Gyermekkori emlék

"…A zelleres-kolbászos galíciai tengeri sün egyfajta átmeneti fogás. A tányér alján chorizo-paprikamártás, ami a magyar vendégben akár gyerekkori emlékeket is idézhet: feltűnik benne a kolbászos lecsó minden eleme, néhány egyéb fűszerrel kiegészülve.

Erre kerül egy intenzív ízű és könnyű zellerhab (espuma)…."

 

A mogyorófabokron már kis zöld mogyorók rügyeztek, ahogy alatta üldögélt mindig mogorva nagyapám, sárga-kék-piros csíkos, favázas nyugágyában, egykedvűen cigarettázva. A barack jó volt – minden nyáron az volt, a legendás hírű kert legendás barackfái mindig megteremték az espumának, extraktumnak, zselének valót. Nagyanyám a nyári konyhában egy régimódi, még a háború előttről való való Pacojet és egy szocreál "kanyecsnaja pobjeda" (ezt akkor még nem tudtam elolvasni) márkájú Hold-o-mat mellett álldogált. Egyik kezében maghőmérőt, a másikban 1,7 gramm előre kimért Ferran Adriá-féle xantanát szorongatott. A stopper, amelyet hagyomásnyosan a nővérem kezelt (hogy nővérem születése előtt ki, azt nem tudom, nagyitól azóta sem kérdeztem meg) apró kattanással jelezte, hogy a frissen kimagozott barack immáron 43 perc és huszonhét másodpercet töltött a pontosan 56 fokra állított Hold-o-matban, itt az ideje megállapítani, hogy a massza hőmérséklete vajon van-e már legalább ötven fok, mert a xantanát csak ekkor lehet hozzákeverni. Mindig annyi volt, nagyanyám még a nagyanyjától tanulta a Hold-o-mat kezelését, a miénk volt az első egész Bereg vármegyében. A masszát kissé hűtöttük, ehhez mindig hozzájött az a zsörtölődés, amíg nagyapámmal előhoztuk a szárazjeget a Gorenje hűtőládából. A visszahűtött masszát nagyanyám átmerte a Pacojetbe, és óvatosan adagolva a szárazjeget és a xantanát, elkészült a selymes textúrájú, mégis habos espuma, húsz kiló barackból mintegy félliternyi koncentrált ízorgia. Nagyapám még reggel kifogta a Krasznából megfelelő mennyiségű Szent Jakab kagylót és kiválogatva megpucolva hevert a tornácos vályogház jégkamrájában néhány zsenge galambfióka, egy pár hete félretett bélszínszelet és huszonöt liter szárnyas-alaplé társaságában. Közben befutott apám, aki meghozta a Nagybukótól a frissen fogott süllőt, Nővéremmel kikanalaztuk a hold-o-matból a maradék barackot, adtunk a csecsemő kishúgunknak is, majd nagymamám gyorsan kitisztította. Szőlőmagoljaból,szerecsendió-virágból, ánizskaporból, madras-curryből, sherryecetből gyorsan marinádot készített. Celofánba vákumozta a marinált süllőt és a Hold-o-matban 60 fokon félórát izzasztotta a nemes halat. Nagyapám közben apró nyársakat faragott a mogyorófából és kókuszhéj-parázs fölött édesburgonyát pirított. A nővérem akkoriban tizenhárom éves volt, de már az ő feladata volt a zeller espuma elkészítése. Anyám a terítésben segédkezett, és így ültünk oda elfogyasztani a süllőfilét Szent Jakab kagylóval, barackfagylalttal, zellherhabbal és édesburgonya chips-szel. Hej, azok az egyszerű beregi délutánok!

De Szabolcsban sem ment a dolog másképp. Anyai nagyanyám állandóan négy-öt-hat unokára főzött, attól függően, hányan voltunk ott éppen kicsapva a libalegelőre. Az ilyen konyha nem tűri a flikkflakkolást. Ha nagyon éhesek voltunk elővett hat előre megkopasztott, előkészített zsenge jércét és sütőben nagyon kis lángon bő zsírban turbolyával, zellerrel, bazsalikommal fűszerezve, Noilly Prat vermuttal locsolgatva hat órán át sütötte. Ezután a konfitálásból visszamaradt zsírba krumplit sütött és ehhez már csak frissen gyalult szarvasgombát adott az éhes lurkók elé az asztalra. Nagyapám néha zsörtölődött a Noilly Prat vermut miatt, fölösleges rongyrázásnak tekintette a házi termelésű AOC eredetvédett balzsamecetünk mellett.

