Felhorkant mindenki, mint egy meglepett sörgyári ló, amikor kiderült, hogy az addigis leginkább veszélyeskáder-lerakóként funkcionáló minisztériumok helyett a Fidesz szeretné kiszervezni a döntés-előkészítést (gyk. a kormányzást) a Századvéghez, ami így mint a politbüro működne, Orbán teamje mögött.

Lehetne hosszan írni arról, hogy ezzel gyakorlatilag felgyújtják a minisztériumokat és akárki is következzen Orbán után, hagyományos értelemben vett kormányzásra legalább egy évig képtelen lesz, amíg teljesen új kormányzati struktúrát nem épít és nem végez alapos személyi tisztogatást. De ez evidencia. Aki ismeri a közmondást az erősebb kutyáról, minden lépést ért és minden ellenlépést tud.

Van azonban ennek a hírnek másik oldala is. Az István a király című, közízlés ellen, előre megfontoltan, különös kegyetlenséggel elkövetett fajtalanságban van egy sor, miszerint „minden kornak rendszere van”. Milyen igaz. Kiegészíteném: minden kornak embere van.

Ha visszagondolunk a reformkorra, díszmagyarba öltözött, bajszos-szakállás haladó nemesek képe ugrik be. A XX. sz. elejéről bajszos, jólfésült öltönyös pacákok. A kommunizmusból a pocakos téeszelnököt, a barna zakós, talpas cigit szívó, bunkó párttitkárt szokás utálni. Minden kornak, korszaknak vannak közhelyszerű arcai és embertípusai, akikre úgy gondolunk, mint a korszakot alakító, jellegzetes emberekre.

A századvég helyzetbehozásával immár végleg szárnyra kapott az új ember: az öltönyös majom. Nézzük meg: 28-38 éves jogász-politológus-közgazdász fiúk ezek, rövid külföldi tanulmányutakkal, innen-onnan összekapart tudásmorzsákkal, amelyek valamiféle progresszív jobboldalinak gondolt maszlaggá állnak össze.

Jellegzetességük, hogy általában megfellebbezhetetlen észosztók, már az egyetemen is azok voltak, ott is öltönyben voltak, és ha felszedtek egy-egy olyan nevet, mint Durkheim vagy Hayek, netán Roger Scruton, akkor ezt hosszan ismételgetik magukban és később tromfként vágják az asztalra, ha valakihez leereszkednek egy vita erejéig. Megfigyelhető vonzódásuk a a XX. sz. második felének angolszász konzervatív politológiájához. Önbizalmuk és műveletlenségük rendszerint fölényes mosollyá áll össze arcukon.

Jelentős különbség, az 1980-as végén hirtelen politikussá lett generációhoz képest, hogy nem onnan indulnak, hogy „az emberek mit fognak gondolni” hanem onnan, hogy „az emberek azt gondolják, hogy”.

Ez szegényeknek elég rossz hír, ugyanis az 1987-1994 közötti politikai élet rengeteg arcát így vitte el a természetes szelekció. Kombinált, kimunkált és naiv elveket próbáltak a politikába vinni, miközben a kenyérről és a cirkuszról megfeledkeztek.

A Fidesz bebetonozási törekvései azonban kedveznek az öltönyös majmoknak, akik kedvükre élhetik ki elméleteiket a gyakorlatban, adhatnak olyan tanácsokat, amelyeket egy negyven éve írott amerikai tankönyvből puskáztak ki. Ha a nép nem szereti, hát ez van, a választást majd megnyerjük így is, meg úgy is.

Van ám ennek előképe, a marxista-leninista gyorstalpalókon kiképzett új élcsapat tagjai lehettek ilyenek, mindenre volt egy frappáns Lenin-idézet, még akkor is, ha az azt javasolta, hogy a süllyedő hajóra fúrjunk még egy léket, mert azon a víz majd kifolyik.

A különbséget pár százezer szovjet katonában kell keresni és egy olyan világban, ahol a hasonló új emberekkel még tizenöt országból össze lehetett jönni és egymás hátát veregetni, hogy mennyire nagyon progresszívak is vagyunk.

A mi öltönyös majmaink azonban azt fogják találni, hogy azok a jó kis amerikai think-tankok, ahol a sokat idézett professzorok dolgoznak, nem fogják vállalni a barátságot, ha itt valaki nagyon elgaloppírozza magát.

Ez akár biztató dolog is lehetne, de azért csak tessék aggódni, mert amíg ez bekövetkezik, túl leszünk néhány gumipitypangos körön. Vagy ami még rosszabb, egy szép napon behívják a Fehér Házba valamelyik neokon think-tank vezetőjét, hogy kik ezek a magyar barátai, fogják ezek a mi érdekeinket bántani? Nem, Mister President, csak öltönyös majmok, ártalmatlanok. Ja jó, akkor csak hadd csinálják.

Escargot barátom felvetésére:

Még mielőtt azt gondolná, hogy kizárólag a Fidesz környékén lebzselő hülyegyerekek okozzák a jelenséget. A folyamat gyökere az első olyan generáció lediplomázása, aki mind a rendszerváltás nagy lopásairól, mind pedig a kilencvenes évek végéig tartó „aki tud angolul, abból minimum vezérigazgató lesz” hullámból kimaradtak. Bajnai Gordon személyében ez utóbbi generáció kér most a hatalomból, míg az öltönyös majmok is már közel járnak a csúcshoz. Nagy csata lesz.

Azt hiszem, én most le vagyok taglózva. Napok óta ígérgetem noirpovának, hogy átnézem amit írt és kirakom. De ez… Dürrenmatt, Örkény… nem is tudom. Lehet csak nekem ilyen fejbeverős. De valahogy így képzelem a poklot. És nem tudom tudnék-e onnan tudósítani.

