Nemzeti Mestergerenda Terv
Nemzeti Gerenda Terv
Nemzeti Kocsirúd Terv
Nemzeti Kapanyél Terv
Nemzeti Baltanyél Terv
Nemzeti Kalapácsnyél Terv
Nemzeti Fakanál Terv (abból kell főzni, amink van!)
Nemzeti Evőpálcika Terv (Kínai tőkét vonunk be! Gung Bao!)
Nemzeti Fogpiszkáló Terv
Csak el ne basszák.
A blog facebook oldalán csuda dolgok tapasztalhatók meg.
Kedves olvasók, én most átmegyek művészettörténészbe. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy afféle kardigános, könyvespolc előtt interjút adó bácsikának, vagy skinny farmert, puhakalapot és világoskék zsakettet viselő bicajos pesti nyikhajnak képzel el magában, de most én akkoris műkritizálni fogok, mert az jó, mert ahhoz nem értek és mert az nekem örömet okoz és mert van mit. Feltéve persze, hogy az alábbi Kerényi által rendelt képek nem a legjobb magyar médiahekk részét képezik, a matula megszűnése óta. A képek nagyban itt: galeria.fn.hu/3/48791/0/1
Ne politizáljunk, vágjunk bele:
Kiss Tibor: Trianon
Na ilyen az, amikor valaki elakad az Éjjeli őrjárat és Toulouse-Lautrec között félúton. Sajnos erős a gyanú, a IV. Károly feje fölött lebegő Szent Korona az nem egy borgőzös este terméke hanem az alkotó meg tudja magyarázni. Az akadémikus részletességgel megrajzolt alakok a térben esetlegesen vannak, és maga a kép annyi érzelmet vált ki, mint egy ebrendelet. Bájos a barna oszlop, amely jól láthatóan azért van, hogy derékszögbe hajtsa a teret és segítsen elhelyezni az alakokat. Az addig rendben van, hogy nekem még napocskát is kell rajzolni a képre hogy stabilan tájékozódjak rajta, de ez egy festmény. Elvileg. Gyakorlatilag nézzük csak azt a lámpát a bal felső sarokban! Ugye?
Filep Sándor: Tanácsköztársaság
A nyájas olvasók kommentben megírhatják hány perc ez fotósoppal.
Kedves Réka!
Köszönettel vettük festményed vázlatát és szerintünk is tök tehetséges vagy! Nem gáz a felsőd se és szerintük is le kéne állni mindenkinek arról, hogy ypszilonnal írja a becenevét!
A képedet ki fogjuk rakatni kiállításra. Van két jegyem az Ákos szuperkoncertre, ha feljössz Pestre, alhatsz nálam, akkor megbeszéljük a kiállítás dolgát is.
Üdv: Pizka, Nemzeti Kulturális Nemzeti Nemzeti, Tehetségkutató főosztály
Ps: nyugodtan jelölj ám vissza a fácsén!
Na most azon gondolkozom hogy ez didaktikus vagy nem? Arra hajlok hogy nem. Ez a stílus (nem tudom mi a neve) húsz éve volt divatos, de nekem ez a kép tetszik. Vörös, mindent beborít, vörös de nem föld-vörös, hanem rendes kuplerájvörös, még az is eszembe jut, mekkora kupleráj volt ott mikor próbálták kezelni a helyzetet. Tetszik, hogy a művész eljut odáig hogy ne vörös iszapot rajzoljon, hanem mindent beborító és mindent szétziláló vörösséget. Hogy mindezt azért teszi, mert húsz éve minden képe ilyen, vagy mert ilyen a művész látásmódja, nekem mindegy. Ezt a képet otthon is kitenném.
Ellentétben a tanácsköztársaságos darabbal, ezen a képen becsületesen oda van írva ki kicsoda. Remek, történelemben tájékozatlanabbaknak nem kell guglizni. Képalkotási technikájában színtan házi feladatokat idéz, más gond nincsen. Illetve egy mégis: a nevek alól hiányolom a "Likőrgyára" feliratot. Pont passzolna ott alul középen arra az üres helyre. (Freud Zsiga, ha ezt olvasnád…) Ha az is rajta lenne, kitenném egy szolid, polgári kisvendéglő falára. Akkor poénos is lenne, és kifejezné azt, amit mondani akar. Így csak egy jó kép.
Na, még egy kollázs. Ló, hajó, lovat rángató kezek, és térbeli segítségként ezúttal egy ajtó. Nyílás.
Van a tányéron hús, krumpli, csalamádé, de valahogy nem enném meg ebédre. Lehet hogy egy rajztanár vagy egy képszerkesztő kapásból megmondaná miért, de ezt a képet még nézni is idegesítő.
