kell megállapítani, arra is tekintettel, hogy a hidrogén-peroxid nem okozott-e lelki szőkülést a BRFK antikorrupciós csapatában.

Amúgy meg ha tűzoltó lennék, ezerszer meggondolnám hogy erről az osztályról valaha az életben egy fakabátot is kollegának nevezzek. Vagy hogy köszönjek-e neki. A házát meg oltsa el a Vízmegsemmisítő Főosztály.

5 hozzászólás

 1. Gloria Mundi — 2011-10-18 21:58 

Ójaj … Ez már tényleg nagyon gáz, akarom mondani pára … Vagy az nem megsemmisült víz??? 😛

 2. juditmanó — 2011-10-18 22:02 

Hát ez hatalmas, lelki szőkülés :DDDD

 3. noirp — 2011-10-19 07:30 

Na, most idézhetném a közmondást istenről, észről és hivatalról. 🙂

 4. SchA — 2011-10-19 09:41 

Ha még csak megrongálta volna a vizet, de egyenesen megsemmisíteni tényleg vandál dolog volt.

 5. escargot — 2011-10-19 10:53 

Aki a jelenlétével buzdít, annak van akkora karizma, hogy megsemmisítheti a vizet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.