Embriók és háború

Olvasom, hogy Amerikában megint betiltották az embriókon végzett őssejtkutatást, mindván, hogy ez embriók megölésével jár. Az embrionális élet jogi helyzetéről mostantól holnaputánig egyfolytában lehetne írni. Azonkívül lehet, hogy aki ezt a módszert védi, arra húsz év múlva mint valamiféle újkori hóhérra fognak nézni mert a technológia ugyanúgy meghaladja majd az embriókísérleteket, ahogyan meghaladta a légköri atomkísérleteket.

Párhuzamosan viszont megemlíthetjük, hogy az embriókísérleteket abban az országban tiltották be, amelyiknek egészséges, termékeny lányai és fiai naponta halnak meg a humbug védelmében Afganisztánban. Ez nekem legalábbis furcsa.

Szintén ma jött a hír, hogy nem vonul ki a magyar kontingens sem onnan. Helyes döntés, ilyen a katonai logika. Ha már egyszer ott vannak helyt kell állni.

Logikailag ugyanakkor… uralkodó véleményaz, hogy a NATO tagságunk miatt meg az ENSZ felhatalmazás miatt nekünk kötelező lenne ott lenni. Elfogadom, hogy valóban beléptünk a klubba, tehát a klub szabályai szerint kell teniszezni.

Ettől azonban az a háború még hülyeség. Ugyanolyan csúfos menekülés lesz a vége, mint mindenkinek aki korábban arra hódítani vagy irányítani próbált. Oszamát vagy megtalálják, vagy nem, néhány tálib vezetőt agyonlőnek. Vagy nem. Legalább lesz mártír akinek lehet a nevét ordítani a következő támadásnál.

 

2 hozzászólás

 1. tiboru — 2010-08-25 17:55 

OFF

Grat, rajta vagy az ötvenes listán!

goldenblog.hu/2010/50-es-lista-a-komplex-blogok-kategoriajaban

 2. yorkie — 2010-08-26 08:29 

George Carlin: “Once you leave the womb, conservatives don’t care about you until you reach military age. Then you’re just what they’re looking for. Conservatives want live babies so they can raise them to be dead soldiers.”

Szavaztam 🙂

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.