Kacsintós buzi

A Magyar Narancs hasábjain arról vitatkoztak, hogy helyes-e azt feltételezni,  hogy Kölcsey homokos volt, vagy sem. Ugyanekkor Miskolcon Radnóti-köteteket égettek.

Előszöris, a miskolci eset nem egyéb, mint néhány agyhiányos szkinhed akciója, akik vagy kinövik, vagy majd a meccsen levezetik ezeket az energiákat. Mondhatni szóra sem  érdemes. Ami miatt mégis köze van ahhoz, hogy most akkor Kölcsey buzeráns volt vagy sem, az az, hogy  megmutatja mennyire egysíkúan viszonyulunk nagy íróinkhoz. Radnóti zsidó volt, sőt nagyorrú zsidó, tehát rossz. Az, az apróság, hogy az erős Nyugatos mezőnyből is messze kimagasló, nagyszerű költőnk volt, aki ráadásul olyan hazafias verseket írt, amelyektől a Kárpátia maga alá vizelne a gyönyörtől…ha értené, az mellékes. Piszok zsidó, fuj.

Ezt azért lehet ilyen egyszerűen bekábelezni a népbe, mert néhány elszórt kivételtől eltekintve kilóra tanítanak magyart nálunk. Kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy a szakácsokat a sok krumpli sok hússal főzésére tanítják. Négy év alatt középiskolában el kell vágtatni Homérosztól Örkényig, átrohanva mindenkin, öt mondatban megtanulva róla azt, amit gondolni kell. Kölcsey például közismerten Husztnak romvára felett, a Holdtól kicsit jobbra lebegett egész életében, amíg parainesist nem kapott, amelytől egész életében kacsintania kellett. Lebegés közben írta meg a Himnuszt, de hogy mire az utolsó versszakhoz ért nem emlékezett az elsőre, az kurvaélet.

Radnóti pedig…öööö az már negyedikben volt, érettségire készülve…izé, hát él még a felesége meg…ööööö….ecloga…meg agyoncsapták, de az is lehet, hogy lelőtték, lényeg, hogy megmurdált szegény…de Petőfit tudom rendesen, elmondhatom hármasért?

Ez a Nyáry Krisztián nevű pasas, a maga módján, nagyon fontos kapun dörömböl. Ha sikerül neki, akkor el fogja érni, hogy Ady Kurvaunalmas Endre, Kosztolányi Ásítokbasszátokmeg Dezső, Krúdy Kiafaszom Gyula, Szerb Azmegkicsoda Antal élő, olvasható, fogyasztható termék lesz. Nem lenne rossz, mert akkor kicsit finomabb huzalokkal lehetne bekötni például Radnóti Azmostmelyikisvoltnememlékszem Miklóst is a magyar köztudatba.

Hasonlóan fontos hatása lenne a dolognak, hogy megtanuljuk érteni a műveiket, mert a tízmondatos irodalomtanítás nemcsak azt hozza el, hogy  az egész ország ugyanazt a tíz mondatot tudja minden szerzőről, hanem azt is,  hogy  rettenetesen fel van háborodva mikor közlik vele, hogy amúgy a tíz mondatból nyolcat nem  is mondott, a maradék kettőt nem úgy értette, és amúgy egy hippi volt, vagy  egy vidéki otthonában kicsit besavanyodott emós, mint Berzsenyi Bealszokbazmeg Dániel.

Akkor talán lehetne ezekről az alakokról filmeket csinálni, művészetüket a mai művészetbe beemelni… mert ma, nálunk Robert Downey Jr-t lámpavasra húzná a Nemzeti Sir Arthur Conan Doyle Társaság.

14 hozzászólás

 1. panamajack — 2013-11-17 12:20 

Húbaz, de jó „műelemzés”! Azért még egy nevet hozzáadnék a listához: Kertész „Rohadtszeméthazaáruló” Imre.

 2. panamajack — 2013-11-17 13:02 

Amúgy engem sokkal kevésbé bánt, ha agyhiányos skinheadek Radnóti könyveit égetik, mint amikor hegedűs lóri rá hivatkozik mint „jó zsidóra” a szoboravatáson. Mert míg az előbbi csak idiotizmus, az utóbbi vegytiszta gonoszság.