De a disznóvágások is az egyszerűség jegyében zajlottak, amikor Misi keresztapám két kör bátorító után meghőmérőzte a még élő hízót, már tudtuk, hogy megállapodott Gézával , (szintén keresztapa státuszú) sógorával, hogy amint megperzselték a disznót, azonnal ki fogják venni a hosszúkarajt, és fleur de sel és mexikói adobo fűszerkeverék 1:1 arányú keverékébe forgatva brazírozzák majd, és vékonyra szelve, tökéletes saignant állapotban fogják friss tápiókagyökér mellé tálalni hátul a tengerikas meg a traktorgarázs közti sarokban, valamelyik nagyobb fiút (István vagy Laci öcsémet, esetleg engem) leszalajtva a pincébe egy palack 83-as Chateau Lafitte-ért vagy 79-es Chateau Margaux-ért. Az asszonyok persze tudták, miben sántikálnak a fiúk, de nem sajnálták ilyenkor a pincéből eltünedező grand cru palackokat se, legalább lehett dolgozni békében a blansírozáson, konfitáláson, brazírozáson, egyszóval egy egyszerű falusi koca maradványainak elkészítésén.

Hétköznap persze boltból jött a hosszú karaj, és a bor is olcsóbb volt, de én afféle újdondászként rajongtam az újabb borokért, a 98-as Bird in Hand ausztrál shiraz kifejezetten tetszett. Egyszer mondjuk szobafogságot kaptam, mert néhány (ha jól emlékszem nagyapám egyik unokatestvérének rokoságához tartozó) távoli rokon előtt megdícsértem egy Takler és egy Gallo Family tételt. Ezektől a malőröktől eltekintve, azt hiszem, vidám gyermekkorom volt.

Köszönöm Bűvös Szakács, hogy felidézhettem!

 

http://buvosszakacs.blog.hu/2010/07/23/heiko_nieder

Új zenei újság

Érdekes zenei utazásra invitálta hallgatóit a Liszt-Bajor Kottaszimfonikus Zenekar  és Horkányi Csilla fuvolaművész június 6-án szerdán este a 22-es stúdióba. Az utazás során eljutottunk Palestrina műveinek új felfogásban hangszerelt interpretációjától Kurtág György XLIV. torzósorozatának megrázó hangvételű Passacaglia rottá-jáig. A zenekart zongorán a világjáró litván zongoraművész, Potyautas Kiscserkisz kísérte.
A stúdió adta akusztikai lehetőségeket és a kis terem intimitását kihasználva az est fellépői előtt olyan lehetőségek nyílottak meg, amelyeket tömeges nézőközönség előtt, nagy teremben koncertezve a művészek a legritkább esetben élvezhetnek. Ennek megfelelően a zenekar kiváló harmóniában, ösztönösen a legkisebb dinamikai rezdülésekre is figyelve muzsikált. A fuvolista és a zongorista játékának egybefonódása az intimitásnak már-már a jólneveltség szabta határait feszegette. Flörtöléseük Brahms romantikus hangulatú XIV. "Dieses Fraulein hat so schöne Busen dass ich vielleicht werde micht nicht heute sondern lieber am morgen töten" ciklusában csiklandó, incselkedő előadást eredményezett, amelyhez szinte vidáman kergetőző szatírokként és nimfákként asszisztált a zenekar.
Recenzens ezért még azt is elfeledte, hogy a bukolikus hangulat néha páni bakugrásokra késztette tempójában a zenekart és Kardi-Vaszkulin György koncertmester kezéből néha bizony kicsúszott a gyeplő.
Ugyanez az önfeledtség Bach "Maria Magdalena hat ihre Schlüssel verloren" című kantátájának instrumentális előadásában már teljesen szétzilálta a mű mondanivalójának finom szövetét és a fiatal zenészek koncentrációja sem volt az igazi, néha bizony a tonalitással is akadtak konzervatóriumban talán még megbocsátható, de a 22-es stúdióban szentségtörésnek számító gondok.
A zárószámként elhangzó, 1983-ban keletkezett torzó jobban sikerült; hallatszott, hogy a teremben minden zenész nagyon készült a rendkívül nehéz darab előadására. Ez persze adott egyfajta nem kívánt görcsösséget a mű hangzásához, de sajnos a kortárs zenében ehhez hozzá kell szoknunk. Elismerés illeti az előadókat, hogy egyáltalán megpróbálták, legközelebb talán egy teljes összhangzattan szigorlat segíthet az intonációbeli bizonytalanságok megoldásán.

Rézdombi György és népi zenekara a régizene-játszás újító élharcosa hazánkban immár húsz éve. Péntek esti koncertjükön a Művészetek Palotájában a Kispesti Purczeld Kórussal, Nick Nolte-val, Zidora Máriával és Reccs Krisztiánnal kiegészülve Purcell hat korai félbemaradt oratóriumát aták elő. Ezeket az 1677-79 között írt műveket a szerző arra komponálta, hogy különböző városok tanácsai, tehetősebb céhei vásároljanak belőlük. Ezeket amolyan régi árumintáknak kell tehát tekintenünk. A korai kezdetleges fúvósok alkalmazása miatt kivétel nélkül b dúrban írta a részleteket és szintén kivétel nélkül az adott céh és az égiek bizalmas viszonyát taglalják. Az előadók a tőlük már megszokott kidolgozottsággal, intarziás komódokra jellemző részletességgel és könnyedséggel adták elő ezeket a talán kissé egysíkú, ám zenetörténetileg nagyon érdekes darabokat. A közönség előbb lélegzet-visszafojtva, később egyenletesen, nyugodtan lélegezve hallgatta az előadást. A néhány élénk figyelmű kritikus sajnos kénytelen volt észrevenni a második brácsa vonójának gyantázatlanságát, az első kürt kellemetlen zizegősségét és Rézdombi karmester kétnapos borostáját. Ennek ellenére a koncert felüdülést és megnyugvást hozott a kellemes koranyári délutánba.

