De jó lenne elemezni

Hovanyek Ebitda, a Cunnilingus Alapkezelő vezető elemzője

A tőzsdék idegesen reagáltak a határidős piacokon nyitott pozíció stop-loss zárására, illetve a kedvezőtlen amerikai havi makroadatokra. Ugyanakkor a kedvező készletadatok hatására esni kezdő olajár nyugodtabb hangulatot hozott az árupiaci mozgásokra, akárcsak az EBIHAL adatok. Ebből teljesen nyilvánvaló volt az emelkedő állampapírhozamok és a rövidtávú instrumentumok nyargalása a plafonszintek felé. A CDS felárak ennek megfelelően együtt mozognak a hasonló kitettségű államokkal, miközben a CAC index stabil.

Görög Nándor, Cselekvés vagy Gondolkodás Közpolitikai Műhely

Valójában nem baj az, ha egy felelős politikus belevizel a Dunába. A rendelkezésre álló politikai mozgástér kitöltése közben óhatatlanul megnyílnak olyan döntési pályák, amelyek mentén definiálnia kell a köztérnek azon felületeit, amelyeket fontosabbnak tart más felületeknél. Ezek a felületek jól meghatározzák a célközönség-preferenciákat, illetve az azokhoz való alkalmazkodás mikéntjét. Meglehet, a konvencionális politikacsinálás hagyományos terei meghatározzák a potenciális vizelési övezeteket, de önmagában a Dunába vizelés nem gond, csak akkor, ha ennek nincsen jól meghatározható politikai hozadéka, illetve nem illeszkedik jól a párt mondanivalójába. Erre jó lenne odafigyelni.

 

Ha nem lennétek Ti, kedves olvasók, én komolyan feladnám a versenyt a XVI. Kerületi Perczegy Andor Általános-, Alapfokú Művészeti- és Szakközép- Iskola 11. osztályos tanulójával szemben, aki a szavazás állása szerint sokkal jobb blogot ír mint én. Mindenki hozzon magával még kétszer annyi embert. Előre az exponenciális sikerért!

 

6 hozzászólás

 1. juditmanó — 2011-08-10 15:56 

Pedig én szavaztam 🙂

 2. paranoid T.R. marcipan — 2011-08-10 16:46 

engem másodjára küldött el a picsába. ha kiőrjöngtem magam a facebookon, majd megint megpróbálom.

 3. /tmp — 2011-08-11 12:19 

A mixerakadémiára hajtasz?

 4. hazitroll — 2011-08-12 15:20 

Zseniális!

 5. hazitroll — 2011-08-12 15:21 

Szavazni meg bocs nem, tököm tele a minden facebook-szarral.

 6. tiboru — 2011-08-13 13:57 

@hazitroll:

És a másod- meg a harmad-profil, az mire vár?

🙂

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.