Esti mese Noirpovától 2016. február 13-ra

Kedves gyerekekǃ Remélem, pácban vagytok már.
Ma este a jó Lúganyó mesél nektek egy tanulságos történetet.
Élt egyszer Nerkeresd-országban, bizony, pont Nerkeresdben, egy ember, akit arról ismertek a falujában, hogy sose néz (mást ne is mondjak) időjárásjelentést. – Mert minek az? – mondta. – Kinézek az ablakon, oszt látom, milyen az idő, sőt én látom csak igazán, kedves barátaim. – Barométere nem volt, hisz megmondta neki a komája (a balneológus, a Zoli), hogy az marhák műtéteihez kell csak, mint altatószer. Akkor meg az is minek.
Hőmérője, az…hát az valamikor volt, de tavaly G-nap…khm, Dorottya-napkor kiitta belőle a szép, tulipiros abszalkoholt, mert aznap estére akkora volt nálafele a haddelhadd, hogy elfogyott már minden egyéb a háznál, még az otkolony is.

No, de hogy egyik szavam a másikba ne öltsem. Történt a minap, hogy az emberünk üldögél a kerítés tövében, kolbászozik jóízűen, s hát egy szélroham supp, csak kikapja a kezéből a bicskát, cipót, újhagymát, kolbászt, piros kockás szeredást. Fölnéz erre a zember s látja ám, hogy amott jön egy kurvanagy hipercella (https://www.youtube.com/watch?lc=2nJEIrPrxP2qdH5l-6p8qKzltMB63jaZw_eCLLEu5wU&v=NcpBsEXhb7I ), s épp kirobban belőle, ami mindeddig benne feszült.
Hej, de a mi emberünk se rest ám, erre már föl is ugrik, terpeszbe. S fölnézve a csinosacska-nagyobbacska hegynyi, tömött, fekete felhőre, ekképp szól: – Nem életszerű, hogy ez ma reggel úgy kerekedett föl, hogy most aztán tenyérnyi vastagon telibe okádja itten a határt jéggel. Nálunk, jól tudja azt mindenki, tiszta idő járja. Ezt a vihart nyilván külső erők gerjesztették…

Ha erre a toll a kezemből izibe’ ki nem esett volna s a kifutószél azt is el nem vitte volna, az én mesém is tovább tartott volna.

…na jóccakát, gyerekek, aztán mosmá sipirc aludni, nehogy nekem hétfőn borotválatlanul, kockás ingben grasszáljatok ide-oda…

17 hozzászólás

 1. stoppos — 2016-02-15 12:32 

Jól írja a szerző, a kurvanagy hipercella veszélyes dolog. Általában a zsidók csinálják, vagy az élijenek. Felváltva, mikor ki a Soros.

 2. panamajack — 2016-02-15 14:31 

@stoppos: ahelyett, hogy a Hagyót meg a Bajnait zárnák már be egy hipercellába, hogy rájuk rohadjon a műanyag lakat is!!!

 3. becsuszoszereles1k — 2016-02-15 16:18 

@stoppos:
1.) elijenek a zsidok
2.) Elijenek a zsidok!
🙂
De nem ez a lenyeg!

Noirp! Hozzam is eljohetnel esti meselni! Elhallgatnalak! 😛
Van baro-m-eterem, otkolonyom, abszintem, piroskockas abroszom, es hetfon sose jarok borotvalatlanul, kockas ingem meg nincs is!

A fej-tor-potroh adhatna az ehezoknek par falatot, mielott korosztbe-kasul beall az orszagon a vegtelenitett legvonat (osztrak-magyar monarchiaul: cu’g, vagy zu’g?), oszt leszelik a frustokit! Elvan a kerites tovibe’, mint ne’p az aratobalon! [nem kell ide majli! e!]

 4. noirp — 2016-02-15 16:21 

@becsuszoszereles1k:
Nincs kockás inged…? Nem tudod te, mi a jó 😀
egy finom, puha flanell ~ !

 5. becsuszoszereles1k — 2016-02-15 16:27 

@becsuszoszereles1k:
“Lugapo” beszamoloja es szintetizalt anamnezise mikorra varhato azonos targyban? :-O

 6. becsuszoszereles1k — 2016-02-15 16:30 

@noirp:
Jau! Tudom en, tudom! De rakerdeznek: Jozsef Atilla is ilyen ingbe’ jart? 😀