A Frühwald Rézfúvós Kvintett a Régi Zeneakadémián kortárs magyar szerzők bérletének soros hangversenyén Dubrovay, Ránki, Sári, Ligeti darabokat adott elő. A művészek évek óta cáfolnak rá az évszázados rézfúvós sztereotípiákra, képzett, pontos játékukkal és példátlan koncentrálókészségükkel, amelyekkel hét percnél hosszabb kortárs magyar műveket is képesek ébren, vagy "mi ez bazmeg, egy ütemen belül fisz és gesz,"  felkiáltások nélkül végigjátszani. Ezek a felkiáltások olyan felhangokkal is gazdagodnak, amelyeket Recenzens nem mer egy kultúrműsorban elmondani. Ennek megfelelően meghallgathattuk az "Egy tarlórépa sorsa tárcsázáskor" a "Lány, aki véletlenül fenolftaleint ivott" és a "Capricorno Giocoso per Sale i Tabacchi" című művet. A tárcsázás ciklikusságát, a leány tragédiáját egyaránt példás arányérzékkel, kitűnő intonácoióval, fizikai képességeiket nem fitogtatva adta elő a zenekar. Az utolsó Dubrovay-műben, a Capricornóban azonban előjött sajnos a rezesekre mégiscsak jellemző harsányság, hangmagasság- és hangerő fitogtatás. A mű hangulata megengedi az ilyesmit, bizonyára a közönség soraiban ülő szerző is elnézte a fiataloknak ezeket a szertelenségeket. Mégis, Recenzens nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy ez a mű érdekes, új árnyalatokkal gazdagothatna egy visszafogottabb, a mű intellektuális mélységeire jobban ügyelő interpretációval. Ezeket  a műveket szerzőik kivétel nélkül a kvintett számára írták, a koncert így egyben ősbemutatója is volt valamennyinek. A kvintett innen egyenesen a Hakodatei Kortárs Zenei Fesztiválra utatzik, ahol a Hungaroton magyar kortárs zenei lemeze,  a Frühwald kvintett előadásában, a fesztivál Arany Szélhárfájának fő várományosa. Tekintettel arra, hogy a zeneszerző urak jó része főszerkesztői és hasonló állásokban a Magyar Rádióban áll alkalmazásban, Recenzens csak félve hozakodik elő mindazon szuperlatívuszokkal, amelyek ezeket a műveket jellemzik. Hiába no, akkor is erősnek kell lenni az embernek, mikor a főnökeit dicséri.

A Szövögető Kortárs Művészeti Központban, amelynek vezetője, Bozontos-Kanchal Kálmán számos zenei útttörő feladatot vállalt már, nagyívű zenei hidat vertek, vagy ahogyan divatos idegen szóval mondhatnók, crossover koncertet tartottak, múlt kedden. A koncert fellépője az Izlandi Vonós Oktett és Szendergő Boglárka, a lassan a világhírhez is eljutó népdalénekesnőnk volt. A műsorban az oktett elaszakdt fő profiljától, a Beethoven és Brahms kamaraművektől és Szendergő Boglárka (vagy ahogy mindenki hívja, Szendergő Bogi) állandó kísérőihez csatlakozva népzenei ritmusokra váltott. Egészen különleges volt a magával ragadó 40 perces Beethoven lassú tételt tüzes kalotaszegi lakodalmas ritmusban hallani. Recenzens megvallja őszintén, nem híve az ilyesminek, és ezen a koncerten is szinte záporoztak az intonációs pongyolaságok, a ritmikai tájszólások. Recenzens belegondolt, hogy a Szendergő Bogi kíséretében játszó hegedűsök nótáját Kodály a húszas években Ohat-Pusztakócs körzetében gyűjtötte. Vajon gondolt-e akkor Kodály arra, hogy az összegyűjtött muzsika egykoron majd Beethoven-nel lesz egyenrangú, de egy budapesti, külföldi diákoktól hemzsegő táncházban? Legyünk erre büszkék, vagy szégyenkezzünk a mostmár csak a túlvilági dirigensi pódiumról figyelő mesterrel együtt? De vajon szégyellné ő ezt a mulatságot? Bizonyosan találna a szigorú mester számtalan hibát, hiszen az ő fülei minden Recenzensnél érzékenyebbek voltak a zeneietlen hatásvadászatra.
De Recenzensnek őszintén meg kell vallania, hogy ott, a koncerten ezek a gondolatok legalább annyira idegenül hatottak, mint Recenzens világosbarna inge és kordbársony zakója. Szendergő Bogi erős, ösztönös éneklése, pontatlan dikciója ellenére tüzes színpadi produkciója mindenkit magával ragad, és a mértékadó izlandi vonósok jelenléte még a könnyűzene hallgatásának ódiumától is megmenti a hallgatót. A koncertet a sikerre tekintettel jövő hét kedden megismétlik, ezért feltétlenül ajánlom mindazoknak, akik szeretnének megmártózni a világzenében. Ehhez azonban javaslom néhány olyan ruha megvásárlását, amellyel nem rínak majd ki a közönségből. Ilyen ruhákat Recenzens tudomása szerint a Westend nevű üzletközpontban lehet kapni, igaz borsos áron. Ezt az üzletközpontot zeneértő ember úgy találhatja meg, hogy a Zeneakadémiától két megállót utazik villamossal a Moszkva tér irányába. Azért biztos, ami biztos, Recenzenst elkíséri majd Anyukája.