A holokauszt-ábrázolásoknak lassan kialakul a kánonja. Szomorú, alternatív, naturális-csontvázas, és így tovább. Ráadásul, ahogy az már a kánonnal lenni szokott nehezen tűrik el az eltéréseket. Ezzel a képpel nagy gond nem lesz, magabiztosan megoldott kötelező gyakorlat, a szomorú fajtából.
Gorcsev Iván elővette a szimbolát, a szivarvégeket összecsavarta a kapcákkal, és lágyan rázendített. Ugye érezzük? Mindszenty nagyságrendekkel kúlabb mint Rákosi. Dicső híre nem múlik el soha, évek múltán sem halovány. Izé miket le nem írok én itt. A portré amúgy jó, a többiért mondj el fiam negyven Miatyánkot és harminchét üdvözlégyet.
.jpg)
Ezzel a képpel gondban vagyok. Mint kép, nem ragad meg, egy lap a vázlatfüzetben.
Hanem ha arra gondol, hogy 56-ból előbb-utóbb lap lesz a gimnáziumi történelem tankönyvben, igaza van. Mivel a szereplők még élnek és néha lekurvázzák egymást, még csak vázlataink vannak. Nem olyan nagy baj ez, Kossuth ugyanígy anyázódott a többiekkel, meg kellett mindnek halni, tisztességesen koszorúzni csak sírt lehet. Ennek a képnek a végleges változata lesz az, amelynek a gyerekeim, ha lesznek, majd már végre bajszot fognak rajzolni, ahogy én tettem Rákóczival és Kossuth-tal.
Na ez igen. Előszöris végre valaki akire jól hat a pia. Másodszor, nem akar mindent lerajzolni. Pirosra festi az eget.
És a kaméleon. ezt fogják a legtöbben utálni, mert hatásvadász meg minden. Az irigység szól belőlük.
A színeváltoztató, szemforgató, hidegvérű állat a ragadós nyelvével, alattomos technikájával maga a szimbólum. Hogy kiraknám-e a falra a képet? Naná. Csak nem szem elé, a vörös idegesítő, meg a sok napsütés narancsra fakítja…
Helló Mariann, megkaptuk leveled. Te is tök tehetséges vagy, bár tényleg más stílusban nyomod mint Réka. Szomorúan olvasom, hogy örihari van. Mi lenne ha feljönnétek együtt Pestre és én jól kibékítenélek titeket? Van erre egy tök jó üvegezős-őszintés kibeszélős játékom.
Igazolj vissza a fácsén, és leszervezzük!
ROTFLMAO. Én emiatt a kép miatt gyanakszom, hogy ezt az egészet mégiscsak Bede csinálja.
Az előtér gyászt, a főtéma fájdalmat, sajnálatot, a háttér dühöt és keserű haragot ébreszt. Biztos vagyok benne, hogy ez volt a művész célja. Ez ettől még nem jó festmény viszont jó illusztráció. Olyan jó, hogy bekeretezve, a falon is simán jó. Akkormeg? Csak azért nem tenném ki a falra, mert hajlamos vagyok a depresszióra.
Na, ez volt a kritika. Ilyet még úgyse írtam, ráadásul olyat tettem, amit kevesen fognak ezekkel a képekkel: megpróbáltam őket komolyan venni.
Sört.
Kedves olvasók, én most átmegyek művészettörténészbe. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy afféle kardigános, könyvespolc előtt interjút adó bácsikának, vagy skinny farmert, puhakalapot és világoskék zsakettet viselő bicajos pesti nyikhajnak képzel el magában, de most én akkoris műkritizálni fogok, mert az jó, mert ahhoz nem értek és mert az nekem örömet okoz és mert van mit. Feltéve persze, hogy az alábbi Kerényi által rendelt képek nem a legjobb magyar médiahekk részét képezik, a matula megszűnése óta. A képek nagyban itt: galeria.fn.hu/3/48791/0/1
Ne politizáljunk, vágjunk bele:
Kiss Tibor: Trianon
Na ilyen az, amikor valaki elakad az Éjjeli őrjárat és Toulouse-Lautrec között félúton. Sajnos erős a gyanú, a IV. Károly feje fölött lebegő Szent Korona az nem egy borgőzös este terméke hanem az alkotó meg tudja magyarázni. Az akadémikus részletességgel megrajzolt alakok a térben esetlegesen vannak, és maga a kép annyi érzelmet vált ki, mint egy ebrendelet. Bájos a barna oszlop, amely jól láthatóan azért van, hogy derékszögbe hajtsa a teret és segítsen elhelyezni az alakokat. Az addig rendben van, hogy nekem még napocskát is kell rajzolni a képre hogy stabilan tájékozódjak rajta, de ez egy festmény. Elvileg. Gyakorlatilag nézzük csak azt a lámpát a bal felső sarokban! Ugye?
Filep Sándor: Tanácsköztársaság
A nyájas olvasók kommentben megírhatják hány perc ez fotósoppal.