 3. nadiposzi — 2013-11-17 14:15 

Az említett Mancs interjúban én nem ájultam el Nyáry kollegától, attól tartok, hogy az ő munkássága valahol a Vörös Győző – Kiszely István – Szabó Géza tengely felé mutat, hogy a saját szakmámhoz hasonlítsam kissé a dolgot. A nem kellően megalapozott, ám bulvárosan eladható dolgokkal pedig csínján kell bánni, mert hosszútávon sokat tud ártani. Nem a Radnótit égető baromarcúaknak, nem az átlag szakmunkásnak, nekik nagyjából mindegy.

 4. panamajack — 2013-11-17 14:51 

@nadiposzi: azért az önmagában jó lenne, hogyha valamiféle vita kialakulna a magyar kultúra XXI-dik századi értelmezéséről. Mármint azon túl, hogy: „Holokauszt! Trianon! ANYÁD!”

 5. hadrian77 — 2013-11-17 21:02 

Az irodalomoktatás azért függ a tanártól is és a tanulók befogadókészségétől. ez az öt mondatos vágtatás azért kicsit túlzás, de mondjuk engem a holt költők társaságától is kivert a víz. 🙂

 6. untermensch4 — 2013-11-17 21:50 

@panamajack: ez a vágtató irodalom-oktatás már akkor léket kapott amikor valahogy a „nép” egója (jogaim vannak) túlszárnyalta a bölcsességét. a nullamondatos filozófiaoktatás hatására gyanakszom.
ha legalább a természettudomány(os gondolkodásmód)ban jól állnánk az égő könyvek mellett fel lehetne tenni a kérdést: az hogy valaki zsidó, mégis hogyan mérhető?
ez a „a költő/író ezt úgy értette…” kezdetű egymegfejtéses tanítással az a baj hogy a költészet-irodalom lényeges tulajdonsága (szerintem) hogy a látszólag egyértelmű szövegnek több olvasata is van és leginkább magyarázat nélkül az „jön át” a közönségnek amit az alkotó akart. művészi nagyságát mutatja hogy időben távolodva is

 7. nadiposzi — 2013-11-17 22:59 

@panamajack:
Igen, az jó lenne, de az ilyen bulváros vigécek munkássága pont ez ellen hat. Kerestem az intejút a neten (én papíron olvastam) ,de nem találtam. pedig emlékeim szerint érdekes volt, a faszi (Nyáry) nem nagyon állta meg a helyét – sokszor csak linkelt, mellébeszélt, amikor a vitapartnere szembesítette néhány bombasztikus állításával. Na, holnap bemegyek melózni, azt újraolvasom.
(Muszáj ideszúrnom: jobbik szimpatizáns, magát vérkonzervatívnak definiáló barátom ma adta vissza a tőlem kölcsönkapott Tar Sándor kötetet, dícsérő, elismerő szavakkal. Merthogy hülyék sokféleképpen lehetünk, de be kell látnunk, hogy van ami könyv, van ami csak egy kupac papír, betűkkel. És a kettőt meg kell tudni különböztetni)

 8. hakapeszi — 2013-11-18 01:15 

Arany marad uncsi, mert róla nincs szaftos sztori?
(szóval fenntartásom van. Vszínű senki se szeretné, ha nagy nyilvánosság előtt veséznék a magánéletét, azon kívül, amit önként oszt meg a közzel.)
sztem a versekben magukban bőven van annyi anyag, amitől érdekes lesz, feltéve, ha a tanár képben van a költőt illetően. És ha képben van, nyilván a magánéletéből is tud mondani pár kapcsolódó dolgot, ha nem is azt, kivel feküdt le/akart lefeküdni. Olyanokat, hogy Ady és Krúdy nyilvánosházba járt, vagy hogy Karinthy mennyire szenvedett Böhm Aranka mellett szvsz eddig is tudta mindenki.
Mi egyébként nem vágtattunk, hanem a tananyag egyes részeit egyszerűen kihagytunk, másokkal (pl. Ady, Nádas) részletesebben foglalkoztunk, alternatív gimi.

 9. panamajack — 2013-11-18 09:56 

Úgy látszik Radnóti sokaknak kezdi szúrni a szemét.

http://hvg.hu/itthon/20131118_radnoti_szobor_gyor

 10. stoppos — 2013-11-18 11:20 

@panamajack: Gondolom rettenet nagy zavar lehet szélsőjobber körökben, hogy akkor Randótit hova is skatulyázzák. Az egybitesnél egyszerű a megoldás, származása zsidó=rossz. A kétbites, aki már a parlamentbe jutott, – és meg is tanult úgy-ahogy késsel villával enni – pedig csak toszogatja a vödör alján ide-oda. Ártatlanul meghurcolt szittya-magyar harcost nem tud faragni belőle, mert a származás alapján skatulyáznak. De áttolni sem tudja teljesen a rossz oldalra, mert holmi gondolkodó népek még idéznének tőle és dugába dől a beszéd. Moszad ügynököt sem tudnak kreálni belőle, időbeli tényezők miatt. Nehéz dolog kimászni a magunk ásta gödörből, ha az elején nem viszünk létrát.