Új Zenei újság című műsorunkat hallották, a vasárnapi adásunkat ismételtünk. Hamarosan kezdődik a Hangfogó, már várja önöket a szerkesztő-műsorvezető Veisz Gábor…

Azok a kurva angoltanárok

Azt mondja Matolcsy a híradóban, hogy az IMF szerint román-ukrán-vagy másmilyen megszorító intézkedéseket kellen bevezetni. Majd pedig a híradóban mutatják az IMF tárgyalómókust, egy fél mondat hallatszik, kb így: we have not made any references to Romania or to the Ukraine. Utána lefordítják, hogyhát majd biztos folytatódnak a tárgyalások. Ej, ej, azok a kurva angoltanárok.

Jotja eszembe egy anekdót:

György rabbi, megdöglött az összes libám.

Az bizony nagy kár, Gordon fiam. Még számtalan kiváló ötletem volt pedig…

 

 

Azok a kurva angoltanárok

Azt mondja Matolcsy a híradóban, hogy az IMF szerint román-ukrán-vagy másmilyen megszorító intézkedéseket kellen bevezetni. Majd pedig a híradóban mutatják az IMF tárgyalómókust, egy fél mondat hallatszik, kb így: we have not made any references to Romania or to the Ukraine. Utána lefordítják, hogyhát majd biztos folytatódnak a tárgyalások. Ej, ej, azok a kurva angoltanárok.

Jotja eszembe egy anekdót:

György rabbi, megdöglött az összes libám.

Az bizony nagy kár, Gordon fiam. Még számtalan kiváló ötletem volt pedig…

 

 

Párhuzamos életrajzok

Van itt egy nehéz kérdés:

Miért jobb fej gyerek Járai Zsiga, mint Simor Bandi? Mert jobb fej, ez nem vitás, a Járai Zsiga-féle cégnek nem kell beköhögni pár milliárdot. Ennyire még Csányi Sanyi sem jó fej, sőt még az izraeli karvalytőke sem, pedig ő már csak igazán jópofa srácok. Simor Bandi ellenben annyira szar arc, hogy tőle dafke elveszünk még pár milliót.

Annak a pár milliónak a lélegeztetőgép-egyenértéke majdnem semmi. Ellenben pont jó arra, hogy az egyébként is légies tánclépteiről ismert kormányunk (és pártunk, igen, kisbetűs párt csak, innen a komplexus) újfent a Financial Times mi újság Nyamnyamföldön (aka kis színes) rovatában tűnjön fel. Ez az a rovat, ahol a lottóvásárlásnál is kockázatosabb ciki országokat taglalják. Velünk kapcsolatban legutóbb például azzal, hogy az előző bohóc is egy kretén volt, de a végén két ex-Ernst and Young-os profi kezébe adta a pénzügyminiszteri meg a jegybankelnöki tisztséget és hagyta őket dolgozni. Ezzel megmentette az országot attól, hogy saját (mármint a bohóc) korábbi baromságai miatt felboruljon. Meglehet, hogy már az előző bohóc is kész listát kapott, miniszterelnökkel, miniszterekkel. Meg egy hatlövetűt egy darab golyóval… A mostnai hír az, hogy az új főnök durcásan kővel hajigálja a nyakára ültetett jegybankelnök ablakát. Mert szeretne sajátot.

Mert lehet, hogy Simor Bandi azért rossz fej, mert arra emlékezteti a magyar kormányt, hogy szorít a cipő. A mindenkori magyar kormány pénzügyi mozgástere egy cipősdobozba zárt patkányéhoz hasonló, csak mi nem tudjuk kirágni magunkat. Arra emlékeztet Simor személye, hogy azok a fantaszták, akik tekergetnék a gombokat a gazdaságot élénkítendő, valójában nem nyúlhatnak a gombokhoz. Akik legalább a szellőzőt állítgathatják, azok már a privátszférában vannak rég, és most, hogy nem kis részben az ő pénzükből összejött a hatalom, ellenszolgáltatásokat várnak. Ezért ők jó fejek.