Kedves Réka!
Köszönettel vettük festményed vázlatát és szerintünk is tök tehetséges vagy! Nem gáz a felsőd se és szerintük is le kéne állni mindenkinek arról, hogy ypszilonnal írja a becenevét!
A képedet ki fogjuk rakatni kiállításra. Van két jegyem az Ákos szuperkoncertre, ha feljössz Pestre, alhatsz nálam, akkor megbeszéljük a kiállítás dolgát is.
Üdv: Pizka, Nemzeti Kulturális Nemzeti Nemzeti, Tehetségkutató főosztály
Ps: nyugodtan jelölj ám vissza a fácsén!
Na most azon gondolkozom hogy ez didaktikus vagy nem? Arra hajlok hogy nem. Ez a stílus (nem tudom mi a neve) húsz éve volt divatos, de nekem ez a kép tetszik. Vörös, mindent beborít, vörös de nem föld-vörös, hanem rendes kuplerájvörös, még az is eszembe jut, mekkora kupleráj volt ott mikor próbálták kezelni a helyzetet. Tetszik, hogy a művész eljut odáig hogy ne vörös iszapot rajzoljon, hanem mindent beborító és mindent szétziláló vörösséget. Hogy mindezt azért teszi, mert húsz éve minden képe ilyen, vagy mert ilyen a művész látásmódja, nekem mindegy. Ezt a képet otthon is kitenném.
Ellentétben a tanácsköztársaságos darabbal, ezen a képen becsületesen oda van írva ki kicsoda. Remek, történelemben tájékozatlanabbaknak nem kell guglizni. Képalkotási technikájában színtan házi feladatokat idéz, más gond nincsen. Illetve egy mégis: a nevek alól hiányolom a "Likőrgyára" feliratot. Pont passzolna ott alul középen arra az üres helyre. (Freud Zsiga, ha ezt olvasnád…) Ha az is rajta lenne, kitenném egy szolid, polgári kisvendéglő falára. Akkor poénos is lenne, és kifejezné azt, amit mondani akar. Így csak egy jó kép.
Na, még egy kollázs. Ló, hajó, lovat rángató kezek, és térbeli segítségként ezúttal egy ajtó. Nyílás.
Van a tányéron hús, krumpli, csalamádé, de valahogy nem enném meg ebédre. Lehet hogy egy rajztanár vagy egy képszerkesztő kapásból megmondaná miért, de ezt a képet még nézni is idegesítő.
A holokauszt-ábrázolásoknak lassan kialakul a kánonja. Szomorú, alternatív, naturális-csontvázas, és így tovább. Ráadásul, ahogy az már a kánonnal lenni szokott nehezen tűrik el az eltéréseket. Ezzel a képpel nagy gond nem lesz, magabiztosan megoldott kötelező gyakorlat, a szomorú fajtából.
Gorcsev Iván elővette a szimbolát, a szivarvégeket összecsavarta a kapcákkal, és lágyan rázendített. Ugye érezzük? Mindszenty nagyságrendekkel kúlabb mint Rákosi. Dicső híre nem múlik el soha, évek múltán sem halovány. Izé miket le nem írok én itt. A portré amúgy jó, a többiért mondj el fiam negyven Miatyánkot és harminchét üdvözlégyet.
Ezzel a képpel gondban vagyok. Mint kép, nem ragad meg, egy lap a vázlatfüzetben.
Hanem ha arra gondol, hogy 56-ból előbb-utóbb lap lesz a gimnáziumi történelem tankönyvben, igaza van. Mivel a szereplők még élnek és néha lekurvázzák egymást, még csak vázlataink vannak. Nem olyan nagy baj ez, Kossuth ugyanígy anyázódott a többiekkel, meg kellett mindnek halni, tisztességesen koszorúzni csak sírt lehet. Ennek a képnek a végleges változata lesz az, amelynek a gyerekeim, ha lesznek, majd már végre bajszot fognak rajzolni, ahogy én tettem Rákóczival és Kossuth-tal.
Na ez igen. Előszöris végre valaki akire jól hat a pia. Másodszor, nem akar mindent lerajzolni. Pirosra festi az eget.
És a kaméleon. ezt fogják a legtöbben utálni, mert hatásvadász meg minden. Az irigység szól belőlük.
A színeváltoztató, szemforgató, hidegvérű állat a ragadós nyelvével, alattomos technikájával maga a szimbólum. Hogy kiraknám-e a falra a képet? Naná. Csak nem szem elé, a vörös idegesítő, meg a sok napsütés narancsra fakítja…
Helló Mariann, megkaptuk leveled. Te is tök tehetséges vagy, bár tényleg más stílusban nyomod mint Réka. Szomorúan olvasom, hogy örihari van. Mi lenne ha feljönnétek együtt Pestre és én jól kibékítenélek titeket? Van erre egy tök jó üvegezős-őszintés kibeszélős játékom.
