Amint láthatjátok, sikerült összehoznunk első, de reményeink szerint nem az utolsó számát a Diétás Magyar Múzsának. A kósza gondolat és a megjelenés között mindössze két hét telt el.

Kettő olyan hét, amit én személy szerint többször nem szeretnék átélni. És itt elsősorban nem az éjszaka és hajnalban, másodállásban kovácsolt magazinunkra gondolok, hanem mind arra, ami a magánéletemben történt. Ezt most nem részletezem, részben ismeritek. Ez a magazin nem kis mértékben járult hozzá, hogy épp ésszel kibírtam az elmúlt időszakot. Jó döntés volt belevágni a gyermekvállalásba.

…mert hogy szerző társaimmal szültünk egy közös gyermeket. Panamának és nekem ez szám szerint a harmadik, a többieknek pedig az első. A „többiek” alatt új szerzőtársunkat, Széplábi tanár urat is kell érteni, akit pálinkázás keretein belül végre sikerült rávenni a közös munkára (Hát már csak ezért érdemes volt belevágni). A tanár úr azon túl, hogy a kritikai gondolkodás és a racionalizmus élharcosa, jól kompenzált humanista (hehe), az egyik legkiválóbb író, aki nyomokat hagy maga után a virtuális térben. Olvassátok, ahol (tetten)éritek!

Visszatérve a gyermekre, annak születésének pillanatára, nem volt az éppen komplikációktól mentes. Alapvetően egészséges, de azért picit koraszülött. Magán viseli ennek minden jegyét és következményeit. Kicsit nagyobb odafigyelést, gondoskodást igényel szerencsésebb körülmények között világra jött társainál (azért sem írom le a gyermekbetegség kifejezést). Hogy csak egy példát említsek, az egész ötlet onnan származott, hogy akartam valamit csinálni nagybátyám emlékére, aki akkor még meg sem halt (azóta sajnos igen). Ehhez képest az ehhez illő ajánlás teljes egészében kimaradt a magazinból. Nem baj. Én tudom, ő tudja.

Szavakba öntött (betűbe vetett), de még csak megfogalmazott ars poeticánk sincs. Ha van bennünk egyáltalán közös vonás, akkor az a kultúra iránti elkötelezettség, a tenni akarás. A legnagyobb problémának azt tartjuk, hogy a kultúra ellen teljesebb a társadalom „átoltottsága”, mint a kanyarót illetően. Ebből Lényegében az ország minden búja és baja levezethető. Tenni kell ellene. Harcolni. Ez a mi munkánk; és nem is kevés. (http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/adunanal.htm)

most már nem csak Pizkának, de nekem is van kávézós fotóm

Ami viszont a ti feladatotok lenne…

Azon túl, hogy osszátok, terjesszétek a magazint, kritikával is kellene illetnetek, tartalmi és formai szempontból egyaránt. Én számos magazint terveztem, illusztráltam, tördeltem stb. Viszont egyike sem volt digitális platformra tervezve. Egyelőre nem is volt időm beleásni magam ebbe a világba, de az elsőre is látszik, hogy teljesen más megközelítést, szemléletet követel meg az embertől mint a print felhasználásra készülő tartalmak. Na, pont ebben témában ki tudom művelni magam a következő (várhatóan május elsején) megjelenő számig, de minden másban segíthettek nekünk.

Olvassátok, kritizáljátok!

Kürti T.