Jó szórakozást.

A gitáros elanyátlanodva keresgél a zsebeiben. Hol lehet a pengető…hol a büdös francban van már a pengető…cszmg az átszervezés előtt még megvolt…hunvanmán na…Na jó, akkor pengetünk körömmel, az még megvan. Csak be ne leltározzák. Így ni, vakargatjuk a gitárt, úgy csetamásosan, hisz húr, az nincs. Elszakadt. Mind. De már kiírták a közbeeeeeeeszerzést két tonna juhbélre, úgyhogy fasza.
A basszgitáros káromkodása harsan balfelől. Szoprán hangon. Jah, télleg, há’ öt nappal ezelőtt beázott az erősítő. Így járt, basszus. Majd a takarítónő bezsákolja. Egy-két hét múlva, talán.

A dobos a fejét vakargatja. Sok mindent kell újragondolnia, új művészi távlatok nyíltak meg előtte. Két hete a háromórás koncert kellő közepén jöttek a komendósok, és kitekerték a kezéből a dobverőt, mert túl agresszívan-ven hadonál vele, így veszélyérzetet kelthet a közönségben. Tíz nappal ezelőtt el kellett tüntetnie a színpadról a vibrafont és a rumbatököt, mert ezeknek nemzetietlenül obszcén a neve. Tegnap pedig a lábcsint át kellett nevezn…keresztelnie lábítós óntángyérra, mert az, hogy lábcsin, o’an hülyén hangzik.

A szintis a rosseb tudja, melyik ládája alatt/mögött szöszmötöl, a legutóbbi áramszünet (pedig csak kétórányi volt) agyonvágta az egész hangszerét neki. Azt még nem vette észre az a holdkóros, hogy ma éjjel — egyidőben a trombitával és a pozánnal — az összes patchdrótját megfújták. Mert hát valamiből be kellett fizetni a Sopánkának az anyósát Zalakarosra. Arról se tud, hogy az impresszárió megbízásából Sopánka két hete figyeli.

A trombitás még nem jött meg, de talán jobb is, mert addig se tudja szegény, hogy…

Alig két óra múlva megjelenik az impresszárió és Sopánka. A farvizükön szépen besuttyan a trombitás, senki nem veszi észre, hogy eddig nem volt itt. Régi motoros már, látszik.

Na gyerekek, azért jöttem ma el hozzátok, hogy tartsunk egy kis megbeszélést, oksi, oksi, oxigénsátor? Hangosabban, nem hallom! OKSI? Valaki hiányzik. Hogy verném széjjel ezt az egész tetűlusta bandát vascsővel, melyik lóg mámegin’? Mitmondasz Sopánka, melyik? Héé, hülye picsa, gyere elő onnét rögtön, vagy a tarkódba állítom a fázisceruzádat! Nem szól, nem szól… Hányszor mondjam már, nem az a lényeg, hogy szól…jon. Ja, hogy tudj róla, levonom hatheti gázsidat. Megint azokkal a tahonya vén németekkel tanácskoztál!! — Magasra emeli a szar, szemcsés fotót, mindenki lássa, ahogy elmosódott alakok a potmétert tekergetik. Itt egy pápaszem, ott egy világító ősz fej. Lebuktál, kisjány. — Meg ne lássam még egyszer!! Tessék az Abdullal összeülni. Mi? Hogy az nem játszik, csak tunéziai rebabon? össze akarta szabdalni az arcod? Istenem, halljátok, micsoda női hiszti! Megint menstruálsz, mi? Hogy mén-nem söpör má ez is haza szülni vagy négyet-ötöt! — Húz egyet az édespezsgős üvegből, aminek a száját Sopánka előzékenyen megtörli neki — Te meg, hallom ám, elhánytad a francba a pengetőidet. Levonom a gázsidból. Háromhavi, igen. Most mit nézel! Tudod te, milyen ku…rendkívül magas árszínvonalú egy jó pengető? Pláne! Igen, a Közkéz káháté szállítja. Lágyított PVC-ből lesz, na és. Igen, de egyszerre tizenkettes készletben jön, csupa optimizmust sugárzó színben, az pedig a mostani nehéz időkben nagyon, nagyon fontos. Aprópopó pengetés, jön a cuccod hamarosan. Hogyhogy hogy, hát lábon. … Na ugye hogy megoldod, okos gyerek vagy te. Úgy, úgy. Két hét múlva péntek este 8-kor nálad bográcsozunk akkor, oké? Ki ne spórold belőle a macskapöcsöt, meg a makói hagymuskát, te Schóh Ernő, ismerlek már jól. Nehogy te nekem teszkós salottát tegyél bele, mer’ megcsaplak mint a kettőhúsz. Tényleg! Majd a kiscsaj hozza a sört. (odafordul a szintishez:) Drága arany tubicám, tudom én jól, te képes vagy a legjobbat megszerezni a spanjaidtól, te vagy a legjobb munkatárs, tündérem! Ugye meghitelezed Impresszárió bácsinak a két karton lagerocskát. — (vissza a gitároshoz). — Mi? Hogy két hét múlva péntek este 8-kor három helyen is fellépésünk van? Oldjátok meg, hát a gyereketeket is én csináljam meg helyettetek? Huh …! (tarkóját törölgeti a hernyóselyem kendővel, amit Sopánka nyújt oda neki). — Na.
Te, dobozos dobos haverom, drága döbösöm, te! (A zenészek kötelességtudóan kacagnak) Neked egy kis meglepetésem van. Vadiúj kongacucc (Sopánka begörget három oldószeres hordót)…egyenesen Tiszaújvárosból ám, úgy nézd meg! Az lesz, hogy ezeket átfessük fehérre meg tengerészkékre, te meg ráírod szépen tussal, cés-kötéses írással, mártogatós tollal, hogy KING KONGA. Ugye milyen kreatív voltam megint, ezért majd meghívhatsz hajnalban egy fél fütyülős mézesmálnára. Ne nézzél már ilyen ijedten, egészen elveszed az életkedvem. Ezekben a nehéz időkben. Hát hol itt az összefogás, hol itt az együttműködés, hol itt az optimizmus, fiaim??…