Igazolj vissza a fácsén, és leszervezzük!
ROTFLMAO. Én emiatt a kép miatt gyanakszom, hogy ezt az egészet mégiscsak Bede csinálja.
Az előtér gyászt, a főtéma fájdalmat, sajnálatot, a háttér dühöt és keserű haragot ébreszt. Biztos vagyok benne, hogy ez volt a művész célja. Ez ettől még nem jó festmény viszont jó illusztráció. Olyan jó, hogy bekeretezve, a falon is simán jó. Akkormeg? Csak azért nem tenném ki a falra, mert hajlamos vagyok a depresszióra.
Na, ez volt a kritika. Ilyet még úgyse írtam, ráadásul olyat tettem, amit kevesen fognak ezekkel a képekkel: megpróbáltam őket komolyan venni.
Sört.
Akik most csodálkoznak az euro-zóna bajain, azok jobbnál jobb elméleteket gyártanak arról, hogy és mint kellene megmenteni az eurót vagy hogyan kelleni dobni az egészet mielőtt mindenkit maga alá temet a közös pénz.
Ezeknek az elméleteknek egy közös tulajdonsága van: nem érnek semmit.
Európát cselekvő emberek fogják megmenteni vagy válságba taszítani, esetleg válság által megtisztítani és felemelni, hogy egy kis keresztény miszticizmust is keverjünk ide.
A saját rendszerváltásunk az élő példa erre, amelyet a kocsmárosaink, anyagbeszerzőink, boltigazgatóink, agronómusaink bonyolítottak le. Bizonyára sokkal jobb rendszerváltást is lehetett volna csinálni. Ehhez mást se kellett volna tenni, mint kivárni azt a szolid harminc negyven évet, amíg Kis János, Tölgyessy meg a többi filozopter kitalálja hogy hogyan is van ez jól. Aztán nézzenek oda, néhány fiatal kisznyik fogta magát és megcsinálta. Most a politikai hatalom az övék, a gazdasági meg nagyrészt olyanoké, akik pont aznap voltak ügyeletesek a gyárban, amikor el lehetett azt lopni. Organikus folyamat.
Organikus folyamat hozta létre például az Egyesült Államokat, amely azért legvéresebb háborúját a belső megszilárdulásért vívta.
Az Európai Unió minden, csak nem organikus. Szerveződése nagyjából a nyugati bürokratikus hagyományra épül. Alapja az az illúzió, hogy az európai kettős hatalomgyakorlási mód (a rizsporozott parókájú diplomaták és a fosztogató hadseregek dualizmusa) megfelezhető, és lehet csak rizsporos diplomáciával szövetséget csinálni. Nem lehet.
Illetve lehetne, erre volt is érdekes kísérlet, amelyet a sikertől való félelem miatt le kellett állítani. Ahhoz a sikerhez két dolog kellett: francia-német egyetértés és Jaques Delors.
Ma egyik sincsen meg, és ennek a következményeit látjuk. Az unió bővítése anélkül ment végbe hogy a klub szabályai tényleg egységesültek volna és a klubtagok önnön szuverenitásukat is korlátozva kérték volna számon a szabályokat magukon és az újakon.
További egységesüléssel persze lehetett volna eredményeket elérni, de mostmár látszik, hogy ez a folyamat Maastricht-ban, 1992-ben nem elkezdődött, hanem lezárult. Mindenféle üzleti meg környezetvédelmi szabályok betartására teljesen felesleges integrált politikai szervezetet fenntartani, arra elég néhány egyezmény.
Ennek megfelelően az Unió ékes példáját mutatta a semmittevésnek. A brüsszeli pásztorok tisztázták a birka szőrhosszúságát, a birkából kipotyogó golyóbisok méretét, a terelőkutyák hangjának optimális hangszínét és vakkantásaik gyakoriságát, de a mai napig nem hajtották ki a nyájat legelni.
Most jönne a kritikus pillanat, hogy mit tegyünk a nyájjal. Mert az magától szétszalad.
Ez az a kérdés, amit – ahogy a bevezetőben is írtam – nem az elmélet emberei fognak eldönteni, hanem akárcsak a magyar gazdaságban, a pillanatnyi érdekeiktől vezérelt erős emberek.
Bizony ebben a szerepben a poroszosan konzervatív Frau Merkelt sem fogják más szempontok vezérelni, mint Papandreut, aki már-már magyaros politikai komédiát rendez annak érdekében hogy ne legyen ő a görög Görgey Artúr vagy Bokros Lajos, akikről évtizedek múlva fogják pápaszemes liberálisok beismerni, hogy amúgy jól csinálta, dejó hogy nem nekünk kellett. Vagy XY magyar nagyvállalkozót aki miután a szocialista nagyvállalat igazgatói székében találta magát, rövid fejszámolás után rájött, hogy sokkal jobb üzlet az egészet eladni mint harcolni a működtetésével.
