Olvasom, hogy a nemzetünk összeforrasztásáért felelős miniszterelnök-helyettes, mindannyiunk hőn szeretett Tömjén Zsoltja, „mérsékelt optimizmussal várja” Klaus Johannis államfői ténykedését, mivel a frissen beiktatott román elnök szebeni polgármesterként nem szolgálta kellő lelkesedéssel a határon túli magyarság ügyét.

Lendüljünk most túl azon, hogy a Fidesz kb. úgy van a határon túli magyarokkal, hogy azok ilyen távoli szavazógépek, akiknek nagy szimbolikus gesztusokat teszünk, de amúgy magasról teszünk rájuk.

Fontosabb üzenete a fenti megnyilatkozásnak, hogy Semjén mennyire teljesen hülye ahhoz, amit csinál, és mennyire kártékony dolog, ha egy ennyire ostoba ember döntési pozícióba kerül.

Ahhoz, hogy Semjén nyilatkozatának káros mivoltát belássuk, nem kell Románia-szakértőnek lenni. Nem kell Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből vagy Temesvárról származni. Figyelni kellett középiskolai történelemórán.

Kezdjük ott, hogy idézzük fel azt a térképet, amely a Johannisra és a Johannis ellen szavazó román megyéket mutatja! Azt az egyébként tudott eloszlást kapjuk, hogy – két megye kivételével – Erdély, a Bánát és a Partium Johannisra szavazott, míg a Regátban a bukaresti establishment jelöltjét támogatták.

És itt meg is érkezünk a Johannis előtt álló egyik hatalmas feladathoz. Erdély Romániához csatolása mindig szerepelt a bukaresti álmok között, ám az elszakadás másik hajtóereje a Monarchia területéről jött. A megnövekvő lélekszámú erdélyi románság és az annak tetején kialakuló értelmiség sokféle módon próbálkozott azzal, hogy szerepet kapjon a Monarchia elitjében. Memorandumot írtak, szerveződtek, váltakozó sikerrel.

A mérsékelten fejlett Román Királyság a kor egyik nagyhatalmának jól szervezett, fejlett infrastruktúrájú, és ami fő, tekintélyes polgársággal és értelmiséggel bíró részét kapta meg. A törésvonal, amely a Kárpátok két oldalát elválasztja ma is megvan, ráadásul úgy, hogy közben a trianoni határ, a magyar kormány pocsék politikája ellenére is elkezdett szép csendben feloldódni. Szatmárnémetiből bármit Bukarestben elintézni pont annyira logikus és természetes dolog, mint egy prágainak mondjuk Münchenbe járni ügyintézni.

Johannis megválasztásával az az erő, amely a Nagy-Romániát létrehozta, megint hallatja hangját. Nem véletlen, hogy Johannisnak úton-útfélen hangoztatnia kell hazafias román elkötelezettségét, ha nem akar olyan színben feltűnni, mint aki Erdély (Bánát, Partium) elnöke lesz, mely részek végre otthagyják a slamasztikában a szegény keleti rokonokat.

Johannis ugyanakkor egy tűrhetően versenyképes, emelkedőben levő gazdaságot fog átvenni, olyan országot, amely jótanuló a NATO-iskolapadban, területén rendszeresen látogatást tesznek NATO-erők. Logikus, hogy ott vannak, hiszen a Fekete-tenger nem a Kárpátok, főleg a Krím orosz elfoglalása fájdalmas figyelmeztetés erre a természetföldrajzi tényre.

Johannis ráadásul olyan politikus színében tűnik fel, aki nyugatos, felvilágosult, (nem ortodox!) mindenben ellentéte az eddigi román vezetőknek. A legtöbb volt kommunista országban eljött már az a politikus, aki az addigi establishment ellentéteként tűnt fel. Van, ahol egy ciklus jutott neki, de fontos reformokat vitt keresztül, mint Szlovákiában Dzurinda, van ahol egyenesen európai vezető szerepig jutott, mint a lengyel Tusk, van ahol meg visszasüllyedt a reménytelen brezsnyevcsinába, mint nálunk Orbán.

Johannis tehát menetrend szerinti szereplője a rendszerváltásnak, kérdés, hogy mi lesz belőle. Az esélyei a vázolt problémák ellenére sem rosszak. Hagyományosan francia elkötelezettségű országot irányít majd, ugyanakkor ő német. Ha a politikáját kifogástalan vagy ahhoz közeli módon européer mederben tudja tartani, akkor ez kiválthat hangsúlyos német nyitást Románia irányába, a kellemetlenné váló Magyarországról keletebbre tolva a fókuszt. Ne legyünk meglepődve, ha Johannist rövid időn belül magas szinten fogadják Berlinben, és számíthatunk Merkel vagy Gauck többnapos bukaresti látogatására is.

Tusk példája azt is megmutatja, hogy a jól teljesítő, késsel-villával enni képes Kelet-Európai politikusra van igény az EU-n belül is.

Persze Klaus Johannis nem Superman és Batman szerelemgyereke, az is lehet, hogy csúfosan meg fog bukni, vagy egyciklusos szerep jut neki, mint Dzurindának. Nem tudjuk.

Azt azonban látni kell, hogy az eddigi bukaresti alakokhoz való magyar hozzáállásnak meg kellene változni. Nem az következik ugyanis, hogy csikorgó fogakkal fognak az erdélyi magyarságnak mindenféle jogokat adni, az európai pedigrét javítandó, hanem olyan politikus jön most, aki már eredendően mint modernista européer tűnik fel.

Mondjuk magyarul: zsarolhatóbb. Még jobban ügyelnie kell arra, hogy az Európába vágyó Erdély még európaibb legyen, még több jogot kapjon ott bárki, aki ott épp valamilyen jogra vágyik.

Johannis divatos politikus lesz. Végig fogja haknizni Európát és szeretni fogják őt. Mi pedig, afféle tapasztaltabb rokonként örvendve fogadhatnánk a klubban és időnként, amikor senki sem figyel, akkor finoman bokán rúghatnánk, hogy ugye Klaus nem akarod ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt néhány határátkelő, vasútvonal, iskola kedvéért elveszíteni? Na ugye hogy nem? Holnap akkor Brüsszelben mosolyogva együtt jelentjük be, Bruderherz, most pedig mosoly, mert jön vissza a Mutti.

Vagy pedig, maradhat a mérsékelt optimizmussal tekintés az újabb szőröstalpúra. Amivel a magyar kül- Európa- és magyarságpolitika újabb szegénységi bizonyítványa érkezik meg.

Zsolti, te nagyon hülye.