Körbe-körbe kezd járni a nagyember a színpadon. Megbotlik a basszgitáros lábában. Felhördül: Na te mocskos zsi…vány!! Mit fetrengsz itt!! Levonom kéthavi gázsidat! Most bezzeg nem pofázol vissza, heh…(Leesik neki a néhai basszgitáros arcának látványa) …De most meg mit vágsz ilyen pofákat, mi!? Nem tetszik valami? Nem szólsz, te sunyi ló, rendben van, még egy havi gázsi ugrott, haver.

Impresszárió most felkapja a fejét valami ideges keresgélés-lomolás zajára, legott el is felejti a basszgitárost. Lábujjhegyre állva átöleli a trombitás vállát, és duruzsolva tereli el-befele a színpad közepére. Sopánka észrevétlenül odacsusszan egy zsámollyal, Impresszárió tehát mélyen a trombitás szemébe néz: Frédi cimborám, figyelj csak ide, nagy jóhírem van számodra! Jutalomutazást kapsz. Kiküldetésbe mész haverka! Átképeznek téged kínai hegedűre, mert az most nagyon megy, meg triangulumra. Te, ne keverd már a szalámit, gyerek, le van ez papírozva, odakint vár majd a Cseng, a Bong meg a Csüng, aztán sutty, beülsz újra az iskolapadba. (Dúdol — de nehéz az iskolatáska). Igenigen, választható tárgy lesz a töröksíp….Igen, azt majd visszaúton, a Byjik Serdar Saparmurat Turkmenbasi Zeneipari Egyetemen…Nesze, vízum …Mennyi időre? Két napra, szóval hosszú kikép…mhm kurzus lesz ám az! Na ugye…Itt a repjegy, a csempészwhisky, amit át kell játszanod a Bongnak, meg figyu, melléd fogunk ültetni a röpcsin egy kínait, ne félj tőle, tankista a gyerek, tudod, kérik vissza a 2019-es évfordulós ünnepségre díszelgésre, na vele haverkodjál össze. Jóvan, mehetsz. A trombitás balról ki, aztán öblögető, kínlódó hang hallatszik hosszan. Impresszárió megcsóválja a fejét, ej, tán nem tegnap a Superior Gyermekétkeztető Kft bálján az a fajin pacal volt romlott? Mikor a sápadtzöld trombitás visszatámolyog, összevágja a tenyerét: Na drága cicellemadaraim, majd elfeledtem a nagy irgés-forgásban a lényeget! Sopánka, addsza csak ide azt a prosit. Ez az. Tehát. Holnapután szeretett elöljáróink, Főgondolnok Úr és Államhapták Asszony látogatnak meg bennünket, az országos zongoraszékláb-számlálási projekt részeképpen. Nomármost azt tudjátok, hogy mink már júliusban teljesítettük a zongoraszékláb-számlálási feladatunkat (ne szólj közbe Frédi fiam, láb az láb, ha nem a széké, akkor mi van?). De most föl kell kötnünk a gatyeszt és naggyon-naggyon ünnepélyesen fogadni a vendégeket. Ezért én azt gondoltam, hogy szépen felöltöztetlek benneteket, végülis most kaptunk rá keretet. Idenézzetek! Sopánka előbontogat hat rend mályvalila, tetőtől talpig valami alufóliaszerű anyagból készült rojtokkal (szőrökkel?) borított öltönyt és a hozzávaló, ezüstszínű műszál inget, metálnarancssárga-metálkék csíkos nyakkendőt. Egyenként osztja ki az elébe járuló zenészeknek a cuccot, nagy figyelemmel, így kapja a trombitás Frédi az M-es, a billentyűs az XXXXL-es szerkót. Vita nincs. A gitáros azon filóz, hogy ennek a szerelésnek még nagy hasznát veszi, hogy a fenébe ne, elég kiakasztania kert sarkában, soha nem jár arra egy seregély se! Impresszárió folytatja. — Úgy, úgy, most pedig gyakorolni fogunk. Dehogy, dehogy a Felkelt a napunkot! A meghajlást. Így. Szépen sorbaálltok, értem? Ne így, hülyék, nem az okmányirodán vagytok! Keresztbe, azaz. Jajj, de cukrok vagytok ebben a szerelésben. Sopánka! Fotózni! Úgy! Most meghajlunk. Mélyebbre, mélyebbre, höhö…! Ú…MARHÁK! KI MONDTA, HOGY AMARRA hajolunk meg!? Hát tán én odakinn ülök, mi?

Ma lenne a nyolcadik vagy kilencedik critical mass, amikor is többezer biciklista tüntet azért, hogy… na ez az. Miért tüntet? Kik ezek? Mit akarnak? A szervezők rájöttek, hogy itt már annyit csavargatták az objektívet, hogy elmászott a fókusz, nem látni pontosan, ki, miért, hogyan tüntet.

Hiszen az eredményt mára nagyjából elérték, Budapesten aránylag nyugodtan lehet kerékpárral közlekedni, tízből hét-nyolc alkalomal nem dudálnak az emberre, ha miatta csak hússzal lehet átmenni a Szabadság hídon. A rendőrök sem vadásznak ránk, hogy hordunk-e bukót vagy van-e világításunk (a válasz nálam mindkettőre igen, még mielőtt…). A csajok járhatnak rózsaszín habosbabos bringákkal, a geekek full karbon csodákkal, a romkocsmák népe rendbehozott életmód-roncsokkal, az életben Suzukit vagy  hároméves fauvét vásárlók meg különböző trekking gépekkel.