Az erőemberek pillanatnyi érdekei viszont olyan arányban érvényesülnek, ahogyan azt az erejük engedi. Canis fortior semper copulat, ahogy azt Pizkus, a híres római szenátor is megmondta.
Innen még csúsztatni sem kell, hogy elérjünk ide:
– erős, európai dominancia igényével fellépő Németország
– erős, bőséges erőforrásokkal bíró, de állandó belső turbulenciával és óriási vagyona ellenére pénzzavarral küzdő Franciaország
– kettejük között taktikázó angolok
– kaotikus Kelet-Európa
– oroszok sok pénzzel valahol keleten
– déli népek ahonnan dísztárgyakat, ételeket és kurvákat szabad rendelni, minden más tekintetben megbízhatatlanok
Itt meg mintha már jártunk volna párszor az utóbbi kétszáz évben. Az 1954-ben Rómában aláírt okirat valójában beismerő vallomás, hogy ezt a helyzetet erőszakkal nem lehet megoldani.
Erős a gyanúm hogy az euroválságot lezáró irat azt fogja beismerni, hogy bürokratikus úton sem. Herman van Rompuy és Barrosso nem azok az emberek akik egységes Európát csinálnak. Nem is biztos, hogy az egységes Európát ott kell megcsinálni.
Európát az csinálná meg, ha sikerülne 1. megegyezni a német, francia, angol stb. befolyási övezetekről, és arról hogy befolyásukat milyen elvek alapján fogják gyakorolni. Vagyis ha szépen megosztoznának. Csak ez megint ahhoz a beismeréshez vezetne, hogy ennek a kontinensnek a vezető hatalmát (ha nincsenek gyarmatok) Németországnak hívják.
Az erős ember meg nehezen tűri a bürokráciát, ezért megveszi vagy kinyíratja, hol mi a szokás. Jelenleg mindenki azt várja, hogy a németek fizessenek ki mindenkit, majd nézzék végig, ahogy egy kopasz belga meg egy dugó kis portugál ugráltatja őket. Emlékeztetőül: nálunk egy-egy gazdagabb ember törvényt irat magának vagy lecsapoltat egy lápot ha úgy jön ki a lépés.
Tehát azt üzenem az elméletek gyártóinak, hogy próbálják meg kitalálni, milyen alapokon egyezik ki egy a francia charmeur az evangélikus lelkész lányával. Mert akárhogy döntenek, az lesz Európa sorsa. Lehet olcsóbb nekik bedönteni az egészet aztán a háttérben szépen risztelni, ahogy az nálunk is szokás…
A CBS legújabb sorozatát Billy Recoba producer magyarországi útja ihlette.
Az amerikai adaptációban megismerkedhetünk Larry "Black Buffallo" Johnsonnal, az indián származású böllérrel, akit barátai csak Buff-nak szólítanak. Buff és csapata, Michigan államot járják, és disznót ölnek. A csapat tagja Chipsy, a csinos béltisztító lány, aki a hagymásvérhez is jól ért, Bebop és Rocksteady a markos fogólegények akik a PB gázpalackot is kezelik a perzselésnél, illetve Jane, a volt sztriptíztáncosnő, aki jelenleg főz s pálinkát tölt a csapatnak.
A fő antagonista a sebhelyes arcú Miguel Fernandez, a helyi ÁNTSZ-ellenőr, illetve Firnájsz Rajmund r. ftőrm, körzeti megbízott, Billy Richardson seriff, akit a rendzavaráshoz és garázdasághoz szokás kihívni. Szintén negatív szereplő a szemrevaló, Anita Gilchrist, aki állandóan betiltással fenyegetőzik a szövetségi disznóölők nevében és pont a legjobb részeknél akarja átvenni a disznóölés lebonyolítását.
Maga a cselekmény a hatodik rész után teljesen érdektelen, mivel alapvetően minden disznóölés tök ugyanúgy történik, ezért be kell vezetni alternatív cselekményszálakat. Ezek a következők lesznek:
Chipsynek minden második részben összetörik a szívét, minden nyolcadik részben próbál durváskodni vele a nyolc résszel ezelőtti szívtipró, akit Bebop kerget el határozott fellépésével és dagadó izmaival.
Buff könyöke begyullad, mert olyan gyenge színész sikerült csak szerződtetni, hogy a kalapja szembe húzásán kívül más színészi eszköze nincs, de a kalaphuzigálástól teniszkönyöke lesz, ezért innentől kezdve sokkolóval öli meg a disznót.
Buff kijárkál az apja sírjához, Buff sr. egy yorkshire húshasznú ártány áldozata lett, amikor Buff jr. hét éves volt, és végignézte. A harmadik évadban kiderül, hogy az állandóan geciző Anita Gilchrist ilyenkor messziről nézi egy fa mögül a temetőben. Buff véletlenül elkapja a tekintetét. Innentől kezdve három-négy részenként téma, hogy akkor most összejönnek, vagy sem.