Rossz fej ez a Simor Bandi még azért is, mert arra emlékezteti a kormányt, hogy nem minden papsajt. Elnököt, alkotmánybíróságot, legfőbb ügyészt, főbírákat lehet cserélni. A cipősdobozon túli világot ez hidegen hagyja. Egymással úgy tolnak ki a magyarok , ahogy akarnak. Egymástól úgy vesznek el pénzt, ahogy akarnak. Ha kazah népdalokat akarnak nézni a tévében, lelkük rajta. Ha valami komolyabb hatalom komolyabb emberét el akarják kaszálni, az úgyis minimum jegyzékváltás.

Hanem a jegybankelnök az más tészta, az inflációval, pénzmennyiséggel, devizatartalékkal, árstabilitással nem lehet játszani, még szimbolikusan se. A jegybankelnök szent tehén.

Nem Szent Bika, mert ha az lenne, akkor fogná magát és MNB rendelkezésben megállapítaná a saját és alelnökei bérpótlékát és aztán vihogva, térdet csapkodva röhögve figyelné azt a szenvedést, amit a kormány csapna, hogy valahogy keresztbe tegyen neki. Lábát az asztalra téve és egy Romeo y Julietát szíva nézné vissza a felvett adást, ahogy reggel Szijjártónak meg kellett magyarázni, hogy miért nem veszik el a rossz fej pénzét. Persze lehet hogy csak simán bölcsebb nálam ez a Simor Bandi, amikor nem teszi meg ezt.

Persze, tudom, most egy csomó ember már jó ideje gyűjti, hogy kiköphesse: offshore! Kedves egészségükre. Nátha ellen javaslok egy British Virgin Islands-i látogatást, hátha megtudják, arrafelé mi a théma… de Guernsey is jó lesz.

Ki kell ábrándítsam az erre gondolókat. Senkit nem érdekel semmilyen offshore cég. Ez az egész műbalhé, arra van, hogy ez legyen a híradóban, nem pedig az, hogy az utolsó osztályvezetőt is lecserélik a nyáron. Ott nem lehet azt mondani, hogy offshore cég, a "nem jó elvtárs" meg azért (még) ciki.

Marad a nem jó fej. Utáljuk. Mert csak. Gyurcsánykorszak. Gázáremelés. Gyurcsánykorszak. Gázáremelés. Gyurcsánykorszak. Gázáremelés. Gyurcsánykorszak. Gázáremelés…

Plutarkhosztól meg elnézést, hogy a keretes szerkezet is meglegyen.

A magyar roswell

Az új amerikai elnököt egy csomó dologba be kell avatni, a Fehér Házban található lépcsőházi villanykapcsolók trükkjeitől kezdve az atombombán át a roswelli titokig. Valószínű, hogy esküje után két hónapig mást sem csinál, mint hogy járja különféle szakértőkkel az Államokat és mindenütt megtud valami rejtélyt. Fárasztó lehet.

A magyar miniszterelnök dolg szerencsére egyszerűbb. A magyar roswell két postacímből megvan. Az egyik a 1367 Bp. Pf. 121. postafiókcím. Ezen a helyen a magyar katonai ütőerő részletes leírása várja a mindenkori miniszterelnököt, konspirációs okokból egy szabvány távirati blankettán.

A másik cím a 1088 Bp. Futó u. 12. alagsora, itt már kicsit cifrább a helyzet. A szakszolgálat, (korábban BM) megfelelő alosztáylvezetői kalauzolják ide az aktuális nagyfőnököt. Legendák keringenek arról, hogy Horthyt, Rákosit, Kádárt mivel kínálták meg a kis fogadószobában, amely a zárt körletek előterében van. Az egész helyszín olyan mint egy légópince. Zöld olajfesték a falon, egyszerű, fehérre festett bútorok, az öntöttvas ajtókon Weiss Manfréd felirat és piszkosfehér kincstári zománcfesték. Az itt dolgozók kékköpenyes, régimódi szakik, harminc éve diplomázott mérnökök, csupa műszaki értelmiségi. Hasonlóan a MÁV bonyolító osztályához, amelyről a kitűnő Tevan Imre írt, itt is mindent beleng a maradandóság, az állandóság és a folyamatosság hangulata.

Az új miniszterelnököt rendszerint a főmérnök üdvözli. Röviden elmondja neki, hogy amit látni fog, azt még a reformkor szabadkőműves nagyjai alkották meg, és a boldog békeidők zseniális mérnökei gépesítették. A világháború után a Gamma művekből menekített mérnökök és az országban mindenfele szaladgáló matematikusok számítógépesítették a rendszert, amely feltörhetetlen, mivel kódja nem az angol, hanem a magyar nyelven alapul. A miniszterelnök ilyenkor rendszerint ásítozni szokott és reflexeitől vezérelve keresni kezdi a nagymellű lányt a párnával. Már venné le  a prárnáról az ollót, lopva végigsimítva a ciciken, vágná át a szalagot és húzna el. Ahogy sután próbál oldalra tekintgetni azonban látja: nincs polgármester, asszonykórus, mazsorettcsoport, béna EU projekt-tábla. Pedig a programba valami vidéki újonnan épült facilitás megnyitása volt beírva. Akkor ez mi? Hátranéz a belügyminiszterre, de az sincs sehol.