Akkor meg minek tüntetni? Ez felvet egy érdekes kérdést, ami a magyar civil társadalom és a magyar ellenzékiség egyik legfontosabb kérdése. Kevés irritálóbb dolog van annál, amikor egy fideszes arcon röhögi az aktuális ellenzéki megmozdulást, hogy dehát pajtikáim, amiért tüntettek az nem is tilos, nem „tilosabb” mint Belgiumban, vagy tudomisén, Lettországban. A legirritálóbb az, hogy általában teljesen igaza van. Aztán jönnek a magyarázkodások, hogy igen, de Lettországban támogatás is jár a dologra. Na és?

A civilség az pont attól az, hogy az állampolgár nem várja meg, míg az állam kiutalja neki a részére járó napi 35 dkg előfőzött, előemésztett, gyorsan felszívódó boldogságot, hanem fogja magát és boldog. Ha magától nem boldog, akkor csinál valamit, amitől boldog lesz.

A nagy Orbán-démonizálásban oda jutottunk, hogy a „rendszer” az oka annak, hogy nem tehetünk ezt, azt és amazt. Ez pontosan olyan, mint amikor valaki az elhízásra keres mentségeket. Fogyhatnék, de… Emlékezzünk vissza a dolog harminc évvel ezelőtti változatára! Tényleg elhisszük az akkori, nyugatmajmoló, pártközeli zenészeknek, hogy azért nem csináltak nemzetközi karriert, mert nem lehetett nyugatra menni? Vagy futballistáknak, hogy azért nem kellettek nyugaton mert a rendszer nem engedte ki őket? Ugyan. Jó volt az a punnyadás és tespedés itthon.

A mai helyzet annyiban más, hogy Orbán sokkal konfrontatívabb politikus, mint Kádár volt, ezért az ellenzéke gyakran harcol valamiért, amit a szokásos magyarázat szerint Orbán vesz el a magyaroktól. Ez két okból hibás elképzelés és irány. Egyrészt, ahogy fent leírtam, az istenadta nép szeret tespedni, másrészt helybe megy a tüntető a pofonért, hiszen valójában nem tilos itt semmi. Csak senki sem csinálja.

Kiváló illusztrációja ennek a Critical Mass. A bicajozás tényleg korlátozottan művelhető, ellenségesen kezelt, társadalmilag el nem fogadott dolog…volt. Mára nem az, ki van harcolva a szabadság és most jön az igazán nehéz része: élni vele. Biciklis túraegyletet alapítani. Leboltolni a kerületi önkormányzattal egy derűs tavaszi vagy őszi szombat délelőttre egy háztömb körüli amatőr versenyt, a helyi pék nagydíjáért, amely egy hét ingyen briós az ifjúsági kategóriában és két hétig napi egy kg ingyen kenyér a felnőtteknél. Bukósisakviselést népszerűsíteni. Lehúzós bicajszervizesek ellen szervezetten fellépni. Bicajsávért lobbizni. És ami a fő, együtt, a hasonló emberek társaságának örülve nagyokat bicajozni. Örülni, hogy tinédzser lányunkat nem valami drogtanyán fogják egyszer a falnak támasztani, hanem a klubból a Norbika, akit ismerünk, rendes gyerek.

Ez a következő lépcső, amelyről most férfiasan beismerték, nem tudják hogy kell oda fellépni. Dehogynem tudják, egy fél éven belül rá fognak jönni, hogy semmi baj nincs, csak felnőttek. Már többek, mint egy csomó hülye aki a bicaját emelgeti a belvárosban. Elértek valamit, önszerveződés, egyéni kezdeményezés által.

Ha akárki azon gondolkozik, hogyan kell boldogabb országot csinálni, jobban teszi, ha azon gondolkozik, hogyan tegye programja részévé az ilyen kezdeményezések támogatását, bátorítását. Attól ugyanis semmi nem lesz itt jobb, ha kicsit piszkálunk a költségvetési makroszámokon, vagy épp lecserélünk egy-két tenyérbemászó közéleti szereplőt. Emlékezzünk, kiket cseréltünk le, amikor ezeket a macskajancsikat megválasztotta az ország.

Az a rengeteg bizonytalan szavazó csak boldog akar lenni. Semmi mást. A harcos civilek meg, akik minden apróság miatt a Parlament elé rohangálnak, nem politikai erő, hanem társadalmi. A mostani állapotból akkor lesz kitörés, ha végre rájövünk arra, hogy a szabadságjogok akkor érnek valamit ha élünk velünk. Ja hogy ez ott fent valakinek nem tetszik? Nem tilos, tehát szabad. Tilos? Akkor nem szabad, de lehet. Nem olyan bonyolult koncepció ez, az adócsalással már az egész ország megértette. Ugyanezt kell kerékpáron és lekvárfőzéskor előadni, és egy szép napon azt veszi majd észre a polgár, hogy ugyan Szijjártó tényleg egy irritáló alak, de a nap süt, és mivel a ház előtt már túl magas a fű, lenmyírja, aztán délután kerületi tekebajnokság. És a haza fényre derül.

Kedves Olvasók!

Ezennel összehívom péntek este hétre a Ráérünk Rendkívüli és Alkotmányozó Kurultájt!

Az összehívás oka az, hogy Lemmysen fogalmazzak: This shit started five years ago, vagyis öt éve írtam a blog első bejegyzését. Szülcsinapcsi!

Tekintettel azonban a nemzeti vészhelyzetre, a szülinapi buli Rendkívüli és Alkotmányozó Kurultáj is lesz egyben.