Bebop valamikor a második évad közepe táján szerelmet vall Chipsynek.
Billy Richardson elvált, van egy kislánya, az anyjával hatrészenként majdnem kibékülnek.
Rocksteady-ről kiderül, hogy csatak buz meleg és szerelmes Miguel Fernandezbe.
Miguel Fernandezt üldözi a nemzetközi köménymag maffia, mert kitiltotta ezt a fűszert a hagyományos michigani sütnivaló kolbászból. Állandóan megy a célozgatás, hogy korábban ő is köménymagban utazott.
Jane-t üldözi a múltja, mindenféle gengszterek kerülnek elő, akiket a karikás szemű Buff szokott elzavarni.
A második évadtól kezdve az udvari szőnyegporolóra akasztott másfél méteres képátlójú képernyőn tervezik meg a disznóölést. Van szövetségi genyó hízó adatbázis, minden megölt disznó lelkén válogatott bűnök sora szárad.
A harmadik résztől kezdve 45 perces epizódonként három perc alá csökken a disznóölések aránya, a fő hangsúly a személyes érzelmi konfliktusokra helyeződik.
Végül kiderül, hogy mindenki vámpír és csak a hagymásvér miatt csinálják az egészet.
1971-ben a Tizenhetedik Antarktiszi Expedíció a szovjet kutatóhajó, a sarki jég egyik legnagyobb tudósáról, Vlagyimir Vizéről (Wiese) elnevezett Vize Professzor kihajózásával kezdődött. Vize professzor másodikként telelt át Nansen után az összeálló arktikus jégtáblák között.
Az expedíció mérések sorát végezte el, új személyzeteket vitt a szovjet antarktiszi állomásokra, a Mirnijre, a Vosztokra és a Malagyozsnajára. Mivel a kutatóhajó nem pár tonna, mint az űrhajó, hanem több ezer, vitte a baráti országok ifjú tudósait is, többek között az ekkor harmincas éveiben járó magyar meteorológust, Vissy Károlyt. Vissy aeroszol-méréseket végzett az úton, és igazi tudóshoz méltón megfigyelt mindent, ami a szakterületéhez kapcsolódik, és mindent, ami nem. Ausztrália felé hajózva átélt egy csak az üvöltő negyvenes szélességeken, a cirkumpoláris tengereáramlások fölött előforduló vihart, és noha az alighanem dióhéjként dobálta a Vize Professzort, minden mozzanatát leírt a többnapos viharnak.
Az Univerzum Könyvtár egyik kötetében megjelent útleírása bizonyára gondos cenzorkezeken ment keresztül, nehogy valami rosszat írjon a nagy baráti szovjet expedícióról. Nem írt rosszat, érezni lehetett belőle, hogy tényleg élete élményét éli át a szerző a hajón, és az olvasónak nem volt igénye arra, hogy odaképzelje a gépzsírszagú, répacukor-ízű, pottyantós vécés szovjet valóságot. Egyszerűen nem erről szólt az írás. Alighanem kerekebb lett volna a beszámoló, ha egy sör mellett Vissy elmeséli, a négykézláb okádó geológus kollegát vagy a tengeribeteg oceanográfust. De ez mégiscsak ifjúsági ismeretterjesztés, így ezek a részletek kimaradtak.
Ezeket a részleteket tegnap óta már biztos nem lehet megbeszélni Vissy Károllyal, ugyanis ő tegnaptól lefele nézve tanulmányozza a légköri jelenségeket, és legfeljebb odafent jelenik meg tanáros arckifejezésével, és vállas termetén kifogástalan eleganciával viselt öltönyeivel.
Itt hagyta a pontos és szakszerű időjárás-jelentéseit, és itt hagyott sok embert, akik vele együtt könyököltek a Vize Professzor korlátjának támaszkodva. Oda, ahova most ment, egyszer majd mindannyian utána megyünk. Akik olvastuk az útleírását, viszont csak vágyunk arra, hogy egyszer, a rikácsoló császárpingvinek zajában mélyet lélegezzünk a valószínűtlenül tiszta, hideg, antarktiszi levegőből. Vissy úr, ha már odafent van, igazán szólhatna, hogy ezügyben intézkedjenek valamit.
…kaptam egy emailt, pontosabban több emailt összefűzve. Ez röviden arról szólt, hogy az index fórum új tulajdonosai igyekeznek gatyába rázni az index fórumot, ennek keretében ki is rúgták Wagner urat. Pontosabban kirúgni nem kellett, mivel sose volt alkalmazott. Talán ez volt a baj.