Közben a fehérköpenyes, őszes, jólfésült tag végére ér a mondókájának. Mehetünk, miniszterelnök úr? – kérdezi, diszkréten megérintve a bambuló nagyfőnök vállát. Persze ha sokadik ciklusos a miniszterelnök, akkor már tudja hova megy. Elétárul a Magyar Roswell.

A pince ugyanis a Nemzeti Bullshit Generátort, vagy eredeti nevén a Fényes Hazafias Gondolatok Delejes Gépezetét rejti. Ezen a gépezeten Eötvös Lorándtól kezdve Vámbéry Árminon át Teller Edéig minden jelentős magyar tudós dolgozott, de egyben egyikük sem látta. Az ódon nyomdagépre emlékeztető masina elsőre csalódást kelt, olyan látvány mintha valami iparművészeti emlék lenne, zsákszövő gép vagy olajütő, ilyesmi. Úgy is indul be, eredetileg gőz hajtotta, ma már elektromos, a közelben futó metró vezetékéről kap áramot. Nem kattog, nem recseg, selymesen forog, hiszen az ország legjobb mérnökei óvják. Az egyik végén kagylóforma mélyedés van, akkora, hogy egy ember arca épp belefér. Ide kell a miniszterelnöknek behajolni és senki mástól nem hallottan belesuttogni terveit, programját, gondolatait, vagy épp ami eszébe jut.

A gép ezután felpörög, és a megkapott gondolatokat titkos módszerrel (ezt még a miniszterelnök sem ismeri) hazafias hangvételű, mindenféle racionalitást, tényszerűséget, valós elemet mellőző, dagályos szöveggé alakítja. Számtalan kormányprogram, törvényjavaslat, államközi szerződés, hadüzenet készült már ezzel a géppel. Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam… emlékszünk, ugye?

Nagyjaink régen azért alkották a gépet, hogy nehogy a politikusok valami értelmeset mondjanak, mert akkor még irányítani próbálnák az országot. A gép sajnos elvesztette funkcióját, ma már tényleges országirányításra használják.

Legutóbbi terméke hamarosan minden középületben megtekinthető lesz 50×70 cm méretben, színes, nemzetiszín háttérrel…

VOLT egyszer egy vadnyugat

Az ember onnan tudja biztosan hogy megérkezett valami ungabunga országba, hogy a hatóságok értelmetlen vackokkal kezdik baszogatni (elnézést, ez a pontos kifejezés). Ez nem olyan, mint az amerikaiak mániákus bombakeresése, vagy a németek reptéri tulsúly-mániája. Nem.

Ez olyan mint a kocsikerék-mosás a román határon. Mint az útlevél hatszor telepecsételése hat különböző oldalon a maláj reptereken, mint a kínai állami áruházakban emeltenként díszegyenruhában üldögélő "Manager" feliratú kisasszony.

Egyenruhás, erőfitogtató csendőr kell hozzá, meg valami állami hivatalnok, akit rendes baksissal meg lehet kenni. A kínai kalauznak egy Unicum-emblémás baseball sapka meg egy fél üveg mogyoróvaj a tarifája, a maláj határőrnek ötven dollár. Az itthoniakat nem sorolom, tudja mindenki.

Az erőt fitogtató rendőr erélyesen intézkedni kezd. Két hónap múlva lejár a kocsid műszakija! NEm vagy beoltva fityfiritisz ellen! Tiltott élelmiszert vittél fel a vonatra! Azt a fajta üveget nem viheted ki az országból! Le kell locsolni a kocsid kerekét hypós vízzel! Fájv dálör! (Ez utóbbi nem mindig hangzik el, de mindig gondoljuk hozzá)

A harácsolók mindig olyan helyen vannak, ahol sok a külföldi és fiatal, akit baszogatni lehet. Mert a fiatalok azok kuttúrálatlanok, fegyelmezetlenek, drogosak, lapostetvesek, részegek, vagy egyéb módon jól érzik magukat. Közbe kell lépni, mert utoljára negyedikes korában tudott ennyi embert baszogatni a T. Hatóság amikor az elsősöktől pénzt szedett fagyira.

Persze ez kizárólag idióta diktatúrákban fordul elő, máshol a rendőrség már felhagyott a hatóság a polgárok felesleges cseszegetésével. Például Magyarországon a rendőr már nem kér (mindig) a kanyar-duál-xenon fényszórós kocsi sofőrjétől H7-es izzókészletet.

Elvtársak, korai azonban még hátradőlni, a széles körben ismert forradalmi nyilatkozat dacára az ellenforradalmárok még köztünk vannak.

Karaszalagos ellenőrök rohanták meg ugyanis a VOLT fesztivált, ádáz PAÓTDÍJ , PAÓTDÍJ (magyarul: pótdíj, pótdíj) felkiáltással. Illetve miket beszélek én itt, természetesen a mittudomén milyen közös jogkezelő munkatársai mentek el ellenőrizni a külföldi lemezlovasok hologramos matricáit. Ami nem volt. Honnan tudta volna szerencsétlen lemezlovas, hogy a külföldön egyszer már megvásárolt számért, amelyet ráadásul ő lényegileg új művé mixelt, meg kell fizetni az adót még egyszer. Nyilván, ha tudta volna, hogy ez az állástalan magyar popzenészek karitatív használtbéemvé alapjába megy, boldogan kifizette volna, dehát honnan tudja szerencsétlen?