 7. Tromb74 — 2016-02-16 11:40 

@noirp: Persze azért egyszeri embörünk rafkós vala, nem kellett a szomszédba mennie egy kis sütnivalóért. Egy “túljárok én az eszükön” beállítottságú népmesei hős erényeit tudhatta magáénak, így is cselekedett. Elővette tabletta gépét, azzal a szándékkal, hogy szalonnazsíros ujjaival bele tácsolja a szkrínjébe egy új alaptörvény módosítás vázlatát. Biztos volt magában olyannyira, amennyire csak a tévedhetetlenek lehetnek biztosak, így még a szpell csekör funkciót is passziválta egy – nehogymá’ a lekvár főzze be a nagymamát – gondolatfoszlány kíséretében. Mindég is szerette az ilyen népiesch szólásokat, hiszen a világ összes bölcsessége ezekbe volt belekódolva úgy, hogy mindenki értette, akinek füle volt hozzá, és senki sem, akinek nem füllött a foga hozzá.
Sokszor eljátszott a gondolattal, hogy az alaptörvény nehézkes, a zemberek számára keszekusza, s lássuk be, teljesen magyartalan nyelvezetét ilyen szólásokkal, mondásokkal széljegyzeteli. Mint áltlában, most is elhessegette magától a gondolatot, tenyerébe pökött, majd megfogta a munka végit. Rántott rajta egyet-kettőt, de idő hiányában aztán mégis inkább dolgozni kezdett.
Szerencsére voltak elképzelései arról, hogyan lehetne az időjárást központi ellenőrzés alá vonni. A jogászkodást meghagyja másnak, a lényeg az irányelv, gondolta.
Abból indult ki, hogy az időjárás már csak a nevéből adódóan is könnyedén a járások hatásköre alá vonható. Rémlett neki valami olyasmi is, hogy az időjárás befolyásolása, sokkal nehezebb és költségesebb mutatvány, mint pl. az embereké.
Hoppá, csapott a fejére, elmorzsolt egy huncut mosolyt a szája szélén, majd letörölte a lila nyakkendőjére fröccsent taknyot, majdhogynem dalra kelt örömében.
A járások innentől helyi szinteken KOMMUNIKÁLNI fogják az időjárás alakulását. Szépen bele illik ez a rezsicsökkentés szellemiségébe. Hiszen ha az időjárás kedvező, az az én személyes sikerem, ha kedvezőtlen, az mindenképp a nemzet testén élősködő, a hazaárulástól sem visszariadó férgek ármánykodásának következménye. Postai úton lehetne minden hónap elején küldeni egy összesítést a zembereknek, hogy pl. az elmúlt hónapban, az adott járásban 2,5 százalékkal kedvezőbb volt az időjárás, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ha rosszul alakulna esetleg a napsütéses órák száma, vagy a csapadék mennyisége, esetleg eloszlása, az a legjobb, mert akkor lehetne a “külső erőkre” hivatkozva cselekedni. Mesehősünk ugyanis cselekedni szeretett a legjobban. Amikor csak tudta, megfogta a munka végit.

 9. noirp — 2016-02-16 15:49 

@panamajack:
Szabadjon megjegyeznem, hogy “aztaleborultszivarvégit, ilyen nincs” :-O

 10. panamajack — 2016-02-16 16:01 

@noirp: Kotmányunk ünnepe.

 11. noirp — 2016-02-16 16:11 

@panamajack:
Pártunk és Kotmányunk lesz az…

 12. trespass — 2016-02-17 09:16 

@panamajack:
Valamit kellett találni a tanarak összeröffenésére válaszul.
Békemenet 2.0, avagy az elasztikus gránit ünnepe.

 13. panamajack — 2016-02-18 11:31 

“Piros az ég alja, aligha szél nem lesz”

http://hvg.hu/velemeny/20160217_Lesz_Europa

 14. noirp — 2016-02-19 09:22 

@panamajack:
Nézd, ez számomra nyilvánvaló: kihull a férgese. Aki 10 év alatt nem tanult meg késsel-villával enni, azt nemsoká kidobják a klubból. S még csak azt sem tudom mondani, hogy alaptalanul…

 15. flashbang52 — 2016-02-19 14:13 

Mija bánatos fityf@ssz az a “nemzeti ünnepekért felelős miniszterek”

Ezek szerint már vannak nemzeti ünnepekért felelős minisztériumok is.?

Akkor vannak nemzeti ünnepekeért felelős államtitkárok, helyettes államtitkárok.

Azoknak van nemzeti ünnepekért felelős kabinnetfőnöke és helyettes kabinetfőnöke.

A kabinettfőnököknek van saját titkársága titkárságvezetővel és helyettes titkéárságvezetővel

A titkárságok alá tartoznak a főosztályok nemezeti ünnepért felelős főosztályvezetőkkel akiknek szintén van saját titkársága hiszen koordinálni kell a nemzeti ünnepért felelős osztályok munkáját

Az osztályok természetesen nemzeti ünnepért felelős alosztályokra tagozódnak hiszen egy nemzeti ünnep azért már komoly szakosodást igényel.
Az alosztályokon pedig jól képzet szakreferensek végzik az érdemi munkát.

Mekkora sirály beosztás lehet mondjuk a Március 15 nemzeti ünnepért felelős minisztérium közigazgatási államtitkárság, Ünneplésmetodológiai főosztály Külsőmegjelenési osztály Diszítményelhelyezési alosztályon a kokárda szakrefereferens.

Persze kell nekik egy a Nemezeti ünnep méltő megünneplését feltáró megmagyarázó és új ünnelési formákat inventáló. Nemzeti ünnepi Kutató Intézet is.

 17. flashbang52 — 2016-02-20 08:40 

@noirp:

Pár éve jót röhögtem Reggio Calabriában ahol a kikötő mellett felállított pirossal áthúzott EU feliratos tábla jelezte, hogy Sziciliát már nem tartják Európa részének a helyiek.

Az a gyanúm hamarosan Nickelsdorfnál is állni fog egy ilyen útjelző ( csak az már hivatalos lesz)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.