Napirend:

1. A Nemzet Megmentése

2. A nők elkurvulásán sajnálkozás

3. Mindenki vonuljon be katonának

4. Tiltsuk be a diszkózást!

5. Nem kell nekünk újabb brog!

6. Madárfüttyös írókat kötelező olvasmánynak!

7. Egyebek

A helyszín Egy Kálvin tértől nem túl messze levő korcsma lesz, Budapest városában.

Megkérem a tettestársakat, hogy a következő két napban jelezzék a blog facebook oldalán az event-oldalon, hogy jönnek, hogy tudjam mekkora asztalt kell foglalni.

Pizkus Hozzufazou dictus

A Jedi Nagytanács megrendüléssel értesült arról, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen békésen szórakozó ifjú padavant, birodalmi rohamosztagosok szállították el az egyetemről.

Drebin főhadnagy tábornok, az osztag vezetője ezzel megsértette a Jedi lovagok évszázados immunitását.

Attól tartunk, hogy az országot a Sith-ek vonták irányításuk alá, ezért megszakítjuk diplomáciai kapcsolatainkat Magyarországgal, egyúttal követeljük az ifjú padavan kiadását a Jedi Nagytanácsnak, mint a galaktikus közjog szuverén alanyának.

Megfontoljuk Magyarországgal szemben az Erő alkalmazását.

Az Erő legyen veletek!

A Jedi Nagytanács

Az elég világos, hogy parasztvakítás folyik. A Fidesz kommunikációja a néhai Vermer András óta arra épül, hogy „tematizálni kell a közbeszédet”. Ezt tanítják a kis fidelitas-csíráktól a kifejlett nagy tuskókig a párt minden talpas közkatonájának. Egyszerűen nem szabad azt megengedni, hogy kiálljon egy másik párti vagy akár párton kívüli politikus és elindítson valamilyen vitát, témát és abból értelmes diskurzus alakuljon ki. Nem szabad, hogy a választók fejében világos szempontrendszer alakuljon ki, amelyhez a párt mérhető lehetne.

Az ilyen támadó típusú marketingnek azonban menetrendszerűen vannak nagy pofára esései. Amikor a kilencvenes években kezdett kifulladni Amerikában az egészséges életmód, a zabpehely és a narancslé kultusza, akkor a gyorsétteremláncok már nem tudtak hogyan egymásra ígérni, hogy a hamburgerük még diétásabb, rostgazdagabb, zsírmentesebb, pluszomegahármasabb, mint bárki másé. Ekkor jött középnyugaton a Hardee’s étteremlánc és bekiabált az éterbe: „Hé, nálunk félfontos hússal, lédús paradicsommal és csípős hagymával, édes buciban lehet zsírtól és húslétől csöpögő hamburgert kapni!” Bomba siker lett.

A mai magyar politikai kommunikációban mesterségesen fenntartott feszültség van, maga a kommunikáció nem más mint kirobbantott és egyre rövidebb szavatosságú botrányok sorozata. Baltás gyilkos, nőverés, satöbbi. Két-három nap és jön a következő. Nem hiszem hogy túl nagy tudatosság állna emögött, sokkal inkább az, hogy kicsi ügyekben hagyják a mitugrálsz-backbencher képviselő garnitúrát hülyeségeket beszélni. Az ilyen botránykommunikáció ugyanis emeli a nép ingerküszöbét. Tíz éve egy éhségsztrájkoló volt miniszterelnök még szenzáció lett volna, ma mindenki (teljes joggal) lesajnálja a Kossuth téren kuksoló Gyurcsányt.

Azt a Gyurcsányt, aki saját maga vitte a baloldali pártokat abba a kommunikációs zsákutcába, hogy a Fidesszel versenyezni kell a közéleti lufik puffogtatásában. Ezzel egyszer, 2006-ban lehetett választást nyerni. Csakhogy a baloldalon nincs megingathatatlan vezető és olyan gyors feledékenység, mint a jobboldalon. A jobbos médiától nem szokatlan, hogy a múlt heti marhaságra már nem is emlékszik, Gréczyt hülyének nézik miatta. A Fidesz ellenzéke a gyurcsányi politikai irányváltás miatt nem tud kitörni abból a paradigmából, hogy közbotrányt kell csinálni, tüntetni, sztrájkolni, kiabálni, nagyotmondani kell. Ez okozza azt, hogy az ellenzéki próbálkozások rendre alatta maradnak az országos média és a választói érdeklődés ingerküszöbének. Köszönjük, az egyesen is meccs van, nem kapcsolunk át a kettesre.

Abban viszont, hogy mi az a minimális politikai platform, amin állva a nyugodt, konzervatív politizálás megjelenhetne, nagyon nincs kompromisszum. A háttérben nagyon okos Bajnai-Oszkó vonal írásai nagyívű elméleti fejtegetések olyan kérdésekről, amelyeket a nép egyszerűen nem ért.

A Jobbik, na az egyszerűen fogalmaz, de a múlt heti veszprémi eset megmutatta, hogy a sudribunkó kimosakodott kanászok pártja nem mindenütt partiképes, csak olyan régiókban, ahol a magyar lakosság életszínvonala és életkilátása a falu szélén nyomorgó cigányok életszínvonala és életkilátása felé süllyed, és igény van arra, hogy valaki azt mondja: igen, de mi legalább nem vagyunk cigányok!

A zsírtól csöpögő hamburger tehát az lesz, ha valaki megtalálja a módját annak, hogy a fideszes „minden héten két botrány” kommunikációból ki tudjon nézni. Sajnos, én nem tudom mit kell ehhez mondani és milyen csatornán. Azt tudom, hogy aki viszont kitalálja, elsöpri a Fideszt. Abban sem vagyok biztos, hogy ez 2014-ig megtörténik. Vagy hogy egyáltalán megtörténik.