Ráadásul, amikor az adószedő janicsárok már kellően rossz hangulatot teremtettek, megjelenik a defterdár szerepében Jeszenszky úr, aki nagyon elégedett az eredménnyel. De azért figyeljünk, Csőrmester úrra!

"Jeszenszky szerint elképzelhető, hogy azért csak egy DJ bukott le, mert a razzia híre gyorsan elterjedt a fesztivál fellépői között."

Még szigorúbban fellépni ezek ellen, mert még az is elképzelhető, hogy DJ Yoda, vagy hogy hívják, jogtalanul használt fel egy eredeti Szécsi Pált vagy vagy vagy mittudomén, Demjén Rózsit.

Megsúgom az eljáró (egyébként valószínűleg tök vétlen, parancsot kaptak és kész) rendőröknek, meg Jeszenszky úrnak a frankót:

A gazemberek szemében ti vagytok az egyenruhába bújtatott néger gyerek, meg a lencse nélküli szemüveget viselő néger tiszt, akik minden fehér ember vezette autót megállítanak a két Kongó határán. Az álló kocsi fékjét gyengének találják, és megbírságolnak tíz dollárnak megfelelő helyi kreditre. Jószívű külföldiek általában dollárban fizetnek, a gyereknek adnak egy tábla csokit, a tisztnek meg egy doboz bagót. Fogyasszátok egészséggel.

 

A piréz együttműködés nyilatkozata

Mi, pirézek, nem vagyunk hangoskodó, primitív nép. Zárt fülkében csináljuk a forradalmat. Van, aki minden nap, van, aki csak minden másnap. Csendben és méltósággal csinálunk forradalmat.

Forradalmunk mégis mindig szökőárral végződik és magával viszi a múlt kellemetlen emlékeit. Mi, pirézek büszkék vagyunk erre a forradalmi lendültre, lendületünk harsogó trombitáira.

Mi tudjuk egymásról, hogy mi mindannyian, kivétel nélkül forradalmárok vagyunk. A győztes forradalom boldogsága ott ragyog arcunkon.

Forradalmunk nélkül nem tudunk létezni. Erre a forradalomra építjük új Rendszerünk és Jövőnk.  Minden embert felszólítunk, hogy csatlakozzon hozzánk. A fülke magányában elmélkedjen és foglalja el helyét a forradalmárok méltó trónusán!

A forradalom lehetőség és elvárás minden dolgozó és nem dolgozó pirézzel szemben! A fülke nyitva van! Menjünk be, zárjuk be! És csináljunk forradalmat!

 

Világ pirézei egyesüljetek.!

 

A fenti kiáltványt minden piréz középületben ki kell függeszteni. Különben dádá lesz.

 

A Jean Todt hús

1986-ban, amikor sem Stefan Johansson, sem Michele "Albo" Alboreto nem futott valami nagy szezont a Ferrarival, az év egyik kellemes újdonsága volt az első "kommunista" nagydíj. A cateringet például elég jól megoldották a szervezők. Meg nem erősített hírek szerint a Scuderia ellátását az Astoria szálló adta. Az igazgató személyesen szolgált fel az öreg Enzónak egy adag extra borjúpaprikást(amely az azóta is élő magyar szokással szembemenve, tényleg borjúból volt). Közös fénykép is készült, amelyről később kiretusálták a valahogy odakeveredett elég csinos, nagy mellű, de borzasztó vastag szemöldökű hölgyet. Az igazgató 1987-ben már mint régi jó barát volt bejáratos az öreg Gácsérhoz, ekkor a magyar sportvezetés üdvözlete mellett rántott bordát szolgált fel, szintén extra minőségben. A csapat tagjai olyan vékonyra klopfolt húst kaptak, hogy az aerodinamikai részleg utána a szélcsatornában szórakozott vele. Mindenesetre a bécsi szeletnek ez a sajátos verziója azóta is a Scuderia Ferrari kedvenc magyarországi étele, minden futamon ezt kérik az aktuális catering cégtől. A stramm, mosolygós főpincér, ahogy ők hívják, egy ideje már nem jár felszolgálni, de mi tudjuk, hogy azóta máshol szolgál fel.

1993-at írunk, az osztrák (és a rántott húst nagyon kedvelő) Berger és Jean Alesi a két pilóta a Ferrarinál. Berger meggyőzi a vezetést, hogy hozzák oda a csapathoz a korábbi ralinavigátort és Peugeot-csapatfőnököt, Jean Todt-ot. A kis francia személyében az öreg Enzo után újra egy akarnok zsebdiktátor kerül a csapat élére. Eleinte nem látszik az eredmény, de ma már tudjuk, hogy a Ferrari legnagyobb sikerszériája kezdődött el.