 11. yenoee — 2013-11-20 10:49 

@panamajack: Szerintem kár ebbe összeesküvés-elméleteket belelátni, valszeg tele volt a sofőr mindenféle súlyosbító körülménnyel, ezért ment el, és ezért állt össze csak másnapra, több hasonló eset volt már.
Pechjére pont A Radnóti Szobrát találta el, és nem egy Souvenir-Käse-Salami reklámtáblát. Vagy egy szabályosan arra közlekedő bárkit.

 12. szomgy — 2013-11-20 13:06 

A másik, a jelentés szerint minden kétséget kizáróan bizonyítottan gyilkos
Íme Radnóti Miklós gyilkosairól a Népszabadság 2009-es írásából:
http://www.nol.hu/ajanlo/lap-20090425-20090425-11
Bodor Sándor és a jelentés által „nem egyértelműen” bizonyíthatóan gyilkos Reszegi István, a két MSZMP-tag ügye pártvonalon folytatódott tovább. A két személlyel kapcsolatban a „Miniszterhelyettes Elvtárs” által jóváhagyott javaslat alapján jártak el, és végül a személyükkel „kapcsolatban felmerült adatokról az illetékes pártbizottság első titkárát” tájékoztatták.

A kivégzett Tálas András kivételével valamennyiük adatlapján az szerepel, hogy elkövetett cselekményüket „háborús kegyetlenkedésnek” minősítették, ami a jogszabály szerint „tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés vagy halál, ha a bűntett halált okozott”. Valamennyiük esetében a BM-parancsnoki döntés az volt, hogy meg kell szüntetni az eljárást, mert „törvény szerinti büntethetőséget kizáró ok forog fenn”. Az Abdai gyilkosok fedőnevű dosszié anyaga azonban arra enged következtetni, hogy a két MSZMP-tag esetében más jellegű megállapodás is született az állambiztonsági szolgálattal.

 13. bezdedi — 2013-11-20 16:06 

Kedves Mindenki!
Általános óta nagyon szeretem Radnótit. Azt hinné az ember, hogy életének mindegyik napja nyitott könyv előttünk. Gerencsér Miklós írt egy könyvet Abdai talányok címmel. Ebben elég meggyőzően dokumentálja, hogy Szentkirályszabadja után semmi kézzelfogható információ nincs Radnótiról. Az abdai gyilkosság állítólagos szemtanúinak sajtóban, könyvekben megjelent beszámolóit is egymás mellé teszi. Jó nagy katyvasz lesz belőle, két egybevágó történet nincs, egymásnak ellentmondó minden, amit állítólag láttak vagy hallottak. A csúcs az a levél, amelyet szegény Gyarmati Fanni írt annak az embernek, aki a holttest azonosításánál a feleségétől kapott nyaklánc alapján vélte Radnótinak az elhunytat. Tudniillik, hogy ő bizony nem adott nyakláncot a férjének.

Középiskolában kiváló magyartanárunk volt, aki nem a tankönyvet bifláztatta, hanem az élményt adta át. Pedig nem elit gimnáziumba, hanem szakközépbe jártunk. Meghalt már, Isten nyugtassa, Bornyi Sándornak hívták.

A pedagógusoknak borzasztóan nehéz versenyezniük azzal a szemétáradattal, ami a médiából átjön. És persze, hogy könnyebb befogadni azt, mint elgondolkodni egy vers, egy elbeszélés mondanivalóján.

Tragédiának tartom, hogy sem élő nem élhet, sem halott nem nyugodhat békében, mert van az a pénz bármelyik oldalon, amiért mindegyikünket hírbe lehet hozni valamivel, mindegyikünkre rá lehet sütni valami ordas dolgot.

 14. tudi — 2013-12-02 17:12 

@bezdedi:
Na igen ezért volna jó végre valahára megszabadulni mindkét szélsőségtől, mert szerintem ez is akadálya a történelmünk hű kutatásának. Mert sokaknak ilyen-olyan érdeke.
Radnóti versei közül nekem a Nem tudhatom a kedvencem, mert az az a vers, amit még jó 10 évvel a középiskola után is el tudnék mondani, igaz lehet kisebb hibákkal.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.