Ami efelé mutat, az nem más, mint az egyre nagyobb pofonok kényszere. A heti menetrendszerű simicskázás vagy az Orbán jövendőbeli vejének kiosztott földek egyre kevésbé kötik le bárki figyelmét. Ilyenkor jönnek az egyre nagyobb baromságok. Ezzel már egyszer megjárták, amikor Mikola kezdett ámokfutásba, de Kövér is bukott már választást a Fidesznek.

Most annyiban más a helyzet, hogy a női választók hergelése szerencsétlen dolog ilyen időkben. Mindig az, de a politika történetében világos trend az, hogy minél nagyobb a córesz, annál nagyobb a nők szerepe az események alakulásában. Amíg apa dolgozik, jól keres, duzzad az önbizalomtól, ezért jó az ágyban, nem üti meg sem az asszonyt, sem a gyerekeket, röviden: boldog családi életet él, miért is menne anya tüntetni? Vagy amíg a szingli lánynak udvarolnak, moziba viszik meghívják egy-két koktélra és aki nőket bánt azt degeneráltságból teszi és nem egzisztenciális frusztráltságból, addig nehezebb ezzel nagy botrányt csinálni. Ma Magyarországon nem ez a helyzet.

Nem elég, hogy az sincs megoldva, hogy a magyar büntetőjog szókimondóan és keményen kiálljon a gyengék mellett, hogy a rendőrség addig nem megy ki a családon belüli erőszakhoz míg vér nem folyik, vagy ameddig a lilára vert Ödönkét a pedagógus el nem viszi látleletet vetetni.

Ezt a bajt tetézi az, hogy a női-férfi, apai-anyai szerepeket iszonyatos erővel torzítja válság. Nem hímsovinizmus azt leírni, hogy a nők alapfunkciói közé tartozik a család, a kis közösség összetartása, békéjének fenntartása. A nők 99%-a magától, ösztönösen, örömmel teszi ezt és nagyon kevés dolog tud jobban felhúzni egy nőt, mint az, hogy minden erőfeszítése ellenére nem boldog és harmonikus kisközösségben él.

Ez a Varga nevű képviselő nem egyszerűen a női méltóságba rúgott egyet, hanem olyan embereket sértett meg, akik maguk naponta lehúznak egy-másfél plusz műszakot azért, hogy a körülöttük levő három-négy ember boldog legyen és jól érezze magát. Olyan időkben, amikor ez a feladat szinte lehetetlen, futószalagon jönnek a válások, a családon belüli bántalmazások, a fél ország iszik, mint a kefekötő, nagyon szerencsétlen dolog.

Intő jel, hogy két-három óra alatt 200-300 emberes tüntetés szerveződött a Parlament elé két mondat miatt, úgy hogy a tüntetés helyszínétől húsz méterre gubbasztó Gyurcsányra senki ügyet sem vetett.Egy aknára most ráléptek és most még nem durrant nagyot. Azonban szintén politikatörténeti evidencia, hogy minden rendes forradalom, csata vagy vérontás úgy kezdődött, hogy az asszony elzavarta az urát tüntetni, vagy az ura imponálni akart neki azzal, hogy kiment tüntetni. Szökőár erősségűre meg akkor szokott a dolog váltani, amikor a családanyák kisétálnak Versailles-ba. Akkor már rég késő.

Kedves liberál-bolsevik-fixibringás-tarisznyás tüntetők. Bizonyára észrevettétek hogy akármiért tüntikéltek mostanában, mindig ugyanaz a műsor, függetlenül, hogy a homoszekszuális, kokainista pandák jogaiért álltok ki, vagy az izlandi kajlafaszú narvál kényszersorozása ellen. Ez attól van, hogy amit csináltok, pont olyan rétegbuli, mint a barokk orgonaépítésért vagy a snookerért rajongani.

Mivel azonban jelenleg ti vagytok az egyetlen olyan réteg aki egyáltalán elmegy tüntetni, nektek címzem ezt az episztolát.

Bármennyire is furcsának tűnhet, aki Orbán-ellenes tüntetésre megy, nem szereti Orbán Viktort. Tehát azért megy el, hogy jelenlétével ezt kifejezze. Ezt úgy kell érteni, hogy azzal, hogy odament, már kifejezte. A hülyeorbánozás és gonosztörpézés untatja. Valahogy úgy, mint ahogy a Nagy Árpi név gyors ismételgetése 15 évesen már gáz. Olyan tüntetésre, ahol normálisabbat nem tudnak mondani attól, hogy orbánhülye, nem megy el.

Akkor mit kell mondani? Lehet hogy semmit. Amikor egy fejhangon rikácsoló nő, mint valami spinning tréner ordítja örményül, hogy bocs Örményország és próbálja énekeltetni a közönséget… nos ez a társadalom viszonylag kis részének tetszik. A jótanuló kislányok ez a rész, de 95% kinövi ezt nagykorára, és legfeljebb nagyon részegen, Kispál- vagy Quimby koncerten próbál együtt óbégatni a színpadon óbégató bohóccal. Amúgy senki sem. Na jó az AC/DC és a Queen jobb napjaikon el tudták érni ezt a hatást. De azok se örmény nyelvleckékkel.