Mivel az index fórum életem fontos részét adta, és most a fenti barátságtalan lépés miatt az inda blogrendszeréről költözés gondolata is érlelődik bennem, leírok pár kóbor és rendszerezetlen gondolatot a dologról.
Előszöris a magyar internet felnőtt, méghozzá nem is nagy késéssel. A korai internetezők abból a rétegből kerültek ki, akik még "számítógépeztek". Gondoljuk meg, mikor hallottuk negyven évesnél fiatalabb embertől utoljára a "számítógépezik" szót. Naugye. A BIOS-buheráló, kódot író, mérnök-programozó, számtechtanár stb. generáció kezdte nálunk is az internetezést. Az ő fórumaik, webmail-oldalaik ma már a világ legtöbb részén múzeumi dolgok, felváltotta őket előbb a tartalomszolgáltatás, később a webkettő, a néven netezés.
Az index fórum sorsát ily módon természetesnek is vehetjük, egyszerűen kevesen vagyunk már ősnetezők, az ősnetező modorosságainkkal, a négyjegyű (három- kettő-) regszámú törzsasztal nickneveink-kel, mással foglalkozunk, csináltunk blogot, facebook regisztrációt. A fórumon olyasvalamit csináltunk amiből nemigen van pénz: primitív felhasználói felületen beszélgettünk. A legtöbben valami beilleszkedési vagy önértékelési zavarral is küzdünk, jobb volt nekünk a képernyőn szövegelés. Nem vagyunk valami értékes közönség.
Ráadásul a számítógépezők úgy vágtak bele a netezésbe, hogy az valami új, szabad és misztikus dolog. Ma már ezt a három dolgot biztos nem tudja a net, és az ilyen muzeális dolgok, mint az index fórum, nem férhetnek vele össze.
A társadalomból kivonuló netezőket követte a társadalom, mert a net jó dolog. A tartalomszolgáltatás odavonzott a netet csak használni és nem csinálni akarókat. A webkettő meg még akárhogy is már több éves számomra még mindig nem tiszta: az idevonzott tömeg a csinálás illúziójával használja a netet, vagy tényleg ez mostmár a net? Esetleg van web2a a pletykálóknak, közösségi életet élőknek, és van web2b azoknak akik hírcsoportok, fórumok után most blogokban csinálják hobbiból a netet?
Ezek azonban elméleti dolgok. A net, bár kevésbé romantikus, jobb lett. Persze jó volt az is, amikor berregett a modem, próbálkoztunk a proxybeállításokkal, hátha gyorsabb lesz, amikor nagyfejű középiskolai magyartanárok nyelvhelyességet oktattak a fórumon. De bizony ez nosztalgia, szól a rádió. Ráadásul a netet a mai napig lehet arra használni, amire régen használtuk. Talán a névtelenség kivételével, de az már régen is csak illúzió volt, arról nem beszélve, hogy a jó öreg Iszoldában én is fenn voltam névvel-címmel.
Most pedig, a szöveg szárazságára egy kis generálszószt locsolandó, egy ócska vicc:
Kovács honvéd anyja meghal. A laktanyaparancsnokot értesítik, aki megbízza Szabó őrmestert, hogy kíméletesen közölje a gyászhírt Kovács honvéddal. Szabó őrmester kihívja Kovács honvédet a körletből, lekíséri az istállóba a csődörhöz. Alája mutat:
– Látja azt ott Kovács honvéd?
– Jelentem látom!
– Na az van magának, nem anyja!
Na körülbelül ezzel a módszerrel vetettek véget a jó öreg index fórumnak is. Mert akik ezt nyugatabbra átélték, az ős-fórumozók, levlisták és hírcsoportok csinálói, azok most .god kategórába vannak elmentve, újságokba írogatnak, tanácsokat adnak netes fejlesztéssel foglalkozó cégeknek, általában, élvezik a nagy öregek unalmasan kellemes életét, mint ahogy teszem azt Alain Prost vagy Zinedine Zidane.
Persze mi kis ország vagyunk, nincs annyi lehetőség, de annyi ősnetező se. Igazából ezzel az eggyel, Wagneer úrral kellett volna rendesen bánni. Az index (inda, tudom, teljesen más, csak el ne higgyem a végén) úgy látszik olyan vállalti kultúra, ahol nem tudnak szépen megszabadulni az öregektől. Egy ifjú gárdistával levelet íratni, hogy majd írásban értesítjük, az sajnos nekem a "kinyírás" keleti hagyományát juttatja eszembe. Tudják, amikor az újonnan kinevezett államtitkár egyszerűen lecserélteti a zárat a harminc éve ott dolgozó osztályvezető irodáján.
Mondják, új adatvédelmi jogszabályok vannak és az adatvédelmi politika. Talán fölösleges végigírni, hogy ezt hogy kell szebben csinálni.