A kis franciát természetesen megkínálják a papírrá klopfolt kisbécsivel Mogyoródon. Tekintettel van a nála két fejjel magasabb helyi érdekű főmuftira, aki odahozza , mosolyogva megeszi, még a citromkarikát is a tetejéről.Azonban ekkor odahívatja Bergert a csapatbuszba és haditanácsot tart. A  mérnökök kedvenc étele (olyan vékony, hogy teszt-tilalom idején is lehet rajta tanulmányozni a lamináris áramlásokat) ehetetlen. Valamit tenni kell.

A csapatbuszból kijőve Berger és Todt felkeresi a főmuftit, akiről kiderül, hogy régen nem vendéglátózik, csak a hagyomány okán viszi oda a Ferrari főnökéhez az ételt. Hogy hívják önöknél ezt a pompás finomságot- kérdezi Jean Todt a főmuftit. Rántott húsnak- válaszolja amaz, kicsit rossz kiejtésű, de korrekt franciasággal.Ez mindenkinek így nyal? kérdezi Jean Todt Bergert németül. Igen, – válaszol Berger – egyszer még sokra viszi. Nem sejtették, hogy a négy nyelven beszélő öltönyös magyar mindent értett…

Jean Todt, ha már egyszer róla nevezték ezt az ételt, megbízta Roberto Tarhognát, a csapat szakácsát, hogy finomítson az alapötleten, és a hagyományokra építve álljon elő valami teljesen új, és egyben fogyasztható eredménnyel. Vagyis csinálja ugyanazt a lusta, zsíros, beltartalom nélküli étellel, amit Todt készült tenni az ugyanilyen Scuderiával.

Tarhogna kellemes feladatot kapott. Az egész évben vándorló Formula 1 csapat ugyanis lehetőséget ad a szakácsnak, hogy mindenből, mindenhonnan a legjobbat szerezze be.Íme a receptje:

Másfél kilogramm zebutehén hátszínt 0.7 cm vastagságú filére szeletelünk. Szerecsendió-virágba forgatva a két szabadedzés között érleljük a szeleteket. Japán tempura módszerrel panírozzuk. Ehhez pacojet gépben a tojásokból (legjobb a Silverstone körüli gazdaságokban termesztett háztáji cornish hen tojása, ha ehhez nem lehet hozzájutni, akkor megteszi jobb minőségű magyar kendermagos- vagy gyöngytyúk-tojás) közepesen folyós, konzisztens állagú masszát készítünk 29 fokon, majd azonnal visszahűtjük 3 fokosra. Amennyiben a pálya aszfaltja melegebb mint 29 fok, lehűtjük még fokonként 0.3 fokkal a (felipe) masszát.

Vegyünk másfél kiló húsra 70 dkg lisztet. A San Marinó-i heggyel szembeni lapályon terem, nem messze az imolai pályától a legjobb olasz durumbúza, ezt a szokással ellentétben nem durva semolina hanem finomliszt formájában használjuk fel. Legjobb minőségben Stefano Misano-tól, a mugellói molnártól szerezhető be.Teljes kiörlésűt ehhez az ételhez ne használjunk, a benne levő korpa pont annyira illik bele, mint a morgós Dacia-váltóműbe.

Végül szükségünk lesz zsemlemorzsára, amelyet a Le Castelet-i pék tegnapi baguette-jéből reszelünk vagy mozsárban aprítunk fel. Amennyiben a mozsarat választjuk, feltétlenül ázsiai kőmozsár legyen, a réz kellemetlen mellékízt ad a morzsának.

Olajat forrósítunk.

Átadom a szót Palik Lászlónak, a Shell olajok és üzemanyagok bülbülszavú dicsőítőjének:

Gyulám erre a versenyre a Shell külön fejlesztett ki a Ferrarinak egy nagyon speciális benzint és kenőolajat, amely voltaképpen egyértelműen gyakorlatilag konkrétan egy sűrűbb konzisztenciájú anyag, és ezekben az éles kanyarokban a Shell olaj is egyértelműen letolja a kenőfilmet a hengerfalakon és ezért nem kell elvenni, hanem Massa a Shell olaj miatt konkrétan agyig eltolhatja neki az összes kanyarban!

Köszönjük, László.

A Shell mérnökei segítettek Roberto Tarhognának a Zolder környéki repceföldek olajának savmentesítésében, így alkalmassá vált arra, hogy a hagyományosan bepanírozott húst kisüthessék benne. CSak arra kell ügyelni a panírozásnál, hogy jénai tálat használjunk, az összes összetevő 2,3 fokos legyen, illetve hogy minden darabot egyenletes 0.3 mm lisztréteg fedjen.

Az időmérő alatt folyamatosan sül a Jean Todt hús, egy szelet kenyéren fogyasztja mindenki. Papír helyett ugyan már nem használható, de legalább finom. A főmufti idén augusztusban nem fog jönni felszolgálni, más elfoglaltságai miatt. Bergernek igaza volt. Meg Jean Todt-nak is.