Ahol ilyen óbégatás megy, ott normális ember nem sok van. Tekintettel arra, hogy ez a tüntetés amúgy egy gyilkosság áldozatáról és a gyilkosról kellett volna, hogy szóljon, javasolt kérni a tüntetőket, hogy

1. legyenek csendben

2. hozzanak gyertyát és/vagy öngyújtót

3. opcionálisan az örmény áldozat képét, amelyet le lehet tölteni az oldalatokról (bizony, EZ a honlapreklám)

Ezzel több legyet is lehet ütni egy csapásra. Előszöris, kijönnek azok is, akik nem akarnak üvöltöző, gázos embereket hallgatni. Ha odavetődne Gyurcsány vagy Lendvai Ildikó, ő is csak annyit tud tenni, hogy csendben marad. A CNN és a BBC nagyszerű vágóképeket tud felvenni a gyertyával a szürkületben álló tömegről. Beszédet mondó politikus nélkül megismételhető a dolog vidéken is.

Egy kicsit ezt most kibontom nektek. A vidék, az egy izgalmas dolog. Képzeljétek el, hogy a Hungária körúttól tíz kilométerre is még emberek élnek. Ők választják meg a Fideszt és a Maszopot. Bizony. Ha valaha számítani akartok ebben az országban, nekik is kell valamit mondani.

Azután, elmondom nektek, mit csinál a nép, az istenadta nép, az iskolaév második tanítási napján, délután ötkor. Akinek gyereke van, az épp hazavitte a purgyét és a lelki kínjait kezelgeti Ödönkének, aki két hónap alatt elszokott az iskolától. Aki melózik az a dugóban szív, mert az iskolából pont ilyenkor hazamenőkkel került egy sorba, ötre nem ér vissza a belvárosba tüntikélni. Mivel holnap mindkét csoport hatkor kel, eszük ágában sincs tüntetni. A friss egyetemisták valami idióta beavatási gólya-kocsmatúrán vannak . A kicsit nagyobbak szeptemberi hétköznapon próbálnak valami gyakorlati helyet lőni. A gimisek a nyári pletyiket dumcsizzák ki valahol. A fiúk fociznak/gördeszkáznak/mittudomén.

A tüntetést tehát legközelebb PÉNTEKRE teszitek. Az esti buli-sör előttre. Mintaszöveg:

– Te Gyuribazmeg, gyere el tüntetésre

– De Géza, én nem járok tüntetésre

– De ez amiatt az örmény dolog miatt van

– Jaja akkor Gyurcsány, elempések, tarisznyások, bicajosok…

– nem, ez néma tiltakozás lesz, nem szólal meg senki, odamegyünk, gyertyával a kezünkben

– honnan szerzek gyertyát?

– van öngyújtód, nem?

– de…

– óbazmeggyörgy, hát nem te mondod mindig, hogy valamit már csinálni kéne? Na ez pont az. Semmi beszéd, semmi koncert, odamegyünk villantunk a gyújtóval, benne leszünk a szíenenben, aztán irány a sör, na ne baromkodjál, fél ötkor a Nyugatinál.

– okés főnök, jön még valaki?

– Zoláékkal beszéltem, jönnek Rékáék is legalább a seggét is megbámulhatod

– Megdumáltál, Pisti jön?

– jaja, a buli miatt egyébként is lepasszolják a gyereket az anyósáékhoz…

Gyakori jelenség, hogy különböző gyanús utakon és módokon meggazdagodott, kigyúrt, rövid hajú, harminc körüli egyének nagy Audi vagy BMW terepjáróban tűnnek fel. Sokan ezt magyar jellegzetességnek gondolják, holott a kimosakodott kisbűnözői réteg a világon mindenütt szeret nagy és drága vagy legalábbis annak látszó kocsikban feltűnni.

Persze, tudjuk, hogy az Andrássy úton parkoló, szlovák rendszámos Audi Q7 azért nem egész olyan, amilyennek látszik. Előszöris, a drága fejlesztés miatt a prémium autók modellciklusa hosszú, vagyis 8 évig egy-egy típus nagyjából ugyanúgy néz ki. Ez ad lehetőséget arra, hogy kopasz barátunk autója hatéves legyen, és Németországban megvehesse eredeti harmincmilliós ára helyet hat-hét milliócskáért. Aztán nem fizeti ki rá a közterheket, ezért a szlovák rendszám. Teljes joggal gondolja ő úgy, hogy mindenki fogja be a pofáját, neki van nagyaudija, másnak meg nincsen. Nota bene, annak az ágrólszakadt hadnagyocskának sincsen, aki ugyan csak egy kisuvickolt tízéves opellel jár és kevesebbet keres egy hónapban, mint amennyit az Audis egy nap alatt. Mégis, ő lesz az, aki egy álmos hajnalon, kincstári kevlár mellényében, beront az Audis lakásába és szorít tonfát a torkához, amíg társai megmotozzák a célszemélyt, és végül egy felmatricázott alig négymillás alap Focus fedélzetén beviszik a Grand Hotel du Venyigébe.

Az Audisnak akkoris igaza van, amikor erre is nagy ívben tesz. A striciket, adócsalókat, senkiházi karrier-vendéglátósokat, előbb-utóbb úgyis utoléri a törvény vagy a hitelezők keze, valóban hiba lenne azt a négy-öt évet valami középszerű autóban, középszerű, feleségnek való parasztlyányok oldalán tölteni. Bizony, kurvázni kell, drága és ízléstelen ruhákat, kilós kamu-Breitling órákat kell hordani és nagy kocsikkal kell villantani. Ez az élet rendje.

Ezt a hipotetikus nagyaudis legényt az sem zavarja, hogy a nagyaudi mindenhol mást jelent. Németországban jól kereső embert. Katarban Európából importált bébiszittert, kurvát, vagy siklóernyő-oktatót. Moszkvában valami kisebb lokál kidobóinak főnökét, korrupt középhivatalnokot, rendőrségi rohamkocsit. Monacóban a Rascasse étteremnél a kimosakodás útjára lépett, Szlovákiából importált halpucolót.

