Mostanában az egyik legjobb humorforrás azoknak a kisfideszeseknek a működése, akik helyreigazítják a világsajtót. Szerencsére nem látok Kumin Ferenc és  a többiek fejébe, ezért aztán nem is tudom felmérni, hogy  mennyire látják be görcsös  erőlködésük röhejességét. A sajtó általában nagyon szereti a helyreigazító embert, örök humorforrás az aktuális kazah Borat, vagy iráni segédajatollah, aki mindent, még a Dörmögő Dömötört is kiáll helyreigazítani, vagy netán pokollal fenyegetni.

Az az érzésem, hogy a srácokat az se érdekelné, ha tudnák, hogy a Wall Street Journal vagy a Times vagy a Helsingin Sanomat megfelelő rovatánál teli szájjal szoktak rajtuk röhögni az ottani Szilyk, Új Péterek és Bedék, amikor végül a főszerk. utasítására leközlik a dörgedelmes levelet, csak kopjon már le Borat róluk.

Ezeket a cikkeket ugyanis nem a külföldi sajtónak írják. Sokkal inkább a saját, itthoni, magát a létező legjobb vezetésnek gondoló nagyjaikat akarják lenyűgözni ezzel, hogy megmutatják, ők még a Zsenmin Zsipaónak is simán be mernek szólni, sőt, sorról-sorra helyreigazítják a CNN-t. Hízelgés ez, talpnyalás és semmi más.

Emellett kiváló munkalehetőség, hiszen lehet öltönyben alákérdezős riporternek nyilatkozni, és csak facebookozni meg guglizni kell naphosszat. A hunglish meg csak kevés embert zavar. Hogy engem igen, az meg az én bajom.

A Magyar Narancs hasábjain arról vitatkoztak, hogy helyes-e azt feltételezni,  hogy Kölcsey homokos volt, vagy sem. Ugyanekkor Miskolcon Radnóti-köteteket égettek.

Előszöris, a miskolci eset nem egyéb, mint néhány agyhiányos szkinhed akciója, akik vagy kinövik, vagy majd a meccsen levezetik ezeket az energiákat. Mondhatni szóra sem  érdemes. Ami miatt mégis köze van ahhoz, hogy most akkor Kölcsey buzeráns volt vagy sem, az az, hogy  megmutatja mennyire egysíkúan viszonyulunk nagy íróinkhoz. Radnóti zsidó volt, sőt nagyorrú zsidó, tehát rossz. Az, az apróság, hogy az erős Nyugatos mezőnyből is messze kimagasló, nagyszerű költőnk volt, aki ráadásul olyan hazafias verseket írt, amelyektől a Kárpátia maga alá vizelne a gyönyörtől…ha értené, az mellékes. Piszok zsidó, fuj.

Ezt azért lehet ilyen egyszerűen bekábelezni a népbe, mert néhány elszórt kivételtől eltekintve kilóra tanítanak magyart nálunk. Kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy a szakácsokat a sok krumpli sok hússal főzésére tanítják. Négy év alatt középiskolában el kell vágtatni Homérosztól Örkényig, átrohanva mindenkin, öt mondatban megtanulva róla azt, amit gondolni kell. Kölcsey például közismerten Husztnak romvára felett, a Holdtól kicsit jobbra lebegett egész életében, amíg parainesist nem kapott, amelytől egész életében kacsintania kellett. Lebegés közben írta meg a Himnuszt, de hogy mire az utolsó versszakhoz ért nem emlékezett az elsőre, az kurvaélet.

Radnóti pedig…öööö az már negyedikben volt, érettségire készülve…izé, hát él még a felesége meg…ööööö….ecloga…meg agyoncsapták, de az is lehet, hogy lelőtték, lényeg, hogy megmurdált szegény…de Petőfit tudom rendesen, elmondhatom hármasért?

Ez a Nyáry Krisztián nevű pasas, a maga módján, nagyon fontos kapun dörömböl. Ha sikerül neki, akkor el fogja érni, hogy Ady Kurvaunalmas Endre, Kosztolányi Ásítokbasszátokmeg Dezső, Krúdy Kiafaszom Gyula, Szerb Azmegkicsoda Antal élő, olvasható, fogyasztható termék lesz. Nem lenne rossz, mert akkor kicsit finomabb huzalokkal lehetne bekötni például Radnóti Azmostmelyikisvoltnememlékszem Miklóst is a magyar köztudatba.

Hasonlóan fontos hatása lenne a dolognak, hogy megtanuljuk érteni a műveiket, mert a tízmondatos irodalomtanítás nemcsak azt hozza el, hogy  az egész ország ugyanazt a tíz mondatot tudja minden szerzőről, hanem azt is,  hogy  rettenetesen fel van háborodva mikor közlik vele, hogy amúgy a tíz mondatból nyolcat nem  is mondott, a maradék kettőt nem úgy értette, és amúgy egy hippi volt, vagy  egy vidéki otthonában kicsit besavanyodott emós, mint Berzsenyi Bealszokbazmeg Dániel.

Akkor talán lehetne ezekről az alakokról filmeket csinálni, művészetüket a mai művészetbe beemelni… mert ma, nálunk Robert Downey Jr-t lámpavasra húzná a Nemzeti Sir Arthur Conan Doyle Társaság.