A fórum már jó ideje nem érint, elegem lett egy agresszív moderátorból, de azokért az értékekért, kapcsolatokért, amelyeket ott kaptam, hálás maradok. Végülis oda jutotta dolog, ahova az összes többi ország összes többi ősnetes dolga. Próbálják alakítani, aztán majd megszüntetik és talán egy-két öreg majd tovább üzemelteti, végül pedig bezár. Csak talán ehhez nem kellett volna embereket megalázni. Máshol ment ez enélkül is.
A halálbérlet normális lakás volt, élt benne egy kis család, dolgozó apa, dolgozó anya, gyerekek. Halál se volt benne egy deka se. Nagyonis élt, látszott az a bizonyos polgári jólét, a kerámialapos tűzhely, minden szobában laptop, minden volt. A ház előtt egy passat és egy golf, a lakás ezer kilométerre nyugatra volt saját magától.
Csak a halál, az nem volt sehol. Az sose jött el a kapuig se, ez volt a megállapodás. Mármint nem a halállal, ő tán nem is tudta mit seftelnek itt az ő nevében.
A szemközti épület ugyanis kórház volt, ahol üldögélt egy jóságos professzor, a halálos betegség specialistája. A halálos betegség országszerte szedte áldozatait, országszerte azonban csak itt tudtak vele valamit kezdeni. Mivel a gyógyítás drága volt, csak állami segítséggel ment, azonban a jóságos professzor csak azokat kezelhette, akik a körzetében laktak.
Így a családfő egy szép napon hazafelé jövet egy könyörgő asszonynak megengedte, hogy beírja az ő kórházzal szemközti címét egy lapra. A következő, akit az asszony ajánlott, már hozott ötvenezret. Egy hónap múlva a családfő felmondott és csak álldogált a kórház bejáratánál és hamarosan tucatszám tele lett a lakása halálraítélttel. A bevételből új lakások lettek, az új lakásokban egy élő bérlő és számtalan halott, aki még élt.
A halál csak tudhatott valamit a boltról, mert a népszámláláskor épp kihalt volt az összes. De alighogy elment a számlálóbiztos, csörrent a telefon. Utolsó stádium, egy hónapra kéne. A családfő felsóhajtott és elindult a papírokkal, beszedni a halálbérletet. Közben fütyörészett, de ennek semmi jelentősége.
…a kavargatás, hogy már pont jó trutymós legyen, de kozmáljon oda. Az evés, az már mindegy, ha elég cukor van benne, el fog fogyni.
Itt van ez a nemszeretemviktort-massza akik messze állnak attól hogy pudingok legyenek. Keményítő hiányzik nekik, azt hiszem.
Megérti az ember ugyanakkor, hogy mitől tud egy jókor, jó emberek által kirobbantott forradalom akkorát söpörni. Ez nem is forradalom, ez egy rakás pesti kenderszívó bölcsész volt, néhány értékelhető külsejű csajjal, sok bringával és a szokásos bölcsészliberális szövegekkel. Röviden: ez nem volt semmi.
Mégis meglepő, hogy mennyire félnek ettől. Nem, nem akarom megírni az Orbán futása c. nemzeti eposzt, nem erre gondolok. Hanem arra, hogy a magyar internet jobboldali orgánumai, a mandiner, Kumin Ferenc, a konzervatórium blog, elkezdi az orra alá dörgölni a tarisznyás, bringás, hiperliberális pesti bölcsész hülyegyerekeknek, hogy ti tarisznyás, bringás, hiperliberális pesti bölcsész hülyegyerekek vagytok. Tudják.
Mint ahogy az is világos, hogy az égvilágon semmi veszélyt nem jelentenek se a Kormányra, se senki másra. Ártalmatlanok, nyers zöldséggel etetve jól tűrik a rideg körülményeket, sőt szaporodnak is. Fölösleges rájuk a patront pazarolni. Ha egyszer ennek a rendszernek vége lesz, visszahúzódnak a romkocsmákba és onnan lesznek továbbra is rendes szalonmarxisták.
Rá kellene jönni, hogy a tüntetés sose ezek miatt veszélyes a rendszerre. Hanem amiatt, hogy ennek a tüntetésnek vége volt balhé nélkül. Tüntettek, kínos dalokat és szónoklatokat adtak elő és hazamentek. Az egyszeri állampolgár láthatta, hogy ez olyan program, ahova el lehet menni, vannak sokan, senki nem bánt senkit, nincs vízágyú, egész jó kis program van, vannak jó csajok, utána tele van minden kocsma és kávézó, mi a frászt csináljon az ember egy borongós őszi szombat délután ha nem ezt? Addigis levegőn van.
Na ez az igazi probléma, kedves mandiner, konzervatórium és kuminferenc blogok. Ezek az ugrabugra pesti hülyegyerekek ugyanis maguk a keményítő. Ha márciusban jó idő lesz, összeáll a puding.