Bizonyára feltűnt, hogy a nagyaudit viszonylag kevés helyen kezelik annak, ami: kicsit túlárazott, de műszaki szempontból kitűnő, kényelmes autónak. A használt nagyaudit meg sehol sem kezelik árán és értékén, mindenütt akarnak vele valamit mondani.

Ez a valami, ez nem más, mint annak az üzenete, hogy jó lenne olyan embernek lenni, aki elé öltönyös urak és miniszoknyás hosztesszek járulnak az Audi-szalonban. Olyannak, akik nemcsak, hogy elköltenek zsebből harminc misit egy nagyaudira, hanem utána hanyagul bedobják a csomagtartóba Callaway vagy Titleist golfszettjüket, elgurulnak a country-clubjukba, ahol öltönyös urak és miniszoknyás hosztesszek sietnek eléjük. Egy campari-juice vagy egy aperol-spritz elszopogatása után, a fairway-en a driverek között válogatva megbeszélhetik a big-time businesst és eldöntik, ohgy mi legyen a sorsa nagy cégeknek és kisebb országoknak.

Aztán, amikor az Audi tükörsima bőrülésén kisebb ráncok jelennek meg, vagy amikor a szervizben azt mondják, hogy egy hétig tart szétszedni a futóművet, kicserélni a szilentblokkokat, majd újra összerakni, megkérdezni az értékesítőt, hogy „és egy újat mennyi idő alatt hoznak át Bécsből?”.

Hogy ezek a teljesen nyilvánvaló dolgok miről jutnak eszembe? Természetesen a Safarov nevű azeri nemzeti hősről (aki valójában egy közönséges gyilkos) és Magyarország kormányáról (amely valójában használt nagyaudikon furikázó kültelki stricik gyülekezete).

Hallom ugyanis, hogy Safarov átszállítását a nagypolitikai racionalitás diktálta. Hát, előszöris, mostmár ebből vonulunk vissza, valahonnan előkerült egy irat, hogy Azerbajdzsán istók-zicsi becsszóra megígérte, hogy Safarov a sitten marad. A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályán egy vizsgáló ezt úgy mondaná: lepapírozták a dolgot és gyorsan hozzácsapná az addigi gyanúsításokhoz a magánokirat-hamisítást is.

A nagypolitikai racionalitás abban állna, hogy gazdasági előnyöket kapunk Azerbajdzsántól. Olyan pénzt, amiért különösebb feltételeket nem szabnak. Ilyen volt régen is, Kádár alatt is volt olajdollár és szamuráj-kötvény. Tudják, az a Fekete intézte, akinél aljasabb kommunista nincs is. Legalábbis Sólyom László szerint. Nos Elnök Úr?

A lepapírozott okosságért tehát pénz jön vagy olcsó gáz, esetleg mindkettő. Ha esetleg nem adnánk meg a zsetont, hát istenem, bedöntjük a káeftét, izé, elnézést kérek, szóval ha nem adnánk meg, nem fog senki se a Dunába ugrani attól, hogy Azerbajdzsán nem ad többet.

Felmerül, hogy ezért a világ öt legerősebb diaszpórájának egyike, az örmény fog nekünk keresztbe tenni, ahol csak tud. Na és, mondja erre Viktor az Audi volánja mögül: mert amúgy szeretnek minket? Megéri nekem az ő szabályaik szerint játszani? Nem tök mindegy, hogy eggyel több helyen utálnak minket? Na ugye.

Felmerül, hogy rendes helyen ezután nekünk se pénz, se posztó. Ez egy nagy kamu, öcsisajt, a banknak kell az ügyfél, veszünk egy rendes káaftét, az ügyvéd gyerek lepapírozza, kicsit nagy lesz a kamat de csak figyelj, tanulj Dzsoni bátyádtól. Kimegyünk monakóba bazmeg, ott se parkolnak jobb verdák mint ez, azt meg nem látni hány éves, vágod?

Összefoglalva, abban a „biztos” tudatban, hogy ez még nem az az alkalom, amikor csicska őrmesterek és zászlósok körülveszik a házat és féltucat kevlármellényes, előreszegett pisztollyal bejön, Alijev elnöktől okosítottunk egy nagyfelnis, nagymotoros, okos navis, full bőrös, bordkomputeres, klímás, szervizkönyves, papírozott, lefrankózott Audit, full karbon optikai tuninggal, a nagypolitikai racionalitás jegyében.

Monsieur le chef, kérem szóljon Radeknek, hogy a személyzet hátul parkol, a hulladéktároló mellett.

Szerény javaslataim a Külügyminisztériumnak:
– küldjünk egy zsidó származású travi színészekkel felvett pornófilmet Korán-lapokba csomagolva Szaúd-Arábiába
– Küldjünk  „my daughter is older than Slovakia” feliratú pólót Pozsonyba.
– Húzzunk Zvezda mezt a zágrábi Jellasics szoborra
– Küldjünk levelet Angela Merkelnek „Frau Führerin” megszólítással
– Köszöntsük a Knesszet évadnyitó ülését „milyen hatmilla” feliratú, rovásírásos fokossal
– Küldjünk New York polgármesterének díszdobozos Gyűrűk Ura DVD szettet, amiből hiányzik a „The Two Towers” rész
– Küldjünk gumikacsákat New Orleans polgármesterének
– Írjunk táviratott Putyinnak ukránul
– címezzük az amerikának szánt jegyzékeinket az elnök gazdájának
– köszöntsük lengyel testvéreinket a Molotov-Ribbentropp paktum évfordulója alkalmából
– Küldjünk az ukrán parlmentbe egy „Hold-o-more” mintájú hűtőtáskát
– Küldjünk levelet Mandela elnöknek a fokvárosi bv intézet színes szekciójába